Derestye (románul: Dârste, németül: Walkmühlen vagy Dyrste) Brassó városrésze; egykoron önálló település, melyet Brassó-környéki románok alapítottak a 16. században. A „régi” Derestyéből mára csak a templom és a közelében fekvő néhány utca maradt meg, mivel a 19–20. századokban területének nagy részén gyárakat, ipari épületeket emeltek. Közigazgatásilag a vele összefüggő Noával együtt egyetlen városnegyedként tartják számon (Noua-Dârste).
Nevének eredete
Neve a kallómalom jelentésű román „dârste” szóból származik.[1] 1611-ben die Walkmillen hinter di Burg-ként említik, a jozefiniánus térképen Drieste néven jelenik meg. Magyar neve 1825-ben Deresztő, 1839-ben Deresztek és Dirszte, 1873-ban Derisztye. A Derestye név a 20. század elején állandósul.[2][3]
Fekvése
A város központi részétől délkeletre, a Nagykőhavas északi lábánál, az úgynevezett Égett-tető (németül Brandstätte, románul Coasta Vătafului, 762 m) alatt, 651 méteres tengerszint feletti magasságon fekszik. A szűkebb értelemben vett Brassótól mintegy két kilométernyi külterület választja el, és a nyílegyenes Bukaresti út köti őket össze. Tőle nyugatra, a Tömös-patak másik oldalán Négyfalu Bácsfalu városrésze terül el. Kelet felé Noában folytatódik, amely gépkocsival csak innen közelíthető meg.[4]
Története
A 16. század előtt a helyet legeltetésre használták. Az 1500-as években bolgárszegi és hétfalusi román kereskedők húsz kallómalmot építettek ezen a helyen, kihasználva a Tömös vizének energiáját a gyapjú kallózására; ezek környékén hamarosan egy új település kezdett kialakulni, melynek első lakói bolgárszegi románok voltak.[5] 1668-ban egy fogadót említenek ezen a helyen, melyet a Tömös-völgy felé induló kereskedők használtak.[6] A település egy időben valószínűleg Négyfalu része lehetett, mivel a 19. században a türkösi anyakönyvek tartották nyilván.[7] Lakosai szász mintára létrehozták a maguk szomszédságát; a „szomszédatya” tisztét, aki a közösség informális vezetője is volt, általában románok töltötték be, de legalább egyszer magyar személy is.[8]
A Szentháromságnak dedikált derestyei ortodox templom kevéssel a türelmi rendelet kiadása után, 1783–1797 között épült ortodox kereskedők adományaiból. Egyes ikonjait 1784-ben Radu Dobra festette; belső festése és tornya csak 1833-ban készült el teljesen. 1821 után itt alakult meg a Quittner likőrgyár. Az 1840-es években nyaranta tíz gyapjúmosó üzem működött Derestyén, raktárakkal; mindegyik körülbelül egy-kétszáz főt foglalkoztatott, főként hétfalusi asszonyokat. Mind a szeszfőző, mind a gyapjúmosó iparágat az 1886-ban kitört osztrák–magyar–román vámháború tette tönkre.[7][9]
A 19. század második felében – hasonlóan Méhkertekhez vagy a később kialakult Noához – Derestye gazdag, előkelő brassóiak nyaralóhelye volt; itt építettek maguknak villákat a Czell, Scherg, Hesshaimer, Schiell, Schobel, Schmidt, Beldiman családok. Alexandru Beldiman villájában 1867-ben I. Károly román király és Erzsébet román királyné is megszállt, és a derestyeiek sokáig emlékeztek a királyi látogatásra. A 20. század második felében a legtöbb villát lebontották vagy hagyták tönkremenni; az egyetlen, mely jó állapotban fennmaradt, az a Hesshaimer-villa.[8]
1876–1879-ben megépítették a Brassó–Predeál vasútvonalat, melynek Derestyén is létesült állomása, 1892-től pedig szintén a településen haladt keresztül a Bertalan–Hosszúfalu-vasútvonal. Ezen felül a Brassóból Románia felé vezető országút is erre vitt, melynek Négyfalu és Noa irányába is voltak elágazásai, így a régen jelentéktelen település a 19. századtól máig igen jelentős forgalmi csomópontként szolgál.[10][11]
