Családja gyermekkorában kivándorolt, 1928-tól a franciaországiLyonban éltek. Nushi tanulmányait követően gyári munkásként dolgozott, 1935-ben belépett a Francia Kommunista Pártba, és albán nyelvű emigráns folyóiratot szerkesztett.[4] 1940-ben tért haza Albániába, ahol részt vett az Albán Kommunista Párt 1941. novemberi megalakításában, majd a Tirana környéki partizánalakulatok megszállók elleni küzdelmeiben. 1944 májusában a Përmetben megalakult ideiglenes törvényhozó szerv, a Nemzeti Felszabadítási Főtanács tagja lett.[5] Franciaországi mozgalmi tapasztalatainak köszönhetően kitűnt szervezői képességeivel, jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy munkások és fiatalok tömegei csatlakoztak a kommunista párthoz.[6]
A háború lezárultával, a kommunista hatalomátvételt követően az 1945. március 15-én felállított ideiglenes kormány kereskedelmi biztosa volt,[7] valamint tagja lett az 1946. március 25-én megalakult új albán nemzetgyűlésnek (haláláig a parlament képviselője maradt).[8] 1947. január 31-étől 1948. október 1-jéig a kereskedelmi, 1948. november 23-ától 1949. október 29-éig az ipari tárcát vezette, majd 1949-től 1951-ig a szakszervezetek vezetője volt. 1951. szeptember 6-ától 1953. július 31-éig a minisztertanács elnökhelyetteseinek egyike volt. Ezt követően 1953. augusztus 1-jétől 1954. július 19-éig kereskedelmi és közlekedési miniszterként tevékenykedett, 1954 júliusa és 1956 között pedig a nemzetgyűlés elnöki feladatait látta el. 1956. június 4-e és 1958. június 3-a között ismét a minisztertanács egyik elnökhelyettese volt. 1958-tól haláláig újból a szakszervezeti mozgalmat irányította, e minőségében 1960 nyarán részt vett a Szakszervezeti Világszövetség(wd)pekingi konferenciáján, 1962-től pedig a nemzetgyűlés alelnöke is volt. 1966-ban a berati pártszervezet első titkári teendőit is ellátta.[9]
1948-tól tagja volt az állampárt politikai és központi bizottságának egyaránt, az 1950-es évek közepéig – Enver Hoxha, Mehmet Shehu, Hysni Kapo és Spiro Koleka után – a párthierarchia ötödik legmagasabb rangú funkcionáriusának számított, ezt követően azonban fokozatosan hátrébb sorolódott a ranglistán. Azon kevés kommunista vezetők közé tartozott, akik alapításától a párt vezető tagjai voltak, és természetes halállal vesztették életüket.[10]
Szülőfalujában, az Albán-Riviérán fekvő Vuno faluban a demokratikus rendszerváltozásig az ő és a kommunista mozgalomban szintén részt vett fivére, Kosma Nushi életét bemutató emlékmúzeum állt.[11]
Jegyzetek
↑A biographical dictionary of Albanian history, 340
↑Elsie 2013:Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3
↑Fevziu 2016:Blendi Fevziu: Enver Hoxha: The iron fist of Albania. Ed. and intr. by Robert Elsie; transl. by Majlinda Nishku. London; New York: I.B. Tauris. 2016. ISBN 9781784534851
↑Nagel 1989:Albánia. [Pécs]: Baranya Megyei Könyvtár. 1989. = Nagel Útienciklopédiák, ISBN 9637272194
↑Pearson 2005:Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145
↑Réti 2000:Réti György: Albánia sorsfordulói. Budapest: Aula. 2000. = XX. Század, ISBN 9639215740
.svg)
