A Bástya sétány Budapest I. kerületében, a Várnegyedben kialakított sétány volt. A Várhegy nyugati, északi és részben keleti várfalai mögött, hadicélokra szolgáló sikátorok helyén húzódott. Azután jött létre, hogy a vár hadi rendeltetése, erődjellege megszűnt. A 19. században fásították a nyugati szakaszt, és adták át sétányként a nagyközönségnek, majd 1936-ban az északi és keleti szakaszokat is ugyanígy alakították ki, Buda visszavételének 250. évfordulójára. A második világháború a sétányon jelentős károkat okozott, így 1966-70 között korabeli modern kertészeti elvek szerint újjáépítették, és több szakaszra bontották. A szakaszok mai nevei: