Gimnáziumi tanulmányait Sátoraljaújhelyen végezte.[2] Az újonnan alapított Nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet első évfolyamának volt a tagja, 1950-től 1955-ig tanult az intézményben. 1955. augusztus 7-én szentelte pappá Dudás Miklós püspök Nyíregyházán. Budapesten tanult tovább; 1957-ben teológiai doktorátust szerzett a Hittudományi Akadémián. 1957-től 1960-ig szervező lelkész volt Kispesten,[2] majd 1960 és 1970 között segédlelkész, illetve kántor Nyíregyházán. 1961-től 1975-ig teológiai tanárként dolgozott a Nyíregyházi Hittudományi Főiskolán. Főiskolai tanárként dogmatikát, filozófiát, szónoklattant és egyházi éneket oktatott.
1970-ben székesegyházi kanonok lett. 1971-től 1976-ig adminisztrátor paróchus volt Nyíregyházán, 1973-ben a szeminárium rektorhelyettesének tették meg.[2]
1988. június 30-án[8]II. János Pál pápa hajdúdorogi megyés püspökké és a Miskolci apostoli exarchátus kormányzójává nevezte ki. 1990 és 1991 szeptembere között II. János Pál pápa magyarországi látogatásának szervezője volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia részéről. Hajdúdorogon1990-ben megalapította az első magyarországi görögkatolikus általános iskolát, 1991-ben pedig gimnáziumot és mezőgazdasági szakközépiskolát a baziliták egykori rendházában, melyet fiú- és leánykollégiummal bővített. Nevéhez fűződik a máriapócsi zarándok- és lelkigyakorlatos ház, a hittudományi főiskola nyíregyházi levelező tagozata, valamint a Bessenyei György Tanárképző Főiskola hittanári szakának létrehozása. A nyíregyházi hittudományi főiskolát 1995. május 26-án a Pápai Keleti Intézet alsóbbfokú egyetemként affiliálta. Keresztes Szilárd számos új egyházközséget, templomot is alapított, és fejlesztette a szórvány lelkipásztori ellátását.[2]2000. február 28-án ünnepelte püspökké szentelésének 25 éves évfordulóját Máriapócson, II. János Pál pápa személyes levélben köszöntötte.[9]
Szakmai tisztségek
1988–1990: a Keleti Kódexrevíziós Pápai Bizottság tagja.
1989–1994: a Keleti Egyházak Kongregációjának tagja.
2000. szeptember 11-étől a Vándorlók és Útonlevők Pápai Tanácsának tagja.[2]
2008-ig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Migrációs Bizottságának és Gazdasági Bizottságnak elnöke.
Oktatási intézmények alapítása
Szent Miklós Óvoda, Nyíregyháza
A Szent Miklós Óvodát 1990-ben alapította Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyés püspök Nyíregyházán. Az előkészületek után az államtól visszakapott zeneiskola épületében (Bethlen G. utca) kezdte meg a működését az óvoda 1996 szeptemberében. Majd a püspök 2004 májusában szentelte meg az új épületet (Síp utca), szeptember 1-jétől működik ott az óvoda.
Keresztes Szilárd 1991 júniusában alapította a Görögkatolikus Gimnáziumot, a bazilita szerzetesek által működtetett, 1942-ben létrehozott hajdúdorogi Magyar Görögkatolikus Fiúlíceum és Kántor–Tanítóképző Intézet helyén. 1998-ra felépült a régi kolostor épület köré az az épületkomplexum, amely otthont ad az oktatási épületnek, a kápolnának és diákotthonnak. 2006. szeptember 1-jétől Görögkatolikus Oktatási Központ néven működik tovább az intézmény
A Szentlélek származásának kérdése. Budapest, 1957. Disszertáció, kézirat
II. János Pál pápa: Orientale lumen apostoli levele XIII. Leó A keletiek méltósága kezdetű apostoli levele centenáriumáról. Ford. Budapest, [1996] (Pápai Megnyilatkozások. XXIX.)[2]
A Biblia lelkipásztori konkordanciája. A Biblia lelkipásztori szempontból fontos szavainak és fogalmainak elemző és összehasonlító szótára; szerk. Keresztes Szilárd; Szent István Társulat, Bp., 2013
Az én Bibliám. Homíliák: karácsony – vízkereszt; Szent István Társulat, Bp., 2014
Az én Bibliám. Homíliák: Máriapócs, boldogságok; Szent István Társulat, Bp., 2015
Az én Bibliám. Homíliák: nagyhét – húsvét; Szent István Társulat, Bp., 2015
Az én Bibliám. Homíliák: nagyböjt, lelki napok; Szent István Társulat, Bp., 2016
Az én Bibliám. Homíliák: testvéreim szolgálata; Szent István Társulat, Bp., 2017
Az én Bibliám. Homíliák: a lélek mélységei; Szent István Társulat, Bp., 2018
Az én Bibliám. Homíliák: eucharisztia, jubileumok; Szent István Társulat, Bp., 2019
Az én Bibliám. Homíliák: templom, papság; Szent István Társulat, Bp., 2020
Az én Bibliám. Homíliák: ünnepek, ökumené; Szent István Társulat, Bp., 2021
Ecclesiam aedificans. A 70 éves Keresztes Szilárd püspök köszöntése; szerk. Ivancsó István; Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 2002
Hálaadó szent liturgia Dr. Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök miskolci apostoli kormányzó püspökké szentelésének 25. évfordulóján. Máriapócs, 2000. február 8.; Hajdúdorogi Püspöki Hivatal, Nyíregyháza, 2002
Velünk az Isten! II. Emlékkönyv Keresztes Szilárd püspök aranymiséjére a kispapoktól; szerk. Ivancsó István; Görögkatolikus Papnevelő Intézet, Nyíregyháza, 2005