Az 1920-as években, a francia Riviérán játszódó filmet az Amerikai Egyesült Államokban 2014. július 25-én mutatta be a Sony Pictures Classics, Magyarországon négy hónappal később, november 13-án a Freeman Film forgalmazásában. Általánosságban vegyes kritikákat kapott az értékelőktől. A kritikusok dicsérték Firth és Stone alakítását, de az írói munkát sablonosnak találták.
Cselekmény
Egy Stanley Crawford nevű illuzionistát, a hamis spiritualisták legnagyobb lebuktatójának tartják. Felkérik, hogy nyomozzon egy Sophie nevű fiatal nő után, akiről sokan meg vannak győződve, hogy médium. Egyesek azonban úgy vélik, hogy a nő csalást követ el, és átveri elhivatott ügyfeleit.
A film 2014. július 25-én került volna a mozikba.[14][15] 2013. október 17-én bejelentették, hogy a film nemzetközi értékesítését a FilmNation Entertainment végzi,[16] és a Sony Pictures Classics megszerezte az észak-amerikai forgalmazási jogokat.[17] A filmet 2014. július 25-én tizenhét amerikai moziban mutatták be,[18] majd 2014. augusztus 15-én országos forgalmazásra is kiadták az Amerikai Egyesült Államokban.
Bevétel
A film 2014. július 25-én került bemutatásra Észak-Amerikában. A nyitóhétvégén 17 moziban 412 095 dolláros (vetítésenként 24 241 dollár) bevételt hozott. 964 mozira bővült augusztus 15-éig, és három nap alatt úabb 1 786 150 dolláros (vetítésenként 1 853 dollár) bevételt gyűjtött.[19] Az észak-amerikai vetítés végére összesen 10 539 326 dolláros bevételt termelt.
Nemzetközi szinten a film 40,5 millió dollárt keresett, így világszerte 51 millió dolláros bevételt ért el.[20]
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Magic in the Moonlight című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.