Bogdán István (író)

Bogdán István
Született1922. szeptember 15.
Budapest
Elhunyt2001. május 11. (78 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
SablonWikidataSegítség

Bogdán István (Budapest, 1922. szeptember 15. – Budapest, 2001. május 11.) könyvtáros, történész, szakíró és ifjúsági író, a Magyar Országos Levéltár Központi Könyvtárának vezetője, a történelemtudomány doktora, a papírgyártás és több más hazai kézműves iparág történetének egyik legjelentősebb hazai kutatója.

Élete

1922. szeptember 15-­én született Bogdán István (18911935) postatanácsos és Plininger Julianna Viktória (18911961) fiaként. Középfokú tanulmányait Budapesten, a Werbőczy Gimnáziumban végezte, ahol 1941­-ben tett érettségi vizsgát, majd – miután továbbtanulásra anyagi lehetőségei miatt nem volt módja – magántisztviselőnek állt. Húszévesen kötött házasságot Kecskeméti Annával, akitől a következő években két gyermeke született: 1943-­ban István, aki festő-­ és grafikusművész lett, 1947­-ben pedig Anna.

1944 októberétől egy éven át katonai szolgálatot teljesített, közben mintegy öt hónapot hadifogságban töltött. Leszerelését követően évekig alkalmi munkákból élt, mígnem 1948 nyarán a Magyar Országos Levéltárnál kapott állást, kezdetben mint alkalmi munkás, majd mint teremőr, de néhány év alatt levéltárosi posztig küzdötte fel magát. 1952-­ben könyvtárosi szakképesítést is szerzett, így az intézet könyvtárosa, újabb néhány év múltán pedig könyvtárvezetője lehetett. 1956­-tól a Levéltár központi könyvtárának vezetése mellett az ő feladata lett az ország 22 állami levéltári könyvtárának szakmai irányítása is.

Munkája mellett 1957-­től részese lett az intézet restauráló műhelyének megszervezésének, amit korábban ő maga is kezdeményezett, 1967-­ben pedig őt bízták meg e műhely vezetésével is. A nyugdíjazását megelőző időszakban lehetősége nyílt az általa ugyancsak hosszabb ideje szorgalmazott Levéltári Múzeum megszervezésére, és 1980­-tól négy éven keresztül annak vezetésére is. 1983. december 31-­ével nyugdíjazták, de még nyugdíjasként is jó néhány tanulmányt jelentetett meg, részt vett több lexikon szerkesztésében (Képes diáklexikon – Technika, 1989.; Magyar Katolikus Lexikon, 1993, Korai magyar történeti lexikon, 1994), valamint több ismeretterjesztő előadás megtartását vállalta magára.

Szakmai tevékenysége

Az Országos Levéltár állományába kerülve már korán kutatásokba kezdett, egyik fő szakterülete a magyarországi papírológia, mint a történelem kutatásának egyik segédtudománya lett. Első tanulmányait 1955-­től publikálta; már a következő évben második díjat nyert a Magyar Tudományos Akadémia technikatörténeti jeligés pályázatán, 1963­-ban pedig az Akadémiai Kiadó megjelentette első szakkönyvét is, A magyarországi papíripar története 1530–1900 címmel. A kötet, amely a szerző addigi papíripari kutatásait összegezte, egyben a papírológia első jelentős hazai szakmunkája is lett.

Papírtörténeti kutatási tevékenysége mellett az 1960-as évek derekától mértéktörténeti kutatásokba is belekezdett, e munkájának eredménye számos tanulmány és szakcikk mellett egy három kötetes szakkönyv lett a méterrendszer bevezetése előtt hazánkban használt hossz­, súly­, térfogat­, és egyéb mértékeket. Úttörő munkát végzett a magyarországi vízjelek részletes kutatása terén is, első, e tárgyban megjelent (1959-­ben publikált) cikkét a szakterület egyik későbbi kutatója „a tudományos filigranológia alapjainak hazai kidolgozása felé tett első megalapozott munka”-­ként értékelte[1] Sokat publikált még a hazai nyomdák és malmok történetével kapcsolatban, illetve levéltártani kérdésekben is, ám ez utóbbi szakterületen kidolgozott változtatási (korszerűsítési) javaslataival többnyire nem tudta elérni, hogy bekerüljenek a hazai levéltárak napi gyakorlatába.

