Gál István (Bonyhád, 1912. szeptember 29. – Budapest, 1982. június 26.) magyar irodalomtörténész.
Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a bonyhádi evangélikus gimnáziumban végezte, már ekkor jelentek meg írásai.Többek között ő számolt a az 1927-es liverpooli cserkészdzsemboriról a megyei sajtóban.[6] Magyar-angol-német szakra iratkozott be a budapesti egyetemre, ekkor indította meg az Apollo folyóiratot. Folyamatosan publikált és szerkesztett lapokban. Külön kötetben adta ki a magyar tudósok Délkelet-Európa-kutatási eredményeit.
1947-ben jelent meg magyarul az általa szerkesztett tanulmánygyűjtemény „Magyarország és Kelet-Európa: a magyarság kapcsolatai a szomszédnépekkel” címmel. A második világháború alatt a Külügyminisztérium Kulturális és Békeelőkészítő Osztályának külső munkatársa volt.
1945-től a Teleki Pál Tudományos Intézet majd 1949-től új nevén a Kelet-európai Tudományos Intézet Hazánk és a nagyvilág című sorozatának szerkesztője, egyben a Magyar–Angol Társaság titkára. 1946-1947-ben az Országos Könyvtári Központ vezetője, megindította a könyvtárak közötti nemzetközi cserefolyamatot. 1948-tól az Egyesült Királyság budapesti nagykövetsége könyvtárosa.
Az 1956-os eseményeket követően több más követségi alkalmazottal együtt 1957 januárjában letartóztatták, de végül öt nap után elengedték. Később irodalomtörténészként dolgozott.
1972-ben nyugdíjba vonult. Élete hátralevő részében az angol-magyar kapcsolatok mellett Babits Mihály életművével foglalkozott.