Elsa Kagan Moszkvában született 1896-ban, zsidó családban. Apja ügyvéd, anyja zenetanár volt. Mind ő, mind húga, Lili kiváló oktatást kapott, folyékonyan megtanultak beszélni németül és franciául, valamint zongorázni.
1915-ben ismerte meg a futurista költő és grafikusművész Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkijt. Majakovszkij ekkor beleszeretett Elsa testvérébe, Lili Brikbe, de ő akkor már Oszip Brik (Majakovszkij kiadója) felesége volt, emellett nihilista-feminista harcosan házasságellenes elveket vallott.
Elsa első munkái közé tartozott Majakovszkij, illetve más orosz költők verseinek franciára fordítása.
1918 elején, az 1917-es októberi orosz forradalom hatására Franciaországba emigrált. Ott házasodott össze André Triolet francia lovassági tiszttel, akivel 1919-ben egy évre Tahitire költöztek. A házasság nem volt sikeres, Elsa későbbi elmondása szerint elsődlegesen érdekházasság volt; néhány év után el is váltak. Elsa írói munkássága ezzel együtt Tahitin kezdődött, hiszen ekkor már levelezett Viktor Boriszovics Sklovszkijjal, aki pedig az írásait megmutatta Makszim Gorkijnak is. Gorkij ezek olvastával azt javasolta neki, hogy komolyan gondolkodjon el az írói életpályán.
Első könyve Tahitin címmel jelent meg (orosz nyelven) 1925-ben.
Regényeit átszőtték az írónő reflexiói a művészet, a tudomány feladatairól, sajátosságairól, a politikai életről, az erkölcsről. Művészetének későbbi szakasza sajátos színt adott a realizmusnak: a mindennapi élet valóságát ötvözte a jövőbe néző képzelet fantasztikumával, a klasszikus realista formákat a modern tudat – és lélekábrázolás, valamint a mesélő és bonyolító kedvet a filozófiai és önvizsgáló elmélyedéssel.
Könyvei
На Таити (In Tahiti, orosz nyelven, 1925)
Fraise des bois (orosz nyelven, 1926)
Camouflage (orosz nyelven, 1928)
Bonsoir Thérèse (Good Evening, Theresa – az első könyve franciául, 1938)
Maïakovski (1939)
Mille regrets (1942)
Le Cheval blanc (The White Horse, 1943)
Qui est cet étranger qui n'est pas d'ici ? ou le mythe de la Baronne Mélanie (Who Is This Stranger Who Isn't from Here? or, The Myth of Baronesss Melanie) (1944)
Le Premier accroc coûte deux cents francs (1944)
Personne ne m'aime (Nobody Loves Me, (1946)
Les Fantômes armés (The Armed Phantoms, (1947)
L'Inspecteur des ruines (The Inspector of Ruins, 1948)
Le Cheval roux ou les intentions humaines(The Roan Horse, or Humane Intentions) (1953)
L'Histoire d'Anton Tchekov(The Life of Anton Chekov) (1954)
Le Rendez-vous des étrangers (1956)
Le Monument (1957)
Roses à crédit (1959)
Luna-Park (1960)
Les Manigances (1961)
L'Âme (1962)
Le Grand jamais(The Big Never) (1965)
Écoutez-voir(Listen and See) (1968)
La Mise en mots (1969)
Le Rossignol se tait à l'aube (1970)
Magyarul
Milyen kár volt... Novella; ford. Havas Endre; Cserépfalvi, Bp., 1946 (Cserépfalvi kiskönyvtára)
Művész a viharban. Regény; ford. Gombos László; Athenaeum, Bp., 1947 (Athenaeum könyvek)
Aragonː Költemények / Trioletː Fegyveres fantomok; ford. Térey Sándor, Murányi-Kovács Endre; Parnasszus, Bp., 1947
Fegyveres kísértetek; ford. Ballenegger Henrik; Szikra, Bp., 1948
Senki sem szeret...; ford. B. Lukács Erzsébet; Szikra, Bp., 1948
Idegenek Párizsban; ford. Gereblyés László, Székely Andorné; Kossuth, Bp., 1958
Az emlékmű. Regény; ford. Horváth Zoltán; Európa, Bp., 1958
Az avignoni szerelmesek; ford. Pap Gábor; Európa, Bp., 1960
A romfelügyelő; ford. Eckhardt Ilona; Európa, Bp., 1962
A fehér ló. Regény; ford. Szávai János; Európa, Bp., 1965
Hajnalban elhallgat a csalogány; ford. Németh Emil; Magyar Helikon–Európa, Bp., 1972
Könyveiből készült filmek
2010 Roses à crédit
1979 Le destin personnel
1979 La mouette
1975 Les amants d'Avignon
1964 La demande en mariage
1960 Normandia – Nyeman
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben az Elsa Triolet című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Le site Louis Aragon et Elsa Triolet avec une des plus grandes bases de citations référencées du Web ainsi que deux analyses inédites de leurs visages.