1961-­től kezdve több mint három évtizeden keresztül tartott népszerűsítő­, ismeretterjesztő előadásokat a Magyar Rádióban, majd a Magyar Televízióban a hazai technikatörténet érdekességeiről, illetve a magyar népszokásokról. Rádiós előadásainak jó része később nyomtatásban is megjelent, összesen 6 ismeretterjesztő könyve keretében.

Fontosnak tartotta a technikatörténethez kapcsolódó tárgyi emlékek megőrzését is, így nemcsak a Levéltári Múzeum megalapítója volt, de segítette a Vegyipari Múzeumot, hatalmas papírtörténeti gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta, közel 700 darabból álló, kézi vázlatrajzos vízjelgyűjteménye pedig a Magyar Vízjel Adatbank részét képezi. Szakmai munkája mellett szépirodalmi (ifjúsági), valamint bölcseleti műveket is alkotott és festéssel is foglalkozott. Számos műve kiadatlanul, kéziratban maradt.

Díjai, elismerései

  • 1982-­ben elnyerte a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, tudományos munkásságának elismeréseként.
  • 1998-­ban a Magyar Tudományos Akadémia a történelemtudomány doktorává nyilvánította, történészi munkásságáért.

Művei

Szaktudományi könyvek

  • Levéltári alapismeretek. Budapest, 1960. (Irat­ és könyvkonzervátor tanfolyami jegyzet)
  • A levéltári és könyvtári anyag alkotó elemei. Budapest, 1961. (Irat­ és könyvkonzervátor tanfolyami jegyzet)
  • Három technikatörténeti fejezet Benda KálmánIrinyi Károly: A négyszáz éves debreceni nyomda című könyvében (p32­-40.: A nyomda felszerelése és működése 1561­-1711. p82­-94.: A nyomda technikai működése 1711-­1804. p137­-143.: Gépek, technikai felszerelés 1804­-1849.). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961.
  • A papírkészítés fejlődése. In: Vámos György – Katona Kálmán (szerk.): Papíripari kézikönyv, p7­25. Műszaki Kiadó, Budapest, 1962. [A második kiadásban: p27-­38., 1980.]
  • A magyarországi papíripar története 1530­-1900. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963.
  • A Szombathelyi Pamutipar története 1899­-1967. Szombathely, 1969.
  • A magyar levéltári kiadványok bibliográfiája 1945–1974 (Horváth Jánosnéval). Budapest, 1975.
  • Magyarországi hossz-­ és földmértékek a 16. század végéig. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978.
  • Papírkészítőink mesterségszavai 16-­19. sz. Budapest, 1979.
  • A szakkönyvtár és anyagának használata. In: Levéltári ismeretek kézikönyve, p299­-318. Tankönyvkiadó, Budapest, 1980.
  • Két fejezet A történelem segédtudományai című szaktankönyvben. (p87­-101.: Papírológia. p254­273: Metrológia. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1986.)
  • Magyarországi hossz­- és földmértékek 1601-­1874. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990.
  • Magyarországi űr­-, térfogat-­, súly-­ és darabmértékek 1874­-ig. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991.
  • Néhány történeti segédtudomány létrejötte. Doktori tézis­összefoglaló. Budapest, 1997., saját kiadás.

