Budavári nagy rondella

Koordináták: é. sz. 47° 29′ 39″, k. h. 19° 02′ 28″47.494167°N 19.041111°E

  A Duna-part látképe, a Budai Várnegyed és az Andrássy út
világörökségi helyszín része
A budai vár nagy rondellája dél felől

A budavári nagy rondella kör alakú bástya a budai Várhegy déli lejtőjén, a budai vár egykori védműrendszerének rekonstruált része. Középkori falainak kiásásával, konzerválásával és részleges kiegészítésével az 1950-es években állították helyre. Hozzáépített kaputornyával és a szomszédos Buzogánytoronnyal együtt azóta tartozik a budai városképhez.

Ismertetése

A nagy rondella belülről

A rondella a középkori vár külső védőövének legdélibb csúcsa és egyik legnagyobb védműve volt, belső átmérője meghaladja a 33 m-t. Tekintélyes, 5 m vastag falát 7 ágyúlőréssel látták el, kívül meredeken lejtősre, de nem függőlegesre építették. A belső falon, a lőréssor mellett fedett védőfolyosó fut végig, ez teljes egészében a helyreállításkor készült. A palota felőli északi oldalon támfal húzódik, mely a bástya mögött emelkedő feltöltött részt, az egykori ágyúállást tartja. Kívülről a rondellába a középkori falakon nyugvó kaputornyon át lehet bejutni: ennek szélesebb nyílásán a lovasok, a kisebbiken a gyalogosok közlekedhettek. A bejutást hajdan a kapuk előtti árkon át felvonóhíd biztosította, illetve akadályozhatta meg. A palota felől a hátsó falon nyíló kapun lehet a bástyát megközelíteni.

Történeti áttekintés

A kör alaprajzú bástyák (rondellák) építése időben megelőzte a sokszögű bástyák keletkezését és az ágyúk használatának elterjedésével függött össze. A középkori magas, keskeny vártornyokat a 15. század második felétől fokozatosan felváltották az ágyúk elhelyezésére alkalmas, és az ostromlók ágyúinak jobban ellenálló alacsonyabb, de vastagabb falú rondellák. Magyarországon ebben az időben a várak megerősítését a török előnyomulás tette sürgetővé.

A nagy rondella kaputornya avagy a Lihegő kapu tornya

A budavári nagy rondella építésének pontos idejét nem ismerjük. Az idők folyamán többször átépítették, de belső területe már kezdetben is nagyjából megegyezett a mostanival. Feltételezések szerint a rondellát Mátyás király korában (14581490) építhették, más vélemény szerint később, Szapolyai János idején, de 1541 előtt.[1] A várról 1467 körül készített rajzon még nem tüntették fel, de az 1541-ben, Buda elfoglalásának évében készült metszeten már látható. Neve régi okmányokon Baluardo d'Italia, Olasz bástya; török neve Büjük frengi kuleszi (idegen módra épült bástya); későbbi nevei Nagy-, Déli Nagy- vagy Palotarondella. Kaputornya kezdetben Torre d’Italia, Olasz kapu; török neve Szoluk kapu (a török korban ezt a kaput a törökök Szoluk kapunak: „Lihegő kapunak" nevezték, mert az odavezető utat igen meredeknek találták), később Zsigmond kapu.

Buda visszavételekor, 1686-ban az ostromlók tüzérsége a rondella falán nagy rést ütött, a támadók ezen át jutottak feljebb, majd a bástyán felállított ágyúkból lőtték tovább a török védőket. A sérült rondellát később a császáriak valószínűleg helyreállították.

1945 előtt a rondella középkori fala alig volt látható. Kívül csaknem a mellvéd magasságáig érő domb takarta be, a belső teret is jórészt feltöltötték. A kaputorony maradványait neobarokk kerti épületekhez használták fel, beépítették. Budapest ostroma idején az egész terület erősen megrongálódott, a helyreállítást régészeti kutatás előzte meg. Kiszabadították a feltöltésből a rondella falait, lebontották a sérült épületrészeket. Ennek során kerültek elő a kaputorony középkori részei és több mint 5 m-rel a rondella mai szintje alatt a 13. századi ún. Kelenföldi kapu alapjai. Feltehetően ezt a kaput lebontva, majd a helyét körbeépítve készülhetett az eredeti rondella.

A kaputornyot kevéssel a rondella után építhették. Négyzetes alaprajza, az emelet ablakai az 1686-os ostromról készült metszeten jól kivehetők. Alapfalai és az oldalfal egyes részei eredetiek, a gyalogkapu nyílása teljesen épen maradt fenn, a lovaskapu nyílásának is csak a felső része kiegészítés. A tornyot az előkerült adatok alapján a rondellával egyidőben, az 1960-es években restaurálták, illetve a hiányzó részeket kiegészítették.

Jegyzetek

  1. Gerő László: A helyreállított budai vár 34. oldal. Műszaki Kiadó, Budapest, 1980 ISBN 963-10-3138-1

Képgaléria

Commons:Category:Big rondella (Buda Castle)
A Wikimédia Commons tartalmaz Budavári nagy rondella témájú médiaállományokat.

