A játék egy alternatív világban játszódik, ahol a második világháború nem történt meg, ugyanis a Command & Conquer: Red Alert története szerint Albert Einstein visszament 1924-be, és eltörölte Hitler létezését. Így azonban a szovjetek erősödtek meg és indítottak háborút a világuralom megszerzésére. A Command & Conquer: Red Alert 2-ben a szövetségesek végül legyőzték a Szovjetuniót, ám az összeomlás előtt szovjet vezetők saját időgépükkel sikeresen visszatértek 1927-be és meggyilkolták Einsteint, így a szövetségesek nem tudták kifejlesztetni az atombombát és technológiai előnyük nagy része elveszett. Ám a megváltoztatott jövőben egy új nagyhatalom is megjelent, a Felkelő Nap Birodalma, amely szintén a saját uralma alá akarja hajtani a világot.[10][11]
A játékban mindhárom frakció játszható, mind egyjátékos, mind többjátékos módban. Egyjátékos módban a kiválasztott oldaltól függően alakul a történet, amely a küldetések teljesítése esetén a játékos vezette oldal győzelmével ér véget. A küldetések között élőszereplős átvezető animációkból a következő küldetés ismertetése mellett a játék hátteréről is további információk derülnek ki. A Red Alert 3 összes küldetése teljesíthető kooperatív játékmódban egy baráttal az interneten keresztül, egyébként a mesterséges intelligencia tölti be ezt a szerepet.[10] A játékban a korábbiakhoz képest jelentős szerepet kap a tengeri hadviselés.[12] Ezen újításoknak köszönhetően többnyire pozitív kritikákat kapott, ám gyakran idézett gyengesége a játéknak a rossz útvonalkeresés.
Játékmenet
A Red Alert 3-ban a Command & Conquer sorozat eddigi játékaira jellemző játékmenet található meg. A különböző ellenséges frakciók ércet termelnek, ami automatikusan pénzre váltódik, és ebből kell előbb épületeket majd hadsereget építeni. Változás a korábbi részekhez képest, hogy itt nem érclelőhelyek, hanem már kiépített bányák vannak, amelyek mellé csak ércfinomítót kell építeni. A gyártott hadseregen kívül megjelennek a frakciónkként különböző szupertitkos eljárások is, amelyeket taktikai pontokból lehet megvásárolni. Taktikai pontokat állandó harccal lehet szerezni, ugyanis minél magasabb fokon áll a harc intenzitását jelző veszélyeztetettség-mérő, annál gyorsabban termelődnek. A szupertitkos eljárások legtöbbje tényleges új képességet biztosít, míg mások passzívan hatnak, az egységeket erősítve.
Újdonság még, hogy az egyjátékos pályák mindegyike kooperatív, és amennyiben a játékos egyedül játszik, úgy a mesterséges intelligencia tölti be a helyet. Ez esetben az alparancsnokot egyszerű parancsokkal lehet irányítani. Egyjátékos módban kilenc pálya van minden egyes oldal számára. Újdonság még a tengeri hadviselés megnövekedett szerepe is. A szárazföldi járműveket gyártó épületek kivételével mindegyik építhető a vízre is.[13] Ezt a vonalat erősíti az is, hogy a többjátékos pályák mindegyikén található nagyobb vízfelület.
A kézzel aktiválható különleges képességek minden egységnél megtalálhatóak a játékban. Ezek három részre oszthatóak: van amelyik vált az elsődleges és másodlagos tüzelési funkciók között, van amelyik célpontkijelölést is igényel és van olyan, amely azonnal végrehajtódik a kattintást követően. Így például a szovjet gyalogság válthat az AK–47-es és a Molotov-koktél között, a japán épületeket külön kell adott helyen kibontani, míg a Stingray nevű szovjet jármű elektromos hullámot indíthat el a vízen.