Ismeretterjesztő művek

  • Régi magyar mesterségek. Magvető, Budapest, 1973.
  • Régi magyar mulatságok. Magvető, Budapest, 1978.
  • Régi magyar históriák. Magvető, Budapest, 1980.
  • Mestere volt egykor... Magvető, Budapest, 1984.
  • A homo faber. In: Lovas György (szerk.): Gólyavári esték. A gondolkodás évszázadai, p147­-159. RTV–Minerva, Budapest, 1986.
  • Régi magyar mértékek. Gondolat, Budapest, 1987.
  • Kézművesek mestersége. Gondolat, Budapest, 1989.

Jelentősebb szakcikkek, tanulmányok

  • A pécsi papírmalom. Papír­- és Nyomdatechnika, Budapest. VII. évfolyam, 2–3: 70–72. 1955.
  • A diósgyőri papírmalom alapítási kísérlete 1773­-ban. Papír­ és Nyomdatechnika, Budapest. VII. évfolyam, 7:218–221. 1955.
  • Papírgyártás 200 év előtt. Papír-­ és Nyomdatechnika, Budapest. VII. évfolyam, 8: 263–267. 1955.
  • A diósgyőri papírmalom alapítása 1802-­ben. Papír-­ és Nyomdatechnika, Budapest, VII. évfolyam, 11: 364-366. 1955.
  • Vízjelek és vízjelkutatás. Papír­- és Nyomdatechnika, Budapest. VIII. évfolyam, 1: 25–28.; (némi változtatással:) Levéltári Híradó, VIII. évfolyam, 23: 27–35. 1956.
  • Papíripari találmányok 1750–1830. Papír-­ és Nyomdatechnika, Budapest. VIII. évfolyam, 4: 125–129. 1956.
  • Papírkészítő mesterek és legények a XVIII. században. Papír­- és Nyomdatechnika, Budapest. VIII. évfolyam, 6: 189–196. 1956.
  • Díszoklevelek „tipográfiája”. Papír­- és Nyomdatechnika melléklete, Magyar Tipográfia, VIII. évfolyam, 8: 1–7. 1956.
  • XIX. századi vízjeleink. Papíripar, Budapest. I. évfolyam, 1–2: 23–30. 1957.
  • Papír-­ és nyomdaipari történeti emlékeink védelme. Papíripar, Budapest. I. évfolyam, 7–8: 146–149. 1957.
  • Papíripari találmányok a XIX. század második felében. 1. Papíripar, Budapest. I. évfolyam, 1–2: 34–38. 1958.
  • A nyomdaipari múzeumért... Magyar Grafika, Budapest. II. évfolyam, 1–2: 57. 1958.
  • Papíripari találmányok a XIX. század második felében. 2. Papíripar, Budapest. II. évfolyam, 1: 27–31. 1959.
  • Az első magyar papírmalmok. Papíripar, Budapest. III. évfolyam, 2: 67–73. 1959.
  • Néhány adat a XVI-­XVIII. századbeli papírkészítésről. Papíripar, Budapest. III. évfolyam, 5: 189–194. 1959.
  • A vízjelkutatás problémái. Vízjelgyűjtésünk módszertana. Levéltári Közlemények, Budapest. 30: 89–108. 1959.
  • A lékai (hámori) papírmalom a XVIII. században. Történelmi Szemle, Budapest. III. évfolyam, 1: 49–63.
  • Papírmalom alapítási kísérlet Budán. Papíripar, Budapest. IV. évfolyam, 5: 195–200. 1960.
  • Angaben über die Papierherstellung in der Zeit vom XVI. bis XVIII. Jahrhundert, 1–2. Zellstoff und Papier, IX. évf. 11: 435–436; 12: 476–477. 1960.
  • Papírgyár alapítási kísérletek Pesten a XIX. században. Papíripar, Budapest. V. évfolyam, 3: 95–100. 1961.
  • XVI­-XVII. századi papírkészítőink életéből. Papíripar, Budapest. VI. évfolyam, 5: 128–131. 1962.
  • A papírkészítés fejlődése. Papíripari kézikönyv, Műszaki Kiadó, Budapest. 7–25. 1962.
  • A papíralakok változása a XIV. századtól a szabványosításig. Papíripar, Budapest. VI. évfolyam, 5: 237–246. Historia papiernicztwa wegierskiego. Przeglad Papiernizy, XVIII. évf. 10: 328–329. 1962.