Források

Read other articles:

أكسيد نيكل ثنائي أكسيد النيكل الثنائي أكسيد النيكل الثنائي الاسم النظامي (IUPAC) Nickel(II) oxide أسماء أخرى Nickel monoxide Oxonickel المعرفات رقم CAS 1313-99-1 Y بوب كيم (PubChem) 14805 مواصفات الإدخال النصي المبسط للجزيئات O=[Ni][1]  المعرف الكيميائي الدولي InChI=1S/Ni.O[1]  InChIKey:GNRSAWUEBMWBQH-UHFFFAOYSA-N[1 ...

 

جزء من سلسلة مقالات حولالنحو والتصريف في العربية الإعراب الكلمة الاسم الفعل الحرف العبارات الجملة الاسمية جملة اسمية مختصرة الفعلية الجملة الفعلية الواقعة مضافا إليه شبه الجملة النوع المُعرب المبني الوقوف المجرد المزيد أقسام الإعراب إعراب ظاهر (لفظي) إعراب تقديري إعراب م

 

Piala Dunia FIFA 20062006 FIFA World Cup Germany (Inggris) FIFA-Fußball-Weltmeisterschaft Deutschland 2006 (Jerman)Logo Resmi Piala Dunia FIFA 2006Eine Zeit, um Freunde zu finden(Ada waktu untuk berteman)Informasi turnamenTuan rumahJermanJadwalpenyelenggaraan9 Juni–9 JuliJumlahtim peserta32 (dari 5 konfederasi)Tempatpenyelenggaraan12 (di 12 kota)Hasil turnamenJuara Italia (gelar ke-4)Tempat kedua PrancisTempat ketiga JermanTempat keempat PortugalStatistik turn...

У этого термина существуют и другие значения, см. Звенигородский уезд. Звенигородский уезд Страна  Российская империя Губерния Киевская губерния Уездный город Звенигородка История и география Дата образования 1796 Дата упразднения 1923 Площадь 3044,8 вёрст² Население Насел

 

Stanisław StrońskiFonctionMembre de la diète de Galicie et Lodomérie (d)BiographieNaissance 18 août 1882NiskoDécès 30 octobre 1955 (à 73 ans)LondresNationalité polonaiseActivités Linguiste, homme politique, philologueAutres informationsA travaillé pour Université JagellonneUniversité catholique Jean-Paul II de LublinPartis politiques Union populaire nationale (en)Christian National Party (d)Front Morges (en)Membre de Société polonaise des Arts et des Sciences à l'étrange...

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (أبريل 2019) دواين كيلي   معلومات شخصية الميلاد 19 أكتوبر 1991 (32 سنة)  بلومفونتين  مواطنة جنوب إفريقيا  الحياة العملية المهنة لاعب اتحاد الرغبي  اللغات الإنجليزي

Zweden in het geel, Denemarken-Noorwegen in het rood. Zweden moest Trøndelag en Bornholm aan Denemarken-Noorwegen teruggeven. Afgestane gebieden in het groen. De Vrede van Kopenhagen werd op 27 mei 1660 getekend en betekende het einde van de Noordse Oorlog tussen Zweden en de alliantie van Denemarken-Noorwegen en het Pools-Litouwse Gemenebest. Dit verdrag was een kleinere opvolger van de Vrede van Roskilde, waarmee zo goed als de huidige grenzen in Scandinavië werden vastgelegd.

 

Dorothy Lawrence Información personalApodo Denis Smith Nacimiento 4 de octubre de 1896 Hendon (Reino Unido) Fallecimiento 29 de agosto de 1968 (71 años)Municipio de Islington (Reino Unido) Nacionalidad BritánicaInformación profesionalOcupación Periodista, autobiógrafa y escritora Años activa desde 1914[editar datos en Wikidata] Dorothy Lawrence (Hendon, 4 de octubre de 1896 –Municipio de Islington, 4 de octubre de 1964) fue una periodista inglesa, quien en secreto se disfra...

 

  لمعانٍ أخرى، طالع كنتاكي (توضيح).   هذه المقالة عن ولاية كنتاكي. لمطعم دجاج أمريكي، طالع دجاج كنتاكي. كنتاكي  علم الشعار:(بالإنجليزية: United we stand, divided we fall)‏ (1942–)    الإحداثيات 37°30′N 85°00′W / 37.5°N 85°W / 37.5; -85  [1] تاريخ التأسيس 1 يونيو 1792  سبب ا

American baseball player (1904-1957) Baseball player Bill SweeneyBill Sweeney, 1953First basemanBorn: (1904-12-29)December 29, 1904Cleveland, OhioDied: April 18, 1957(1957-04-18) (aged 52)San Diego, CaliforniaBatted: RightThrew: RightMLB debutApril 13, 1928, for the Detroit TigersLast MLB appearanceSeptember 27, 1931, for the Boston Red SoxMLB statisticsBatting average.286Home runs5Runs batted in107 Teams Detroit Tigers (1928) Boston Red Sox (1930–1931) Wi...

