Paulheim Ferenc (építész, 1898–1974)

Paulheim Ferenc
SzületettPaulheim Ferenc János
1898. március 29.
Budapest
Elhunyt1974. január 1. (75 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
SzüleiPaulheim Ferenc
Foglalkozásaépítész
IskoláiMagyar Királyi József Műegyetem (–1921)
SablonWikidataSegítség

Ifjabb Paulheim Ferenc, Paulheim Ferenc János (Budapest, Erzsébetváros, 1898. március 29.[1] – Budapest, 1974. január 1.)[2] építészmérnök, politikus (Magyar Élet Keresztény Községi Pártja/Magyar Élet Pártja), kormányfőtanácsos. Paulheim Ferenc, szintén neves építész fia.

Élete

Paulheim Konrád Ferenc és Piringer Antónia Terézia fiaként született. A Szent István Gimnázium után az egyetemi tanulmányait a Magyar Királyi József Műegyetemen végezte. 1921-ben építészi oklevelet, 1923-ban pedig építőmesteri oklevelet is szerzett.

Külföldi tanulmányútjai során beutazta Európa, Afrika és Ázsia nagy részét. Visszatérve belépett édesapja építési irodájába. 1926-ban már mint önálló építész, elsősorban tervezőként volt tevékeny.

1923-ban tervezte és vezette a Községi Temetkezési Intézet budai telepének építkezését, 1925-ben a csepeli Kultúrház-pályázatra beadott terve elismerést, 1927-ben székesfővárosi bérháztervpályázaton díjat és dicsérő elismerést is nyert. 1925-ben az Ilka utcában épített családi villát, majd 1926-ban a Budapesti Korcsolyázó Egylet megbízásából elkészítette Budapest első műjégpályáját (Városligeti Műjégpálya), 1927-ben az Angol–Magyar Bank Bécsi úti bérházcsoportját (Hikisch Rezső műépítésszel együtt) és a Belvárosi Takarékpénztár Raktár utcai kislakásos bérházát, majd 1930-ig a Kartács utcában egy bérpalotát, a Szent Domonkos-rend Thököly úti kultúrház átépítését és a Glória filmszínházat, a Magyar Fémlemez Ipargyár építkezését, a Mester utcai hétemeletes bérpalotát (amelynél az akkori világnézetet képviselő, modern nyerstégla architektúrát alkalmazta) stb. 1933-ban a Kerepesi úti ügetőpálya akkor modern architektúrájú tribünjét[3] tervezte, amivel a műépítész külföldi versenyen aranyérmet[4] is nyert.

1920-tól a Biztosító Társaságok műépítész szakértője volt. 1938-ban Budapest főváros törvényhatósági bizottságában, mint póttag a következő megüresedett rendes tagsági helyekre került be: a szavazatszedő küldöttség, a munkásügyi bizottság és az út- és csatornaépítési szakbizottság, majd a magasépítési szakbizottság, a városfejlesztési különbizottság, illetve a XIV. kerületi testnevelési bizottság. 1942. decemberében a közigazgatási bizottságba is tagságot nyert.[5][6] 1940-től a Magyar Élet Keresztény Községi Párt főtitkára volt.[7] A vagyon-válság VII. kerületi döntőbíróságának alelnöke volt.

1950 után főként kórházakat, szanatóriumokat tervezett, majd az 1960-as évek elején meginduló társasház-tervezésben vett részt.[8] Az 1954. évi Mezőgazdasági Kiállításon tervfőmérnöki minőségben dolgozott.[9]

1974. január 1-én váratlanul hunyt el szívizomelhalás következtében mint aranydiplomás építészmérnök. 1974. január 9-én 11.30 órakor a Farkasréti temető halottasházából kísérték utolsó útjára.[10]

A Mérnöki Kamarának alapítótagja volt. 1929-ben belépett a Magyar Vöröskereszt Egylet örökös tagságába.[11] 1938-ban az Erzsébetvárosi Keresztény Kaszinó elnökévé választották elhunyt édesapja helyére.[12] Az Országos Vizsla Club választmányának is tagja volt.[13] 1942-ben a Keresztény Építőmesterek Tábora (KÉT), a keresztény nemzeti jobboldali építőmesterek munkaközössége egyhangúlag elnökévé választotta.[14] 1943-tól a Magyar Élet Pártja pártigazgató helyettesévé nevezték ki.[15]

Felesége Winkler Anna volt, akivel 1949-ben kötött házasságot Budapesten.

