Boldog Gellért, olasz nevén Gerardo Sasso (Scala, c. 1040 – Jeruzsálem, 1120., szeptember 3.) a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend itáliai származású alapítója, első vezetője volt. A nagymesteri címet utódja, Raymond du Puy használta először.
Élete
Gellért 1040-ben született Scalában, néhány kilométerre Amalfitól. Bencés szerzetesként tevékenykedett, majd a 11. század második felében Jeruzsálembe utazott. Ő lett a vezetője annak az ispotálynak, amelyet amalfibeli kereskedők alapítottak a Szent Sír-templom közelében álló Santa Maria Latina bencés monostor vendégházában a keresztény zarándokok ápolása és védelme érdekében. A létesítményt Keresztelő János kegyelmébe ajánlották.[1][2]
A legenda szerint Jeruzsálem 1099-es ostroma idején a várfalakról kenyérrel dobta meg az éhes kereszteseket, amiért őrizetbe vették, de kihallgatásakor a bizonyítékként lefoglalt kenyerek kővé változtak.[1]
Gellért az általa irányított létesítményben vallási rendet hozott létre, amelyet 1113. február 15-én II. Paszkál pápa – Pie postulatio voluntatis kezdetű bullájában – hivatalosan is elismert,[3] neve Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Rend lett. A dokumentumban az egyházfő elismerte Gellért szerepét, és megerősítette, hogy a rendnek a szegényeket és elesetteket kell támogatnia és segítenie.[1]
Bouillon Gottfried és I. Balduin jeruzsálemi király adományainak révén Gellért hasonló intézményeket nyitott Európában is. 1113 előtt már működött kórháza Astiban, Pisában, Bariban, Ydrontumban, Tarantóban, Messinában, Saint-Gilles-ben, Otrantóban. II. Kallixtusz pápa megerősítette az ispotály előjogait és birtokait 1119. június 19-én.[4]
Maradványai
Gellért 1120. szeptember 3-án halt meg Jeruzsálemben. A Római katolikus egyház boldoggá avatta, ünnepe október 13-án van.[1] A bencés monostor területén temették el, valószínűleg a templomban. Valamikor 1187 és 1283 között a maradványait a provence-i Manosque-ba szállították, ahol egy drágakövekkel kirakott ezüstveretű ládában őrizték a ispotályosok kápolnájában. A maradványokat a francia forradalom alatt megsemmisítették. A koponyát azonban korábban, 1749-ben Vallettába, a johanniták akkori központjába vitték át.[5]
Számos csontmaradvány, amelyet neki tulajdonítanak, a katolikus egyház tulajdonában van. A martigues-i Szent Magdaléna-templomban állítólagos felkarcsontja és csigolyája, az Anjou Szent Lajos-plébánián csigolyája, a vitrolles-i Boldog Gellért-templomban egy csontdarabja, a rend római központjának kápolnájában szintén egy felkarcsont-darabja látható. Ennek egy részét a dél-afrikai Mandeniben álló Boldog Gellért-templomba szállították át 1996. szeptember 3-án. Egy másik darabot a németországi ehreshoveni parancsnokság kapott. A koponya a valettai Szent Ursula-káptalanban látható. Egy-egy koponyadarab a rend londoni nagyperjelségében, illetve Szicíliában van.[5]
Jegyzetek
Források
