Bánki Donát (eredeti neve Lőwinger Donát) (Bakonybánk, 1859. június 6. – Budapest, 1922. augusztus 1.[1]) magyar gépészmérnök, feltaláló és műegyetemi tanár. Korának egyik legnagyobb gépészmérnöke, a hidrogépek, kompresszorok és gőzturbinák szerkezettanának professzora.
Családja
Szülei dr. Lőwinger Ignác és Salzer Berta (Betti). Édesapja körorvos volt, és az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésekor fiatal házasként is jelentkezett a szerveződő honvédségbe, ahol főorvosként a fegyverletételig szolgált. Édesapja honvédtiszti előélete is közrejátszott abban, hogy a család zsidó származása mellett magyar hazafias nevelést adott a gyermekeknek. Donát negyedik gyermekként született, és később, mikor már hatan voltak testvérek, átköltöztek Lovászpatonára. 1879-ben már egyetemistaként magyarosította a nevét, és szülőhelye iránti tisztelete miatt választotta a Bánki nevet.[2]
Munkássága
A budapesti Műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát. Az iparban helyezkedett el szerkesztőmérnökként (MÁV gépgyár, majd Ganz-gyár). Az egyetemen 1879–80-ban a műszaki mechanika tanszéken tanársegéd volt, majd 1899-től haláláig a hidrogépek, kompresszorok és gőzturbinák szerkezettanának professzora.[2][3]
Munkássága szorosan összekapcsolódott Csonka Jánossal, akivel együtt 1890-re kifejlesztették az ún. Bánki–Csonka motort, amely a Ganz-gyár nemzetközileg is versenyképes terméke volt. A Pallas nagy lexikona szerzőinek egyike volt 1893-tól. 1893. február 11-én Csonkával együtt szabadalmaztatta a fúvókás benzinkarburátort (porlasztót), megelőzve ezzel a külföldön általánosan úttörőnek tartott Wilhelm Maybachot. 1894-ben szabadalmaztatta az első nagynyomású robbanómotort, a saját korában méltán világhírű Bánki-motort, amelynél a robbanókeveréket a hengerbe porlasztott vízzel hűtötte le, s ezzel a motor hatásfokát korábban nem remélt mértékben sikerült fokoznia.[2][3]
Mind a kompressziónövelés, mind a vízbefecskendezés elsőként Bánki által tisztázott elvét később is alkalmazták, bár a Bánki-motor elterjedését a néhány évvel később megjelent dízelmotor megakadályozta. Az általa 1917-ben feltalált Bánki-turbina új utakat nyitott a törpe vízierőművek fejlesztésében. 1918-ban nagyszabású tervet dolgozott ki a Vaskapu vízerejének hasznosítására.[2][3]
A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt 1911-től. A vízturbináért Bánkit halála után négy évvel 1926-ban a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalmával tüntette ki. Irat- és kézirathagyatékának nagy része a BME OMIKK Levéltárában digitalizálva is megtalálható.[4] Jelentős gépszerkesztői munkássága, szabadalmi tevékenysége mellett nagy hivatástudattal látta el oktatói feladatait. Nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a hallgatók felkészülését előadásjegyzetekkel is segítse. Egyetemi tanári tevékenysége során a mérnökképzésben bevezette a laboratóriumi képzést.[3]
Írásai
Írásaiban főként a gázmotorok elméletével, a gőzturbinák és hidrogépek szerkesztési alapelveivel foglalkozott.
Gyakorlati hidraulika és hidrogépek (jegyzet, I–II., Bp., 1901–02);
Gőzturbinák. Légsűrítő gépek (kőnyomat, Bp., 1903);
↑ abcdBánki Donát élete. Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar. [2018. május 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 20.)
Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 105–106. o.
Halmos László: Bánki Donát. In: Műszaki nagyjaink, 1. köt. Bp.: Gépipari Tudományos Egyesület, 1967. 43-93.
Terplán Zénó (szerk.): Bánki Donát (1859-1922). Emlékkönyv születésének 125. évfordulójára. Bp.: Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, 1984. ISBN 963 8011 734
Terplán Zénó: Bánki Donát. In: Magyar tudóslexikonA-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 146–147. o. ISBN 963-85433-5-3
