Budapest elpusztult nevezetes VIII. kerületi épületeinek listája

Az alábbi lista Budapest elpusztult nevezetes VIII. kerületi épületeit sorolja fel. A források hiánya miatt az összeállítás nem tekinthető teljesnek.

A lista

Elbontott építmények

  • Fiumei Úti Sírkert díszes falsíremlékei: 1953-ban a Fiumei út szélesítésének ürügyével 238 bal- és 129 jobb oldali sírbolt felszámolását helyezték kilátásba, ebből végül 200 (más források szerint 170) 1870 és 1920 között épült[28] bal oldalit szüntettek meg. A kizsákmányolóknak tekintett személyek sírjait akarták ezzel eltüntetni, végül pedig a temető teljes eldózerolása és annak helyén lakótelep építése lett volna a cél, ám ez nem valósult meg. A Fővárosi Tanács 608/20. számú rendelete 1956. május 17-én a Kerepesi úti temetőt zárt temetővé és Nemzeti Panteonná nyilvánította. Mindezt ama kikötéssel tette, hogy csupán a híres személyek sírjai maradhatnak meg, a jövőben pedig kizárólag azokat temethetik a sírkertbe, akik a politika, művészet és tudományos élet terén alkottak maradandót (utóbbiak közül is csak a párttagokat).[29]

Jegyzetek

  1. a b c Kollin, 202. o.
  2. https://nemzetiszinhaz.hu/torteneti-attekintes
  3. https://24.hu/kultura/2017/09/05/a-belvaros-legszebb-epulete-is-lehetne-ma-a-nemzeti-szinhaz/
  4. A József Fiúárvaház adatai a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár adatbázisában. Hungaricana
  5. https://mijozsefvarosunk.blog.hu/2016/07/20/532_az_egykori_szeszgyar
  6. Dr. Gulyásné Gömöri Anikó – Dr. Balogh András – Vadas Ferenc: Az első gázgyár, Fővárosi Gázművek Zrt., Budapest, 1999, ISBN 963-03-7891-4
  7. Archivált másolat. [2020. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 15.)
  8. Kollin, 211. o.
  9. a b https://egykor.hu/budapest-v--kerulet/geist-haz-/-pinter-berpalota---korona-szallo/3902
  10. Kollin, 199-200. o.
  11. Kollin, 210. o.
  12. https://mult-kor.hu/20140401_miert_kellett_lebontani_a_nemzeti_szinhazat
  13. https://index.hu/belfold/tegnapiujsag/2008/04/23/robbantjak_a_nemzeti_szinhazat_1/
  14. (szerk.) Gyökös Eleonóra: Lajta Béla művei a temetőben, Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2019 (NÖRI Füzetek 19.), 6-7. o.
  15. Klement Judit: Gőzmalmok a Duna partján. A budapesti malomipar a 19–20. században. Budapest, 2010, ISBN 978-963-346-946-0, 145. o.
  16. https://magyarepitok.hu/mi-epul/2017/10/keszulnek-a-europai-zsido-jatekokra-bontjak-a-regi-taurus-gumigyarat
  17. https://24.hu/belfold/2016/04/06/ismeretlen-budapest-a-nepliget-kozeleben-all-az-esztergomi-bazilika-kicsinyitett-masa/
  18. Gyökös Eleonóra: Falsírboltok. NÖRI-füzetek 16., Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2019, 15. o.
  19. https://www.kozterkep.hu/37418/i-vilaghaborus-emlekmu
  20. https://intezet.nori.gov.hu/news/a-fiumei-uti-sirkert-elso-vilaghaborus-hosi-emlekmuve/
  21. Gerle, i. m., 231. o.
  22. https://adt.arcanum.com/hu/view/BudapestiHirlap_1915_11-12/?query=%22elesettek+g%C3%BAl%C3%A1ja%22+kerepesi+temet%C5%91&pg=16&layout=s
  23. https://24.hu/kultura/2017/11/15/katonai-epuletbol-lett-mozi-allt-egykor-a-keleti-palyaudvar-parkolojanak-helyen/
  24. https://pestbuda.hu/cikk/20191101_flier_gergely_attila_egbe_mutato_kardja_orizte_a_magyar_hosok_emleket_a_rakoskereszturi_uj_koztemeto_1916_ban_felavatott_hosi_emlekmuve
  25. https://nemzetilovarda.hu/nemzeti-lovarda-tortenete/
  26. https://epiteszforum.hu/a-nemzeti-lovarda-rehabilitacioja-jakabfi-kovacs-boglarka-diplomaterve
  27. https://web.archive.org/web/20201201051458/http://dohanymuzeum.hu/budapest-baross-utca-m-kir-dohanyraktar
  28. http://real.mtak.hu/105308/1/Okor_2019_3_nyomdanak_096.pdf
  29. A Kerepesi temető 21-es parcellája

Források

Kapcsolódó szócikkek

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!