George R. R. MartinA tűz és jég dala ciklus fantasyvilágának főbb szereplői több nagy dinasztiába tartoznak. A regény jelentősebb családjai az alábbiak: a Stark-ház, a Baratheon-ház, a Lannister-ház, a Targaryen-ház, a Tully-ház, az Arryn-ház, a Tyrell-ház, a Greyjoy-ház és a Martell-ház. Ezen kívül kisebb uralkodóházak is megtalálhatóak a történetben, ők jellemzően a nagyobb családok hűbéresei.
Mindegyik ház rendelkezik címerrel és jelmondattal, s a Westerosi Hét Királyság különböző területeit uralják.
Stark-ház
A Stark-ház a regény középpontjában álló család, az egyik legrégebbi múltra tekintenek vissza.[1] A Starkok a Hősök Korában élt Építő Brandontól származnak, aki felépítette Deres várát, valamint a hatalmas Falat is. A Starkok Észak urai és királyai voltak, amíg Torrhen Stark (aki emiatt a Térdeplő Király nevet kapta) behódolt Hódító Aegon előtt. Azóta a Starkok Észak Őrzőiként és Deres Uraként irányítják a királyság északi területeit, lemondva a királyi címről.
A Deresre felesküdött jelentősebb házak: Karstark, Umber, Flint, Mormont, Hornwood, Cerwyn, Reed, Manderly, Glover, Tallhart, Bolton.
A Stark-ház címere egy rémfarkas hófehér mezőben, amely alatt a jelmondatuk olvasható: „Közeleg a tél”(„Winter is Coming” ).
Eddard „Ned” Stark Deres Ura és Észak Őrzője, egy ideig a király segítője Robert Baratheon uralkodásakor. Ned alakja elsődleges nézőpontkarakternek számít, összesen tizenöt fejezet íródott az ő szemszögéből A tűz és jég dala című könyvsorozat eddig megjelent részeiből.
Az HBOtelevíziós adaptációjábanSean Bean, a későbbi évadok visszaemlékezéseiben Robert Aramayo (gyermek Ned) és Sebastian Croft (fiatal Ned) alakítja a szereplőt.
Catelyn Stark (leánykori nevén Tully), Hoster Tully legidősebb lánya, Eddard Stark felesége, Robb, Sansa, Arya, Brandon és Rickon Stark anyja, Lysa Arryn nővére. Lady Catelyn alakja elsődleges nézőpontkarakternek számít, összesen huszonöt fejezet íródott az ő szemszögéből.
Az HBO televíziós adaptációjában Michelle Fairley alakítja a szereplőt.
Robb Stark, gyakori becenevén „Ifjú Farkas”, Eddard és Catelyn Stark legidősebb gyermeke, Deres várának és apja címeinek törvényes örököse, később Észak királya. Robb alakja a regény szempontjából nem számít nézőpontkarakternek, de megszelídített rémfarkasával, Szürke Széllel együtt gyakran említik nézőpontkarakternek számító családtagjai, köztük anyja fejezeteiben a második és a harmadik könyvekben.
Az HBO televíziós adaptációjában Richard Madden alakítja a szereplőt.
Sansa Stark Eddard és Catelyn Stark második gyermeke és egyben legidősebb leánya. Sansa alakja elsődleges nézőpontkarakternek számít, összesen huszonnégy fejezet íródott az ő szemszögéből.
Az HBO televíziós adaptációjában Sophie Turner alakítja a szereplőt.
Arya Stark Eddard és Catelyn Stark harmadik gyermeke és egyben legfiatalabb leánya. Arya alakja elsődleges nézőpontkarakternek számít, összesen harminchárom fejezet íródott az ő szemszögéből.
Az HBO televíziós adaptációjában Maisie Williams alakítja a szereplőt.
Brandon „Bran” Stark Eddard és Catelyn Stark negyedik gyermeke és egyben második fia. Miután bátyja, Robb Észak királyának titulálja magát, ő lesz örököse, valamint Deres ura és Észak Őrzője. Miután Jaime Lannister megpróbálja megölni és a fiú lebénul, Bran álmaiban gyakran jelenik meg egy háromszemű holló. A történet előrehaladtával kialakul az a képessége, hogy irányítani tudja rémfarkasa, „Nyár” tudatát, valamint telepatikus képességekre is szert tesz. Bran elsődleges nézőpontkarakternek számít, összesen huszonegy fejezet íródott az ő szemszögéből.
Rickon Stark Eddard és Catelyn Stark ötödik és egyben legfiatalabb gyermeke. A természetéből fakadóan agresszív, erős akaratú és erőszakos fiú a „Borzaskutya” névre hallgató rémfarkas gazdája. Amikor Theon Greyjoy elfoglalja Derest, Rickon a bátyjával, Brannel együtt a vár kriptáiban talál menedéket. Miután elmenekülnek a kifosztott várból, a testvérek útjai különválnak, Rickon a vad Oshával Északra megy. A Sárkányok tánca című regényből kiderül, hogy valószínűleg egy emberevők által lakott szigeten találtak menedéket. Egy északi nagyúr, Wyman Manderly megbízza Tengerjáró Davost a fiú felkutatásával, hogy a Stark-örökös segítségével megnyerjék Észak támogatását a Boltonokkal szemben.
Az HBO televíziós adaptációjában Art Parkinson alakítja a szereplőt.
Havas Jon (eredeti nevén Jon Snow) Eddard állítólagos törvénytelen gyermeke. Alakja elsődleges nézőpontkarakternek számít, összesen negyvenkét fejezet íródott az ő szemszögéből.
Az HBO televíziós adaptációjában Kit Harington alakítja a szereplőt.
Benjen Stark
Benjen Stark Eddard öccse, az Éjjeli Őrség felderítője. Az első regényben tűnik fel rövid időre, majd egy Falon túli küldetés során embereivel együtt nyoma veszik.