Elismerései

  • 1930 - a XII. Nemzetközi Építészkongresszus dicsérő elismerése
  • 1935 - a brüsszeli világkiállítás emlékérme
  • 1939 - a műcsarnoki kiállítás Neuschloss-Klussy-emlékérem
  • 1943 - Nemzetvédelmi Kereszt (a világháborút követő forradalmak és ellenforradalmak idején, valamint az ország elszakított területeinek visszaszerzése körül életüket veszélyeztető önfeláldozással véghezvitt cselekedeteik elismeréseként)[16]
  • 1943 - a m. kir. kormányfőtanácsosi cím (építészmérnök, székesfővárosi bizottsági tagnak a közélet terén szerzett érdemei elismeréséül)[17]

Jegyzetek

  1. Születése bejegyezve a Bp. VII. ker. állami születési akv. 1080/1898. folyószáma alatt.
  2. Halálesete bejegyezve a Bp. V. ker. állami halotti akv. 2/1974. folyószáma alatt.
  3. Művészeti Lexikon 2. L-Z, 1935 (adt.arcanum.com)
  4. Rohamosan fejlődik az ügetősport, Függetlenség 11. évfolyam 104. szám, 1943. május 9. (adt.arcanum.com)
  5. Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei (pg=176 ; 354 ; 357), library.hungaricana.hu - 1938
  6. Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei, library.hungaricana.hu - 1942.
  7. Bemutatkozott a Magyar Élet Ke­resztény Községi Párt uj vezetősége, Nemzeti Ujság 22. évfolyam 163. szám, 1940. július 20. (adt.arcanum.com)
  8. Pusztai László: Az OMF Magyar Építészeti Múzeumának gyűjteményei (1982—1985), Magyar Építőművészet 35. évfolyam 5. szám, 1986 (adt.arcanum.com)
  9. Az 1954. évi Mezőgazdasági Kiállítás, Magyar Építőművészet 4. évfolyam 1-2. szám - 1955. (adt.arcanum.com)
  10. Halálozás, Magyar Nemzet 30. évfolyam 4. szám, 1974. január 6. ([1]adt.arcanum.com)
  11. A Magyar Vöröskereszt Egylet Nemzeti Ujság 11. évfolyam 36. szám, 1929. február 13. (adt.arcanum.com)
  12. Az Erzsébetvárosi Keresztény Kaszinóelnökválasztó közgyűlése. , Magyarság 19. évfolyam 75. szám, 1938. április 3. (adt.arcanum.com)
  13. A vadászkutya 2. évfolyam 3. szám, 1941. március 15. (adt.arcanum.com)
  14. Paulheim Ferencet választotta elnökévé a KÉT., Esti Ujság 7. évfolyam 69. szám, 1942. március 26. (adt.arcanum.com)
  15. A főpolgármester bejelentette: a MÉP kifelé is erőteljes szervezkedést kíván folytatni, Magyarság 24. évfolyam 215. szám, 1943. szeptember 23.
  16. Kitüntetések, kinevezések., A vadászkutya 4. évfolyam 2. szám, 1943. márc. 15 (adt.arcanum.com)
  17. Kitüntetés, Fővárosi Közlöny 54. évfolyam 20. szám, 1943. máj. 14 (adt.arcanum.com)

Források

  • Szentmiklóssy Géza (szerk.): A magyar feltámadás lexikona, 1930 (adt.arcanum.com)
  • Hortobágyi Jenő (szerk.): Keresztény magyar közéleti almanach 2. M-Zs, 1940. (adt.arcanum.com)

Read other articles:

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Company of Strangers Bad Company album – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (May 2021) (Learn how and when to remove this template message) 1995 studio album by Bad CompanyCompany of StrangersStudio album by Bad CompanyReleasedJune 1995Rec...

 

 

يتم ترتيب القائمة حوض الصرف من الشمال إلى الجنوب، ، مع وضع مسافة بادئة للروافد المعنية تحت اسم كل مجرى مائي رئيسي وترتيبها من أسفل مجرى النهر إلى المنبع. تتدفق جميع الأنهار في بارا إلى المحيط الأطلسي، فإن غالبية الولاية تقع في حوض الأمازون. [1][2][3][4][5] بو...

 

 

Former international basketball club cup competition For the LPGA Tour golf tournament, see McDonald's Championship (golf). McDonald's ChampionshipSportBasketballFounded1987Ceased1999No. of teams6CountryInternationalLastchampion(s) San Antonio Spurs (1st title)Most titles 9 NBA teams (1 title each) The McDonald's Championship (sometimes called the McDonald's Open) was an international men's professional basketball club cup competition that featured a representative of the National Basketb...