  • A merített papír a XIV. századtól a XIX. század első feléig. Papíripar, Budapest. VII. évfolyam, 3: 110–115. 1963.
  • Papírmalmaink átalakítása papírgyárakká. Papíripar, Budapest. VII. évfolyam, 5: 193–196. 1963.
  • A papír műszaki felhasználásának kezdetei Magyarországon. Technika Történeti Szemle, Budapest, 1: 183–193. 1963.
  • Miszellen zur Papiererzeugung von 200 Jahren. Papiergeschichte, XIV. évf., 1–2: 8–16. 1964.
  • Magyar nyomdák és könyvnyomtatók. Élet és Tudomány, Budapest. XIX. évfolyam, 39: 1854–1859; 40: 1906–1910. 1964.
  • A „vízjelírás” fejlődése. Papíripar, Budapest. VIII. évfolyam, 5: 170–178. 1964.
  • A Papír-­, Nyomda-­ és Írószeripari Múzeum megvalósításáért! Magyar Grafika, Budapest. VIII. évfolyam, 6:406–407. 1964.
  • Miszellen zur Papiergeschichte. Papiergeschichte, XIV. évf. 5–6: 61–63. 1964.
  • Adalék vízimalmaink műszaktörténetéhez. Agrártörténeti Szemle, Budapest. VI. évf. 3–4: 426–436. 1965.
  • A XVI–XIX. századi anyagelőkészítő gépek és módszerek néhány műszaki adata. Papíripar, Budapest. IX. évfolyam, 4: 152–156. 1965.
  • A fehér mesterség. 1–2. Élet és Tudomány, Budapest. XX. évf. 41: 1956–1961; 42: 2004–2009. 1965.
  • Papírkereskedelmünk a XIV–XVII. században. Századok, Budapest. 99. évf., 4–5: 871–881. 1966.
  • Papírmalmaink műszaki felszerelése. Technika Történeti Szemle, Budapest. III. évf., 1–2: 231–249. 1966.
  • A malom és a népesség. Agrártörténeti Szemle 8. 1966. 1­2. 178­-187.
  • A fiumei papírgyár első évtizedei. Papíripar, Budapest. X. évf., 5: 179–184. 1966.
  • A levéltár és az adatszolgáltatás. Levéltári szemle 16. 1966. 3. 603-­614.
  • Újabb kétszáz éves gabonalelet. Agrártörténeti Szemle 8. 1966. 4. 486-­494.
  • Királyi öl és királyi hold (Maksay Ferenccel). Agrártörténeti Szemle 9. 1967. 1­2. 106-­110.
  • Gabonamalmaink a 16­-17. században. Agrártörténeti Szemle 9. 1968. 3­4. 308­-327.
  • Utánzott vízjeleink a századfordulón. Papíripar, Budapest. XII. évf. 1: 29–34. 1968.
  • Adalékok a pápai papírmalom történetéhez. Papíripar, Budapest. XII. évf., 4: 138–143. 1968.
  • Papírellátásunk és papírkereskedelmünk a XVIII–XIX. században. Levéltári Közlemények, Budapest. XXXIX. évf., 1: 9–27. 1968.
  • Einige technische Daten zur Papiermacherei im XVII. bis XIX. Jahrhundert. Papiergeschichte, XIX. évf. , 3–4: 36–39. 1969.
  • Papírkereskedelem Budapesten a XIX. században. Papíripar, Budapest. XIII. évf., 5: 217–220. 1969.
  • A vízjel mint védjegy. Papíripar, Budapest. 14. évf., 2: 65–70. 1970.
  • Helyi földmértékeink a 18. sz. végén. Történeti Statisztikai Évkönyv 1967-­1968. 150­-229.
  • A papírvizsgálat kezdetei Magyarországon. 1889–1902. Papíripar, Budapest. (Zsoldos Bencével közösen) XV. évf., 4: 150–159. 1971.
  • A Diósgyőri Papírgyár első évszázada (1802–1900). Technika Történeti Szemle, Budapest. 5: 53–68. 1971.
  • 200 éves gyümölcsfa­-fajtajegyzék (Geday Gusztávval). Agrártörténeti Szemle 13. 1971. 3­4. 327­-374.
  • Helyi földmértékeink 1828­-ban. Levéltári Közlemények 42. 1971. 1. 51­-101.
  • Papírfeldolgozó iparunk a XIX. században. 1–2. Papíripar, Budapest. XVII. évf., 1: 23–31.; 4: 167–170. 1973.