Az HBO televíziós adaptációjában Joseph Mawle alakítja a szereplőt.
Lyanna Stark
Lyanna Stark Eddard húga és egyben egyetlen lánytestvére. Robert Baratheon jegyese, de még házasságuk előtt elrabolja őt a trónörökös, Rhaegar Targaryen. Ennek következményeként Robert polgárháborút indít és megdönti a Targaryen-ház uralkodását. Eddard megpróbálja megmenti húgát, ám az belehal sérüléseibe, mindössze tizenhat évesen. Utolsó szavaival Lyanna megígértet valamit Neddel.
Az HBO televíziós adaptációjában Cordelia Hill (fiatal lányként) és Aisling Franciosi (felnőttként) alakítja a szereplőt.
Egyéb, a Stark-házhoz kapcsolódó személyek
Roose Bolton
Roose Bolton a Bolton-ház fejeként a Stark-ház egyik legbefolyásosabb vazallusa. Székhelye Rémvárban van, zászlaja egy nyúzott embert ábrázol, mely utalás a Bolton-ház ősi hagyományára, ellenségeik elevenen történő megnyúzására.
A történet során Roose eleinte támogatja a Starkok háborúját a Nedet kivégeztető Lannisterek ellen, ám idővel – Robb Stark stratégiai és politikai hibáit látva – titokban szövetséget köt a Lannisterekkel és szerepet vállal Robb elárulásában, saját kezével végezve a fiúval. Szolgálataiért cserébe megkapja Észak Őrzőjének címét és Deres várát. Roose felesége Walder Frey leánya, „Kövér” Walda Frey. Walder annyi ezüstöt ajánl fel Roose-nak hozományként (cserébe valamelyik lánya feleségül vételéért), amennyi a Roose által feleségül vett lány súlya, ezért a Bolton nagyúr a lehető legkövérebb menyasszonyt választja.
Az HBO televíziós adaptációjában Michael McElhatton alakítja a szereplőt.
Ramsay Bolton (korábban Havas Ramsay, eredeti nevén Ramsay Snow) Roose erőszakos, kiszámíthatatlan, pszichopata és szadista törvénytelen fia.
Az HBO televíziós adaptációjában Iwan Rheon alakítja a szereplőt.
Hodor
Hodor (eredeti nevén Walder[2]) együgyű lovászfiú Deresben. Gigászi magasságú és erejű, ugyanakkor mégis barátságos és jóindulatú szereplő, aki kizárólag saját nevét tudja kimondani. Deres eleste után Hodor Bran, Jojen, Meera, Rickon és Osha társaságában Északra utazik.
Az HBO televíziós adaptációjában (melyben eredeti nevét Wylis-ra változtatták) Kristian Nairn alakítja a szereplőt.
Osha
Osha egy vad asszony, aki a Mások elől a Faltól délre menekült. A Stark-ház fogságba ejti, majd Deresben mosogatólányként kap munkát, közben összebarátkozik Bran Starkkal. Amikor Theon Greyjoy elfoglalja Derest, Osha segít Brannak és Rickonnak elszökni a várból. Osha Rickonnal együtt Északra utazik, a Sárkányok tánca című regény szerint, egy emberevők által lakott szigetre.
Az HBO televíziós adaptációjában Natalia Tena alakítja a szereplőt.
Jeyne Poole
Jeyne Poole Vayon Poole-nak, Deres intézőjének a lánya, Sansa legjobb barátnője. Eddard letartóztatása után megölik a Starkok szolgálóit, Jeyne – akit Kisujj a bordélyházában rejtett el a mészárlás elől – a Sárkányok táncában tűnik fel újra. A Lannisterek arra használják fel a lányt, hogy önmagát Arya Starknak kiadva feleségül menjen Ramsay Boltonhoz, ezzel a házassággal megerősítve a Boltonok uralmát Északon. Havas Jon, aki nem tud a lány valódi kilétéről, egy titkos küldetés során Deresbe küldi Mance Raydert, hogy megmentse. Erőszakos, feleségét brutálisan bántalmazó és meggyalázó férje elől Jeyne Theon segítségével megszökik a várból és Stannis fogságába esik.
Az HBO televíziós adaptációjában a szereplő az első évadban rövid időre tűnik fel és egy statiszta alakítja. Az ötödik évadban Jeyne szerepét részben Sansa Stark veszi át, így a szereplő nem jelenik meg többet a sorozatban.
Jojen és Meera Reed
Jojen és Meera Reed testvérek, a Starkokhoz lojális Howland Reed gyermekei. A Királyok csatájában tűnnek fel először, amelyben a Reed-ház nevében apjuk Deresbe küldi őket, hogy újítsák meg a Starkokkal kötött egyezséget és segítsék Eddard Stark gyermekeit. Deresben Jojen felismeri, hogy Bran bőrváltó képességgel rendelkezik (vagyis képes állatokat irányítani azok elméjébe belépve) és segít neki abban, hogy ezt a képességét egyre jobban irányítani tudja. Deres Theon általi elfoglalása után Jojen és Meera közreműködik Bran szökésében és elkísérik őt Északra, hogy találkozzon a háromszemű hollóval.
Jeyne Westerling egy Lannistereknek felesküdött ház leánya, aki a csatában megsebesült Robb Starkot ápolja, majd a szerelme lesz. Miután Robb elveszi a lány szüzességét, másnap feleségül veszi a lányt, hogy becsületén ne essen csorba, de ezzel felrúgja a Frey-házzal kötött házassági szerződését. Amikor Robb elutazik a végzetes Vörös Nászra az Ikrek nevű várba, Jeyne Folyóvidéken marad és túléli a mészárlást. A Vörös Nász után királyi kegyelmet kap és Casterly Rock foglya lesz.
