Tanulmányait 1949-ben fejezte be a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán. Tanárai Sidló Ferenc és Pátzay Pál voltak. 1952-1954 között a Magyar Néphadsereg Művészeti Stúdiójának tagja volt. Valamennyi szobrászati műfajban jelentőset alkotott. Ismert és keresett köztéri szobrász volt. Plasztikáin a valóság összetett megragadására törekedett. Nem típusokat akart alkotni, hanem az emberi egyéniség ábrázolását tűzte céljául. Monumentális erő feszíti nemcsak köztéri szobrait, hanem kisplasztikáit is. Érmei lírai életérzéseket, a természetszeretetet közvetítik. Jelentős műve a soproni felszabadulási emlékmű és a szekszárdi Babits-szobor. Három süttői mészkő domborműve látható a RómaiSzent Péter-bazilika „Magyarok Nagyasszonya” altemplomban.
Jó barátságban állt Kiss Sándor szobrászművésszel, így Zsennyére telepedett feleségével, Tóth Emőke szobrászművésszel. Előbb házat vásároltak 1975-ben, majd 1985-ben végleg ideköltöztek. Végakarata szerint a Szent Cecília temetőben nyugszik.
Válogatott csoportos kiállításai
1950-től minden jelentős hazai és külföldi csoportos kiállításon részt vett. 1969-ben részt vett a II. Országos Kisplasztikai Biennálén Pécsen.
Művei
Köztéri művei
Álló leányalak (bronz, 130 cm, Év n. Budapest, XIV. ker.) [1]
A Pákozdi csata emlékműve (obeliszk, vörös márvány dombormű, 1951, Pákozd) [2]