Történet
A három kampány története azonos szálakon indul el, ám a játékos választásától függően hamar jelentősen eltérnek egymástól. A szovjetek veresége előtt nem sokkal két magas rangú szovjet tiszt, Nikolaj Krukov tábornok és Cserdenko ezredes valamint Dr. Zelinszki visszautaznak az időben 1927-be, a Brüsszelben lévő Nemzetközi Fizikai Konferenciára és itt végeznek Albert Einsteinnel. Visszatérve kiderül, hogy a szovjet csapatok már Nyugat-Európában járnak és Cserdenko lett a Szovjetunió új főtitkára. Ám hamarosan kiderül, hogy egy új ellenség is feltűnt, a Felkelő Nap Birodalma, amely hatalmas offenzívát indít a szovjetek védtelen hátországa ellen. Krukov tábornok atomfegyverek bevetését javasolja, ám kiderül, hogy azok nem léteznek ebben az idősíkban Einstein halála miatt. Így a szövetségesek és a szovjetek arra kényszerülnek, hogy háborúba bocsátkozzanak a japánok ellen.
Szovjetunió
A hadjáratban Cserdenko főtitkár egy frissen végzett tisztet, a játékost küldi az ostromlott Leningrád felmentésére. Így az első küldetés fő feladata a leningrádi erőd visszaszerzése majd megvédése a birodalmi támadóktól. A csata után azonban kiderül, hogy mindez csak egy japán csel volt, az igazi célpont pedig nem más, mint Moszkva. A használaton Kraszna-45 kilövőállomást sikerül elfoglalni és onnan egy műholdat felbocsátani, amelyet a szovjetek a támadó seregbe vezetnek bele, ezzel megtörve a támadás lendületét. Ezután egy szovjet egység visszaszerzi Vlagyivosztokot, lerombolva a japán trónörökös ott álló palotáját. Mivel a japánokat sikerült kiszorítani a Szovjetunió területéről, a szovjet vezetés immáron a szövetségesekre koncentrálhatott és egy seregük támadást indít Genf ellen, ahol a szövetségesek tartanak konferenciát. Ezután Mükéné szigetének megszállása következik, ahol a szövetségesek egy fontos csodafegyver létrehozásán dolgoznak.
A támadás sikerrel jár és a szövetséges erők Izlandra szorulnak vissza, majd az ottani légibázisuk elvesztése után az Egyesült Államokba. A genfi csata előtt egy merényletkísérlet történik a főtitkár ellen és csak az izlandi támadás során derül ki, hogy Krukov tábornok a tettes, így az izlandi csatában a szovjet erők végeznek a tábornokkal. Csupán később derül ki, hogy Cserdenko önmaga ellen hajtott végre álmerényletet, hogy oka legyen leszámolni a tábornokkal. Továbbá Dr. Zelinszki is értesíti a játékost arról, hogy manipuláció történt az időben, és Cserdenko csak ennek köszönhetően válhatott főtitkárrá.
A szövetségesek izlandi veresége után a szovjetek légideszant-támadást indítanak a Fudzsi hegy ellen, hogy a japán császárt megöljék. Csupán egy katona és egy harci medve éli túl a támadást és éri el a császári palotát, végrehajtva a küldetést, ám kiderül, hogy csupán a császár hasonmását ölték meg. A további szovjet csapatok érkezése és három birodalmi sereg megsemmisítése után végül sikerül magával a császárral is végezni, így a Felkelő Nap Birodalma teljesen összeomlik. Ezután Cserdenko főtitkár arra készül, végleg csapdába csalja a szövetséges vezetést, és a Húsvét-szigetre hívja őket tárgyalni. Tárgyalás helyett azonban csapdát állít nekik és végez velük. A szövetséges delegáció pusztulása után Cserdenko a játékos ellen fordul, aki immáron veszélyt jelent a hatalmára, azonban az ezután következő csatában életét veszti. Az utolsó ellenálló város, New York elfoglalása és a Szabadság-szobor ledöntése után létrejön a Szocialista Világköztársaság és a játékos válik az új pártfőtitkárrá.
