LaVey Chicagóban (Illinois állam) született. Családja hamarosan San Franciscóba (Kalifornia állam) költözött, ahol LaVey korai éveit San Francisco Bay Area nevű részén töltötte, később Zone-ban (Arizonában) élt. Életrajza szerint ősei zsidó, francia, román, német, orosz és elzászi eredetűek. Szülei támogatták zenei képességeinek fejlődését, ő pedig több hangszeren is kipróbálta magát. Kedvencei a billentyűsök voltak, köztük az orgona és a calliope (egyfajta gőzzel, vagy sűrített levegővel hajtott orgona).
LaVey az életrajza szerint otthagyta a középiskolát, hogy cirkuszokhoz és karneválokhoz csatlakozzon, ahol előbb segédmunkákat végzett és így kapcsolatba került a nagymacskákkal, később zenész lett és calliope-n játszott. LaVey később megjegyezte, hogy látta, amint ugyanazok az emberek látogatják az erkölcstelen szombat esti műsorokat és a vasárnap reggeli evangelizációs sátrakat. Mindezek csak megerősítették növekvő cinikus vallási nézeteit. A későbbiekben sok dolga akadt bárokban, lokálokban és éjszakai klubokban orgonistaként. Míg orgonán játszott a Los Angeles-i kabaré műsorokban, állítólag rövid viszonya volt Marilyn Monroe-val (később vitatott állítás).
Életrajza szerint LaVey visszaköltözött San Franscisco-ba, ahol fotósként dolgozott a rendőrségnek. Később az életrajzírók megkérdőjelezték, hogy valaha is dolgozott a rendőrségnek, minthogy nincsenek feljegyzések, amelyek alátámasztják ezt az állítást. LaVey találkozott és összeházasodott Carole Lansinggel, aki 1952-ben megszülte első gyermekét, Karla LaVey-t. 1960-ban elváltak, miután LaVey életébe belépett Diane Hegarty. Hegarty és LaVey sohasem házasodtak össze, de társak voltak sok éven keresztül, tőle született második lánya Zeena Galatea LaVey1964-ben.
Popular Witchcraft: Straight from the Witch's Mouth by Jack Fritscher ; featuring Anton LaVey (University of Wisconsin Press : Popular Press, 2004, ISBN 0-299-20300-X, hardcover, ISBN 0-299-20304-2, paperback)
Jegyzetek
↑Wright, Lawrence - "It’s Not Easy Being Evil in a World That’s Gone to Hell", Rolling Stone, September 5, 1991: 63-68, 105-16.