Bercsényi Miklós (főgenerális)

	Bercsényi Miklós
Született	1665. szeptember 24.; Bécs
Elhunyt	1725. november 6. (59 évesen); Rodostó
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Házastársa	1. Drugeth Krisztina, 2. Csáky Krisztina, 3. Kőszeghy Zsuzsanna
Gyermekei	László, Zsuzsanna
Szülei	Bercsényi Miklós, Rechberg Mária Erzsébet
Foglalkozása	kuruc főgenerális, politikus, diplomata
Tisztsége	Ung vármegye főispánja (1693–1708); Ung vármegye főispánja (1710–1711);
Iskolái	Nagyszombati Egyetem
	A Wikimédia Commons tartalmaz Bercsényi Miklós témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Ez a szócikk a kuruc főgenerálisról szól. Hasonló címmel lásd még: Bercsényi Miklós (egyértelműsítő lap).

Gróf székesi Bercsényi Miklós (Bécs, 1665. szeptember 24.^[1] – Rodostó, 1725. november 6.) kuruc főgenerális, II. Rákóczi Ferenc közeli harcostársa, a Rákóczi-szabadságharc egyik irányítója.

	„Eb ura fakó! József császár nem királyunk!”
	– Bercsényi Miklós szavai, amelyek az ónodi országgyűlésen a trónfosztás kimondását követően hangzottak el

Élete

Felvidéki nagybirtokos család sarja, édesapja báró^[1] székesi Bercsényi Miklós dunán-inneni helyettes főkapitány, majd tábornok; édesanyja báró Maria Elisabeth von Rechberg. A nagyszombati egyetemen tanult, majd Esterházy Pál nádor oldalán kezdte katonai pályáját. 1685-ben Vágsellye kapitánya lett. 1686-ban Buda ostrománál kitüntette magát, ezredesi rangot kapott, majd Szeged vára és a hozzá tartozó véghelyek főkapitányává nevezték ki.

I. Lipót magyar király és német-római császár több kitüntetésben részesítette, így 1687. szeptember 14-én apjával együtt grófságot nyert, majd ugyanebben az évben aranysarkantyús vitézzé ütötték.

Bercsényi Miklós 1691-től Ung vármegye főispánja, királyi tanácsos és bányavidéki vicegenerális, volt. 1696–98-ban az újonnan szervezett felső-magyarországi hadikommissariatus főkapitánya volt. 1697-ben a hadra kelt vármegyei nemességgel segítette letörni Tokaji Ferenc hegyaljai fölkelését.

Az 1690-es években, a nemesi-rendi elégedetlenség fokozódása idején fokozatosan szembefordult I. Lipót császár abszolutizmusával és elnyomó politikájával.

1696-ban ismerkedett meg II. Rákóczi Ferenccel, akinek ettől fogva leghűbb barátja volt. Politikai elképzeléseinek sikerült megnyernie a fiatal Rákóczit, s hozzákezdtek egy nemesi összeesküvés megszervezéséhez, hogy francia segítséggel megdöntsék a Habsburgok magyarországi uralmát. Amikor Rákóczit 1701. május 29-én Solari gróf és császári tábornok Sáros várában elfogta, Bercsényi Lengyelországba menekült, ahol előkészítette a felkelést. Előbb egyedül, majd Rákóczival együtt a XIV. Lajos francia király és XII. Károly svéd királyt akarta megnyerni a magyarországi felkelés támogatására.

1703 tavaszán, amikor a tiszaháti parasztok kezdeményezésére szabadságharc kezdődött, Bercsényi lengyel csapatok, valamint Moldvából toborzott zsoldosok élén jött Rákóczi segítségére és kezdettől fogva a szabadságharc második embere, a kuruc hadsereg főparancsnoka volt. Mivel jól értette a szláv nyelveket, a szabadságharc során több ízben is szerzett be Lengyelországból lengyel, illetőleg rutén zsoldosokat a kuruc hadseregbe.

A szabadságharc kezdetén a konföderált rendek generálisaként (A Tiszabecs–Tiszaújlak határában lezajlott első csata után Rákóczi tábornokká nevezte ki^[2]) az 1703. évi győzedelmes felső-magyarországi hadjárat irányítója volt .

Politikai nézetei sokban különböztek Rákócziétól. Szűkebb térre igyekezett szorítani a protestáns köznemesség befolyását az államigazgatásban, s katonapolitikai, diplomáciai vitákba is keveredett a vezérlő fejedelemmel. Mindvégig kitartott azonban a konföderációra tett esküje mellett. Nyolc éven át szinte állandóan hadban forgott és hadat vezetett. Emellett a diplomáciában is a fejedelem egyik legbizalmasabb tanácsadója volt.

1705-ben a szövetkezett rendek főgenerálisa lett, a szenátus első tagja, 1706-ban a császárral folytatott nagyszombati béketárgyalásokon a kuruc küldöttség vezetője volt.