  • A betűk mestere. Tótfalusi Kis Miklós. Vigília 38. 1973. 10. 679­-682.
  • Technikatörténet és levéltár. Magyarországi tudomány­- és technikatörténeti konferencia. MTESZ, Budapest, 1973. 36­-368.
  • A karácsonyolás. Vigilia 38. 1973. 12. 618­-822.
  • Vízjellel az irathamisítás ellen. Papíripar, Budapest. XVIII. évf., 1: 30–36. 1974.
  • Húsvétolás. Vigilia 39. 1974. 4. 242­-245.
  • A fehér mív. Papíripar, Budapest. XVIII. évf., 5: 269–270. 1974.
  • Papírkészítőink élete a XIX. században. Papíripar, Budapest. XIX. évf. 3: 114–118. 1975.
  • Adalék a szentendrei papírmalom történetéhez. Papíripar, Budapest. XIX. évf., 5: 192–198. 1975.
  • Papírgyáraink a XIX. századi kiállításokon. Technika Történeti Szemle, Budapest. 7: 71–80. 1975.
  • Emberalakos XVIII. századi vízjeleink. Papíripar, Budapest. XXI. évf., 5: 185–191. 1976.
  • Lázár térképeinek papirológiája. A magyar térképészet kezdetei. Tankönyvkiadó, Budapest. 92–93. 1976.
  • A levéltári adatszolgáltatás alapja: a tezaurusz. Levéltári Szemle 27. 1977. 1. 89­-94.
  • A betűminta ­ nyomdatörténeti forrás. Magyar Grafika 21. 1977. 4. 78­-79.
  • Volt­-e papírmalom Budán? Századok, Budapest. 111. évf., 3: 544–560. 1978.
  • A papírkészítők címere. Papíripar, Budapest. XXII. évf., 4: 149–153. 1978.
  • L'aptitude du papier pour la determination de la date. Colloque international, de textologie á Mátrafüred. – MTA Könyvtár, Budapest. 15–35. 1978.
  • A papírkészítés fejlődése. In: Papíripari kézikönyv, p27–38. Műszaki Kiadó, Budapest, 1980.
  • Az Országos Levéltár könyvtárának száz esztendeje 1875­-1974. Levéltári Szemle 29. 1979. 1­2. 301­-318.
  • Rizsmajegy és rizsmacímke. Papíripar, Budapest. XXIV. évf., 4: 150–155. 1980.
  • Gabonaféléink térfogatsúlya a 18/19. század fordulóján. Agrártörténeti Szemle 22. 1980. 3­4. 527­-590.
  • Watermarks as art. Interpressgrafik, 3: 33–37. 1982.
  • The Paper Material of the Lazarus Maps. In: Lazarus Secretarius, p103­-106. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982.
  • La datation du papier a partir de ses propriétés matérielles. Colloque international de textologie à Mátrafüred 1978. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982. 27­40.
  • A levéltári adatszolgáltatás alapvető problémái – és a teendők. Levéltári Szemle 31. 1983. 2­3. 431­438.
  • Az írásbeliség anyagi­-technikai alkotó elemei. Magyar Herold 1. 1984. 606­-625.
  • „Becsületesen közlegénykedni...” – Egy sajátos múlt századi életút: Károlyi István pályája. Közgazdasági Szemle 35. 1988. 3. 285-­291.
  • Magyarország kézműves mesterei 1828-­ban. Történeti demográfiai füzetek 6. 7­63.
  • Régi magyar papírmalmok. In: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban. – MTSZ, Budapest, 122–125. 1990­-91.
  • Papiergeschichte Werke und Aufsätze zur ungarischen Papiergeschichte. 1956–1991. IPH Communications 2. Jg. n. 1.: 14–16. 1992.
  • Budapest papíripara a 19. század végéig. Magyar Vízjel 3. évf. 5. sz. 2005. 3­20.
  • Adatok a magyarországi 17-­19. századi anyagkészítéshez (die Zeugmacherei). Magyar Vízjel 4. évf. 6. sz. 2006. 3­8.
  • Néhány esztendő egy papírkészítőnk magánéletéből. Magyar Vízjel 4. évf. 7. sz. 2006. 3­9.

