Az iráni riál a Pahlavi monarchia (1925-1979) idején stabil, értékálló fizetőeszköznek bizonyult, azonban az iszlám forradalom győzelme óta folyamatosan krónikus infláció gyötri.
2012-ben az Iránt sújtó embargó miatt, nehezen tudnak dollárhoz és euróhoz jutni, ezért jelentősen csökkentek a jegybanki devizatartalékok. Ennek következtében 2012 január és szeptember között 60%-kal értékelődött le a riál. Ez év augusztusában 12 260 riál volt az amerikai dollár hivatalos árfolyama, de a feketepiacon 25 650 riált kellett fizetni.[4] Október első két napján pedig 25%-ot veszített a nemzeti valuta az értékéből.[5] Azóta folyamatosan veszít értékéből az iráni riál. 2018 elején 43 000 riál volt 1 amerikai dollár, szeptemberben már 129 000 riál. Az amerikai szankciók miatt további értékvesztésre számítanak a szakértők.[6]
2019 júliusában bejelentették, hogy a magas infláció miatt új pénznemet vezetnek be, az iráni tománt, ami 1925-ig volt az ország fizetőeszköze. 1 toman 10 000 riált fog érni.[7]
1951 és 1953 között kibocsátott 10 riálos bankjegy Mohammad Reza Pahlavi sah portréjával.
1954 és 1957 között kibocsátott 10 riálos bankjegy Mohammad Reza Pahlavi sah portréjával.
1958 és 1965 között kibocsátott 10 riálos bankjegy Mohammad Reza Pahlavi sah portréjával.
1962 és 1968 között kibocsátott 1000 riálos bankjegy Mohammad Reza Pahlavi sah portréjával. Mérete: 180 x 80 mm.
1971 és 1973 között kibocsátott 10 000 riálos bankjegy Mohammad Reza Pahlavi sah portréjával.
1974 és 1979 között kibocsátott 20 riálos bankjegy Mohammad Reza Pahlavi sah portréjával.
1971-ben, a Perzsa Birodalom megalapításának 2500. évfordulójára kibocsátott 100 riálos emlékbankjegy Mohammad Reza Pahlavi sah portréjával.
1976-ban kibocsátott 100 riálos emlékbankjegy, melyet a Pahlavi dinasztia fennállásának 50. évfordulójára bocsátottak ki Reza Pahlavi és fia, Mohammad Reza Pahlavi portréjával.
1974 és 1979 között kibocsátott 10 000 riálos bankjegy Mohammad Reza Pahlavi sah portréjával, 1978-ban 150 amerikai dollárt ért.