I. Svend Haraldsson vagy Villásszakállú Svend (dánul: Svend Tveskæg óészakiul: Sveinn tjúguskegg norvégul: Svein Tjugeskjegg angolul: Sweyn Forkbeard), (963. április 17.[3] – 1014. február 3.[4]) Dánia, Norvégia és Anglia királya. Uralkodása idején Dánia hatalmát kiterjesztette: az Északi- és a Balti-tenger ura volt.[5]
I. Harald fiaként született, és amikor édesapja családjával együtt 963 körül megkeresztelkedett,[4] Svend a keresztény Ottó nevet kapta[4] I. Ottó német-római császár tiszteletére.[2] Fellázadt édesapja ellen,[1] mert az nem akarta megosztani vele a hatalmat.[2] Harald halálosan megsebesülve elmenekült, és idegenben – Wendlandban[1] (ma Németország) – halt meg, ezt követően került Svend Dánia trónjára 986-ban. Hatalomra kerülve azonban visszatért eredeti hitére – második nevét nem is használta[4] – és Brémai Ádám krónikája szerint üldözte a keresztényeket.[2] Ugyancsak Brémai Ádám szerint amikor Erik Segersäll svéd király lerohanta Dániát, Svend kénytelen volt száműzetésbe vonulni, és csak Erik halála (994) után térhetett vissza királyságába.[2] 994-ben megtámadta Angliát – sikertelenül.[5] Miután Olaf Tryggvasson 995-ben Norvégia trónjára lépett, Svend vele is viszályba került.[1] Összefogott Olaffal, Svédország uralkodójával, és a norvég Erikkel, Lade jarlával.[1] A három szövetséges legyőzte Olaf Tryggvassont a svolderi csatában (1000). Norvégia tényleges uralkodója Svend lett, bár névleg osztozott a hatalmon szövetségeseivel.[1]
Ezután Anglia ellen fordult, és 1003-ban, majd 1004-ben két, valószínűleg büntető célzatú hadjáratot indított az angliai dán telepesek lemészárlásának (1002. november 3.) megtorlására.[1] Elfoglalta Exetert, Salisburyt, 1010-ben Canterburyt, majd Wessexet. 1013-ban II. Ethelred (Æthelred) angol király családjával együtt Normandiába menekült,[2] és Svendet karácsony napján királlyá választották. Nekikezdett a királyság újjászervezésének, de alig öt héttel később leesett a lováról,[6] és meghalt. Halála után Norvégia ugyan Olaf Haraldsson vezetésével visszanyerte önállóságát,[1] Svend angol–dán birodalma azonban egészen 1042-ig, fia (Nagy Knut) és unokája (Hardeknut) idején is fennmaradt.[1]