Az 1857. július 3-án alapított PLM 1858 és 1862 között a korábbi Párizs-Lyon és Lyon-Méditerranée társaságok egyesüléséből, valamint később számos kisebb vasúttársaság beolvasztásából jött létre. A PLM elsősorban Délkelet-Franciaországban működött, fővonala PárizstDijon, Lyon és Marseille érintésével a francia Riviérával kötötte össze. A vállalat volt az algériai vasutak üzemeltetője is.
A PLM 1938-ban beolvadt a többségi állami tulajdonban lévő Société nationale des chemins de fer français-ba, és hálózata az SNCF délkeleti régiójává vált.
Műalkotások
A PLM megbízást adott Roger Broders plakátművésznek, és szponzorálta a francia Riviérára és a francia Alpokba tett utazásait, hogy felkereshesse műveinek témáit. A PLM számára készített utazási plakátok litográfiái ma is kaphatók a kereskedelemben. Több rajzolójuk is jelentős karriert futott be, köztük Alfred Grévin és David Dellepiane.
1895-ben Henry Ganier által készített PLM plakát a Savoie régió népszerűsítésére
1895-ös Hugo d'Alesi PLM plakátja a genfi régió népszerűsítésére
1900-as Hugo d'Alesi által készített PLM plakát a francia Riviéra régió népszerűsítésére
1905-ös Henry Ganier által készített PLM plakát a Jura régió népszerűsítésére
A párizsi székház
A párizsi Saint-Lazare utca 88. szám alatti székház bejárati portálja, 2009-ben készült felvétel
A PLM székháza volt a francia vasúttársaságok legpazarabb székháza.[4] Az 1860-as évek végén épült a Tivoli kert egykori területén, főbejárata a rue Saint-Lazare 88. szám alatt volt.
Amint 1938. január 1-jén megalakult az SNCF, a korábbi PLM székháza lett az új állami vállalat központja.[5] Az SNCF központja 1999-ig maradt itt, amikor is a Paris Gare Montparnasse melletti új épületbe költözött át.[6] Az egykori PLM épületét ezt követően a Crédit Agricole biztosítási üzletága vásárolta meg, Anthony Béchu építész tervei alapján felújították, és a hely vasút előtti múltjára utalva Le Tivoli névvel látták el.[7]2003-tól az AXA irodája, majd 2014-től a Covéa biztosító székhelye lett. Az egykori PLM épületét a Crédit Agricole biztosítótársaság vette meg.[8]
A felújított PLM-székház udvara
A bejárati portál részlete, miután a 2010-es években a PLM nevet "Le Tivoli"-ra cserélték le.
Irodalom
Charles Goschler, Traité pratique de l'entretien et de l'exploitation des chemins de fer, Noblet et Baudry, Paris, 17-19
Yves Broncard, Les plus belles années des Trains français, Sélection du Reader's Digest, 1997 ISBN 2-7098-0889-7
Le Patrimoine de la SNCF et des chemins de fer français, Flohic éditions, 1999 ISBN 2-84234-069-8
Thierry Favre, Le Train s'affiche, La Vie du rail, 2005 ISBN 2-915034-46-X. Affiches PLM.
Robert Mencherini et Jean Doménichino, Cheminots en Provence : des voix de la mémoire aux voies de l'avenir (1830-2001), Éd. La vie du rail, Paris, 2001, 37 et suiv. ISBN 2-902808-95-X
Frédéric Toublanc, Roanne et sa région à l'heure des trains du PLM, en 1991, Presses et Éditions Ferroviaires.
Compagnie Paris Lyon Méditerranée, Hommes et choses du PLM, Paris, Devambez, (1911), page 75 (la conclusion de cet ouvrage est signée G. Goy, qui était chef de division au Secrétariat de la compagnie PLM).
Compagnie Paris Lyon Méditerranée, Les Alpes françaises, illustrations d'Ernest Lessieux, non daté (vers 1910?).
Auguste Moyaux, Les chemins de fer autrefois et aujourd'hui et leurs médailles commémoratives. Notice historique suivie d'un atlas descriptif des médailles de tous les pays, Bruxelles, Charles Dupriez (1905 [1], 1910 et 1925).
