H. Csongrády Márta

H. Csongrády Márta
Született1943. július 9. (81 éves)
Debrecen
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafotográfus
SablonWikidataSegítség

H. Csongrády Márta (Debrecen, 1943. július 9. –) képző- és fotóművész.

Élete

Alsó- és középfokú iskoláit a debreceni Kossuth Gyakorló Általános Iskolában és Gimnáziumban végezte, majd egyetemi diplomát szerzett a Kossuth Lajos Tudományegyetem BTK. Néprajzi Tanszéken, muzeológus és etnográfusként.

Három évig a Néprajzi Tanszéken tanított néprajzi fotózást.

35 évig a Kenézy Gyula Kórház–Rendelőintézetben (Debrecen) dolgozott, mint tudományos munkatárs. Itt megalapította a Kenézy Galériát, melyet önerőből 22 évig vezetett, kéthetente kiállítást rendezett nyári szünet nélkül. A Kenézy Galéria hírét a világban is kezdték ismerni, pl. japán, kínai, svájci, olasz, román, német, lengyel művészek is szerepeltek a kiállítók között. A Kenézy Galéria által folyamatos kapcsolatot tartott a Déri Múzeummal, ahonnan időszaki kiállításokat is kapott. A Déri Múzeum évkönyvében is szerepeltették a Kenézy Galériát.

Tíz évig szervezte a DOTE Gyermekklinikán szerveződött Baby Galériát, ahol a Kenézy Galériában is szereplő művészek alkotásaiból állított ki. Hat évig szervezte az Aranybika Galériát. Öt évig szervezte Hajdúszoboszlón a Mátyás Galériát. A galériákkal járó munkákat maga végezte, anyagi támogatás nélkül.

Az 1990-ben megalakult Holló László Alapítvány munkáját segítette, továbbá 2015-ig 14 kötet Holló László életéről szólóalbum teljes fotóillusztrációját készítette.

1977 óta szerepel munkáival különféle kiállításon rendszeresen, (Debrecenben: Tavaszi Tárlat, Nyári Tárlat stb.). De 1977-től 1992-ig az Egészségügyi Fotósok Kiállításán rendszeresen, ahonnan több alkalommal egyszerre több díjat is elhozott. Más egyéb szervezetek által megrendezett kiállításokon is rendszeresen – ma is – részt vesz.

1985-től 6 évig szervezte saját ötlete alapján az egészségügyben dolgozó fotósok konferenciáját. Ez nagyon sikeres volt, mert az orvosi fényképezés teljesen eltér a köznapi életben ismert fényképészettől, igen sok nehézséggel kellett mindenkinek megküzdeni ahhoz, hogy elfogadható, szép munkát tudjon letenni a tudomány asztalára. Ehhez kellett egy fórum, ahol a problémák megoldására készült előadásokkal tudták egymás munkáit segíteni.

A kórházi fotózás, és galériák vezetése mellett természetesen több művésztelep megbecsült tagja lett, később vezetője.

2003-2009 a Hortobágyi Nemzetközi Művésztelep Alapítvány és a Cívis Nemzetközi Művésztelep művészeti vezetője. 2003-tól a Művésznők Nemzetközi Alkotótábor-Vámospércs, művészeti vezetője. 2006-tól a St. Michel-i Közép-Európai Művészegyesületnek (Franciaország) kuratóriumi tagja. 2009-2011 a Pasztellfestők Egyesülete-Debrecen, művészeti titkára. 2012-től a Káplár Miklós Nemzetközi Alkotótábor-Hortobágy alapítója és művészeti vezetője.

2018-ban megalapította a Hortobágyi Káplár Miklós Nemzetközi Művésztelep Egyesületet, melynek elnöke és művészeti vezetője lett.

