Az Er ja(Er ya) a ma ismert legrégebbi kínai szótár, enciklopédia egyfajta tezaurusz, amelyet ismeretlen szerző vagy szerzők állítottak össze vélhetően valamikor az i. e. 3. században. A filológiai kutatások felbecsülhetetlen értékű segédkönyve és forrása, amelyhez később több kommentár is született, valamint a mintájára több hasonló művet is összeállítottak.
Címének jelentése
A kínai tudósok az mű címének első tagját, az er 爾 írásjegyet, melynek elsődleges jelentése: 'te', 'Ön' úgy értelmezik, hogy a hasonló hangzása, homofóniája miatt helyettesíti az er 邇, 'közel', 'közelében', 'megközelítés' jelentésű írásjegyet. A cím második tagja, a ja(ya) 雅 írásjegy olyan jelentésekkel rendelkezik, mint például: 'megfelelő', 'illendő', 'kifinomult' és 'elegáns'. W. South Coblin szerint: „A cím valami olyasféle értelmezése, mint például 'közeledni ahhoz, ami helyes, megfelelő, kifinomult' ma már széles körben elfogadott.”[1]James Legge (1815–1897) fordításaiban „Az irodalmi magyarázó” (The Literary Expositor) és „Kész kiigazítás” (A Ready Rectifier).
Szerzője, keletkezése
A mű szerzője ismeretlen, bár a hagyomány a Csou(Zhou)-házbéli hercegnek, Csou Kung(Zhou Gong)nak, Konfuciusznak vagy az ő tanítványainak tulajdonítja. A Han-kortól kezdve a klasszikus szövegek hiteles és mérvadó lexikográfiai útmutatójának tekintették,[2] a Szung(Song)-dinasztia idején pedig hivatalosan is a legnagyobb megbecsülésnek örvendő tizenhárom konfuciánus klasszikus mű sorába emelték. Ezzel együtt Karlgren szerint az Er ja(Er ya) nem keletkezhetett régebben, mint az i. e. 3. század.[3][4]
Kommentárok
Az Er ja(Er ya) legismertebb kommentárja, az Er ja csu(Er ya zhu) (《爾雅注》) Kuo Pu(Guo Pu) (276–324) nevéhez köthető. Az Északi Szung(Song)-dinasztia idején élt Hszing Ping(Xing Bing) (931–1010) elkészítette a tizenhárom konfuciánus klasszikus mű kommentárját, köztük az Er ja(Er ya)ét is Er ja su(Er ya shu) (《爾雅疏》) címen. A mandzsu Csing-dinasztia idején további három kommentár is született a műhöz:
Ma Kuo-han(Ma Guohan) (馬國翰; 1794–1857): Er ja ku-csu(Er ya guzhu) (《爾雅古注》)
Sao Csin-han(Shao Jinhan) (邵晉涵; 1743–1796): Er ja cseng-ji(Er ya zhengyi) (《爾雅正義》)
Hao Ji-hszing(Hao Yixing) (郝懿行; 1757–1825): Er ja ji-su(Er ya yishu) (《爾雅義疏》)[5]
Tartalma, szerkezete
Az Er ja(Er ya)t általában úgy határozzák meg, hogy a ma ismert legrégebbi kínai szótár, szinonimaszótár, enciklopédia, egyfajta tezaurusz. Karlgren úgy jellemzi, hogy mű „nem egy szótár in abstracto, hanem régi szövegekből kiemelt konkrét idézetek glosszáriuma”.[6] A teljes könyv 2 094 tételben mintegy 4 300 szó magyarázatát tartalmazza, összesen 13 113 írásjegy terjedelemben.
A kínai írásjegyek struktúráját először majd csak Hszü Sen(Xu Shen) (許慎; kb. 58-147) írja le i. sz. 100-ban. Etimológiai szótárában, a Suo-ven csie-ce(Shuowen jiezi)ben fekteti le az alapjait, a kínai írásjegyek szemantikai gyökök, radikálisok alapján történő rendszerezésének és kereshetőségének, így a korábbi művek a fogalmi azonosság sajátos értelmezése szerint csoportosították, osztályozták a feldolgozandó szavakat, fogalmakat, kifejezéseket.
Alighanem az Er ja(Er ya) ismeretlen összeállítója volt az első, aki arra vállalkozott, hogy az addig született művek alapján összegzi korának tudásanyagát. A hagyományos kínai gondolkozásra mindig is jellemző volt a „kategóriák” keresése és azok rendszerbe foglalása. Az enciklopédiákat hagyományosan ezért is nevezték később „osztályozókönyveknek” (lej-su(leishu) 類書).
Mind a 19 fejezet címének első tagja a si(shi) (釋), melynek jelentése 'megmagyarázni', 'tisztázni', ezt követően pedig a nagyobb fogalmi egységek, szemantikai kategóriák következnek, amelyek olykor jelentősen eltérhetnek a ma logikusnak tartott osztályozási rendszerektől:
Az Er ja(Er ya) inspirálóan hatott a későbbi korok lexikográfusaira, így a történelem során több mint egy tucat olyan gyűjtemény született, amelyeknek a célja Er ja(Er ya) bővítése, kiegészítése, frissítése, aktualizálása volt, vagy egyszerűen csak annak összeállítási, szerkesztési elveit vette alapul. Ezen művek legtöbbje még a címében is utal valamiképpen a nagy elődre. Az Er ja(Er ya) inspirálta későbbi művek közül mindenképpen említésre méltó Konfuciusz egyik leszármazottjának, a Han-dinasztia idején élt és alkotott Kung Fu(Kong Fu) (孔鮒; kb. i. e. 264-208) Hsziao Er ja(Xiao Er ya) (《小爾雅》), „Kis Er ja(Er ya)”, az i. sz. 3. századi Csang Ji(Zhang Yi) (張揖) által szerkesztett Kuan ja(Guan ya) (《廣雅》), a „Kibővített [Er] ja(ya)”, amelyet később Po ja(Bo ya) (《博雅》) néven is számon tartottak, a Szung(Song)-dinasztia idején élt Lu Tien(Lu Dian) (陸佃; 1042–1102) Pi ja(Pi ya)ja (《埤雅》), a „Kiegészített [Er] ja(ya)”-ja, vagy az ugyancsak a Szung(Song)-kori Lo Jüan(Luo Yuan) (羅願; 1136-1184) Er ja ji(Er ya yi) (《爾雅翼》), vagyis az „Er ja(Er ya) szárnyai” című műve.
↑Coblin 1993.: W. South Coblin. Erh ya. In Michael Loewe (szerk.). Early Chinese Texts: A Bibliographical Guide. The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California. pp. 94–99. ISBN 1-55729-043-1
↑Karlgren 1931.:Karlgren, Bernhard. "The Early History of the Chou Li and Tso Chuan Texts". Bulletin of the Museum of Far Eastern Antiquities 3: 1–59.