Szépirodalmi és egyéb művek

  • Őfelsége magánnyomozója (krimimese). Magvető, Budapest, 1977.
  • Dani (ifjúsági regény). Balassi, Budapest, 1996.
  • Mese mindenkinek. Szent István Társulat, Budapest, 1999.
  • Filamér – Őfelsége magánnyomozója. 2. kiadás. Kalandor Kiadó, Budapest, 2006.
  • Res ultimae, Lex historiae – Egy historikus gondolatai a végső dolgokról. Szent István Társulat, Budapest, 1999.

Kéziratban maradt írások

  • Hazai papíráralakulások XIV–XIX. század. 61 oldal. 1960.
  • Budapest papíripara a XIX. század közepéig. 41 oldal. 1962.
  • A papírkészítők szokásköre Magyarországon a XVI–XIX. században. 10 oldal. 1964.
  • Néhány esztendő egy papírkészítő magánéletéből. 13 oldal. 1964.

Rádiós előadások

  • A fehér mesterség. Papírkészítők. Petőfi Rádió, Budapest, 1961. január 2., (21.40–22.00).
  • A fehér mesterség nagykorúsítója: Türk György. Petőfi Rádió, Budapest, 1966. augusztus 8., (21.20–21.40).
  • Mikor használtak Magyarországon először papírt? Ha még nem tudná. Petőfi Rádió, Budapest, 1970. október 12.

Tévéelőadások

  • A történelem segédtudományai. Papirológia. — TV Magiszter, MTV2, Budapest. 1995. július 23., (13.45–14.00).

Jegyzetek

  1. [Pelbárt Jenő: Kétszáz éves a magyar filigranológia, 1810–2010. Magyar Vízjel, 2011. 16. szám, p9-­18.]

Források

Read other articles:

?Paranthropus robustusЧас існування: Плейстоцен, Череп Paranthropus robustus у Трансваальському музеї Біологічна класифікація Домен: Еукаріоти (Eukaryota) Царство: Тварини (Animalia) Тип: Хордові (Chordata) Клас: Ссавці (Mammalia) Підклас: Плацентарні (Eutheria) Ряд: Примати (Primates) Підряд: Сухоносі (Haplorrhini) Парвор...

 

 

Diagramme montrant la structure interne d'une étoile telle que le Soleil : 1. Noyau 2. Zone de rayonnement 3. Zone de convection 4. Photosphère 5. Chromosphère 6. Couronne 7. Tache solaire 8. Granulation 9. Éruption solaire Les modèles de structure stellaire décrivent la structure interne des étoiles de différentes masses et âges, ainsi que permettent de faire des prédictions sur la luminosité, la couleur et l'évolution future de ces étoiles. Transport d'énergie À partir d...

