Franz Xaver Messerschmidt

Franz Xaver Messerschmidt
Született1736. február 6.[1][2][3][4][5]
Wiesensteig
Elhunyt1783. augusztus 19. (47 évesen)[1][2][3][4][5]
Pozsony
Állampolgárságanémet
Foglalkozásaszobrász
Iskolái
SírhelyePozsony
A Wikimédia Commons tartalmaz Franz Xaver Messerschmidt témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Franz Xaver Messerschmidt (Wiesensteig, 1736. – Pozsony, 1783. augusztus 19.) német származású osztrák szobrász. Főleg a lelkiállapotot is kiválóan kifejező karakterfejeiről ismert.[6][7]

Életpályája

Több mint egy századon át elfeledett nagy tehetségű művész volt. Tulajdonképpeni méltánylásra csak a bécsi Hagenbund 1907. évi kiállításán kiállított nyolc karakterfeje talált,majd 1922-ben az akkor megnyílt bécsi Barockmuseum Bécsben elszórt munkáit egyesítve mutatta be. 1750-ig nagybátyjának, az ugyancsak Wiesensteigből származó Johann Baptist Straub udvari szobrásznak volt a tanítványa Münchenben, majd két évig másik nagybátyjáé, Philipp Jakob Straub szobrászé Grazban. Messerschmidt 1752 és 1757 között a bécsi akadémián Mathäus Donnernál tanult. 1757-ben stukkófaragóként dolgozott a bécsi Zeughausban, közben 1765—1766 folyamán Rómában és Londonban fordult meg. 1769-ben helyettes tanár volt a bécsi akadémián, ám már 1774-ben „zavart elméjűsége“ miatt nyugdíjazták. 1775-ben hazájába ment és rövid ideig Münchenben hasztalan keresett alkalmazást. 1777-ben költözött Pozsonyba, ahol a zsidók lakta városrészben egy kis házikóban a munkáinak élt, magányosan, senkivel sem érintkezve.

Művei

Kezdeti művei erősen barokk-rokokóízűek, később azonban, korát megelőzve, az emberi test arányainak általános kánonját kereste, ezáltal a klasszicizmus szellemének egyik előfutára lett. I. Ferenc császár és Mária Teréziának aranyozott bronzbüsztjei (1760), Gerard van Swieten aranyozott ólombüsztje (1769, valamennyi a bécsi barokkmúzeumban gazdag barokkos ruharedőikkel erősen a kor divatját követik, egyszerűbb és erőteljesebb van Swietennek ruhátlan kisebb márvány mellszobra (Bécs, Nationalbibliothek). I. Ferenc német császárt ornátusban ábrázoló álló ólomszobra, valamint párdarabja: Mária Terézia magyar díszruhában, fején a magyar koronával (1766, mindkettő a Barockmuseumban), az előbbiekhez hasonló szellemben fogantak. Szinte klasszicizálóan egyszerűek a mestere, Johann Baptist Straub feleségének síremlékéről származó, a hitet jelképező márvány női feje (1777 körül) és az újabban neki tulajdonított, előbbivel egykorú márványbüszt, amely Roman Anton Boos szobrász sírjáról való és a művészt ábrázolja (mindkettő Münchenben, a Nationalmuseumban). A Donner által Bécsben meghonosított elegáns kecsességet mutatják a bécsi Szent lstván-templom Savoy-kápolnájában levő márvány Immaculata és János evangélista, a bécsi Savoy-Damenstift külső homlokzatán elhelyezett ólom Immaculata egészen Donner-szerű angyalokkal, de még inkább az udvarban levő ólomkút a sareptai özvegy alakjával (1770—76). Kedvelt ábrázolási módja volt az ovális vagy kör alakú keretben készült domborművű arckép: II. József és neje, pármai Mária Izabella nagyobb ovális bronz reliefje (Barockmuseum), a valószínűleg Batthyány gróf pár kerek márvány-medaillonjai (pozsonyi múzeum) és a budapesti Szépművészeti Múzeumban levő 8 kis zsírkő medallion: Albert von Sachsen, Teschen hg., Mária Christina főhercegnő , II. József, önarckép, Kiss József és két ismeretlen férfi.