Tanulmányutakon járt (Finnország, Olaszország, Németország, Ausztria, Románia, Ukrajna, Szerbia, Szlovákia, Lengyelország, Franciaország, Málta, Kazahsztán)

Kiállításai

Első önálló kiállítása 1981-ben volt, azóta folyamatosan határon túl és belül, számszerűen 248

  • 1981. 1982. 1983. 1984. 1986. 1987. 1988. 1989. 1990. 1991. 1993. 1994. 1995. 1996. 1997. 1998. 1999. 2001. 2002. 2003. 2004. 2005. 2006. 2007. 2008. 2009. 2010. 2011. 2012. 2013. 2014. 2017. Debrecen.
  • 1983. Salgótarján.
  • 1984. Miskolc.
  • 1984. 2001. Balmazújváros.
  • 1984. 1987. Derecske.
  • 1985. 1992. 2004. 2005. 2006. 2007. 2008. Hajdúszoboszló.
  • 1986. 1988. 1989. 1994. 2012. Budapest.
  • 1986. 1989. 1997. Püspökladány.
  • 1986. 1994. Biharnagybajom.
  • 1987. Sopron.
  • 1987. Berettyóújfalu.
  • 1987. 1989. 2006. Hajdúböszörmény.
  • 1987. 2003. 2008. 2009. Hortobágy.
  • 1987. Józsa.
  • 1987. 1994. Nagyrábé.
  • 1987. 2012. 2013. 2014. 2015. Vámospércs.
  • 1988. Nyírmártonfalva.
  • 1989. Nagyiván.
  • 1989. 2012. Hajdúdorog.
  • 1989. 2001. Tiszaújváros.
  • 1989. Egyek.
  • 1990. 1991. Kisvárda.
  • 1991. Nádudvar.
  • 1991. Kaba.
  • 1993. 1998. Mátészalka.
  • 1994. Fehérgyarmat.
  • 1995. Buják.
  • 1995. Hosszúpályi.
  • 1995. 1996. Finnország (Helsinki, Nivala, Hanko, Jyväskylä, Porvoo, Kotka)
  • 1996. Észtország (Tallin)
  • 1996. Zsáka
  • 1996. 1997. 1998. Németország (Hindemann, Drezda, Neuburg, Nedarschütz, Neustadt)
  • 1996. 2004. 2005. Piliscsaba
  • 2000. 2003. Putnok
  • 2000. 2001. 2002. 2004. 2005. 2006. 2007. Franciaország. (St. Michel, Vervins, Toulis, Bessans, Hirson)
  • 2001. 2003. 2010. Hajdúhadház
  • 2003. Tiszadada
  • 2001. 2004. 2006. 2008. Románia (Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Kolozsvár)
  • 2004. 2006. 2007. 2008. 2013. 2014. Lengyelország (Radzyn Podlaski, Lublin, Białystok)
  • 2005. 2006. 2007. 2008. 2009. Japán (Toyama)
  • 2005. 2006. Székesfehérvár
  • 2007. 2008. 2011. Ukrajna (Munkácsi vár, Beregszász, Kijev, Lemberg, Huszt)
  • 2008. Szlovákia (Mihalovce, Terebes)
  • 2008. Korea
  • 2009. Hajdunánás
  • 2010. Kína (Shanghaj)
  • 2010. Hidasnémeti
  • 2011. Hejce
  • 2016. Vác

Állandó kiállításai

  • Toulisban, Franciaországban a Galambdúcok sorozatból. (105 db kép)
  • Kiskőrösön a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban A Tisza c. versre készített képekből, ez Nadányi Zoltán-díjat nyert. (15 db kép)
  • Tiszadadán a Holló László Általános Iskola aulájában a Holló László festőművész 50 db festményének reprodukcióiból.