A szécsényi országgyűlésen az ő javaslata szerint alakult meg a rendi konföderáció, vagyis az elégedetlen rendek szövetsége, amely Rákóczit választotta vezérlő fejedelemmé (dux). Bercsényit ugyanakkor első világi szenátorrá választották, s bár főgenerálisi rangjáról külön törvénycikk nem született, az országgyűlés végzéseiben már ezzel a titulussal említik, s e minőségben írta alá a szeptember 20-ai szövetséglevelet is, közvetlenül a fejedelem után. (Külön törvénycikk hiányában Forgách Simon később elvitatta tőle a konföderáció főtábornoki címének jogszerű használatát.)

1707-ben fejedelmi helytartó lett és a Varsóban I. Péter orosz cárral a Rákóczi lengyel királyságát tervező titkos szövetséget kötő delegáció feje volt. Ekkor és később is az inkább a svédek és franciák felé tekintő fejedelemmel szemben az orosz orientáció lelkes hívének mutatkozott.

A szerencsétlen kimenetelű trencséni ütközet után Szécsénynél szedte össze a kuruc hadak szétvert lovasságát, s a további hadjáratokban is vitézül harcolt. 1710-ben Lengyelországba indult az orosz segély szorgalmazása végett, de nem járt sikerrel.

A szatmári béke kedvezményeit nem fogadta el, s 1711 és 1716 között Lengyelországban, Bržan várában élt. 1716-ban a szultán meghívására a bujdosókkal Chotzinba, és az Al-Dunához, a nagyvezír táborába utazott, vele szövetkezett és 1717-ben 20 000 török harcossal beütött Magyarországra Orsovánál. Mehádiától Facsetig nyomult, de kénytelen volt visszavonulni, újabb felkelést nem tudott kieszközölni a Habsburgok ellen. Ugyanilyen kudarccal végződött egy másik támadás Erdélyben, ami utolsó tatárjárás néven híresült el a történelemben: a krími tatárokkal betört kurucok szintén Rákóczival fémjelzett támadással tettek kísérletet újabb kuruc szabadságharc megindítására, ám szövetségeseik kegyetlen pusztítása miatt nem lett semmi eredménye a tervnek.

E hadjárat után, amikor 1718-ban VI. Károly császár békealkudozásba bocsátkozott a törökkel, a császári biztosok Rákóczi és Bercsényi kiadatását követelték, amit III. Ahmed szultán határozottan visszautasított.

Bercsényi Rodostóban hunyt el 1725. november 6-án. Hamvait 1906-ban II. Rákóczi Ferenc újratemetése alkalmából hazahozták és október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra.

Családja

Háromszor nősült, de gyermekei csak első feleségétől születtek. Első felesége homonnai Drugeth Krisztina (1659–1691) volt, gyermekeik:

László Ignác (1689–1778), Rákóczi testőrségének századosa, később Franciaország marsallja; neje Anne Catherine Girard de Wiet (1702–1766)
Zsuzsanna (1691–1745); férje zicsi és vázsonykői gróf Zichy Péter (1673–1726)

Második felesége Csáky Krisztina grófnő (1654–1723) volt, akivel később együtt vonult száműzetésbe, Rodostóba. Második feleségének halála után, 1723-ban harmadszor is megnősült. Kőszeghy Zsuzsannát, Mikes Kelemen szerelmét vette feleségül.

Jegyzetek

↑ ^a ^b Merényi-Metzger Gábor: Gróf Bercsényi Miklós keresztelési anyakönyvi bejegyzése. Hadtörténelmi Közlemények, CXXVIII. évf. 2. sz. (2015) 487–490. o. Hozzáférés: 2020. november 26.
↑ Braun László: Bercsényi Miklós (1665–1725), epa.oszk.hu

Irodalom

Bercsényi Miklós levelei Károlyi Sándorhoz (Kiadta Thaly Kálmán: Rákóczi Tár II, Pest, 1868)
Bercsényi Miklós levelei Rákóczi fejedelemhez (Kiadta Thaly Kálmán, I-IV., Bp., 1875-79); Archivum Rákoczianum (I. oszt. IV-VII.)
Thaly Kálmán: A Bercsényi család (I-III, Bp., 1881-92)
Székesi gróf Bercsényi Miklós leveleskönyvei s más emlékezetre méltó iratai. 1705–1711; sajtó alá rend. Thaly Kálmán; Akadémia, Bp., 1882
Heckenast Gusztáv: A Rákóczi szabadságharc; Magyar Történelmi Társulat–Művelt Nép, Bp., 1953
Köpeczi Béla–Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc (Bp., 1955)
Bercsényi Miklós és kora. Történettudományi konferencia Hódmezővásárhelyen, 1993. október 8-9-én a Rákóczi-szabadságharc megindulásának 290. évfordulója alkalmából; szerk. Földesi Ferenc, Czeglédi Sándor; Hódmezővásárhely, Polgármesteri Hivatal, 1998
Csatáry György: Gróf Bercsényi Miklós levelei és emléke Ung vármegyében; Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2004 (Clio)
Bercsényi Miklós válogatott levelei; szerk. Köpeczi Béla; Balassi, Bp., 2004
Merényi-Metzger Gábor: Gróf Bercsényi Miklós keresztelési anyakönyvi bejegyzése. Hadtörténelmi Közlemények, CXXVIII. évf. 2. sz. (2015) 487–490. o. Hozzáférés: 2020. november 26.