János király trónra lépésének évében, 1350-ben nevezte ki Poitiers, majd 1356-ban Anjou és Maine grófjává, ugyanekkor a királyi haderő parancsnoka (lieutenant) lett. 1360-ban vette feleségül Charles de Bloisbretagne-i herceg lányát, Marie de Blois-Châtillont, ugyanekkor a javára emelték hercegséggé Anjout. Ugyanebben az évben öccsével, Berry hercegével együtt túszul adták Angliába, mintegy biztosítékul szabadon engedett atyjukért, míg a brétignyi békében előírt váltságdíjat ki nem fizetik érte. A herceg azonban feleségét hiányolva megszökött, így a százéves háború újbóli kitörését megakadályozandó, illetve lovagi becsületét megőrzendő II. János ismét visszatért Londonba, ezúttal fia helyett.
Atyjuk 1364-es halála után Louis fivére lett a király V. Károly néven. Anjou hercege a királyi politika egyik legfőbb végrehajtójaként 1365-ben Languedoc főparancsnoka lett, és sokat tett Aquitánia visszahódításáért. Harcolt a fosztogató zsoldosok és a lázongó városok ellen – ez utóbbiak panaszai önkényeskedéseire 1380 májusában a parancsnokság elvesztését eredményezték számára.
Ugyanebben az évben a gyermektelen I. Johanna nápolyi királynő – a magyar Nagy Lajos sógornője és ellenfele –, a francia uralkodóház távoli rokona örökbe fogadta, és fivére halálakor a kiskorú VI. Károly helyett kormányzó régenstanács feje lett 1382-ig. Amikor Johanna 1382-ben meghalt, Louis VII. Kelemen, az avignoni ellenpápa áldásával megkísérelte megszerezni örökölt birtokait: Provence és Forcalquier grófságát és a Nápolyi Királyságot.
Kihívója Johanna unokatestvére, Kis Károlydurazzói herceg – később II. Károly néven magyar király – volt. Anjou hercege hiába próbálta megdönteni Károly hatalmát, és vette fel 1383. augusztus 30-án a „Szicília királya” címet (a Nápolyi Királyság1282 óta vált külön az aragóniai kézre kerülő Szicíliai Királyságtól). A herceg anélkül halt meg Bari közelében, hogy eredményt ért volna el ellenfelével szemben. Utódai továbbra is maguknak követelték Nápoly trónját, de nem értek el sikert.
Uralkodók és dinasztiák: Kivonat az Encyclopædia Britannicából. Szerk. A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János. Budapest: Magyar Világ Kiadó. 2001. ISBN 963 9075 12 4