Szövetségesek
A szövetséges kampány Nyugat-Európa szovjet megszállása után kezdődik. Bingham tábornagy az angol partok őrzésére utasítja a játékost, akinek sikerül megakadályoznia a szovjet partraszállást. Ezután a szövetséges erők ellentámadásba mennek át és visszafoglalják Cannes városát, ahova a szovjetek visszavonultak, majd egy gyors csapással elpusztítják a heidelbergi szovjet főparancsnokságot. Ekkor lép színre a Felkelő Nap Birodalma, amely tengeri erődöt küld az Északi-tengerre, az egész hajózást megbénítva és megszállja Gibraltár kikötőjét. A szövetséges és szovjet erők is rövid szövetséget kötnek, hogy erőiket egyesítsék az új fenyegetés ellen. Közös akcióban felszabadítják Gibraltárt, majd a tengeri erődöt is megszállják, és túlterhelik a generátorait, amely a megsemmisüléséhez vezet.
Ackerman amerikai elnök, aki kezdettől fogva ellenezte a szovjetekkel való bármilyen egyezkedést, ekkor úgy határoz, megsemmisíti Moszkvát a Rushmore-hegybe épített lézerfegyverrel. A szövetséges erők azonban legyőzik őt még a terve sikere előtt, és maga az elnök is meghal az összecsapásban. Ezután egy támadást készítenek elő Tokió ellen, ahol a Birodalom teljes katonai vezetése összegyűlik tárgyalni, hogy egy csapással lefejezzék egész Japánt. A szovjetek segítségüket ígérik, ám többszöri halasztás után Krukov tábornok bejelenti, hogy a flottájuk túl távol van, és gondokkal küzd, így nem tud segíteni. Mindezek ellenére a szövetséges támadás sikerrel jár.
A tokiói csata után a szovjetek fő tudósa, Dr. Zelinszki átáll a szövetségesek oldalára, és elmondja, hogy Cserdenko megváltoztatta a múltat, valamint a szovjetek az Egyesült Államok megtámadására készülnek Kuba területéről indulva. A szövetségesek az inváziós erők megsemmisítése után egy új technológiával Leningrádba, Cserdenko erődjébe teleportálják erőiket a kronoszférán keresztül, hogy megakadályozzák annak menekülését az űrbe. A csata végén Cserdenko főtitkárt és Krukov tábornokot kriobörtönbe zárják életfogytiglan az elkövetett bűneikért. Eva hadnagy, a kommunikációs tiszt, valamint Tánya, a kommandós ezután mindketten randevúra hívják a játékost. Ezután a David Hasselhoff által alakított alelnök nyilvános beszédben fogadja el az elnöki pozíciót.
Felkelő Nap Birodalma
A birodalmi kampány egy Szovjetunió elleni offenzívával kezdődik. A támadás az újévet ünneplő Vorkuta szovjet városába bejuttatott álcázott gyalogosszállítóval kezdődik, amelynek feladata különféle emlékművek megsemmisítése. A Birodalom tradicionális gondolkodású császára, Josiró úgy gondolja a háború nem a csatatereken dől el igazán, hanem a lelkekben. Ennek megfelelő szimbolikus jelentőségű célpontokra mér főleg csapást, mint a sztálingrádi szoborpark vagy később a Los Angeles-i hírközlési hálózat, amelynek elfoglalása után japán propagandát sugároztat. Fia, Tacu herceg azonban sokkal gyakorlatiasabb gondolkodású technokrata, aki ellátta a császári sereget modern fegyverzettel.
A szovjetek elleni támadás előrehaladtával szinte az egész Szovjetunió a Birodalom fennhatósága alá kerül, csupán Odessza városa áll ellen Krukov tábornok vezetésével. Ezért Tacu herceg egy speciális különítményt küldd oda, amelynek fő ereje egy szinte elpusztíthatatlan harci gépezet, a Sógun Kivégzője. Ennek segítségével az egész város elpusztul a szovjet erőkkel együtt. Azonban a Szövetségesek egyre nagyobb félelemmel tekintenek a feltörekvő birodalomra, így támadást indítanak Pearl Harbor ellen, amely nemcsak a Birodalom területe, de számtalan fontos szakrális hely is található ott. A japán flotta segítségével sikerül a támadást megállítani, ám eközben egy kisebb egység átjut a védelmi vonalakon és Tokió ellen indul. Ezt az erőt végül sikerül szétzúzni egy birodalmi tengeri erődítmény segítségével. Ennek ellenére a közös szovjet-szövetséges erők megvetik lábukat Tokió közelében.