 

Use of aircraft during the First World War Colour Autochrome Lumière of a Nieuport Fighter in Aisne, France 1917 World War I was the first major conflict involving the large-scale use of aircraft. Tethered observation balloons had already been employed in several wars, and would be used extensively for artillery spotting. Germany employed Zeppelins for reconnaissance over the North Sea and Baltic and also for strategic bombing raids over Britain and the Eastern Front. Aeroplanes were just co...

 

Comics character Supreme IntelligenceThe Supreme Intelligence with Ronan the Accuser in FF #11 (December 2011).Art by Barry KitsonPublication informationPublisherMarvel ComicsFirst appearanceFantastic Four #65 (August 1967)Created byStan LeeJack KirbyIn-story informationAlter egoSupremorSpeciesKree artificial intelligenceTeam affiliationsKree EmpireStarforceNotable aliasesMultitudeAbilitiesTelepathyTelekinesisCosmic awarenessPrecognition and PostcognitionAbility to alter realityEnergy and mat...

Flag of the capital city of Zimbabwe HarareUseCivil flag Proportion1:2AdoptedApril 18, 1982DesignA horizontal fimbriated tricolour of blue, yellow, red, yellow and blue. Upper stripe contains sun rays, middle section contains two tobacco leaves and bottom stripe has the Zimbabwe bird. The flag of Harare is the civil flag for the capital city of Zimbabwe. History The flag was adopted on 18 April 1982, when the capital city of Zimbabwe was renamed Harare from the original, Salisbury. When the c...

 

Cat5 мережевий кабель із модульним роз'ємом 8P8C, EIA/TIA-568 Мережеві кабелі використовуються для підключення одного мережного пристрою до інших пристроїв мережі або для з'єднання двох або більше комп'ютерів, для мережевого користування принтером, сканером і т. д. Різні тип...

 

Efi Araziאפי ארזיBornEfraim R. Arazi(1937-04-14)14 April 1937Died14 April 2013(2013-04-14) (aged 76)NationalityIsraeliAlma materMassachusetts Institute of TechnologyOccupationHigh Tech EntrepreneurEmployerSeerun Ltd.TitleChairman Efraim R. Efi Arazi (Hebrew: אפי ארזי) (14 April 1937 – 14 April 2013)[1] was an Israeli technology pioneer and businessman.[2] Education Arazi enrolled as a cadet to study electronics in the Israel Defense Forces at the...

2008 studio album by Zen Circus, Brian RitchieVilla InfernoStudio album by Zen Circus, Brian RitchieReleased2008GenreFolk punk, indie rockLength43:38LabelUnhip RecordsZen Circus, Brian Ritchie chronology Vita e opinioni di Nello Scarpellini, gentiluomo(2005) Villa Inferno(2008) Andate tutti Affanculo(2009) Villa Inferno is the fifth album by Italian band Zen Circus released in 2008 by Unhip Records. Villa Inferno was created in collaboration with Brian Ritchie of the American band Vio...

 

For other uses, see Gaeta (disambiguation). Comune in Lazio, ItalyGaeta GaietaComuneComune di GaetaGaeta view from sea FlagLocation of Gaeta GaetaLocation of Gaeta in ItalyShow map of ItalyGaetaGaeta (Lazio)Show map of LazioCoordinates: 41°13′N 13°34′E / 41.217°N 13.567°E / 41.217; 13.567CountryItalyRegionLazioProvinceLatina (LT)Area[1] • Total29.2 km2 (11.3 sq mi)Population (2018-01-01)[2] • Total...

 

テレビ番組・中継内での各種情報(終了した番組・中継を含みます)は、DVDやBlu-rayなどでの販売や公式なネット配信、または信頼できる紙媒体またはウェブ媒体が紹介するまで、出典として用いないで下さい。検証可能性に基づき除去される場合があります。 志村(しむら) けん 志村けんの像本名 志村(しむら) 康徳(やすのり)ニックネーム けんちゃんシムケン...

関東フラグメントの推定位置   太平洋プレート   北アメリカプレート   フィリピン海プレート   ユーラシアプレート 関東フラグメント(かんとうフラグメント、英: Kanto fragment)は、太平洋プレートの断片が関東地方の地下に存在しているとの仮説に基づくプレート構造である[1][2]。 概説 関東付近は、ユーラシアプレート(...

 

Indian Bengali filmmaker Chidananda Das GuptaBorn(1921-11-20)20 November 1921Shillong, Assam, British IndiaDied22 May 2011(2011-05-22) (aged 89)Kolkata, West Bengal, IndiaNationalityIndian Chidananda Das Gupta (Bengali: চিদানন্দ দাশগুপ্ত) (20 November 1921[1] – 22 May 2011)—family name sometimes spelled 'Dashgupta' and 'Dasgupta'[2]—was an Indian filmmaker, film critic, a film historian and one of the founders of Calcutta Film Society...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!