 

 

United States Coast Guard Emblème de l'United States Coast Guard. Logo de l'United States Coast Guard. Création 4 août 1790 Pays États-Unis Allégeance États-Unis Type Garde côtière Rôle Défense côtière et application du droit maritime. Fait partie de Forces armées des États-UnisDépartement de la Sécurité intérieure Garnison 8 722 employés civils (2012)[1]42 190 militaires d'active (2012)[1]7 899 militaires de réserve (2012)[1]32 156 auxiliaires (20...

Polish jazz drummer (born 1948) This biography of a living person needs additional citations for verification. Please help by adding reliable sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately from the article and its talk page, especially if potentially libelous.Find sources: Kazimierz Jonkisz – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (June 2011) (Learn how and when to remove this tem...

 

 

У Вікіпедії є статті про інші значення цього терміна: Шамплейн (значення). Озеро Шамплейнангл. Lake Champlainфр. Lac ChamplainНазва на честь: Самюель де Шамплен 44°32′ пн. ш. 73°20′ зх. д. / 44.533° пн. ш. 73.333° зх. д. / 44.533; -73.333Розташування Країна  США і  К

 

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Februari 2023. Khattab (Arab: خطاب) adalah nama yang diturunkan dari kata Khatib (pemberi khotbah). Orang paling terkenal yang mengandung nama ini adalah Umar bin Khattab, khalifah Rasyidin kedua (dalam hal ini, Khattab sebenarnya adalah nama ayahnya, Khatta...

State motto of New Hampshire, US This article is about the state motto. For other uses, see Live Free or Die (disambiguation). Live Free or Die on the New Hampshire state quarter Live Free or Die in the state emblem Live Free or Die is the official motto of the U.S. state of New Hampshire, adopted by the state in 1945.[1] It is possibly the best-known of all state mottos, partly because it conveys an assertive independence historically found in American political philosophy and partly...

 

 

МВТ-17 і МВТ-15 проєкт 18444 «Каїр» у Владивостоці, 18 липня 2016 року Проєкт Назва: проєкт 1844 «Каїр»Оператори:  Військово-морський флот СРСРБудівництво: 1972 — 1993, 2005—2006Побудовано: 31 Основні характеристики Тип: морський танкерВодотоннажність: 1127 т (повна) 539 т (стандартна) Дов...

 

 

Чемпионат Северной, Центральной Америки и Карибского бассейна по волейболу среди женщин 2023 2023 Women's NORCECA Volleyball Championship Время проведения 29 августа—3 сентября Число участников 7 Стадионы 1 ( Квебек) Официальный сайт norceca.net Итоговая расстановка Чемпион  Доминиканская ...

العلاقات البوسنية السويسرية البوسنة والهرسك سويسرا   البوسنة والهرسك   سويسرا تعديل مصدري - تعديل   العلاقات البوسنية السويسرية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين البوسنة والهرسك وسويسرا.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجع...

 

 

American football player (born 1993) American football player Marcus MariotaMariota with the Falcons in 2022No. 8 – Philadelphia EaglesPosition:QuarterbackPersonal informationBorn: (1993-10-30) October 30, 1993 (age 30)Honolulu, Hawaii, U.S.Height:6 ft 4 in (1.93 m)Weight:222 lb (101 kg)Career informationHigh school:Saint Louis School(Honolulu, Hawaii)College:Oregon (2011–2014)NFL Draft:2015 / Round: 1 / Pick: 2Career history Tennessee Tit...

 

 

Political vote advocacy funding This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article is written like a personal reflection, personal essay, or argumentative essay that states a Wikipedia editor's personal feelings or presents an original argument about a topic. Please help improve it by rewriting it in an encyclopedic style. (October 2011) (Learn how and when to remove this templa...

German association football club based in Dresden Football clubDynamo DresdenFull nameSportgemeinschaft Dynamo Dresden e. V.Nickname(s)SGD, DynamoFounded12 April 1953; 70 years ago (1953-04-12)GroundRudolf-Harbig-StadionCapacity32,085PresidentHolger ScholzeSporting directorRalf BeckerHead coachMarkus AnfangLeague3. Liga2022–233. Liga, 6th of 20WebsiteClub website Home colours Away colours Third colours Current season Sportgemeinschaft Dynamo Dresden e.V., commonly known as...