Az HBO televíziós adaptációjában a szereplőt egy Talisa Maegyr nevű volantisi gyógyítóval helyettesítették. A Robb-bal kötött házasságát leszámítva teljesen más lett mind a szereplő háttértörténete, mind pedig sorsának későbbi alakulása. Talisa szerepét a sorozatban Oona Chaplin alakítja.
Baratheon-ház
A Baratheon-ház a legfiatalabb uralkodóház Westeroson, a ház alapítója Orys Baratheon volt. Robert Baratheon egy felkelés során elűzte a Targaryeneket Westerosról, ezután Robert lett Westeros királya. Ezután a Baratheon-ház három részre szakadt, Robert és családja Királyvárban éltek, testvére, Stannis Sárkánykő urává vált, Renly, a legfiatalabb testvére pedig Viharvég ura lett. Jelenleg a Baratheon-ház az uralkodó család a Hét Királyságban.[3]
A Baratheon-ház címere egy koronás fekete szarvas arany mezőben. Jelmondatuk: „Miénk a harag!”.
A család tagjai
Robert Baratheon király, első ezen a néven, az Andalok, a Rhoyne-iak, és az Elsők Királya, a Hét Királyság Ura, és a Birodalom Védelmezője, Westeros uralkodója
Janos Slynt, Királyvár Városi Őrségének parancsnoka
Lannister-ház
A Lannister-ház andal kalandorok leszármazottaiból áll, székhelyük a Kaszter-hegy.[4] A Lannisterek a leggazdagabbak az összes nagy ház közül, ezt a Kaszter-hegy alatt található arany- és ezüstkészleteknek köszönhető. Tywin Lannistert választotta segítőjéül II. Aerys király, később a viszonyuk megromlott, Tywin lemondott a posztról és visszavonult Kaszter-hegyre, ahonnan csak a lázadás végén tért vissza. Ekkor feldúlta Királyvárat és megölette a királyi család több tagját.
A Kaszter-hegyre felesküdött legfontosabb házak: Payne, Swyft, Marbrand, Lydden, Banefort, Lefford, Crakehall, Serrett, Broom, Clegane, Prester, Westerling.
A Lannister-ház címere egy arany oroszlán vörös mezőben. Jelmondatuk: „Halld üvöltésem!”(„Hear Me Roar!”), ám van egy nem hivatalos, de legalább olyan jól ismert mottójuk is: „Egy Lannister mindig megfizeti az adósságait”.
Lord Tywin Lannister Kaszter Hegy Ura, Nyugat Kormányzója, Lannisport Védelmezője. Számító és könyörtelen ember, ugyanakkor tehetséges vezető. Fiatalkorában szemtanúja volt apja gyengekezű uralkodásának, melynek hatására több nemes ház fellázadt a Lannisterek ellen. Tywin személyesen vezette a Lannister seregeket és pusztította el a lázadókat családjaikkal együtt (ezt örökíti meg a Castamere-i esők című dal, mely a Lannisterek egyik jelképévé vált). A lázadás erőskezű leverése imponált az Őrült királynak, II. Aerys Targaryennek, aki a Király Segítőjévé nevezte ki a fiatal Tywint. Robert Baratheon lázadásakor Tywin semleges maradt, de a Baratheonok győzelme után árulás útján elfoglalta Királyvárat és meggyilkoltatta a Targaryen királyi családot.
Unokatestvérével, Joanna Lannisterrel kötött házasságából született három gyermeke, Cersei, Jaime és Tyrion Lannister. Legkisebb fiát, a törpenövésű Tyriont gyűlöli, mert őt okolja felesége halálért, aki belehalt a szülésbe. Fiával a rossz kapcsolatát még inkább elmérgesíti, amikor Tyrion és Tysha, egy alacsony sorból származó lány egymásba szeretnek és összeházasodnak: Tywin elhiteti Tyrionnal, hogy a lány csupán egy prostituált, akit Jaime bérelt fel szánalomból, ezután érvényteleníti Tyrion házasságát és az egész helyőrséggel megerőszakoltatja a lányt.
Tywin az unokája, Joffrey Baratheon király segítője lesz és aktív szerepet vállal a Vörös Nász megszervezésében. Joffrey megmérgezése után Tyriont vádolják meg a gyilkossággal, akit halálra ítélnek. Tyrion azonban megszökik börtönéből: amikor megtudja, hogy annak idején Tysha valójában nem prostituált volt, hanem tényleg szerette őt és csupán Tywin ármánykodása miatt alakultak tragikusan az események, egy számszeríjjal végez apjával.
Cersei Lannister Lord Tywin Lannister legidősebb gyermeke és egyben egyetlen leánya, Jaime Lannister ikertestvére és szeretője, Tyrion Lannister nővére. Robert Baratheonnal kötött házassága révén a Hét Királyság királynéja, majd régens királynéja. Az ikertestvérével történő vérfertőző kapcsolatból született gyermekei Joffrey, Myrcella és Tommen Baratheon. Cersei alakja elsődleges nézőpontkarakternek számít, összesen tizenkét fejezet íródott az ő szemszögéből.
Az HBO televíziós adaptációjában Lena Headey alakítja a szereplőt.
Jaime Lannister (gúnynevén a Királyölő) Lord Tywin Lannister legidősebb fiúgyermeke és örököse, Cersei Lannister ikertestvére és szeretője, Tyrion Lannister bátyja. Királyi testőrként ő ölte meg II. Aerys Targaryent, innen ered gúnyneve. Az ikertestvérével való vérfertőző kapcsolata révén ő Joffrey, Myrcella és Tommen Baratheon vér szerinti apja. Alakja elsődleges nézőpontkarakternek számít, összesen tizenhét fejezet íródott az ő szemszögéből.