A karakterfejek

Karakterfejekkel 1770-től foglalkozott. Az eredetileg tervezett 64 fejből Messerschmidt haláláig azonban csak 49 készült el, ezek közül 32 ólomból, 16 kőből és egy fából. Másolatok útján ezek a fejek nagyon elterjedtek. Christoph Friedrich Nicolai, aki útleírásában bőven megemlékezik Messerschmidtről, 1781-ben Pozsonyban meglátogatta őt. Nicolai írja, hogy a fejeket nagyrészt saját arca után, tükörből mintázta. A fejek kivétel nélkül férfifejek; nemcsak ú. n. karaktereket, hanem temperamentumokat és lelki állapotokat ábrázolnak, sőt, azok egyikében, a „csőrösszájú“-ban, a művész az őt folytonosan kínzó, hallucinált rossz szellemet igyekezett megtestesíteni. A karakterfejek legtöbbje a bécsi Barockmuseumbanvan: A mogorva (ólom), Az aggastyán, A megbízható, A bohóc, A mélybánatú (valamennyi márványból), A derűsen mosolygó (hársfa). Budapesten a Szépművészeti Múzeumban: A nevető és síró (stukkó), a Fővárosi Képtárban: Az ásító és alvó (ólom) [forrás?]. A fejekkel rokon felfogású egy kapucinus ólommellképe a pozsonyi múzeumban, valamint az ugyancsak Pozsonyban (1783) készült Kovachich Márton György jogtudós vasmellképe (Budapest, Történeti Arcképcsarnok). Életét kortársa, a pozsonyi Christoph Oeser (t 1791), egy „Hebe Herculae“ dramolettben dicsőítette (megjelent „Theestunden is Lindenhain“, kiadta Christoph Oeser, Lipcse, 1846).

Emlékezete

1894-ben Bécs Währing nevű városrészében (18. kerület) utcát neveztek el róla (Messerschmidtgasse).

Képgaléria

Testvére, Johann Messerschmidt

Johann Messerschmidt szobrász Franz Xaver Messerschmidt testvére volt. Pozsonyban élt és inkább dekoratív szobrász volt. 1776 és 1779 között ő készítette a pápai plébániatemplom belső szobrászmunkáit. Tőle való ezen kívül e templom homlokzatának középső szakaszát díszítő Szt. István vértanút ábrázoló szobor, továbbá a tőle jobbra és balra ülő két angyal, valamint a homlokzat vázái. [8]

További művei (válogatás)

  • Bildnisbüste József Vencel liechtensteini herceg, vor 1783, Bronze/grauer Marmor, 70 × 70 × 88 cm, Heeresgeschichtliches Museum, Wien.
  • Bronzerelief Josef II. als Erzherzog mit Gegenstück Isabella von Parma, 1760/1763, Bronze, 125 × 98 × 8 cm (hochoval), Belvedere, Wien.
  • Zweiter Schnabelkopf, 1770/1783, Braun gefleckter Alabaster, 43 × 25 × 23 cm, Belvedere, Wien.
  • Der Schaafkopf, 1770/1783, Braun gefleckter Alabaster, 43 × 23 × 32 cm, Belvedere, Wien.
  • Maria Theresia als Königin von Ungarn, 1764–1766, Zinn-Kupfer-Legierung, 202 × 110 × 60 cm, Belvedere, Wien.
  • Kaiser Franz I. Stephan von Lothringen, 1765–1766, Zinn-Kupfer-Legierung, 216 × 110 × 80 cm, Belvedere, Wien.

Jegyzetek

  1. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. a b Franz Xaver Messerschmidt (holland nyelven)
  3. a b Benezit Dictionary of Artists (angol nyelven). Oxford University Press, 2006. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b The Fine Art Archive. (Hozzáférés: 2021. április 1.)
  6. Művészeti kislexikon. Akadémiai, Budapest, 380. old.
  7. Németül Charakterkopf
  8. 111. old.