Kiállítási anyagai

  • SZALAJKA (1978)
  • VIRÁGAIM (1982)
  • NÉGY ÉVSZAK A HORTOBÁGYON (1983-84)
  • MAGYARORSZÁG TEMPLOMAI (1989-90)
  • KRSNA (1990)
  • PÁSZKASZENTELÉS HAJDÚDOROGON (1985)
  • BUJÁK (1986, 1990, 1994, 1995, 1996)
  • A TISZA (1987-88) A képek Petőfi Sándor azonos című versére, a mű 1999-től a Kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum állandó kiállításán szerepel. A Bihari Irodalmi Társaság által meghirdetett pályázaton Nadányi Zoltán-díjat nyerte el 1990-ben.
  • „GÓG ÉS MAGÓG FIA VAGYOK ÉN” (1989) A Bihari Irodalmi Társaság által meghirdetett pályázaton dicséretet kapott (1991)
  • AHOGY ÉN LÁTTAM VELENCÉT (1993, 1994, 1995)
  • BARANGOLÁSAIM (1996)
  • ULMI KÉPESLAPOK (1996)
  • VELENCEI KARNEVÁL (1994-98)
  • VÁRTEMPLOMOK FRANCIAORSZÁGBAN (2000)
  • GALAMBDÚCOK FRANCIAORSZÁGBAN (2001). A képek állandó kiállításon vannak Toulisban, (Franciaország)
  • PÁRIZS MAGYAR SZEMMEL (2002)
  • HOLLÓ LÁSZLÓ (2002) A képek állandó kiállításon vannak Tiszadadán a Holló László Általános Iskola Galériájában.
  • SZÉKELYKAPUK (2004)
  • A HÁGÓN (2004)
  • HORTOBÁGY (1983-folyamatosan bővítve)
  • KALOTASZEGI VISELETEK (2008)
  • BARANGOLÁS A TERMÉSZETBEN (2009)
  • FÜGGETLEN EMÓCIÓK (2010)
  • MÁLTAI EMLÉKEK (2015)
  • DZSINGISZ KÁN FÖLDJÉN (2017)

Csoportos kiállításon összesen 198 alkalommal vett részt az ország minden területén és külföldön egyaránt.

Közgyűjteményben 240 munkája van Magyarországon és külföldön.

Publikációi

Több kiadvány jelent meg munkáival egészen pontosan 109. A kiadványok főleg könyvborítók, katalógusok, naptárak, képeslapok, lemez és CD lemezborítók, de több teljes könyvillusztrációt is készített, többek között:

  • Ujváry Zoltán: Játék és Maszk I-II-III. (1983).
  • Akadémia Kiadó: Egyházak és vallások a mai Magyarországon (1990).
  • Végvári Lajos: Holló László (1990). A 2. kiadás is (2007).
  • Bényei József: Holló László életműve (1993).
  • Ujváry Zoltán: Holló László. A művész és az ember. (1994).
  • H. Csongrády Márta, Bődi István: Hosszúpályi (2000).
  • Ujváry Zoltán: München-Técső-Párizs. Holló László ösztöndíjas évei (2002).
  • Kocsis Elemér: Holló László művészete. (2002).
  • Vitéz Ferenc: „Szent Antal megkísértése.” Holló László életregénye. (2002).
  • Könyvesházak KHT: Száz magyar falu: Nyíracsád. (2002).
  • Könyvesházak KHT: Száz magyar falu: Magyarhomorog. (2002).
  • H.Csongrády Márta: Hazafelé (2003).
  • Pátzay Mária festészete (2004).
  • H. Csongrády Márta: Holló László 120 festménye (2007).
  • Sz. Kürti Katalin: Holló László krematórium freskói (2007).
  • Réti Zoltán akvarelljei Madách Imre Mózeséhez (2008).
  • Tar Károly: A szépség csodája (2009).
  • Vitéz Ferenc: Holló László Művészete (2012).
  • Vitéz Ferenc – H. Csongrády Márta: Törékeny asszony ezer alakban (Holló László múzsája: Maksa Olga) (2014).

Összesen 103 művet illusztrált, ebből 84 könyv teljes illusztráció.

Társasági tagságai

  • 1994. MAOE. (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete)
  • 1983. Debreceni Fotóklub
  • 1986. Hortobágyi Nemzetközi Alkotótábor
  • 1996. Hortobágyi Nemzetközi Művésztelep
  • 2000. Közép-Európai Művészegyesület(Franciaország) Kuratóriumi tag
  • 2000. Csontváry Nemzetközi Egyesület Hosszúpályi
  • 2000. Egyeki Nemzetközi Művésztelep
  • 2001. Hajdúbagosi Alkotótábor
  • 2001. Művészbarátok Egyesülete Budapest
  • 2002. Cívis Nemzetközi Művésztelep Hajdúszoboszló
  • 2002. Hajdúdorogi Nemzetközi Alkotótábor
  • 2003. Hódmezővásárhelyi Művésztelep (Fotóművészeti Szövetség)
  • 2003. Spania Dolina Nemzetközi Művésztelep(Szlovákia)
  • 2003-2005. Debreceni Mű-Terem Galéria kuratóriumi tagság
  • 2003. Művésznők Nemzetközi Alkotótábora, Vámospércs (művészeti vezető)
  • 2008. Nemzetközi Művésztelep, Mihalovce (Szlovákia),
  • 2009. Nemzetközi Művésztelep (Bpest. XV. ker. Önkormányzata által szervezett) Bernecebaráti
  • 2011. Nemzetközi Művésztelep, Huszt (Ukrajna)
  • 2012. Káplár Miklós Nemzetközi Alkotótábor-Hortobágy (alapító és művészeti vezető)
  • 2016. Kazahsztáni Nemzetközi Művésztelep-Almaty
  • 2018. Hortobágyi Káplár Miklós Nemzetközi Művésztelep Egyesület (alapító, elnöke 4 évre, és művészeti vezetője)

