Aleksandar Ranković (politikus)

	Aleksandar Ranković
Született	1909. november 28.; Draževac
Elhunyt	1983. augusztus 20. (73 évesen); 1983. augusztus 19. (73 évesen); ; Dubrovnik
Állampolgársága	jugoszláv
Házastársa	Anđa Ranković (1935 – 1942. június 11.); Slavka Ranković (1946 – 1983. augusztus 20.);
Gyermekei	két gyermek
Foglalkozása	politikus; politikai tiszt;
Tisztsége	jugoszláv belügyminiszter (1946. február 2. – 1953. január 14.); Deputy Prime Minister of Yugoslavia (1949. április 1. – 1963. április 18.); Vice President of Yugoslavia (1963. június 30. – 1966. július 1.);
Kitüntetései	Lista Szuvorov-rend; Kutuzov-rend; Order "For Merit to the People"; Order of Brotherhood and Unity; Order of Bravery; Order of the Partisan Star; Order of the People's Liberation; Jugoszlávia nemzeti hőse; Jugoszlávia nemzeti hősei (1945. július 4.); Order of the Hero of Socialist Labour (1954);
Sírhelye	Belgrád–Újtemető
	A Wikimédia Commons tartalmaz Aleksandar Ranković témájú médiaállományokat.
	Sablon; Wikidata; Segítség;

Nem tévesztendő össze a következővel: Aleksandar Ranković (labdarúgó).

Aleksandar Ranković, magyaros írásmóddal Alekszandar Rankovics (cirill betűkkel Александар Ранковић) (Drazsevac, 1909. november 28. – Dubrovnik, 1983. augusztus 20.) szerb nemzetiségű jugoszláv kommunista politikus.

Élete

Szakmunkásként dolgozott, majd 1924-től kapcsolódott a munkásmozgalomba, ahonnan útja a Kommunista Pártba vezetett. Többször bebörtönözték és illegalitásba kényszerült. 1941-től a Központi Bizottság tagja lesz. A Gestapo kezébe kerül, majd megszöktetik a fogságból.^[7]

Részt vett a felszabadítási mozgalom vezetésében, Tito legfőbb szerb bizalmasa és harcostársa volt. 1948-tól belügyminiszter, és a pártvezetésben is helyet kapott, ahol a párt káderügyeit és a belügyi apparátust irányította.^[7]

1963-tól Jugoszlávia alelnöke volt. 1966-ban a brioni plénumon kegyvesztetté vált, ahol pártellenes tevékenységgel vádolták meg (a vádak szerint lehallgatta Titót), és kizárták a pártból. 1966–1967-ben írta meg emlékiratait, amely fontos történelmi forrásnak számít.^[7]

Művei magyarul

Beszámoló Jugoszlávia Kommunista Pártja szervezeti munkájáról a JKP 5. kongresszusán; Jugoszlávia Kommunista Pártja, Beográd, 1948
A belügyi szervekről; ford. Steinitz Tibor; Magyar Szó, Noviszád, 1956 (Időszerű könyvek)
A Jugoszláv Kommunista Szövetség szervezés-politikai feladatairól. Beszámoló a 7. kongresszuson; Fórum, Noviszád, 1958 (Időszerű könyvek)