Tyrion Lannister (gúnynevén az Ördögfióka vagy Félember) Lord Tywin Lannister legkisebb gyermeke, Cersei és Jaime öccse. Születésébe anyja, Joanna Lannister belehalt, kiváltva ezzel apja és nővére ellenszenvét, így már gyermekkorától kezdve rossz volt a kapcsolata velük. Törpe alkata és kicsapongó viselkedései miatt aggatták rá gúnynevét. Tyrion alakja elsődleges nézőpontkarakternek számít, összesen negyvenhét fejezet íródott az ő szemszögéből.
Az HBO televíziós adaptációjában Peter Dinklage alakítja a szereplőt.
Joffrey Baratheon
Joffrey Baratheon Cersei Lannister legidősebb gyermeke, a Hét Királyság örököse, majd királya. Ugyan Baratheon a neve, ám valójában Cersei és Jaime Lannister vérfertőző kapcsolatából született, melynek ő nincs tudatában. Erős akaratú, rosszindulatú és szadista hajlamokkal rendelkező fiú apja halála után hatalomra kerül és kivégezteti Eddard Starkot, ezzel hozzájárulva a háború kirobbanásához. Sansa Stark, majd Margaery Tyrell férje lesz, második esküvőjén azonban Margaery nagyanyja, Olenna TyrellPetyr Baelish segítségével megszervezi a fiú megmérgezését, hogy unokáját megvédje tőle.
Az HBO televíziós adaptációjában Jack Gleeson alakítja a szereplőt.
Myrcella Baratheon
Myrcella Baratheon Cersei Lannister második gyermeke és egyetlen leánya. Bátyjához hasonlóan ő is anyja és Jaime vérfertőző kapcsolatából született. Kedves, szép és udvarias lányként jellemzik a könyvekben, aki örökölte anyja szépségét, de annak kegyetlen természetét már nem. Myrcella a második könyvben, a Királyok csatájában Dorne-ba utazik, miután jegyességbe kerül a Martell-ház örökösével, Trystane Martell herceggel. Joffrey halála után Arianne Martell hercegnő összeesküvést szervez Myrcella elrablására és királynőként a Vastrónra juttatására. A terv balul sül el és közben Myrcella is csúnyán megsebesül.
Tommen Baratheon Cersei Lannister legkisebb gyermeke, Joffrey és Myrcella Baratheon öccse. Testvéreihez hasonlóan ő is anyja és Jaime vérfertőző kapcsolatából született, melynek azonban nincs tudatában. Nővéréhez hasonlóan ő sem örökölte anyjuk kegyetlenségét, Tommen jószívű, tisztelettudó és szelíd természetű fiú. Bátyja halála után ő lesz Margaery férje és a Hét Királyság királya, ám valójában csak anyja bábjaként, aki saját céljai eléréséhez manipulálja a naiv fiút.
Az HBO televíziós adaptációjában az első és második évadban Callum Wharry, a harmadik évadtól Dean-Charles Chapman alakítja a szereplőt.
Kevan Lannister
Ser Kevan Lannister Lord Tywin Lannister öccse és legmegbízhatóbb kapitánya. Ismert a megbízhatóságáról és a hűségéről. Bátyja, Tywin halála után miniszteri posztot ajánlanak neki, de ő ezt visszautasítja, mert nem hajlandó szolgálni a régens királynét, Cersei Lannistert. Miután Cersei-t bebörtönzik, a kistanács kinevezi őt a király segítőjének, Tommen király mellé. Mivel a birodalmat stabilizáló intézkedései sértik Aegon Targaryen trónra való visszatérésével kapcsolatos terveit, Varys meggyilkolja Kevant.
Az HBO televíziós adaptációjában Ian Gelder alakítja a szereplőt.
Lancel Lannister
Lancel Lannister Ser Kevan Lannister legidősebb gyermeke, Robert Baratheon király volt fegyverhordozója. Segít unokatestvérének, Cerseinek megölni Robert királyt, később Cersei szeretőjévé válik (amit annak öccse, Tyrion megtud, így megzsarolja Lancelt, hogy kémkedjen neki a régenskirálynéról). Az események előrehaladtával Lancel lemond címeiről és beáll a Hit nevű fegyveres szektába.
Az HBO televíziós adaptációjában Eugene Simon alakítja a szereplőt.
Egyéb, a Lannister-házhoz kapcsolódó személyek
Gregor Clegane
Ser Gregor Clegane becenevén „A (Lovagló) Hegy”, Sandor Clegane bátyja és a Lannister-ház csatlósa.
Hatalmas termete, gigászi ereje és brutalitása miatt hírhedt lovagnak számít a Hét Királyságban. Gyerekként öccse, Sandor fejét belenyomta egy parázstartóba (pusztán egy kölcsönvett játék miatt), amivel durván elcsúfította annak arcát. A Lannister-ház szolgálatában számos háborús bűnt elkövetett, a legismertebb a Targaryen/Martell királyi család több tagjának megerőszakolása, illetve meggyilkolása. Az első könyvben Tywin a Folyóvidékre küldi őt, megtorlásként azért, amiért Catelyn Stark fogságba ejtette Tyriont. Clegane embereivel együtt a második kötetben is még itt tartózkodik, feldúlva és kifosztva a területet. Amikor Joffrey halála után Tyrion párbaj általi ítéletet követel, Cersei bajnokának választja és Királyvárba hívja a rettegett lovagot. Tyrion bajnoka Oberyn Martell lesz, aki a harc közben vallomásra akarja bírni Gregort, miszerint ő ölte meg Oberyn testvérét, Eliát és gyermekeit, Tywin parancsára. Terve végzetesre sikeredik, mert Clegane összezúzza a Dorne-i harcos koponyáját. Eközben Clegane bevallja a gyilkosságokat és Oberyn mérgezett lándzsájától sebeket kapva a párbaj után lassú kínhalált hal. Clegane testét Qyburn kapja meg, aki kísérleteket végez vele, koponyáját pedig Dorne-ba küldik békeajánlatként Oberyn bátyjának, Doran Martellnek. Cersei a meztelen szégyensétája után új testőrt kap, a hatalmas termetű, némasági fogadalmat tett Ser Erős Robert személyében (aki a sorozat szerint valójában a Qyburn által élőhalottá tett Clegane).
