Jakabos Ödön

Jakabos Ödön
Jakabos Ödön a Román Televízió magyar adásában
Jakabos Ödön a Román Televízió magyar adásában
Született1940. január 25.[1][2]
Nyújtód
Elhunyt1979. október 22. (39 évesen)[1][2]
Brassó
Foglalkozása
SablonWikidataSegítség

Jakabos Ödön (Nyújtód, 1940. január 25.Brassó, 1979. október 22.) erdélyi magyar író, utazó.

Élete

Kézdivásárhelyen érettségizett 1958-ban. A brassói vasúti technikum elvégzése után nyolc éven át forgalmista Imecsfalván, Bereckben, és Kézdivásárhelyen, majd a kovásznai Fafeldolgozó Vállalat tisztviselője volt. Közben utazásaira készült, kölcsönkért motorkerékpáron a Duna-deltától Máramarosig többször bejárta Romániát, majd 1968-ban kerékpárral Magyarországot és Csehszlovákiát is beutazta, ezen útját napi 100 kilométeres szakaszokban tette meg, és így körülbelül 8000 kilométert utazott. Napra, pontosan lelevelezte partnereivel útvonalát, így mindig volt hol aludnia, és vacsoráznia. Utána nyugat-európai biciklitúrát készített elő. Tréningezés közben túlerőltette magát, a kerékpározásról eltiltották. Krónikus asztmával hagyta el a kórházat.

Indiai utazása

Elhatározta, hogy Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain elindul Indiába, és felkeresi a sírját. Angol, német és eszperantó nyelvtanfolyamokra kezdett járni, és szintén nyelvtanulás céljából több mint háromszáz levelező partnert szerzett magának. 1970-ben Nyugat-Európát is bejárta, főként autóstoppal.

1972. október 15-én indult Jugoszlávián, Bulgárián, Törökországon, Irakon, Kuvaiton át Indiába, majd Pakisztánon, Iránon, Törökországon és Jugoszlávián át érkezett haza. Másodosztályú vonatokkal, képtelenül zsúfolt autóbuszokon és autóstoppal utazott. Eldugott falvakban, külvárosi szegénynegyedekben élő levelező partnereinél szállt meg, és a kilenc hónapos útra a felszerelése mindössze egy hátizsák volt, melyben egy váltás fehérneműt, székelyruhát s egy pár tornacipőt vitt magával; némi kötszert és néhány szérumot, egy hálózsákot, végszükség esetére pár darab konzervet, négy fényképet Kőrösi Csoma Sándor szobráról és szülőhelyéről, egy marék csomakőrösi földet a diófák alól; pénztárcájában öt dollárt, amit aztán felváltatlanul visszahozott. 1973. június 26-án érkezett haza Csomakőrösre. Számos bel-és külföldi városban tartott előadást úti élményeiről és Kőrösi Csoma munkásságáról. 1976-ban nyugdíjazták, 1979-ben újabb európai útra vállalkozott, de a fáradalmakat nem bírta és visszatért. Hosszan tartó súlyos betegségben halt meg Brassóban, Kézdivásárhelyen temették el. Halála után a nyújtódi iskolát róla nevezték el. Kőrösi Csomával való „közös vonásai”-ra felfigyelve Vetró András elkészítette mellszobrát.

Munkái

Útinaplóiból részleteket az Eszter-változat cím alatt a Megyei Tükör (1970. október 30-1971. január 21.), Nekivágni cím alatt az Ifjúmunkás (1970. 27-38. számai) sorozatosan közölt. Indiai útjának naplójából egyes részleteket Kuvaittól Indiáig címmel folytatásokban közölte az Új Élet (1981), könyv alakban is megjelent Kőrösi Csoma Sándor nyomában, Indiai útinapló címen (1983).

Jegyzetek

  1. a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC06879/06903.htm, Jakabos Ödön, 2017. október 9.
  2. a b BnF-források (francia nyelven)

Források

További információk

Read other articles:

Schlacht bei Biberach Teil von: Erster Koalitionskrieg Schlacht bei Biberach Datum 2. Oktober 1796 Ort Biberach Ausgang Französischer Sieg Konfliktparteien Frankreich 1804 Frankreich Osterreich Kaisertum Österreich Befehlshaber Général de division Moreau FZM von Latour Truppenstärke 35.000 15.000 Verluste 500 Gefallene und Verwundete 300 Gefallene und Verwundete, 4000 Gefangene, 18 Kanonen, 2 Fahnen Schlachten und Belagerungen des Ersten Koalitionskrieges (1792–1797) 1792 Ver...