Díjai, elismerései

  • 1977 Tiszteletdíj, Orvos-Egészségügyi Dolgozók Országos Fotókiállítása
  • 1979 I. díj és két III. díj, Orvos-Egészségügyi dolgozók Országos Fotókiállítása
  • 1979 Semmelweis-emlékérem, Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet
  • 1988 Egészségügyi Miniszteri dicséret, Egészségügyi Minisztérium
  • 1990 Nadányi Zoltán-díj. Bihari Irodalmi Társaság, Bihari Irodalmi pályázat
  • 1991 Dicséret, Bihari Irodalmi Társaság, Bihari Irodalmi pályázat
  • 2003 Alkotói ösztöndíj, Debrecen Kultúrájáért Alapítvány
  • 2004 Holló László-díj, Holló László Alapítvány
  • 2005 Nívódíj, Hortobágyi Nemzetközi Művésztelep Alapítvány
  • 2006 Boromisza Tibor-emlékérem, Hortobágyi Nemzetközi Művésztelep Alapítvány
  • 2006 Brassai Sámuel-díj, Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Középiskola
  • 2009 III. díj, 100 éve született Radnóti Miklós pályázat, Képző és Iparművészeti Egyesület
  • 2014 Jó Ember-díj, Káplár László Alapítvány
  • 2016 Vámospércs Városáért-díj
  • 2016 Kölcsey Ferenc-díj
  • 2020 Csokonai díj

Források

További információk

Read other articles:

Policy on permits required to enter Micronesia Politics of the Federated States of Micronesia Constitution Human rights LGBT rights Executive President David Panuelo Vice President Aren Palik Legislative Congress Speaker: Wesley Simina Elections Recent elections Parliamentary: 201720192021 Judiciary Supreme Court Chief Justice: Dennis Yamase Administrative divisions State Governors Chuuk: Alexander Narruhn Kosrae: Tulensa Palik Pohnpei: Reed Oliver Yap: Charles Chieng Foreign relations Minist...

 

Selbstporträt (1919) Baptême en Valais («Taufe im Wallis)» (1925) Édouard Vallet (geboren 12. Januar 1876 in Genf; gestorben 1. Mai 1929 in Cressy, Gemeinde Confignon) war ein Schweizer Maler und Grafiker. Inhaltsverzeichnis 1 Leben 2 Literatur 3 Weblinks 4 Einzelnachweise Leben Édouard Vallet besuchte eine Internatsschule in Frankreich und begann 1892 eine Lehre bei einem Steinmetz. An der Kunstgewerbeschule Genf besuchte er für dreieinhalb Jahre einen Kurs für Holzschnitt bei Alfred...

 

1969 instrumental by Led ZeppelinMoby DickItalian single labelInstrumental by Led Zeppelinfrom the album Led Zeppelin II Released22 October 1969 (1969-10-22)Recorded1969StudioMirror Sound, Los AngelesGenre Blues rock[1] hard rock[2][3] Length4:25LabelAtlanticComposer(s) John Bonham John Paul Jones Jimmy Page Producer(s)Jimmy PageAudioMoby Dick on YouTube Moby Dick is an instrumental drum solo by English rock band Led Zeppelin, featured on the band's 1969...