Az HBOtelevíziós adaptációjában az első évadban Conan Stevens, a másodikban Ian Whyte, a negyedik évadtól pedig Hafþór Júlíus Björnsson alakítja a szereplőt (Björnsson Clegane élőhalott alteregóját is megformálja).
Sandor Clegane
Sandor Clegane becenevén A Véreb, Gregor Clegane öccse, bátyjához hasonlóan a Lannister-ház csatlósa.
Sandor hatalmas termetű, harcedzett férfi, akit Westeros egyik legrettegettebb fegyverforgatójaként tartanak számon. Könnyen felismerhető az arca egyik oldalát teljesen eltorzító égési sebhelyekről, melyeket gyerekként szerzett bátyja kezei által. Az incidens óta Sandor gyűlöli bátyját és retteg a tűztől. A trónörökös, Joffrey Baratheon személyi testőreként a Deresből Királyvárba vezető úton a Véreb kivívja Arya Stark ellenszenvét, mivel királyi parancsra végez a lány barátjával, egy Mycah nevű hentesfiúval. Az első könyv végén Joffrey lovaggá ütteti Clegane-t (bár ő megveti a lovagokat), aki igyekszik megvédeni Sansát annak kegyetlenkedő és szadista jegyesétől. A feketevízi csata során használt futótűz menekülésre készteti Clegane-t, hátrahagyva Királyvárat. A Kardok viharában a Lobogó Nélküli Testvériség fogságba ejti a Vérebet, de az a párbaj általi ítéletben megöli ellenfelét, Beric Dondarriont. Távozása után elrabolja Aryát, hogy váltságdíjat kérjen érte cserébe a Starkoktól. Tervét keresztülhúzza a Vörös Nász, ezután a Véreb és Arya tovább utaznak, amíg egy fogadóban bele nem botlanak Gregor Clegane embereibe. Véreb megöli Pollivert és a Csiklandozót, de harc közben súlyos lábsérülést szerez. A harmadik könyv végén Arya a sorsára hagyja a Vérebet, aki sérülten hever a Trident folyó partján. Sandor Clegane sorsa ezután a pont után bizonytalan, bár a történetben feltűnik egy néma sírásó, aki kísértetiesen hasonlít rá.
Az HBO televíziós adaptációjában Rory McCann alakítja a szereplőt.
Bronn
Bronn alacsony sorból származó, képzett zsoldos, aki cinikus humorral és gyakorlatias, erkölcsök nélküli életfelfogással rendelkezik.
Segít Catelynnek a Sasfészekbe vinnie Tyriont, ahol egy párbaj általi ítélet vár a Lannisterre. Bajnokként Bronn felajánlja szolgálatait az Ördögfiókának, akivel korábban összebarátkozott, a párbaj megnyerésével pedig megmenti az életét. Ezt követően Tyrion testőre lesz és követi őt Királyvárba is. A feketevízi csatában tanúsított szolgálataiért lovagi címet kap. Tyrion – miután Joffrey megölésének vádjával börtönbe vetik és párbaj általi ítéletet követel – felkéri őt bajnokának Gregor Clegane ellen, de a számító Bronn nem vállalja el a feladatot. Cersei megszervezi Bronn házasságát egy Stokeworth-házból származó menyasszonnyal, akinek fattyú gyermekét egykori megbízója tiszteletére Tyrionnak nevezi el. Bár Cersei megpróbálja megöletni a szerinte Tyrion oldalán álló Bronnt annak sógorával, Bronn megnyeri a küzdelmet. A Stokeworth-ház több tagjának rejtélyes halála után Bronn önmagát a ház urának kiáltja ki.
Az HBO televíziós adaptációjában Jerome Flynn alakítja a szereplőt.
Podrick Payne
Podrick „Pod” Payne Tyrion Lannister félénk, de ugyanakkor lojális és rátermett apródja, a Királyok csatájában megmenti ura életét egy merénylettől. Tyrion eltűnése után Tarthi Brienne kíséretéül és hűséges apródjául szegődik, Sansa Stark megkereséséhez. A fiú Brienne-nel együtt a Lobogó Nélküli Testvériség és Kőszív úrnő fogságába esik, akik mindkettejüket kötél általi halálra ítélik a Lannisterek szolgálása miatt, további sorsa ezidáig ismeretlen.
Az HBO televíziós adaptációjában Daniel Portman alakítja a szereplőt.
A Targaryen-ház egy valyriai eredetű nemesi család, mely Sárkánykő szigetén élt. I. Aegon, a Sárkánykirály három sárkánnyal és egy kisebb sereggel együtt meghódította Westeros kontinensének hat királyságát (a hetedik, Dorne egy évszázadon át nem hódolt be, I. Daeron ("Jó Daeron") politikai házassággal szerezte meg), melyet követően a Targaryen-ház csaknem 300 évig uralkodott Westeros Hét Királyságán. Bár a dinasztia tagjainak körében gyakran akadt vérfertőző házasság, külsejüket tekintve hagyományosan ezüstös aranyszínű vagy platinaszőke hajuk és lila szemszínük volt. A könyvsorozat cselekménye előtt tizenöt évvel Robert Baratheon lázadása véget vetett a dinasztia uralmának, a két életben maradt Targaryen, Daenerys Targaryen és Viserys Essosba menekült.[5]
A Targaryen-ház címere egy Háromfejű Vörös Sárkány fekete mezőben, jelmondatuk: „Tűz és vér”(„Fire and Blood”).