Források

  • Művészeti Lexikon 2. L-Z (Budapest, 1935) 109 - 111. old.
  • Művészeti kislexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 380. old.
  • Magyar nagylexikon XIII. (Mer–Nyk). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 22. o. ISBN 963-9257-09-5  

További információk

  • Hans-Georg Behr, Herbert Grohmann, Bernd-Olaf Hagedorn: Die Kunst der Mimik. Franz X. Messerschmidt und seine Charakterköpfe. 2. neu ausgestattete Auflage, Beltz, Weinheim u. a. 1989, ISBN 3-407-85098-0.
  • Maraike Bückling (Hrsg.): Die phantastischen Köpfe des Franz Xaver Messerschmidt. Hirmer, München 2006, ISBN 3-77743365-9.
  • Otto Glandien: Franz Xaver Messerschmidt (1736–1783). Ausdrucksstudien und Charakterköpfe. Dissertation an der Universität Köln 1981. Forschungsstelle des Instituts für Geschichte der Medizin der Universität, Köln 1981.
  • Albert IlgMesserschmidt, Franz Xaver. In: Allgemeine Deutsche Biographie (ADB).  21. kötet, Duncker & Humblot, Leipzig 1885,  497–499. oldal (németül)
  • Karpatendeutsches Biographisches Lexikon, Stuttgart 1988, ISBN 3-927096-00-8, S. 224
  • Ernst Kris: Ein geisteskranker Bildhauer. Imago 19/1933, S. 384–411.
  • Michael Krapf (Hrsg.): Franz Xaver Messerschmidt. 1736–1783. Hatje Cantz, Ostfildern-Ruit 2002, ISBN 3-7757-1245-3.
  • Brigitte Kronauer: Die Einöde und ihr Prophet. Über Menschen und Bilder. Klett-Cotta, Stuttgart 1996, ISBN 3-608-93406-5.
  • Ulrich Pfarr: Franz Xaver Messerschmidt : 1736 - 1783 ; Menschenbild und Selbstwahrnehmung. Berlin 2006, ISBN 978-3-7861-2525-9.
  • Maria Pötzl-Malikova: Franz Xaver Messerschmidt. Jugend und Volk, Wien u. a. 1982, ISBN 3-7141-6794-3.
  • Maria Pötzl-Malikova: Franz Xaver Messerschmidt (1736–1783) – Monografie und Werkverzeichnis. Verlag Bibliothek der Provinz, Weitra 2015, ISBN 978-3-99028-449-0. (Belvedere-Werkverzeichnisse; 4).
  • Merkwürdige Lebensgeschichte des Franz Xaver Messerschmidt, k. k. öffentlicher Lehrer der Bildhauerkunst. Herausgeber: Verfasser der freimüthigen Briefe über Böhmens und Oestreichs Schaafzucht. Wien 1794. Faksimilienausgabe der Wiener Bibliophilen-Gesellschaft mit einem Nachwort von Maria Pötzl-Malikova. Wien 1982.
  • Theodor Schmid: 49 Köpfe. Die Grimassen-Serie des Franz Xaver Messerschmidt. Dissertation an der Universität Zürich 2004. Schmid, Zürich 2004, ISBN 3-906566-61-7.
  • Frank Matthias Kammel: Charakterköpfe: die Bildnisbüste in der Epoche der Aufklärung. Verlag des Germanischen Nationalmuseums, Nürnberg 2013, ISBN 978-3-936688-75-7.

Külső hivatkozások

Read other articles:

Policy on permits required to enter Northern Cyprus Politics of Northern Cyprus Constitution Executive PresidentErsin Tatar Prime Minister (list)Ersan Saner List of cabinets of Northern Cyprus LegislatureAssembly of the Republic Speaker Teberrüken Uluçay Political parties Elections Recent elections Presidential: 20152020 Parliamentary: 20182022 Administrative divisions First level: Six districts Second level: Twelve sub-districts Third level: Twenty-eight municipalities Foreign relations Un...

 

Рауль Браганча НетоІм'я при народженні порт. Raul Wagner Bragança da Conceição Neto[1]Народився 28 квітня 1939(1939-04-28)[1]Madre Deusd, Агуа-Гранде, Сан-Томе і Принсіпі[1]Помер 16 квітня 2014(2014-04-16)[1] (74 роки)Тулуза[1]Країна  Сан-Томе і ПринсіпіДіяльність політикПосада Prime Minister of São Tom...

 

Ця стаття використовує голі URL-посилання для посилань на джерела, що може призвести до мертвих посилань[en]. Будь ласка, допоможіть удосконалити цю статтю, замінивши голі посилання на повноцінні джерела-примітки, що використовують {{cite web}} (і обов'язково заповніть параметри...