Kabupaten Hulu Sungai TengahKabupatenTranskripsi bahasa daerah • Jawi Banjarكابوڤاتين هولو سوڠاي تڠه LambangJulukan: Bandung van BorneoMotto: Murakata (Bahasa Banjar) (Mufakat, Rakat, dan Seiya-sekata)PetaKabupaten Hulu Sungai TengahPetaTampilkan peta Kalimantan SelatanKabupaten Hulu Sungai TengahKabupaten Hulu Sungai Tengah (Kalimantan)Tampilkan peta KalimantanKabupaten Hulu Sungai TengahKabupaten Hulu Sungai Tengah (Indonesia)Tampilkan peta In...

 

 

山ノ内駅 待合所(2010年5月) やまのうち Yamanouchi ◄七塚 (3.0 km) (4.9 km) 下和知► 所在地 広島県庄原市山内町北緯34度49分47.76秒 東経132度57分28.17秒 / 北緯34.8299333度 東経132.9578250度 / 34.8299333; 132.9578250座標: 北緯34度49分47.76秒 東経132度57分28.17秒 / 北緯34.8299333度 東経132.9578250度 / 34.8299333; 132.9578250所属事業者 西日本旅客鉄道(...

 

 

Padma BhushanTypeNational CivilianCountryIndiaPresented byGovernment of IndiaRibbonObverseA centrally located lotus flower is embossed and the text Padma written in Devanagari script is placed above and the text Bhushan is placed below the lotus.ReverseA platinum State Emblem of India placed in the centre with the national motto of India, Satyameva Jayate (Truth alone triumphs) in Devanagari ScriptEstablished1954First awarded1954Total133Websitehttp://www.padmaawards.gov.in/ PrecedenceNex...

Naval gun 24 cm SK L/40 Twin C/92 turret aboard SMS WettinTypeNaval gunCoastal artilleryPlace of originGerman EmpireService historyIn service1898-1945Used byGerman Empire Austria-HungaryNetherlandsNazi GermanyWarsBoxer RebellionWorld War IWorld War IIProduction historyDesignerKruppDesigned1894ManufacturerKruppProduced1898VariantsKrupp 24 cm L/40 K94Skoda 24 cm L/40 K97Skoda 24 cm L/40 K/01SpecificationsMass24,000–25,600 kg (52,900–56,400 lb)Length9.5 m (...

 

 

Chinese title of nobility Ceremonial Official to ConfuciusCreation dateJuly 8, 1935First holderKung Te-cheng (孔德成)(Directly succeeded from Duke Yansheng)Present holderKung Tsui-changHeir apparentKung Yu-jen (孔佑仁)Seat(s) Kong Family Mansion, Qufu[1][2][3][4][5] Abode in Taipusi Street, Beijing[6] Ceremonial Official Residence, Taichung[7][8] Duke Yansheng[9]Creation date1055[10]Created byEmperors of the...

 

 

American law firm Kirkland & Ellis LLPNo. of offices18 (2021)[1]No. of attorneys2,725 (2021)[2]No. of employees5,721 (2021)[3]Key peopleJon A. Ballis,[4] chairman, global management executive committeeRevenue US$4.83 billion (2020) [5]Date founded1909; 114 years ago (1909)FounderRobert R. McCormickCompany typeLimited liability partnershipWebsitewww.kirkland.com Kirkland & Ellis LLP is an ...

The topic of this article may not meet Wikipedia's notability guideline for music. Please help to demonstrate the notability of the topic by citing reliable secondary sources that are independent of the topic and provide significant coverage of it beyond a mere trivial mention. If notability cannot be shown, the article is likely to be merged, redirected, or deleted.Find sources: Hecklers Veto EP – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December ...

 

 

Class of chemical compounds Some representative hopanoids: A. Diploptene, also called 22(29)-hopene B. Diplopterol, also called hopan-22-ol, the hydrated cyclomer of diploptene C. Bacteriohopanetetrol (BHT), a common extended hopanoid D. Hopane, the diagenetic product of A and B that results from reducing conditions during deposition and persists in the rock record. The diagenetic product of C would be an extended C35 hopane.Hopanoids are a diverse subclass of triterpenoids with the same hydr...

 

 

Anthology Half in Shadow Dust-jacket illustration by Tim Kirk for Half in ShadowAuthorMary Elizabeth CounselmanIllustratorfrontispiece by Tim KirkCover artistTim KirkCountryUnited StatesLanguageEnglishGenreFantasy, Horror short storiesPublisherArkham HousePublication date1978Media typePrint (hardback)Pagesix, 212 ppISBN0-87054-081-5OCLC4166637Dewey Decimal813/.5/4LC ClassPZ4.C862 Hal PS3553.O85 Half in Shadow is a collection of stories by author Mary Elizabeth Counselman. Most ...