Ipari fellendülése a 19. század végén kezdődött: a Czell család 1888-ban megvásárolta a csődbe ment Quittner szeszgyárat, majd 1892-ben mellette megalapította sörgyárát, amelyet Erdély egyik leghíresebb sörgyárává fejlesztettek. Kezdetben 40, 1921-ban már 115 munkása volt, és évi több tízezer hektoliternyi sört állított elő.[12] Az 1896-os tagosításkor megszerezte a gyár körül elterülő földeket, ahol a szeszfőzéshez szükséges növényeket és a botfalusi cukorgyárnak szánt burgonyát és cukorrépát termesztették. A földeken négyfalusi csángó és szlovák idénymunkások dolgoztak. A gyárak munkásai számára az erdőirtásokon alakítottak ki házhelyeket.[13] A sörgyáron kívül a kallómalmok és raktárak helyére az 1920-as évek végéig több malom, téglagyár, gyufagyár, kekszgyár, kötöttárugyár, a Scherg textilgyár egyik részlege, és cementgyár települt. Lakói ekkor már kevés kivétellel a gyárak munkásai voltak.[7]
1910-ben 828 lakosából 616 volt román, 133 magyar és 79 német anyanyelvű; 608 ortodox, 107 evangélikus és 65 református vallású.[14] 2011-es adatok szerint Noával együtt 19 334 lakosa van.[15]
A 20. század második felében a régi Derestye legnagyobb részét lebontották; az előkelő villáktól a régi román házakig a legtöbb épület a kommunista „szisztematizálás” áldozata lett, helyükre tömbházakat, gyárakat, ipari épületeket emeltek. A fennmaradt néhány utca csak az 1989-es rendszerváltásnak köszönhetően menekült meg. A tősgyökeres derestyeiek legtöbbje szétszóródott Brassóban.[8]
Képek
Jegyzetek
- ↑ Pavalache 335. o.
- ↑ Dârste. Erdély, Bánság és Partium történeti és közigazgatási helységnévtára. (Hozzáférés: 2021. február 28.)
- ↑ Helynévszótár. Encián, XII. évf. 70. sz. (2017. szeptember) 117. o. ISSN 2284-7030
- ↑ Oltean 299–300. o.
- ↑ Surdu, Alexandru. Șcheii Brașovului. Bukarest: Editura Științifică, 67–68. o. (1992)
- ↑ Pavalache 228. o.
- ↑ a b c Kovács Lehel István. Térben és időben – Barangolás a Barcaságon (magyar nyelven). Négyfalu: Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság, 214–216. o. (2017). ISBN 9789730258783
- ↑ a b c Oltean 304–306. o.
- ↑ Broșu, Ioan. Amintiri din viața preoțească adunate și scoase la iveală după o păstorire de peste 50 de ani. Brassó: Astra, 6. és 26. o. (1936)
- ↑ Wachner, Heinrich. Krostadter Heimat- und Wanderbuch. Brassó: Wilhelm Hiemesch, 30–31. o. (1934)
- ↑ Șuluțiu, Octav. Brașov (román nyelven). Bukarest: Fundația Pentru Literatură și Artă ”Regele Carol II”, 129. o. (1937)
- ↑ Pavalache 447–455. o.
- ↑ Daniil, Martin. Monografia Dârstei (román nyelven) (1930)
- ↑ A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása. Budapest: Athenaeum, 618. o. (1913)
- ↑ Primăria Municipiului Brașov: Strategia de dezvoltare. brasovcity.ro, 2011. [2018. április 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 21.)
Források
- ↑ Oltean: Oltean, Vasile. Configurația istorică și bisericească a Brașovului (román nyelven). Nagyszeben: Andreiana (2010). ISBN 9786068106199
- ↑ Pavalache: Pavalache, Dan. Cronică ilustrată de Brașov (román nyelven). Vidombák: Haco International (2015). ISBN 9789737706355
|
|---|
| Jelenlegi közigazgatási felosztás | | |
|---|
| Történelmi városrészek | |
|---|
.jpg)
.jpg)
.svg){kind=small}