Josiró császár sikeresen kicseréli az amerikai elnököt, Ackermant egy androidra és így értesül a szovjet tudós, Dr. Zelinszki átállásáról, valamint arról, hogy Cserdenko miként változtatta meg a jövőt. Ez feldúlja a császárt, aki először dühében elpusztítja az androidot, majd átadja a katonai irányítást fiának, Tacunak. A tokiói inváziós erők megsemmisítése után a Sógun Kivégzőjével megtámogatott japán csapatok lerohanják Moszkvát és megsemmisítik a Kremlt, megölve Cserdenko főtitkárt és Krukov tábornokot. Utóbbiak megpróbálnak az időgéppel együtt az űrben menekülni, ám kísérletük nem jár sikerrel.
Ezek után már csupán Amszterdam városa áll ellen. Itt található a szövetséges főhadiszállás és a technológiai előnyüket biztosító FutureTech cég központja is. A várost birodalmi csapatok támadják meg, mintegy négyszázszoros túlerővel, kemény házról házra vívott harcot folytatva. A szövetségesek azonban nem képesek elkerülni a vereséget, minden bevetett fegyverzetük (köztük a város nagy részét elpusztító új csodafegyver) és Dr. Zelinszki szovjet csapatainak támogatása ellenére sem. A játékos a kampány végén megkapja a „legfelsőbb sógun” címet, és a hírszerzési tisztje, Szuki Tojama meghívja őt Oahu északi partjára egy kis kikapcsolódásra, erősen sugallva ezzel, hogy romantikus érzelmeket táplál iránta.
Szereposztás
A pályák közti átvezetést rövid élőszereplős filmjelenetek szolgálják. A kiegészítőben is megjelenő szereplők [UR] jelöléssel szerepelnek a listán.
A Red Alert sorozat harmadik játékát nemhivatalosan Mark Skaggs, az Electronic Artsvezető producere jelentette be 2004 decemberében, nem sokkal a A Gyűrűk Ura: Harc Középföldéért megjelenése után.[14] Ezt követően azonban Skaggs ismeretlen okokból elhagyta az Electronic Artsot és 2008. február 12-ig nem említették újra a sorozat harmadik részét. Az amerikai PC Gamer áprilisi számában és a magyar PC Guru weboldalán ekkor jelentek meg új információk a játékról.[15] Két nappal később az Electronic Arts hivatalosan is bejelentette a Red Alert 3-at.[4] Az első trailer május 17-én jelent meg.
Nyílt béta teszt
A játék nyílt béta tesztjét 2008 februárjában hirdették meg, azoknak a PC játékosoknak, akik regisztráltak egy, a Command & Conquer 3: Kane’s Wrath és Command & Conquer 3 Limited Collection játékokban található kódot, 2008. szeptember 29-ig vehettek részt a többjátékos mód tesztelésben.[4][16] 2008. július 24-től kezdve a kódot regisztrálók e-mailt kaptak, amelyben leírták, hogy a béta kulcsot és a letöltő klienst augusztusban kezdik majd megkapni.[17] A FilePlanet tagjai szintén részt vehettek a tesztelésben, augusztus 22-től kezdődően, a kulcsokat jelentkezési sorrendben kiosztva.[18] A bétaszervereket 2008. szeptember 29-én zárták le.
CD kulcs
A játék boltokban árult néhány darabjánál problémaként jelentkezett, hogy a telepítéshez szükséges CD kulcs utolsó karaktere hiányzott a játék kézikönyvéről.[19] Az Electronic Arts először azt javasolta megoldásként, hogy próbálják meg kitalálni az utolsó karaktert,[20] ám nem sokkal később már más megoldást is kínáltak: telefonos vagy interneten keresztül kapcsolatfelvétel után új, immáron megfelelő CD kulcsot küldtek.[19] Később egy oldalt is nyitottak, ahol a kódot kapcsolatfelvétel nélkül is meg lehet szerezni, ám ehhez szükség van egy ingyenes felhasználói fiókra az EA weboldalán.[21]
A Command & Conquer: Red Alert 3 alapvetően pozitív értékeléseket kapott, amelyek dicsérték az erős kooperatív és többjátékos részét. Habár a játék sok szempontból nem fejlődött az előző két részhez képest, és a Red Alert 2 útját követi, ezt mégsem tartották problémásnak. Dicsérték a vízi hadviselés zökkenőmentes beépítéséért a játékmenetbe, néhol azonban kritizálták a játékban erre helyezett túlzott hangsúlyt. Úgyszintén dicséretet kapott a kevésbé komoly történetért és a színes környezetért.
