Binali Yıldırım[1] (Refahiye, 1955. december 20. –) török politikus, parlamenti képviselő, 2016. május 24. és 2018. július 9. között a Török Köztársaság 65. kormányának miniszterelnöke.
Abdullah Gül kormányában 2002. november 18. és 2003. március 12. között közlekedési miniszter, a két nappal később megalakuló első Erdoğan-kormányban, majd a 60. török kormányban is ezt a tisztet töltötte be.[2] A 2013. december 25-én kirobbant korrupciós vádak miatt posztjáról leváltották, korábbi posztján utódja Lütfi Elvan lett. 2016. május 22-én a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 2. rendkívüli kongresszusán a párt elnökévé választották, egyben Törökország 27. miniszterelnöke lett.
A kelet-anatóliai régióban, Refahiye városában és Erzincan tartomány egyik körzetében született kurd családba.[3]
Az Isztambuli Műszaki Egyetem[4] (törökül: İstanbul Teknik Üniversitesi, İTÜ) hajóépítő és tengerészeti mérnöki karán végzett, ugyanitt szerezte meg a mesterfokozatot is.
1990–1991 között az ENSZ szakosított szervezeténél, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet által alapított svédországi, malmői Világ Tengerészeti Egyetemen[5] tengerészeti biztonság és környezetvédelem szakon posztgraduális képzésen végzett.[1]
1994–2000 között az Isztambuli Önkormányzat, Tengeri Vízibusz Vállalatnál (törökül: İstanbul Deniz Otobüsleri, İDO)[6] dolgozott vezérigazgatóként. Ebben az időszakban volt Recep Tayyip Erdoğan Isztambul főpolgármestere.
2001 augusztusában alapítója lett az AKP-nek.
Közlekedési miniszteri ideje alatt a törökországi nagysebességű vasútvonalak közül az Ankara-Eskişehir és Ankara-Konya szakaszok készültek el. Az Eskişehir-Isztambul vonal 2015-ben került átadásra.[7]
Binali Yıldırım sikertelenül indult az AKP jelöltjeként a 2014-es helyi választásokon, a hivatalban lévő Aziz Kocaoğlu izmiri polgármester ellen.
2005-ben egy fényképet közölt a Radikal török újság, mely egy üzleti ebédnél Yıldırım lefátyolozott felesége elkülönítve, egy másik asztalnál étkezik, a fotó vírus módjára terjedt el Törökországban, óriási felháborodást eredményezve.[8]
Egy másik alkalommal úgy nyilatkozott, hogy a Boszporusz Egyetem udvarán látta, amint fiatal lányok és fiúk ülnek és beszélgetnek egymással. Az ő korában ez nem így volt, ezért is helyteleníti ezt.[9]
Kommunikációs miniszterként a kormányzati telefonlehallgatásokra annyit mondott: „Ha nem tettél semmi törvénytelent, akkor nincs miért aggódnod!” [10]
A harmadik Erdoğan-kormány 2011. július 6-án megalakult, amiben már közlekedési, tengerészeti és hírközlési miniszteri rangot kapott, de a 2013. december 25-én kirobbanó botrányban leváltották.
Angolul és franciául beszél, nős, három gyermeke van.[1]