قصر اشبيلي تقسيم إداري البلد المغرب  الجهة درعة تافيلالت الإقليم الرشيدية الدائرة الريصاني الجماعة القروية بني امحمد سجلماسة المشيخة تارنجيوت السكان التعداد السكاني 466 نسمة (إحصاء 2004)   • عدد الأسر 59 معلومات أخرى التوقيت ت ع م±00:00 (توقيت قياسي)[1]،  وت ع م+01:00 (توق...

 

Kamalinee MukherjeeLahir4 Maret 1984 (umur 39)Kolkata, Bengal Barat, IndiaPekerjaanAktris filmTahun aktif2004–sekarangTinggi5'5 Kamalinee Mukherjee (kelahiran 4 Maret 1984) adalah seorang aktris India. Ia umumnya muncul dalam film-film Telugu serta beberapa film berbahasa Tamil, Malayalam, Hindi, Bengali dan Kannada. Setelah lulus dengan mendapatkan gelar dalam bidang sastra Inggris, ia menyelesaikan workshop pada teater di Mumbai karena latar belakangnya yang kuat. Ia membuat deb...

 

Pusat Pendidikan Polisi MiliterLambang PusdikpomDibentuk11 Oktober 1950NegaraIndonesiaCabangTNI Angkatan DaratTipe unitKomando PendidikanBagian dariPusat Polisi Militer Angkatan DaratMotoAdhita Karya Wicaksaneng NayaBaret BIRU Situs webpusdikpom.kodiklatad-tniad.mil.idTokohKomandanKolonel CPM Priatmoko, S.H., S.IP.WadanLetkol CPM Ari Widiyanto Pusat Pendidikan Polisi Militer Angkatan Darat (Pusdikpom) merupakan unsur badan pelaksana pusat TNI Angkatan Darat yang memiliki tugas pokok...

Torsimeter adalah sebuah alat pengukur torsi yang biasa dipakai untuk mengukur torsi pada alat pemutar sekrup (screw driver). Torsi pada alat pemutar sekrup perlu dibatasi agar ulir pada sekrup tidak aus akibat pemakaian torsi yang berlebihan. Torsimeter Lihat pula Takometer Alat ukur Artikel bertopik teknologi ini adalah sebuah rintisan. Anda dapat membantu Wikipedia dengan mengembangkannya.lbs Pengawasan otoritas Microsoft Academic

 

This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please help improve this article by introducing citations to additional sources.Find sources: List of Prisoner characters – prison staff – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (August 2018) This is a list of characters in the Australian television series Prisoner, that includes the prison staff, the series was produced by (the) Reg Gr...

 

بيني دريدفول هي سلسلةٌ أدبية شعبية رخيصة الثمن، أُنتجت خلال القرن التاسع عشر في المملكة المتحدة.[1][2] يشير المصطلح عادةً إلى قصةٍ منشورةٍ في أجزاءٍ أسبوعية، يُكلف كل منها قرشًا واحدًا (بيني). كان موضوع هذه القصص مثيرًا في العادة، حيث ركز على مآثر المُحققين أو المجرم...

العلاقات الأوزبكستانية الكمبودية أوزبكستان كمبوديا   أوزبكستان   كمبوديا تعديل مصدري - تعديل   العلاقات الأوزبكستانية الكمبودية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين أوزبكستان وكمبوديا.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية ل...

 

English actress, comedian, and ventriloquist Nina ContiConti performing with Monkey at the Glastonbury Festival 2010Birth nameNina Margarita ContiBorn (1973-08-25) 25 August 1973 (age 50)[citation needed]Hampstead, London, EnglandMediumActresscomedianventriloquistYears active1996–presentGenresVentriloquism, comedySpouseAndrew Stan Stanley (Separated)Children2 [1]Parent(s)Tom ContiKara WilsonWebsitewww.ninaconti.net Conti's voice from the BBC programme Woman's Hour,...

 

Este artículo o sección necesita referencias que aparezcan en una publicación acreditada.Este aviso fue puesto el 5 de febrero de 2018. Carlos XIII de Suecia Rey de Suecia Carlos XIII de Suecia por Artista Desconocido.Rey de Suecia 6 de junio de 1809-5 de febrero de 1818 (8 años)Predecesor Gustavo IV AdolfoSucesor Carlos XIV JuanRey de Noruega 4 de noviembre de 1814-5 de febrero de 1818 (3 años)Predecesor Cristián FedericoSucesor Carlos III JuanInformación personalNacimiento ...

