Hysni Kapo (Tërbaç, 1915. március 4. – Párizs, Franciaország, 1979. szeptember 23.[1]) albánkommunista politikus, katonatiszt, diplomata. Enver Hoxha és Mehmet Shehu után 1943-tól haláláig ő volt az albán párt- és államvezetés harmadik legmagasabb rangú politikusa. Azon kevesek közé tartozott Hoxha környezetéből, akik természetes halált haltak, és mindvégig a nagy hatalmú pártfőtitkár egyik legközelebbi bizalmasa maradhatott. Pályafutása alatt állandó tagja volt a párt politikai és központi bizottságának, volt miniszterelnök-helyettes (1950–1956), mezőgazdasági és begyűjtési miniszter (1951–1954), de diplomataként főszerepet vállalt a Szovjetunióval való politikai szakítás folyamatában (1960–1961), valamint a Kínával való politikai és gazdasági kapcsolatok kiépítésében. Felesége Vito Kapo (1922–2020) kommunista politikus, könnyű- és élelmiszer-ipari miniszter volt.
Életútja
A Himara vidéki Tërbaç(wd) faluban született, muszlim családban. Középiskolai tanulmányait a közeli Vlora kereskedelmi iskolájában végezte. Ezt követően először könyvelőként helyezkedett el, majd 1936-tól 1940-ig a vlorai állami kórházban dolgozott ápolóként.[2] Fiatalon csatlakozott a kommunista mozgalom ifjúsági szervezetéhez. 1941. november 8-án részt vett az Albán Kommunista Párt alakuló ülésén, majd a második világháború további éveiben Vlora környékén saját partizánjai élén harcolt az ország megszállói ellen.[3] 1943 júliusában a Nemzeti Felszabadítási Mozgalom(wd) katonai parancsnoka, Mehmet Shehu helyettesévé léptették elő,[4] majd a Vlora környékén tevékenykedő 5. partizánbrigád politikai biztosává nevezték ki.[5] 1944 januárjában ő kezdte meg a tárgyalásokat a brit Special Operations Executive ügynökével, Anthony Quayle-lel arról, hogy a szövetségesek fegyver- és lőszerszállítmánnyal támogassák az országot megszálló Harmadik Birodalom elleni harcot. Az ügylet végül nem vált valóra, Kapo 1944. márciusban már rosszhiszeműséggel vádolta a briteket.[6]
A világháború lezárultával és a kommunista hatalomátvétel után, 1945-ben először bírói feladatokat látott el a háborús bűnösök és a „nép ellenségei” ellen lefolytatott különperekben.[7] 1945. július 14-én hazája Jugoszláviába akkreditált nagykövetének nevezték ki,[8] de 1945. december 23-án már külügyminiszter-helyettesi pozícióban volt jelen Párizsban a világháborús jóvátételi konferencián, és albán részről ő írta alá a békeszerződést.[9] 1949-ig látta el a külügyminiszter-helyettesi feladatokat (a külügyi tárcát a párt első embere, Enver Hoxha vezette),[10] 1950. július 5-étől Enver Hoxha, majd 1954. június 19-étől 1956. június 3-áig Mehmet Shehu kormányában látta el a miniszterelnök-helyettesi feladatokat, ezzel párhuzamosan 1951. szeptember 6-ától 1955. június 6-áig a mezőgazdasági és begyűjtési tárcát is ő vezette.[11]
Kapo már 1943-ban az Albán Kommunista Párt központi, 1946-ban pedig politikai bizottságának teljes jogú tagja lett, és mindkét tisztségét megőrizte haláláig.[12] Élete végéig ő volt a „hármas számú vezető”,[13] és azon kevesek közé tartozott, akiknek pozícióját nem rendítették meg a pártvezetés sorait megritkító, a pártfőtitkár parancsára végrehajtott rendszeres tisztogatások.[14] Enver Hoxha egyik legközelebbi bizalmasa és tanácsadója volt. 1960–1961-ben a sztálinizmus útjáról letérő, Nyikita Hruscsov vezette Szovjetunióval való szakítás egyik előkészítője és levezénylője volt.[15] 1962 júniusában, majd 1967 elején ő vezette azt az albán pártdelegációt, amely Pekingben a Kínával való szövetséget volt hivatott szorosabbra fűzni.[16] 1971-től a politikai bizottság szűkebb, négytagú titkárságához tartozott, feladata a pártszervezés munkájának irányítása volt.[17]