Daenerys Targaryen, teljes nevén Viharbanszületett Daenerys Targaryen, első ezen a néven, az Elsők, az Andolok és a Rhoyniak királynője és a birodalom védelmezője, sárkányok anyja, a láncok leverője, Mereen királynője, a Nagy Fűtenger Khaleesi-je.II. Aerys Targaryen „az Őrült király” leánya, az egyik utolsó életben maradt Targaryen. A könyvsorozatban harmincegy fejezeten át nézőpontkarakter.
Viserys Targaryen II. Aerys Targaryen másodszülött fia. Robert lázadása során húgával elmenekült Westerosból. Az arrogáns, kegyetlen és ambiciózus Viserys trónkövetelő tervei érdekében megszervezi húga, Daenerys házasságát a dothraki Khal Drogóval, de frusztrálja, hogy helyette húga kerül trónkövetelőként egyre közelebb a Vastrónhoz. Amikor konfrontálódik Drogóval és megfenyegeti Daenerys és Drogo még meg nem született gyermeke megölésével, Drogo „aranykoronaként” olvadt aranyat önt a fejére, ezzel megölve őt. Daenerys az egyik sárkányát bátyja emlékére Viserionnak nevezi el.
A HBO televíziós adaptációjában Harry Lloyd alakítja a szereplőt.
Rhaegar Targaryen
Rhaegar Targaryen II. Aerys legidősebb fia volt. Évekkel a könyvsorozat cselekménye előtt Rhaegar volt a trónörökös, aki feleségül vette Elia Martellt, és két gyermeket nemzett neki, egy lányt, Rhaenyst és egy fiút, Aegont. Egy lovagi torna megnyerése után Rhaegar a felesége helyett Lyanna Starkot koronázta meg a szépség és szerelem királynőjének, utána pedig együtt eltűntek. Robert Baratheon, Lyanna jegyese azzal a (vélt) indokkal, hogy Rhaegar elrabolta és megbecstelenítette a lányt, lázadást robbantott ki, mely elsöpörte a Targaryen-házat. Daenerys fia, Rhaego, illetve egyik sárkánya, Rhaegal az ő tiszteletére kapta a nevét.
Az HBO televíziós adaptációjában Wilf Scolding alakítja a szereplőt.
V. Aegon Targaryen
V. Aegon Targaryen, becenevén Esélytelen Aegon. Koronázása után a nagy fattyak közül (Méltatlan Aegon, a Hitvány király elismert fattyai, akik hatan voltak és nemesi származású hölgyektől születtek) a félszemű és albínó Vérhollót (aki a nyakán lévő piros anyajegyről kapta becenevét) azaz Folyami Brynden-t elítélte Aenys Blackfyre meggyilkolása miatt akinek ígéretet tett, hogy biztonságban és védelemben részesül Királyvárban. (Ám amikor Aenys megérkezett királyvárba az aranyköpenyesek azonnal elfogták és Vérholló parancsára lefejezték a Vörös-toronyban.) A király úgy gondolta Vérholló csorbát ejtett a királyság becsületén mégis fölajánlotta neki, hogy öltse fel a feketét és álljon be az Éjjeli őrséghez amit ő persze el is fogadott.
A hódítás utáni 236. évben Keserű Acél azaz Folyami Aegor (a második legidősebb nagyfatty) és III. Daemon Blackfyre az Arany Kompánia (a Westeros és Essos szerte rettegett zsoldoshadsereg) élén partra szállt a Massey-kanyarnál, a Feketevíz-öböltől délre. Azonban kevesen gyűltek a zászlajuk alá, mert V. Aegon és fiai kilovagoltak a várból és hatalmas győzelmet arattak. A Hódítás utáni 259. évben Nyárodúnál halálra ég.
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
II. Aerys Targaryen
Aerys Targaryen, más néven Az Őrült Király volt az utolsó Targaryen-uralkodó a Hét Királyságban. Az ígéretes uralkodó később megőrült, innen ragadt rá a beceneve. Feleségül vette lánytestvérét, Rhaellát és kilenc gyermekük született, de csak hárman érték meg a felnőttkort: Rhaegar, Viserys és Daenerys. Miután Rhaegar és Lyanna eltűnt, Aerys kivégeztette az őt fia tetteiért kérdőre vonó két Starkot (Ned Stark apját és bátyját), kirobbantva ezzel Robert lázadását. Amikor az őrült Aerys Királyvár felégetését tervezte, hogy az ne juthasson Robert kezére, saját Király Őrségének egyik tagja, a később emiatt „Királyölőnek” gúnyolt Jaime Lannister meggyilkolta őt.
A HBO televíziós adaptációjában David Rintoul alakítja a szereplőt.
VI. Aegon Targaryen
VI. Aegon Targaryen (Ifjú Griff) Rhaegar Targaryen és Elia Martell egyetlen fia. A könyvsorozat eseményei előtt tizenöt évvel a csecsemő Aegont halottnak hitték, miután Gregor Clegane az anyjával és lánytestvérével is végzett. A Sárkányok táncábanVarys azt állítja, annak idején kicserélte Aegont egy másik csecsemőre és kicsempészte Királyvárból. Ugyanebben a könyvben az immár felnőtt Aegon seregeivel számos kastélyt elfoglal Westerosban, és a Baratheonok székhelyének számító Viharvég ostromát tervezi.
Az HBO televíziós adaptációjában nem tűnik fel a szereplő.
