Kisberk Imre (Pereszteg, 1906. szeptember 8. – Székesfehérvár, 1982. április 24.) magyar katolikus pap, székesfehérvári püspök.[1][2]
Pályafutása
Gimnáziumi tanulmányait Sopronban, a teológiát Székesfehérváron végezte. 1930. június 22-én szentelte pappá[1][2] Shvoy Lajos püspök.[2] Először Ráckevén volt káplán, majd 1934-től Székesfehérváron hitoktató. 1936-ban Perkáta adminisztrátorává, később plébánosává nevezték ki. 1941-től Ráckeve plébánosa lett, 1949-től székesegyházi kanonok, 1950-től pedig Székesfehérvár–Belváros plébánosa.[1][2]
Püspöki pályafutása
1951. március 12-én XII. Piusz pápa[2] christianopolisi címzetes püspökké és székesfehérvári segédpüspökké nevezte ki. 1951. május 3-án szentelték püspökké a székesfehérvári székesegyházban.[1][2] Még ugyanebben az évben ugyanakkor az állami szervek nyomására Dunabogdány adminisztrátorává nevezték ki (lényegében száműzetésbe került), majd 1957–1958-ban szolgálaton kívül helyeztették.[2][3] Csak 1958-ban helyezték vissza Székesfehérvár–Belváros plébánosává.
1969. január 23-án, apostoli adminisztrátorként vette át az egyházmegye vezetését,[1][2] miután az Állami Egyházügyi Hivatal Shvoy Lajos püspök halála után egy teljes évig akadályozta a kinevezését.[2] 1974. február 2-án nevezték ki megyés püspökké. 1971. szeptember 28. és 1974. február 5. között (Mindszenty József Magyarországról való távozásától az érseki székből való felmentéséig) az Esztergomi főegyházmegye vezetését is ellátta apostoli adminisztrátorként.[1][2][3] 1970-től 1975-ig az Istentiszteleti Kongregáció tagja, 1973-tól haláláig az Országos Liturgikus Tanács elnöke volt.[1][2] Működése alatt vezették be a második vatikáni zsinat liturgikus reformját az egyházmegyében. Az Országos Magyar Cecília Társulat elnökeként az egyházi zenéért is felelős volt.[2]
1982. április 10-én vonult nyugállományba.[1] Halála után a székesegyház kriptájában helyezték nyugalomra.[2]
Jegyzetek