 

 

Artikel ini tidak memiliki bagian pembuka yang sesuai dengan standar Wikipedia. Mohon tulis paragraf pembuka yang informatif sehingga pembaca dapat memahami maksud dari Kejahatan kerah putih. Contoh paragraf pembuka Kejahatan kerah putih adalah .... (Pelajari cara dan kapan saatnya untuk menghapus pesan templat ini) Konsep kejahatan kerah putih dikembangkan oleh farterland sebagai sebuah bentuk kritik terhadap teori-teori kriminologi yang mencoba menjelaskan suatu kejahatan berdasarkan pada s...

 

 

Nudity in public indoor pools Further information: Nudity See also: Nude swimming and Childhood nudity Floating Bath at The Battery, New York City, 1908 For almost a century in the United States, men and boys swam nude in indoor swimming pools, primarily for education or athletics, not recreation. Male nude swimming had been customary in natural bodies of water, which was not viewed as a social problem until the 18th century. When the tradition of skinny-dipping in secluded spots had become m...

Ісландська літературна премія Дата створення / заснування 1989 Країна  Ісландія Ісландська літературна премія (ісл. Íslensku bókmenntaverðlaunin) — це нагорода, яку щороку присуджує Ісландська спілка видавців за три книги в рік. Премія була заснована на сторіччя асоціації у 1989...

 

 

Post-season NCAA-sanctioned Division I FBS college football bowl game Texas Bowl TaxAct Texas Bowl StadiumNRG StadiumLocationHouston, TexasOperated2006–presentConference tie-insBig 12, SECPrevious conference tie-insBig East/C-USA/MWC (alternating years) (2006–2009)Big Ten (2010–2013)PayoutUS$6.4 million (2019)[1]Preceded byHouston BowlSponsors Meineke Car Care (2011–2012)AdvoCare (2014–2016)Academy Sports + Outdoors (2017–2019)Mercari (2020)TaxAct (2021–present)Former na...

 

 

Artikel ini membutuhkan penyuntingan lebih lanjut mengenai tata bahasa, gaya penulisan, hubungan antarparagraf, nada penulisan, atau ejaan. Anda dapat membantu untuk menyuntingnya. Hj.Andi Ermawati NadjamuddinS.H.Andi Ermawati Nadjamuddin saat menjabat sebagai Ketua DPRD Kabupaten MarosAnggota DPRD Kabupaten MarosMasa jabatan12 Agustus 2004 – 12 Agustus 2009PresidenMegawati Soekarno PutriSusilo Bambang YudhoyonoGubernurAmin SyamTanribali Lamo (Pj.)Syahrul Yasin LimpoMasa jabatan20 ...

American banker and former aviator Irene Craigmile BolamBolam c. 1980BornIrene Madalaine O'CrowleyOctober 1, 1904Newark, New Jersey, U.S.DiedJuly 7, 1982(1982-07-07) (aged 77)Belford, New Jersey, U.S.OccupationBankerKnown forAllegedly being Amelia EarhartSpouses Charles Craigmile Alvin Heller (m. 1933-1940; annulled) Guy Bolam (m. 1958-1970; his death)[1] Children1 Irene Craigmile Bolam (born Irene Madalaine O'Crowley; October 1, 1904 – July 7, 1982) was an American ...

 

 

Stream in Pennsylvania, USA Cherry RunTributary to Oil CreekLocation of Cherry Run mouthShow map of PennsylvaniaCherry Run (Oil Creek tributary) (the United States)Show map of the United StatesLocationCountryUnited StatesStatePennsylvaniaCountyVenangoCityRousevillePhysical characteristicsSourceon divide of Oil Creek and Pithole Creek • locationabout 0.5 miles southwest of East Shamburg, Pennsylvania • coordinates41°33′50″N 079°37′56″W / &...

 

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!