District of Haryana in IndiaRewari districtDistrict of HaryanaLocation in HaryanaCoordinates (Rewari): 27°57′N 76°17′E / 27.95°N 76.28°E / 27.95; 76.28 - 28°28′N 76°51′E / 28.47°N 76.85°E / 28.47; 76.85Country IndiaStateHaryanaDivisionGurugramEstablished1 November 1989HeadquartersRewariTehsils1. Rewari, 2. Bawal, 3. Kosli, 4. Palhawas, 5. NaharGovernment • District collectorAshok Kuma...

 

Oil rig drillers can be covered in oil and mud and they work beside dangerous machinery in harsh environments. Dirty, dangerous and demeaning (often dirty, dangerous and demanding or dirty, dangerous and difficult), also known as the 3Ds, is an American neologism derived from the Asian concept, and refers to certain kinds of labor often performed by unionized blue-collar workers. The term originated from the Japanese expression 3K: kitanai, kiken, kitsui[1] (respectively 汚い dirty,...

 

Suburb of Kingston upon Hull, England Anlaby Avenue, Anlaby Common Anlaby Common is former common land, now an outer suburb of Kingston upon Hull. The area includes the residential areas which are located on the western urban fringe of Hull; the B1231 road (Hull Road/Springfield Way) passes through all of Anlaby Common's estates, east to west. As of 2011 the western part of the land is located in the civil parish of Anlaby with Anlaby Common in the East Riding of Yorkshire; whilst the eastern...

Public school in Houston, Texas, United StatesWestfield High SchoolAddress16713 Ella BlvdHouston, TexasUnited StatesCoordinates30°00′26″N 95°26′48″W / 30.00709°N 95.44666°W / 30.00709; -95.44666InformationTypePublic schoolEstablished1981School districtSpring Independent School DistrictSuperintendentLupita HinojosaPrincipalLaura HunterFaculty159.55[1] (on an FTE basis)Grades9-12[1]Enrollment2,715[1] (2021-22)Student to teacher ratio17...

 

اعزيب المسناوي تقسيم إداري البلد المغرب  الجهة مراكش آسفي الإقليم مراكش الدائرة البور الجماعة القروية أولاد دليم المشيخة دوبلال السكان التعداد السكاني 185 نسمة (إحصاء 2004)   • عدد الأسر 24 معلومات أخرى التوقيت ت ع م±00:00 (توقيت قياسي)[1]،  وت ع م+01:00 (توقيت صيفي)[1]...

 

Madrid Metro station QuevedoMadrid Metro stationGeneral informationLocationChamberí, MadridSpainCoordinates40°26′00″N 3°42′16″W / 40.4332213°N 3.7043352°W / 40.4332213; -3.7043352Owned byCRTMOperated byCRTMConstructionAccessibleNoOther informationFare zoneAHistoryOpened21 October 1925; 98 years ago (1925-10-21)Services Preceding station Madrid Metro Following station San Bernardotowards Las Rosas Line 2 Canaltowards Cuatro Caminos Locatio...

British politician Austin HopkinsonMP JPMember of Parliament for Mossley Personal detailsBorn(1879-06-24)24 June 1879Manchester, EnglandDied2 September 1962(1962-09-02) (aged 83)London, EnglandPolitical partyIndependent Austin Hopkinson JP (24 June 1879 – 2 September 1962) was a British industrialist and Member of Parliament (MP) who represented Mossley as an Independent from 1918 to 1929 and 1931 to 1945. He was also a noted benefactor to local causes, and a strong believer in nobless...

 

American politician Gerald F. O'LearyMember of the Massachusetts House of Representatives from the 5th Suffolk DistrictIn office1965–1969President of the Boston City CouncilIn office1974–1975Preceded byPatrick F. McDonoughSucceeded byLouise Day HicksIn office1969Preceded byWilliam J. Foley Jr.Succeeded byGabriel F. PiemonteMember of the Boston City CouncilIn office1968–1975 Personal detailsBornAugust 7, 1932BostonDiedMay 23, 2014 (aged 81)Quincy, MassachusettsPolitical partyDemocraticAl...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!