  لمعانٍ أخرى، طالع ميلان (توضيح). ميلان   الإحداثيات 37°15′25″N 97°40′28″W / 37.25694°N 97.67444°W / 37.25694; -97.67444  تقسيم إداري  البلد الولايات المتحدة[1]  التقسيم الأعلى مقاطعة سومنر، كانزاس  خصائص جغرافية  المساحة 0.330136 كيلومتر مربع (1 أبريل 2010)  ارتفا...

 

EusebiusArchbishop of Milan18th-century painting of Saint EusebiusAppointed449 ADTerm ended462PredecessorLazarusSuccessorGerontiusPersonal detailsDied8 August 462SainthoodFeast day12 AugustVenerated inCatholic Church Eusebius (Italian: Eusebio) was Archbishop of Milan from 449 to 462. He is honoured as a saint and his feast day is 12 August.[1] Life According to the writings of Ennodius, bishop of Pavia in early 6th-century, Eusebius was Greek. He probably participated, as bishop of M...

 

Kolak, kudapan umum yang sering dijadikan takjil Takjil adalah istilah umum untuk kudapan yang dimakan sesaat setelah berbuka puasa, biasanya berupa makanan manis seperti kolak pisang, sup buah, es campur, dan lain sebagainya. Dalam Kamus Besar Bahasa Indonesia (KBBI), kata takjil memiliki arti mempercepat dalam berbuka puasa.[1] Kata tersebut berakar dari kata 'ajila dalam bahasa Arab yang memiliki arti menyegerakan, sehingga takjil bermakna perintah untuk menyegerakan untuk berbuka ...

Hangar 8 redirects here. For Hangar-8, the Dietrich Mateschitz Red Bull facility, see Hangar-7. This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) A major contributor to this article appears to have a close connection with its subject. It may require cleanup to comply with Wikipedia's content policies, particularly neutral point of view. Please discuss further on the talk page. (January 2017...

 

Gunboat of the United States Navy For other ships with the same name, see USS Luzon. USS Luzon PG-47/PR-7 History United States NameUSS Luzon NamesakeLuzon BuilderKiangnan Dock and Engineering Works, Shanghai Laid down20 November 1926 Launched12 September 1927 Commissioned1 June 1928 Stricken8 May 1942 Honors andawards1 battle star FateScuttled 6 May 1942 Japan NameKaratsu FateTorpedoed 3 March 1944; scuttled 5 February 1945 General characteristics [1] Displacement500 long tons (508&#...

 

Philippine television drama anthology series This article is about the longest running drama anthology series. For the song, see Maalaala Mo Kaya (song). Maalaala Mo KayaLast title card used in 2022Also known asMaalaala mo kaya... (1991–2000)MMKMemoriesThe Best of MMKGenreDramaAnthologyCreated byABS-CBN CorporationWritten byVariousDirected byVariousPresented byCharo Santos-ConcioTheme music composerConstancio de GuzmanEgay GonzalesOpening themeMaalaala Mo Kaya by Dulce (1991–2004) / Carol...

Island in southern Portugal This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Barreta Island – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2017) (Learn how and when to remove this template message) Fishermen's shelter houses Barreta Island (Portuguese: Ilha da Barretta) is an island in Algarve, Portug...

 

Halaman ini berisi artikel tentang serial TV. Untuk kisah Mahabarata secara umum, lihat Mahabharata. MahabharatNama alternatifMahabharata (Indonesia)महाभारतGenreSejarahMitologiPembuatSiddharth Kumar TewaryBerdasarkanMahabharataoleh ByasaDitulis oleh Siddharth Kumar Tewary Sharmin Joseph Radhika Anand Anand Vardhan Mihir Bhuta Sutradara Siddharth Anand Kumar Amarprith G Mukesh Kumar Singh Kamal Monga Loknath Pandey Pengarah kreatifAmol SurvePemeranLihat di bawahNaratorSaurabh Raj...

 

Search engine FireballScreenshot of Fireball home page as of 2019Available inGerman, EnglishFoundedBerlin, Germany (1996 (1996))HeadquartersMunich, GermanyIndustrySearch engineURLfireball.deCurrent statusActive Fireball is a search engine operated by Fireball Labs GmbH, based in Munich, Germany. Founded in 1996, Fireball was once the leading search engine in Germany, but quickly declined after being taken over by Lycos Europe and the rise of Google. In 2016, Fireball was re-est...