 

1995 Indian filmTaaqatTheatrical release posterDirected byTalat JaniWritten byTalat JaniProduced byMansoor Ahmad SiddiquiStarring Dharmendra Shatrughan Sinha Kajol Vikas Bhalla CinematographyKishore KapadiaEdited by Vilas Ranade Deepak Wirkud Music byAnand–MilindRelease date 23 June 1995 (1995-06-23) Running time164 minutes[1]CountryIndiaLanguageHindiBudget₹17.5 million[1]Box office₹25.3 million[1] Taaqat is a 1995 Indian Hindi-language romantic cr...

 

Franco Freguesia extinguida FrancoLocalización de Franco en Portugal Coordenadas 41°26′05″N 7°20′34″O / 41.434722222222, -7.3427777777778Entidad Freguesia extinguida • País  Portugal • Distrito Braganza • Municipio Mirandela • Freguesia actual Franco e Vila BoaPoblación (2011)   • Total 244 hab.[editar datos en Wikidata] Franco era una freguesia portuguesa del municipio de Mirandela, distrito de Brag...

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Januari 2023. Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Oktober 2022. Pantai ...

 

この存命人物の記事には、出典がまったくありません。信頼できる情報源の提供に、ご協力をお願いします。存命人物に関する出典の無い、もしくは不完全な情報に基づいた論争の材料、特に潜在的に中傷・誹謗・名誉毀損あるいは有害となるものはすぐに除去する必要があります。出典検索?: 角田久美子 – ニュース · 書籍 · スカラー · CiNii 

 

Не плутати з гомеоморфізмом графів. Гомоморфізм зі снарку «квітка» J 5 {\displaystyle J_{5}} у цикл C 5 {\displaystyle C_{5}} . Це також ретракція в центральні п'ять вершин. Тоді J 5 {\displaystyle J_{5}} , фактично, гомоморфно еквівалентний ядру C 5 {\displaystyle C_{5}} . Гомоморфізм графів — це відображення між дв

موت فوق النيلDeath on the Nile (بالإنجليزية) معلومات عامةالتصنيف إعادة صناعة الصنف الفني  القائمة ... فيلم دراما — فيلم غموض — فيلم جريمة — فيلم مقتبس من رواية — فيلم محقق المواضيع  القائمة ... high society (en) [1] — الطبقة الغنية[1] — قتل عمد[1] — legacy hunting (en) [1] — حب روما...

 

2019 Punjabi language romantic drama film SaakTheatrical release posterDirected byKamaljit SinghWritten byKamaljit SinghProduced byJatinder Jay Minhas Rupinder Preet MinhasStarring Jobanpreet Singh Mandy Takhar Mukul Dev CinematographyKarthik AshokanMusic byGurmeet SinghSandeep SaxenaProductioncompanies Minhas Films Pvt Ltd Minhas Lawyers LLP Presentation Distributed byWhite Hill StudiosRelease date 6 September 2019 (2019-09-06) Running time121 minutes[1]CountryIndiaLan...

 

Chemical compound EtozolinClinical dataTrade namesDiulozin, Elkapin, EtopinilOther namesEtozolineRoutes ofadministration?ATC codeC03CX01 (WHO) Legal statusLegal status In general: ℞ (Prescription only) Identifiers IUPAC name Ethyl (2Z)-(3-methyl-4-oxo-5-piperidin-1-yl-1,3-thiazolidin-2-ylidene)ethanoate CAS Number73-09-6PubChem CID5743585DrugBankDB08982 YChemSpider4675409UNIIUEO8UW9V1ZCompTox Dashboard (EPA)DTXSID40874489 ECHA InfoCard100.000.722 Chemical and physic...

Reserved area that separates opposing lanes of traffic on divided roadways Central reservation redirects here. For other uses, see Central reservation (disambiguation). See also: Road verge This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material ma...

 

District in Sisaket, ThailandRasi Salai ราษีไศลDistrictDistrict location in Sisaket provinceCoordinates: 15°20′25″N 104°9′14″E / 15.34028°N 104.15389°E / 15.34028; 104.15389CountryThailandProvinceSisaketSeatMueang KhongArea • Total504.9 km2 (194.9 sq mi)Population (2000) • Total82,333 • Density163.1/km2 (422/sq mi)Time zoneUTC+7 (ICT)Postal code33160Geocode3309 Rasi Salai (Thai: ร...