A PC Guru tesztje a remek zenei részt és a színekben gazdag, részletes grafikát, a kétszemélyes kooperatív játékra felépített hadjáratokat méltatta. Negatívumokhoz sorolta az élőszereplős átvezető jelenetek bizonyos színészeinek gyenge alakítását (George Takei, Andrew Divoff), a történet egyszerűségét, a mesterséges intelligencia néha hibás útkeresési metódusát, valamint az esetenként nehezen követhető, gyors játékmenetet és egyes egységek, fegyverek kiegyensúlyozatlanságát.[32]
A GameStar értékelésében a barátokkal való kooperatív játék lehetősége és a vízi hadviselés hangsúlyosabb szerepe, valamint a polírozott játékmenet szerepelt a fő pozitívumok között. A PC Guru tesztjéhez hasonlóan itt is a változó színészi teljesítményeket (Tim Curryt, illetve a japán karakterek megformálóit érte kritika) és egy emblematikus figura hiányát (például Yuri az előző részből) értékelték negatívan a mesterséges intelligencia hibái mellett. A hadjáratok pályák kidolgozása nem túl fantáziadús, a teljesítendő feladatok pedig néha túlságosan is egyhangúak, ami részben a szkriptelt játékmenetből ered. A zenék közül pedig a régebbi számok feldolgozásait dicsérték, míg az újabbakat semmitmondónak tartották. A negatívumokhoz sorolták továbbá az online partner hiányában csatlakozó mesterséges intelligenciát, akivel a játékos kénytelen megosztani a pénzügyi terheket és nem kellően agresszív harcmodort alkalmaz. A cikkíró véleménye szerint a Red Alert 3 kevésbé komoly univerzuma és színes grafikája megosztja majd a játékosokat.[33]
Australian federal electoral division For the former New South Wales state electorate, see Electoral district of Hume. HumeAustralian House of Representatives DivisionDivision of Hume in New South Wales, as of the 2016 federal electionCreated1901MPAngus TaylorPartyLiberalNamesakeHamilton HumeElectors121,842 (2022)Area17,240 km2 (6,656.4 sq mi)DemographicRural and provincial Electorates around Hume: Riverina Calare MacquarieWerriwa Riverina Hume MacarthurCunningham Riverina...
Pour les articles homonymes, voir Symphonie nº 1. La Symphonie no 1 opus 40, en fa majeur, est une symphonie d'Anton Rubinstein. Composée en 1849, elle comporte quatre mouvements. Contexte Au printemps 1849, Rubinstein quitte Saint-Pétersbourg et s'installe à Moscou auprès de sa mère et de ses frères et sœurs. C'est alors qu'il compose sa première symphonie, qui sera aussi la première écrite par un compositeur russe. Il l'achève à la fin de cette même année et retourne à ...
ВотенVauxtin Країна Франція Регіон О-де-Франс Департамент Ена Округ Суассон Кантон Брен Код INSEE 02773 Поштові індекси 02220 Координати 49°21′04″ пн. ш. 3°36′15″ сх. д.H G O Висота 80 - 173 м.н.р.м. Площа 2,27 км² Населення 39 (01-2020[1]) Густота 22,03 ос./км² Розміщення Влада МерМ
Dieser Artikel oder nachfolgende Abschnitt ist nicht hinreichend mit Belegen (beispielsweise Einzelnachweisen) ausgestattet. Angaben ohne ausreichenden Beleg könnten demnächst entfernt werden. Bitte hilf Wikipedia, indem du die Angaben recherchierst und gute Belege einfügst. C-, D- und F-Triebwagen in der Westhalle des Verkehrsmuseums in Schwanheim Inhaltsverzeichnis 1 Straßenbahnmuseen 2 Entwicklung in Deutschland 2.1 Seit den 1960ern 2.2 Die aktuelle Situation in Deutschland 3 Liste der...