I. Viserys Targaryen
Hét Királyság ötödik királya. A "melegszívű, kedves és tisztességes emberként" ismert Viserys-t a nagyurak tanácsa választotta meg, hogy nagyapja, I. Jaehaerys Targaryen utódja legyen. A Hódító sárkányának, Balerionnak a lovasa volt annak halála előtt. Felesége Aemma Aaryn, akitől egy lánya született, Rhaenyra Targaryen, akit az utódjának nevezett ki. Második feleségétől (Alicent Hightower) három fia született, ami a Sárkányok táncaként emlegetett Targaryen belháborúhoz vezetett. Viserys a Sárkányok háza első évadában tűnik fel.
Az HBO televíziós adaptációjában Paddy Considine alakítja a szereplőt.
Viserys király öccse, Jaehaerys király unokája. Emellett a birodalom legjobb harcosaként ismerik és tapasztalt sárkánylovas, Caraxes hátasa. Kardja a valyriai acélból készült Sötét Nővér. Első felesége Rhea Royce, második Laena Velaryon és a harmadik Rhaenyra Targaryen. Bátyja uralkodása alatt volt a Városi Őrség parancsnoka, Pénzmester és Sárkánykő hercege.
Az HBO televíziós adaptációjában Matt Smith alakítja a szereplőt.
A Targaryen-ház további tagjai a Sárkányok tánca történései alatt
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Jon Connington a Hódítás utáni 260-adik évben született. A viharföldeki Connington-ház feje, rövid ideig II. Aerys Segítője lett Robert lázadása alatt. Miután elvesztette a Harangok Csatáját, Aerys száműzte. Westeroson úgy hitték, hogy halálra itta magát, valójában azonban VI. Aegon nevelésében segédkezett Illyrio Mopatisnek. Amikor Aegonnal visszatértek Westerosra, a Segítője lett.
Jorah Mormont
Ser Jorah Mormont az andal, Jeor Mormont elsőszülött fia. Évekkel ezelőtt száműzték mert királyvárban rabszolgát adott el, de később Robert király uralkodása alatt visszafogadták cserébe persze kémkednie kellett Daenerys Targaryen után. Miután visszavonták a vádakat ő nem tért vissza Westerosra, hanem inkább Daenerys mellett maradt mert megkedvelte és beleszeretett. Ser Barristan Selmy a királyi testőrség volt parancsnoka buktatta le és árulta el Daenerys előtt, és ennek következménye képpen az Ezüst királynő száműzte őt akkori tartózkodása helyéről. Jorah ez után egy ideig nem tért vissza majd amikor összetalálkozott az éppen Daenerys-hez tartó Varyssal és Tyrionnal, Tyriont elrabolta és az ősi Valyrián keresztül (ahol sikeresen megfertőzték a kőemberek) tovább mentek, majd ez után elfogták őket és eladták rabszolga harcosnak őket (igen Tyriont is) és egy küzdőveremben találkoztak a királynővel, de Jorah-t innét is elküldte a királynő mert retteneteset csalódott hű barátjában. Ekkor Jorah és Tyrion útjai elváltak, mert Jorahnak el kellett mennie. De később egy nagyobb küzdőveremben ismét találkoztak, ahol megmentette a Sárkánykirálynő életét egy Hárpia Fiától és így bebizonyította azt, hogy tényleg a királynő mellett áll. A királynő elmenekült a merényletnél egyik sárkányán és valahol Vaes Dothrak környékén szálltak le sárkányával, ahol egy horda dothraki elfogta. Daario Naharis és Jorah utána mentek, hogy kiszabadítsák. A sikeres mentőakció végén Daenerys meg akarta ölelni Jorah-t és ott kiderült a betegsége, ezért a királynő elküldte őt, hogy találjon rá gyógymódot.
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Brynden Rivers
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Missandei
Missandei a Naath-szigeteken született ahol egészen kiskorában elrabolták, hogy elvigyék őt rabszolgának. Tolmácsnak tanították majd eladták őt Astapor-ban a Makulátlanok kiképzőjének. Daenerys Targaryen szabadította föl amikor Astaporba ment, hogy hadsereget vegyen. Szürke féreg, a Makulátlanok parancsnoka a kedvese.
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Daario Naharis
A Második Fiak parancsnoka (mivel a másik kettőt megölte), Daenerys Targaryen szeretője és egyike tanácsadóinak. Ő volt Daenerys bajnoka mikor Yunkai ellen vonultak.
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Szürke Féreg
Egyike Daenerys Targaryen tanácsadóinak egyike, a Makulátlanok (megválasztott) parancsnoka, Daenerys hadvezére, Nád-szigeteki Missandei kedvese.
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Tully-ház
A Tullyk otthona Zúgó, a Vörös-ág és a Sziklazúzó találkozásánál elterülő folyóvidék.[6] A Tully-ház címere a hullámos kék-vörös háttér előtt ezüst pisztráng, jelmondatuk: „Család, kötelesség, becsület”.
több, csecsemőként elhunyt fiúgyermek (köztük Catelyn két bátyja)
A család tagjai
Hoster Tully, Zúgó Ura
Lady Minisa, felesége a Whent-házból
Catelyn, az idősebb lány, Lord Eddard Stark felesége
Lysa, a fiatalabb lány, Lord Jon Arryn felesége
Ser Edmure, Zúgó örököse
Ser Brynden, fivére, becenevén a Fekete Hal
Arryn-ház
Az Arryn-ház tagjainak otthona Sasfészek, az alatta elterülő Völgyben uralkodtak évezredeken keresztül. Sasfészket a Hold-hegység veszi körül.[7] Az Arryn-ház címere az égszínkék háttérben fehér sólyom és hold. Jelmondatuk: „Hatalmas, mint a becsület”.