British comic strip character Wee PeemCharacter from The Beano Publication informationStar ofWee Peem (He's a Proper Scream) (1939–1940)Wee Peem's Magic Pills (1951–1952)Wee Peem (1956–1957)First appearanceIssue 1(30 July 1938)Last appearanceIssue 3945(25 July 2018)Appearance timelineIssues 1 – 89, 714 – 765, 486 – 507, 3945[1]Author(s)UncreditedIllustrator(s)James MalcomCharles GriggHugh Morren Wee Peem was a British comic strip character in The Beano, first written and d...

 

Классификация по Флинну   Одиночный поток команд (single instruction) Множество потоков команд (multiple instruction) Одиночный поток данных (single data) SISD (ОКОД) MISD (МКОД) Множество потоков данных (multiple data) SIMD (ОКМД) MIMD (МКМД) MISD-Архитектура (англ. Multiple Instruction stream, Single Data stream, Множественный пот...

 

مديرية بني قيس الطور  - مديرية -  تقسيم إداري البلد  اليمن[1] المحافظة محافظة حجة خصائص جغرافية إحداثيات 15°35′00″N 43°25′00″E / 15.58333°N 43.41667°E / 15.58333; 43.41667 المساحة 54.90 كم² الارتفاع 288 متر  السكان الكثافة السكانية 988.5 نسمة/كم2 التعداد السكاني 2004 السكان...

У Вікіпедії є статті про інших людей із прізвищем Аддамс.Лаура Джейн Аддамсангл. Jane Addams Ім'я при народженні англ. Laura Jane Addams[1]Народився 6 вересня 1860(1860-09-06)[2][3][…]Сідарвілл, Стівенсон, Іллінойс, СШАПомер 22 травня 1935(1935-05-22)[2][4][…] (74 роки)Чикаго, Іллінойс, СШ...

 

邠州在陕西省的位置(1820年) 邠(bīn)州,中国古代设置的一个州,治所在今陕西省彬州市。 唐朝开元十三年(725年),以豳州的“豳(bīn)”字和幽州的“幽”字形相近,豳州改名邠(bīn)州。治新平县(今陕西彬县)。属关内道。辖境约当今陕西省彬州市、长武县、旬邑县、永寿县等县地。唐朝后期为邠宁节度使治所。明朝废新平县入邠州。清朝雍正三年(1725年)...

 

An hitsura kan Kinàban An Kinàban (simbolo: ; Ingles: Earth) an ikatolong planeta poon sa Saldang asin an pinakadakulà sa mga terestreng planeta sa Sistemang Solar, sa diametro sagkod masa. Inaapod man ining An Kinàban, Planetang Kinàban, asin Dagâ. Susog sa radyometrikong pagkarkulo asin iba pang mga ginugunoan na ebidensya, an kinaban iyo naporma sa nakaaging 4.5 bilyon na taon.[1][2] Sa ngonyan, ini sana an aram na bagay sa uniberso na tinataluboan nin organismong mga...

Bu maqolada ichki havolalar juda kam. Matnga aloqador ichki havolalar qoʻshib yordam qiling. Altsek 43°47′0″N 27°32′0″E / 43.78333°N 27.53333°E / 43.78333; 27.53333Mamlakat Bolgariya Altsek (qishloq) — Bolgariyaning shimoli-sharqidagi Dobrich viloyatidagi qishloq . [1] Malumotlar ↑ Guide Bulgaria, Accessed May 23, 2010 kmt Dobrichka aholi punktlariQishloqlar Altsek Batovo Bdintsi Benkovski Bogdan Bozhurovo Branishte Cherna Debrene Dobrevo Dolin...

 

Mikhail Kutuzov Fødd5. september 1745FødestadSt. PetersburgDød16. april 1813DødsstadBolesławiecAndre namnМихаил Илларионович Голенищев-КутузовRanggeneralfeltmarskalkEiningDen keiserlige russiske hærKonfliktarDen russisk-tyrkiske krigen i 1768–1774, Den russisk-tyrkiske krigen i 1787–1792, Den russisk-tyrkiske krigen i 1806-1812, Napoleonskrigane, Slaget ved Austerlitz, Slaget ved Borodino, Slaget ved Berezina, slaget ved Riabową Mogiłą, slaget v...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!