Gózony Ferenc (Ráckeve, 1815. augusztus 22. – Nagykanizsa, 1882. október 16.) nagykanizsai királyi törvényszéki bíró, Zala vármegye másodalispánja 1863 és 1865 között.
Élete
Római katolikus polgári családban született. Apja, Gózony Mihály, anyja, Horváth Erzsébet volt. Fivére Gózony István (1814–1878), Ráckeve szabad mezővárosnak a városbírája, kapitánya, és a ráckevei takarékpénztár pénztárnoka.[1] Gózony Ferenc unokaöccse, Gózony István fia, ráczkevei Gózony János, cs. és kir. tábornok, aki 1899. október 16-án I. Ferenc József magyar királytól magyar nemesség és a "ráczkevei" nemesi előnév adományozásában részesült.[2]
Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári főgimnasiumban végezte, a jogot a budapesti egyetemen hallgatta. A jogi tanulmányok befejeztével elnyerve az ügyvédi oklevelet, érdemekben gazdag életpályáját Székesfehérvárott, mint káptalani ügyvéd kezdette meg, majd a devecseri járás szolgabirójává választották. 1854-ben a nagykanizsai szolgabírósághoz mint járási főbíró lett áthelyezve, amely állásában buzgón működött 1861-ig. Egy ideig mint Zalamegye másodalispánja érvényesítette tehetségeit a megye javára 1863 áprilisa és 1865 novembere között.[3] 1867-ben Nagykanizsa város közönsége, önzetlen és tiszta jellemű polgára iránti tisztelettől vezéreltetve, városbiróvá választotta, míg 1872. évben a törvényszékek rendezésekor a nagykanizsai királyi törvényszék birájává nevezték ki.[4][5]
Házassága és leszármazottjai
Feleségül vette Szátor Máriát (*1825.–†Nagykanizsa, 1864. március 29.).[6] A házasságukból származott:
Jegyzetek