Családja
Hysni Kapo 1945-ben vette feleségül egyik elvtársa, Pirro Kondi(wd) leánytestvérét, asszonynevén Vito Kapót (1922–2020). Felesége maga is nagy karriert futott be a kommunista államvezetésben, 1955-től az Albán Nőszövetség elnöke, 1961-től 1991-ig a párt központi bizottságának tagja, férje halála után, 1982. november 23-ától 1990. július 7-jéig pedig könnyű- és élelmiszeripari miniszter volt.[18]
Halála
A Hysni Kapo mellé rendelt, egészségügyi állapotáért felelős orvoscsoport egyik tagja volt a tiranai állami kórház kardiológusa és párttitkára, a rendszerváltás utáni albán politikai élet meghatározó alakja, Sali Berisha.[19] Kapo 1979 nyarán pogradeci nyaralása alkalmával elviselhetetlen hát- és gyomorfájdalmakra panaszkodott. Miután az albán orvosi konzílium a diagnózist illetően sem jutott egyezségre, Hoxha úgy döntött, hogy Kapót egy párizsi orvoscsoportra bízza. A francia fővárosban Kapónál hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak, és már soha nem tért vissza Albániába. Bár életéért mindent megtettek francia orvosai, a műtéti megoldást is megkísérelték, szeptember 23-án azonban egy párizsi klinikán meghalt.[20]
Közvetlenül halála után, majd a rendszerváltást követően ismét lábra kapott az értesülés, hogy Kapo halálában Hoxha keze is benne volt, és valójában a pártfőtitkár utasítására az albán államrendőrség, a Sigurimi(wd) mérgezte meg őt. Hoxha hozzáférhető és részben publikált naplói alapján azonban valószínűsíthető, hogy Kapo azon kevesek közé tartozott, akiknek az élete természetes halállal ért véget.[21] Ugyanakkor a kommunizmus évtizedeiben ugyancsak fontos politikai szerepet vállaló Dritëro Agolli egy későbbi nyilatkozatában úgy ítélte meg, hogy amennyiben életben marad, a szintén „régi bajtárs” Mehmet Shehuhoz hasonlóan Kapo sem kerülhette volna el a leszámolást.[22]
Halála után Vlora egyik terén monumentális bronzszobrot emeltek Hysni Kapo tiszteletére.[23]
↑Abrahams 2016:Fred C. Abrahams: Modern Albania: From dictatorship to democracy in Europe. New York; London: New York University Press. 2016. ISBN 9780814705117
↑Elsie 2013:Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3
↑Fevziu 2016:Blendi Fevziu: Enver Hoxha: The iron fist of Albania. Ed. and intr. by Robert Elsie; transl. by Majlinda Nishku. London; New York: I.B. Tauris. 2016. ISBN 9781784534851
↑Jacques 2009:Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386
↑Nagel 1989:Albánia. [Pécs]: Baranya Megyei Könyvtár. 1989. = Nagel Útienciklopédiák, ISBN 9637272194
↑Pearson 2005:Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145
↑Réti 2000:Réti György: Albánia sorsfordulói. Budapest: Aula. 2000. = XX. Század, ISBN 9639215740
↑Vickers 2014:Miranda Vickers: The Albanians: A modern history. London; New York: I.B. Tauris.
↑Zavalani 2015:Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671
.jpg)