 

V.24 – zalecenie ITU-T, które specyfikuje sygnały dwukierunkowego interfejsu przesyłu danych (opis gniazda i rozłożenie sygnałów na końcówkach) pomiędzy dwoma urządzeniami: DTE (Data Terminal Equipment - urządzenie końcowe, terminal) i DCE (Data Communications Equipment - urządzenie transmisyjne, jak np. modem). Charakterystyki elektryczne sygnałów definiowane są w zaleceniu V.28. Standard ten znany jest także pod nazwą V.24/V.28 RS-232. Zobacz też V.28 V.35 RS-232 Linki...

This article does not cite any sources. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Shahbaz Khel – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (August 2013) (Learn how and when to remove this template message) Place in Punjab, PakistanShahbaz KhelShahbaz KhelCoordinates: 32°22′N 71°19′E / 32.36°N 71.31°E / 32.36; 71.31Country...

 

Stadion MandemakersInformasi stadionOperatorRKC WaalwijkLokasiLokasiAkkerlaan 25143 ND Waalwijk BelandaKoordinat51°41′13″N 5°05′19″E / 51.68694°N 5.08861°E / 51.68694; 5.08861Koordinat: 51°41′13″N 5°05′19″E / 51.68694°N 5.08861°E / 51.68694; 5.08861KonstruksiDibuat1996Data teknisKapasitas7.508PemakaiRKC Waalwijk Stadion Mandemakers adalah sebuah stadion sepak bola yang terletak di Waalwijk, Belanda. Stadion ini adala...

 

Beauty pageant in Trinidad and Tobago For the most recent edition, see Miss Grand Trinidad and Tobago 2023. Miss Grand Trinidad and TobagoFormation2023TypeBeauty pageantHeadquartersPort of SpainLocationTrinidad and TobagoMembership Miss Grand InternationalOfficial language EnglishNational directorKehra RamsubhagSean PaulParent organizationMiss Trinidad and Tobago (2015, 2017)Stolen Productions Ltd.(2023 – Present)WebsiteStolenProductionsLtd.com Miss Grand Trinidad and Tobago is a ...

2013 American filmPlushTheatrical release posterDirected byCatherine HardwickeWritten byArty Nelson Catherine HardwickeProduced byJason Blum Catherine Hardwicke Sherryl ClarkStarringEmily Browning Cam Gigandet Frances Fisher Xavier Samuel Brandon Jay McLaren Dawn OlivieriCinematographyDaniel ModerEdited byJulia WongMusic byNick LaunayMing VauzProductioncompaniesBlumhouse ProductionsIM Global OctaneDistributed byMillennium EntertainmentRelease dateSeptember 13, 2013Running time99 minutesCountr...

 

This January 2023 relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please help improve this article by introducing citations to additional sources.Find sources: D-lactate dehydrogenase cytochrome c-553 – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2023) D-lactate dehydrogenase (cytochrome c-553)IdentifiersEC no.1.1.2.5CAS no.37250-79-6 DatabasesIntEnzIntEnz viewBRENDABRENDA entryExPASyNiceZ...

 

Wappen von Windhoek Details Eingeführt unbekannt Wappenschild Aloe littoralis Wahlspruch (Devise) Suum Cuique(Jedem das Seine) Das Wappen von Windhoek ist das offizielle Stadtwappen der namibischen Hauptstadt Windhoek. Wappen der Stadtverwaltung Windhoek Beschreibung Der Entwurf für das Wappen soll von Helmut Lewin stammen, wobei das Wappen der Form des Familienwappens der Gründerfamilie der Stadt Windhoek, Familie von François, entspricht. Im grauen Wappenschild befindet sich eine Aloe l...

1991 live album by Nat Adderley QuintetWe Remember CannonLive album by Nat Adderley QuintetReleased1991RecordedNovember 18, 1989VenueMoonwalker Club, Aarburg, SwitzerlandGenreJazzLength65:56LabelIn + Out 7012ProducerMike HennesseyNat Adderley chronology Blue Autumn(1983) We Remember Cannon(1991) Autumn Leaves(1990) We Remember Cannon is a live album by Nat Adderley's Quintet recorded in Switzerland in 1989 and released on the In + Out label.[1] Reception Professional ratingsRe...

 

CalibanCaliban cover (by Greg Espinoza)DesignersDavid A. HargravePublishersGrimoire GamesPublication1979GenresFantasySystemsArduin Caliban (also known as Arduin Dungeon Number One) was a standalone short story and gaming module written in 1979 by David A. Hargrave and published by Grimoire Games. It was based upon Hargrave's gaming system known as Arduin. It is the first of only four standalone dungeon books created by Hargrave as an extension of his Arduin Multiverse, which at the time of Ca...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!