Type of soft news 60 Minutes, a television program that frequently reports human-interest storiesIn journalism, a human-interest story is a feature story that discusses people or pets in an emotional way.[1] It presents people and their problems, concerns, or achievements in a way that brings about interest, sympathy or motivation in the reader or viewer. Human-interest stories are a type of soft news.[2] Human-interest stories may be the story behind the story about an event,...
The school badge West Heath Girls' School was an English girls' private school established in 1865, initially in London and from 1932 near Sevenoaks, Kent. It closed in 1997. History The Reverend Philip Bennet Power and his wife, Emma, undertook the education of their own daughters at their Abbey Wood home, West Heath House. The quality of the girls' education attracted other local families to ask the Powers to teach their children and West Heath School thus opened in 1865.[1][2...
Linda RonstadtRonstadt pada tahun 1976Informasi latar belakangNama lahirLinda Maria Ronstadt[1]Lahir15 Juli 1946 (umur 77)Tucson, Arizona, Amerika SerikatGenreRockpopfolkcountry rockcountryart rockhard rocksoft rockmariachiLatinPekerjaanPenyanyi, penulis lagu, musikus, produser rekama, aktris, aktivisInstrumenVokal, gitarTahun aktif1967–2011LabelCapitol, Asylum, Verve, RhinoArtis terkaitThe Stone Poneys, Eagles, Joseph Byrd, Aaron Neville, Dolly Parton, Neil Young, Swampwater, ...
National Archive of Remembrance building in 2013 The National Archive of Remembrance (Archivo Nacional de la Memoria) is an archive set up by decree 1259/2003 of the president of Argentina Néstor Kirchner on 16 December 2003 to obtain and process data pertaining to human rights violations by the Argentine State,[1] referring to events of the illegal dirty war of 1976 to 1983 waged by the state on those it perceived as its enemies.[2] See also Batallón de Inteligencia 601 Nat...
Special form of municipalities in Honshu, Japan Place in Honshu, JapanSpecial wards of Tokyo 東京特別区Shinjuku, one of Tokyo's special wardsLocated in the green highlightsCountryJapanIslandHonshuRegionKantōPrefectureTokyoArea • Special wards618.8 km2 (238.9 sq mi)Population (October 1, 2020) • Special wards9,733,276 • Density15,729.27/km2 (40,738.6/sq mi) Administrative divisionsof Japan Prefectural Prefectures Sub-prefectura...
British journalist (1871–1956) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Wickham Steed – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (May 2015) (Learn how and when to remove this template message) Henry Wickham SteedWickham Steed in 1920BornHenry Wickham Steed(1871-10-10)10 October 1871Long Melford, ...
American family musical group The Isley BrothersThe Isley Brothers in 1969 (Left to right: Rudolph, Ronald and O'Kelly Isley)Background informationAlso known asThe Isley Brothers featuring Ronald Isley AKA Mr. BiggsThe IsleysOriginLincoln Heights, Ohio, U.S.Genres R&B soul funk[1] funk rock[2] progressive soul[3] DiscographyThe Isley Brothers discographyYears active1954–presentLabelsWandMotownT-NeckRCA VictorWarner Bros.Def SoulMembers Ronald Isley Ernie Isley Pa...
Historic house in Washington, D.C., United States United States historic placeChristian Heurich MansionU.S. National Register of Historic Places Show map of Central Washington, D.C.Show map of the District of ColumbiaShow map of the United StatesLocation1307 New Hampshire Ave. NW,Washington, D.C.Coordinates38°54′29″N 77°2′40″W / 38.90806°N 77.04444°W / 38.90806; -77.04444Built1892ArchitectJohn Granville MeyersArchitectural styleLate VictorianNRHP ...
