Share to: share facebook share twitter share wa share telegram print page

Antonio Caraffa

Antonio Caraffa
Született1642. augusztus 8.
Ugento
Meghalt1693. március 6. (50 évesen)
Bécs
Állampolgársága
Rendfokozatatábornok
Csatáipfalzi örökösödési háború
KitüntetéseiAranygyapjas rend lovagja
A Wikimédia Commons tartalmaz Antonio Caraffa témájú médiaállományokat.

Gróf Antonio Caraffa (Ugento, 1642. augusztus 8.Bécs, akkori Habsburg Birodalom, 1693. március 6.) itáliai zsoldosvezér, a Szent Liga seregeinek egyik tábornoka.

Életpályája

Régi nápolyi családból származott. Fiatalkorában a Máltai lovagrend seregében harcolt a török kalózok ellen. Fivére (más források szerint unokafivére) Carlo Caraffa bécsi pápai nuncius segítette abban, hogy a Habsburgok szolgálatába álljon. 1665-ben kamarásként került a bécsi udvarba, és rövidesen ezredes, belső titkos tanácsos és az Udvari Haditanács tagja lett. 1672-től egy vértesregiment élén részt vett a Magyar Királyságnak a töröktől való visszafoglalásáért folyó hadműveletekben. 1680-ban Nyitrán táborozott seregével.[1] 1683-ban Lipót császár Varsóba küldte, hogy rábeszélje a lengyeleket a katonai segítség nyújtására.

1686-ban kinevezték a felső-magyarországi császári hadak parancsnokává. Caraffa tudományosan képzett tiszt volt, aki szerepet játszott Magyarország török uralom alóli felszabadításában, a magyar történelembe azonban elsősorban kegyetlenkedéseivel írta be a nevét. 1686 elején minden katonai szükségszerűség nélkül feldúlta Debrecent és számos ártatlan városlakót megöletett, megkínoztatott, majd súlyos hadisarcot vetett ki a városra. Cornaro, a Velencei Köztársaság bécsi követe már1686. február 24-ei jelentésében így fogalmazott: „a hadsereg nagyobb részét Magyarországon kell eltartani az örökös tartományok könnyebbsége érdekében.[2] 1686–1687 telén Lipót császár Erdélyben akarta elhelyezni a seregeket téli szállásra; az erdélyi udvar Caraffát 2000 arannyal és hat lóval próbálta rávenni, hogy álljon el ettől.

Antonio Caraffa

1687-ben ő állíttatta fel az eperjesi vésztörvényszéket, melynek célja Thököly híveinek megbüntetése és a lakosság megfélemlítése volt. 1687 március eleje és május közepe között hamis vádak (Eperjes polgárai titkos levelezést folytattak a Zrínyi Ilona által védett Munkács várával) és kínzással kicsikart vallomások alapján huszonnégy módos eperjesi polgárt és környékbeli nemest végeztetett ki.[3] A kivégzettek birtokait részben a törvényszék magyar tagjai kapták.[4] Caraffa így írt I. Lipótnak: „Most nyilik alkalom örök időkre kiirtani Magyarországból a pártoskodást. A hadi szerencse jelenleg kedvez Felségednek, s a büntetés nemcsak igazságosnak fog látszani, hanem helyeseltetni is fog fennhangon. A birságok és elkobzások gyarapítani fogják a kincstárakat. De félrendszabálynak semmi haszna; szükség, hogy az inquizicio az ország több pontján egyszerre minél keményebben induljon meg.[5] A vésztörvényszék működése néhány hónapig tartott. Az eseményekről a kortárs Rezik János eperjesi iskolamester kéziratos műve, a Lugubre theatrum Eperjesiense sub regimine Leopoldi imperatoris et regis Hungariae erectum anno 1687. die 5. Marti számol be részletesen.[6]

1687. december 17-én Caraffa csapatai előtt tette le a fegyvert Eger török helyőrsége. Kegyetlenkedése azonban már olyan méreteket öltött, hogy Esterházy Pál nádor és a magyar főurak követelésére I. Lipót kénytelen volt őt Bécsbe visszarendelni. Caraffa nem lett kegyvesztett, kitüntették, és ezután is fontos feladatokat bíztak rá. 1688-ban ő volt a Zrínyi Ilona által védett Munkács várát elfoglaló seregek vezére, majd Erdélybe rendelték.

Feladata Erdély Habsburg-tartományokba való beolvasztásának előkészítése volt. Hírhedtsége közrejátszott abban, hogy 1688. május 9-én kényszerítésére Apafi, a fejedelmi tanács és az országgyűlés a fogarasi nyilatkozatban elismerték a Habsburg fennhatóságot Erdélyben. Az ellenszegülő Brassó várát május 26-án ostrommal vette be, és a várost kegyetlenül megbüntette. Nem ismervén a helyi viszonyokat és hagyományokat, reformtervezetei kivitelezhetetlennek bizonyultak. 1690-ben tért vissza Bécsbe, és Erdély meghódolásáról emlékiratot adott át a császárnak. Emlékiratában Erdély esetében a Felső-Magyarországon alkalmazott nyílt erőszak helyett enyhébb eszközöket javasolt az udvarnak, valamint a társadalmi és etnikai ellentétek tudatos életben tartását, Erdély alkotmányos önállóságának megszüntetését, a Habsburg örökös tartományok közé való betagolását. A Caraffa által vázolt kormányzati módszer hosszú ideig vezérelve lett a Habsburgok erdélyi politikájának (bár ennek oka a hadi helyzet átmeneti rosszabbra fordulásában is kereshető). Nándorfehérvár bevételénél tanúsított érdemeiért az aranygyapjas renddel tüntették ki, és uradalmat kapott Verőce vármegyében.

1690 után Caraffa részt vett a Franciaország elleni háborúban. A Magyar Királyságba már nem tért vissza.

Emlékezete

Az eperjesi vértanúk emlékművén[7]

Jegyzetek

  1. Óváry Lipót: A nyitrai központi bizottság jelentése. In: Századok 1875, 530.
  2. F. Molnár Mónika: Olasz hadi írók és generálisok Bécs és Isztambul közöttL. F. Marsigli és kortársa. reciti.hu. (Hozzáférés: 2020. január 9.)
  3. Bertényi Iván, Gyapay Gábor: Magyarország rövid története, Budapest, 1992.
  4. Filep Tamás Gusztáv: Az eperjesi teátrum. Kortárs. 2004. 48. évf. 6. Online elérés
  5. Babucs Zoltán: Az eperjesi vértanúk. Felvidek.ma, 2017. március 3. (Hozzáférés: 2020. január 9.)
  6. Maczák Ibolya: Adalékok Dobai Székely Sámuel forrásgyűjtő tevékenységéhez. In: Magyar Könyvszemle. 124. évf. (2008.) 3. sz. Online elérés.
  7. ma7.skmuemlekem.hu
  8. Vico Carafa-életrajza. (Hozzáférés: 2021. szeptember 6.)

Források

  • Wilhelm Edler von Janko: Caraffa, Anton. in: Allgemeine Deutsche Biographie 3. Leipzig: Dunckler&Humblot. 1876. 777-778. o. Online elérés[halott link]
  • Erdély története II. Szerk. Makkai László és Szász Zoltán. Budapest: Akadémiai. 1988. 874-881 o. ISBN 963 05 4885 2
  • Giambattista Vico: The Deeds of Antonio Carafa. [sic!] New York: Peter Lang Publishing Inc., 2004

További információk

Kembali kehalaman sebelumnya