A gyapjas orrszarvú (Coelodonta antiquitatis) az orrszarvúfélék családjának egy kihalt faja, amely körülbelül 350 000 éve (újabb kutatások szerint legalább 460 ezer éve[1]) jelent meg a pleisztocén kori Eurázsiában és a kainozoikumi eljegesedés végével (Würm-glaciális) tűnt el, mintegy 10 000 éve. Legközelebbi ma élő rokona a szumátrai orrszarvú.
A jégkorszak emberének kortársa volt, őseink vadászták és a barlangok falain ábrázolták. Nyugat-Európától Kelet-Ázsiáig elterjedt volt. A mai orrszarvúakhoz hasonlóan két hatalmas tülke volt, amelyek közül az első akár az 1,35 méteres hosszt is elérhette, a második a 47,5 centimétert.[2] Hosszú, tömött szőrzetet viselt a hideg ellen és a mai rokonainál mélyebben hordta fejét.
Tömege 1500–2000 kilogramm között, hossza 3,2–3,6 méter között, a marmagassága pedig körülbelül 1,45–1,6 méter lehetett.[3][4] Úgy élhettek a tundrán, mint afrikai rokonaik a szavannákon: vagyis egyedül vagy kis csoportokban a tundra növényeit legelték.
Ősei valószínűleg Ázsiából származnak. Legkorábbi ismert rokonsága mintegy 1,7 millió évvel ezelőttről, a Duna-glaciális időszakából ismert, a Dicerorhinus nembe tartozó D. etruscus. legközelebbi rokona a kihalófélben levő szumátrai orrszarvú. Valószínűleg az utolsó glaciálist követő felmelegedés miatt pusztulhatott ki. Mások szerint őseink túlzott vadászata okozhatta eltűnésüket.
2019-ben jelölték a 2020-as év ősmaradványának, a tengerililiomok (Crinoidea) és az óriásfogú cápa (C. megalodon) mellett.[5]
Képek
-
A csontváza
-
Mumifikálódott példány
-
Kiállított csontváz
Jegyzetek
Források
- Zdenek V. Spinar – Zdenek Burian: Élet az ember előtt; Gondolat, 1985