Mid-size crossover SUV Not to be confused with Toyota Avanza. Motor vehicle Toyota Venza2021 Toyota Venza Hybrid Limited (US)OverviewManufacturerToyotaBody and chassisClassMid-size crossover SUVBody style5-door SUVLayoutFront-engine, front-wheel-driveFront-engine, all-wheel-driveChronologySuccessorToyota Crown Signia (North America) The Toyota Venza is a five-passenger mid-size crossover SUV manufactured and marketed by Toyota primarily for the North American market, beginning with its i...

 

 

The Western Weald seen from Didling Hill The western Weald is an area of undulating countryside in Hampshire and West Sussex containing a mixture of woodland and heathland areas. It lies to the south of the towns of Bordon, Haslemere and Rake and to the west of the town of Pulborough. It includes the towns of Liss and Petersfield on its western boundary and the towns of Midhurst and Petworth to the south. Natural features include Blackdown, the highest point in Sussex, and Woolmer Forest in H...

 

 

English civil engineer (1843–1909) George DeaconAlwen DamBorn(1843-07-26)26 July 1843BridgwaterDied(1909-06-17)17 June 1909WestminsterOccupationCivil engineer George Frederick Deacon ((1843-07-26)26 July 1843 – (1909-06-17)17 June 1909) was an English civil engineer. A pupil and lifelong friend of William Thomson, 1st Baron Kelvin, Deacon was Lord Kelvin's assistant on the SS Great Eastern cable-laying expedition.[1] He was both borough engineer and water engineer to Liverpool fro...

Australian restaurant chain Not to be confused with Taco Bell. Taco BillIndustryRestaurantsGenreMexican foodFounded1967; 56 years ago (1967)FounderBill ChilcoteHeadquartersMelbourneNumber of locations28 (2021)Key peopleTom Kartel (CEO)Stan TeschkeVicki TeschkeMembers70,000 (2021)Websitetacobill.com.au Taco Bill is an Australian restaurant chain serving traditional Mexican cuisine. It is the longest founded Mexican franchise in Australia.[1][2][3...

 

 

Professional basketball team in Kyoto, Japan Kyoto HannaryzConferenceWestDivisionFirstLeaguesB.LeagueFounded2009; 14 years ago (2009)ArenaHannaryz ArenaCapacity2,500LocationKyoto, KyotoMain sponsorArkrayHead coachRoy RanaWebsitehannaryz.jp Home Away The Kyoto Hannaryz (京都ハンナリーズ Kyōto Hannarīzu) are a Japanese basketball team playing in Kyoto Prefecture; they are part of the Western Conference of the B.League. The Hannaryz are coached by Roy Rana. Coaches Da...

 

 

TatarevoТатарево—  Sat  —TatarevoTatarevo (Bulgaria)Poziția geograficăCoordonate: 41°57′N 25°24′E ({{PAGENAME}}) / 41.950°N 25.400°EȚară BulgariaRegiuneHaskovoObștinăMineralni BaniEKATTE72103Altitudine230 m.d.m.Populație  - Total3.467 locuitoriFus orarUTC+2Cod poștal6344Prefix telefonic03747Prezență online Modifică date / text  Tatarevo (în bulgară Татарево) este un sat în Ob...

قمر طبيعيمعلومات عامةصنف فرعي من satellite (en) جزء من نظام كوكبي الرتبة الأعلى التالية كوكب الرتبة الأدنى التالية natural subsatellite (en) تعديل - تعديل مصدري - تعديل ويكي بيانات بعض الأقمار مقارنة مع حجم الأرض. 19 قمرًا كبيرة لدرجة تسمح برؤيتها القمر الطبيعي أو التابع، في الاستخدام الأكثر ...

 

 

Sfera al The VenetianL'edificio con i LED esterni spentiAltri nomi(EN) Sphere at the Venetian Resort LocalizzazioneStato Stati Uniti Stato federato Nevada LocalitàParadise Indirizzo255 Sands Avenue Coordinate36°07′14″N 115°09′41″W36°07′14″N, 115°09′41″W Informazioni generaliCondizioniIn uso Costruzione2019-2023 Inaugurazione29 settembre 2023 Altezza123 m RealizzazioneCosto2,3 miliardi di $ ArchitettoPopulous Appaltatore Las Vegas Sands Madison Square Garden...

 

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!