I Honggi (hangul: 이홍기, handzsa: 李洪基, RR:Lee Hong-gi?; 1990. március 2.–) dél-koreai énekes, dalszerző, színész és televíziós műsorvezető. Pályafutását gyerekszínészként kezdte, majd 17 évesen az F.T. Island együttes énekese lett. 2009-ben tért vissza a színészethez, az Ázsia-szerte népszerű You’re Beautiful című sorozatban alakította egy együttes dobosát. 2014-ben a Pegnjoni sinbu című sorozatban kapta első koreai főszerepét. 2012-ben száz K-pop-idol szavazata alapján az ötödik legjobb idolénekesnek választották.[2]
Pályafutása
12 évesen gyerekszínészként debütált a Magic Kid Masuri című szitkomban a címszereplő barátjaként.[1] 2004-ben a Kkangszuni(Kkangsuni) (깡순이) című sorozatban játszott.[3] Itt felénekelt egy betétdalt is, ami végül arra ösztönözte, hogy az énekesi karrierjét is elindítsa.[4]
2008-ban az SBS Kajo Tedzson(Gayo Daejeon) (SBS가요대전) díjkiosztó előtt I(Lee) magas lázzal küzdött, az együttes előzőleg három koncertet adott egyhuzamban és Hongginak a kimerültségtől a díjkiosztó alatti fellépésen elment a hangja. Másnap kórházba szállították.[5][6]
2009-ben öt év kihagyás után tért vissza a képernyőre színészként a You’re Beautiful című sorozatban, ahol egy együttes bolondos, vidám dobosát alakította.[7] A sorozathoz két betétdalt is felénekelt, Still és Promise címmel.[8] Ugyanebben az évben a Szentivánéji álom musicalváltozatában alakította Lysandert.[1]
2011-ben a Muscle Girl! című japán televíziós sorozatban szerepelt Icsikava Jui partnereként,[9] majd a japán-koreai koprodukcióban készült Noriko Goes to Seoul című filmben játszott.[10]
2013-ban megkapta első moziszerepét a Ttugoun annjong című filmben, amelyben egy közmunkára ítélt rebellis rocksztárt alakított.[11][12] Decemberben megkezdte a Pegnjoni sinbu című sorozat forgatását, azonban fel kellett függesztenie egy időre, mert megsérült a forgatáson, kificamította a vállát.[13][14] 2014 januárjában folytatta a forgatást, a sorozatot februárban műsorra is tűzték.[15][16]
2014 augusztusában Dracula grófot alakította a Vampire című musicalben Japánban.[17] Októbertől decemberig a Modern Farmer című televíziós vígjáték-sorozatot forgatta.[18][19][20] Ugyanebben az évben kisebb szerepet vállalt a Hogyan lopjunk kutyát? című mozifilmben, ahol egy pizzafutárt alakított.[21]
Magánélete
Saját bevallása szerint rossz gyerek volt, aki gyakran verekedett, került bajba az iskolában.[22][23]
Hobbija a zenehallgatás, a labdarúgás és a főzés.[1] Közismerten nagy rajongója a körömdíszítésnek, évente 45 000 dollárnak megfelelő összeget költ manikűrre, körömlakkra és különféle körömdíszítő kiegészítőkre;[24] könyvet is írt a témában.[25]
↑이홍기母 “선생님 앞에서 무릎도 꿇었다” 눈물고백 (koreai nyelven). Donga, 2011. február 5. [2014. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 3.)