This article is about the secondary school in Hertfordshire. For the primary school in London, see Barclay Primary School. This article relies excessively on references to primary sources. Please improve this article by adding secondary or tertiary sources. Find sources: Barclay Academy – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (February 2013) (Learn how and when to remove this template message) Academy in Stevenage, Hertfordshire, EnglandBarclay A...
1980 Canadian filmPhobiaTheatrical posterDirected byJohn HustonWritten byPeter BellwoodLew LehmanJimmy SangsterStory byRonald ShusettGary ShermanProduced byZale MagderStarringPaul Michael GlaserSusan HoganJohn ColicosCinematographyReginald H. MorrisEdited byStan ColeMusic byAndré GagnonDistributed byParamount PicturesRelease date September 9, 1980 (1980-09-09) Running time94 min. (approx.)CountryCanadaLanguageEnglishBudget$5,100,000Box office$59,167 Phobia is a 1980 Canadian h...
Peta infrastruktur dan tata guna lahan di Komune Saint-Germain-lès-Arpajon. = Kawasan perkotaan = Lahan subur = Padang rumput = Lahan pertanaman campuran = Hutan = Vegetasi perdu = Lahan basah = Anak sungaiSaint-Germain-lès-ArpajonNegaraPrancisArondisemenPalaiseauKantonArpajonAntarkomuneCC de l'ArpajonnaisKode INSEE/pos91552 / Saint-Germain-lès-Arpajon merupakan sebuah komune di kanton Arpajon di département Essonne. Merupakan pinggira...
Marchas contra la televisión basura Logo del afiche promocional de la segunda marcha, realizada por el Colegio de Periodistas de Lima.LocalizaciónPaís Perú PerúDatos generalesTipo ProtestaÁmbito Nacional1.ª marcha 19 de febrero de 20152.ª marcha 27 de febrero de 2015Sede Distrito de Jesús MaríaOrganizador Colegio de Periodistas del PerúAsistencia 1.ª marcha:c. 100 (Lima) 2.ª marcha:c. 3000 (Lima)c. ? (Arequipa) [1][2][editar datos en Wikidata] La marc...
Wikimedia chapter in Germany Logo Wikimedia Deutschland (also known as WMDE, Wikimedia Germany, and the Society for the Promotion of Free Knowledge) is a German non-profit association based in Berlin.[1] It was founded in 2004 and recognized that year as the first national chapter of the Wikimedia Foundation, which funds and supports Wikipedia and other projects.[citation needed] In 2022, according to its records, it had over 100,000 dues-paying members and employed around 160...
Wrestling event UnforgivenPromotional poster featuring KanePromotionWorld Wrestling EntertainmentBrand(s)RawDateSeptember 21, 2003CityHershey, PennsylvaniaVenueGiant CenterAttendance10,347[1]Buy rate360,000[2]Tagline(s)Face Your FearPay-per-view chronology ← PreviousSummerSlam Next →No Mercy Unforgiven chronology ← Previous2002 Next →2004 The 2003 Unforgiven was the sixth annual Unforgiven professional wrestling pay-per-view (PPV) event produced by ...
Turkish footballer and manager This article is about Suat Kaya the Turkish footballer. For the Turkish footballer born 1999, see Suat Kaya (footballer, born 1999). Suat Kaya Personal informationDate of birth (1967-08-26) 26 August 1967 (age 56)Place of birth Istanbul, TurkeyHeight 1.68 m (5 ft 6 in)Position(s) MidfielderYouth career1979–1986 GalatasaraySenior career*Years Team Apps (Gls)1986–1987 Galatasaray 3 (0)1987–1992 Konyaspor 110 (13)1992–2003 Galatasaray 24...
Japanese figure skater For footballer, see Takeshi Honda (footballer). For the animator, see Takeshi Honda (animator). Takeshi HondaBorn (1981-03-23) 23 March 1981 (age 42)Kōriyama, Fukushima, JapanHeight1.68 m (5 ft 6 in)Figure skating careerCountry JapanRetired2006 Medal record Figure skating: Men's singles Representing Japan World Championships 2002 Nagano Men's singles 2003 Washington, D.C. Men's singles Four Continents Championships 1999 Halifax Men's sing...