Jon Arryn, Sasfészek Ura, a Völgy Védelmezője, Kelet Őrzője, a Király Segítője
Lady Jeyne, a Royce-házból, első felesége
Lady Rowena, az Arryn-házból, második felesége
Lady Lysa, a Tully-házból, harmadik felesége
Robin Arryn, fia, a Sasfészek Ura és a Völgy Védelmezője
Háza népe:
Ser Hugh, Jon Arryn fegyverhordozója
Tyrell-ház
A Tyrellek rendelkeznek a legnagyobb haderővel Westeros hét uralkodóháza közül: 29 nagyobb és 39 kisebb hűbéres ház esküdött fel rájuk. A ház székhelye a Mander folyó partjánál fekvő Égikert.[8]
A Tyrell-ház címere fűzöld mezőben arany rózsa, jelmondatuk: „Growing Strong”(„Erőssé növünk”).
Mace Tyrell Égikert Ura, Dél Kormányzója, a Határvidék Védelmezője, a Folyóvidék Főbírája. Három fia (Willas, Garlan, Loras) és egy leánya (Margaery) van. Korán öregedő és unalmas férfiként írják le a könyvekben, akiből hiányzik a politikai érzék. Valójában anyja, Olenna Redwyne birtokolja a hatalmat a Tyrell-házban. A Királyok csatájában Mace támogatja Margaery és Renly Baratheon házasságát, Renly halála után lánya kezét felajánlja Joffrey Baratheonnak. Miután Tywinnal közös seregei legyőzik Stannist, Mace helyet kap a Királyi tanácsban. Cersei bukása után Kevan Lannister, a Hét Királyság régense a Király Segítőjének nevezi ki Mance-t, hogy megerősítse a két ház szövetségét.
Ser Loras Tyrell, becenevén a Viráglovag, Mace Tyrell harmadik fia, a lovagi tornák magasan képzett harcosa. A nép, különösen a fiatal lányok körében nagy népszerűségnek örvend. Renly Baratheon (akinek a filmsorozatban a szeretője és a könyvekben is valószínűleg az) trónkövetelése után Loras támogatja őt és Renly személyes testőre lesz. Amikor testvére, Margaery feleségül megy Joffreyhoz, Loras a Király Testőrség tagjává válik. A Varjak lakomájában önként jelentkezik Sárkánykő ostromának vezetésére és sikerül is elfoglalnia a várat, de eközben életveszélyesen megsebesül. További sorsa ezidáig ismeretlen.
Az HBO televíziós adaptációjában Finn Jones alakítja a szereplőt, akit a sorozatban a három Tyrell-fiúból „gyúrtak össze”.
Margaery Tyrell Mace Tyrell legfiatalabb gyermeke és egyetlen leánya. Intelligens és fondorlatos fiatal nő, aki tizenhat éves kora ellenére szakértője a politikai intrikáknak.
Az HBO televíziós adaptációjában Natalie Dormer alakítja.
Olenna Tyrell
Olenna Tyrell (leánykori nevén Redwyne), vagyis a Töviskirálynő Mace Tyrell anyja. A könyvekben töpörödött és ravasz matrónaként írják le, akit éles ésszel és még élesebb nyelvvel áldott meg a sors. A Kardok viharában azt tervezi, hogy Sansát Égikertbe viszi és hozzáadja unokájához, Willashoz. Tervét a Lannisterek meghiúsítják, akik a lányt Tyrionhoz kényszerítik hozzá feleségül, Margaeryt pedig Joffreyval házasítják össze. Később Kisujj által fény derül arra, hogy valójában Olenna szervezte meg Joffrey megmérgezését az esküvő napján, hogy unokáját, Margaeryt megvédje a király kegyetlenkedéseitől.
Az HBO televíziós adaptációjában Diana Rigg alakítja a szereplőt.
Egyéb, a Tyrell-házhoz kapcsolódó személyek
Randyll Tarly
Randyll Tarly a Tarly-ház feje, a Tyrellek zászlóhordozója, Samwell Tarly apja, Westeros egyik legkiválóbb háborús stratégája. Margaery Tyrell bebörtönzésének hírére seregeivel Királyvárba vonul, ahol Kevan főbírói feladatokat bíz rá.
Az HBO televíziós adaptációjában James Faulkner alakítja a szereplőt.
Greyjoy-ház
A Greyjoy-ház a Vas-szigeteken uralkodik. Balon Greyjoy hat évvel Robert Baratheon királlyá koronázása után fellázadt az uralkodó ellen, és a Vas-szigetek királyának nevezte magát. A felkelés kezdetben sikeres volt, de végül Pyke ostrománál legyőzték őket. A háború során Balon Greyjoy két idősebb fia, Rodrik és Maron meghalt, a harmadikat, Theont pedig Eddard Stark túszként vitte magával Deresbe.[9]
A Greyjoy-ház címere fekete mezőben arany kraken, jelmondatuk: „Mi nem vetünk”(„We Do Not Sow”).
Theon Greyjoy az egyetlen élő fia és törvényes örököse Balon Greyjoynak. A könyvsorozat elején arrogáns, büszke és beképzelt szereplő a Királyok csatájában és a Sárkányok táncában tizenhárom fejezetben nézőpontkarakter. A könyvsorozat eseményei előtt tíz évvel Ned Stark túszként Deresbe vitte a fiút, hogy megőrizze Észak biztonságát Balon egy újabb lázadása ellen, Theon a többi Stark-gyerekkel együtt nőtt fel.
Theon Robb Stark felkelése után követként apjához megy, hogy megnyerje őt a Starkok ügyének, de aztán – hogy apját lenyűgözze – elfoglalja korábbi otthonát. Itt szabadon engedi a magát Bűzösnek álcázó Havas Ramsayt, aki azt tanácsolja neki, hogy a várból megszökött Bran és Rickon Stark helyett öljön meg két másik fiatal fiút és hitesse el az emberekkel, hogy valójában a Stark-fiúkkal végzett. Miután a Boltonok elfoglalják Derest, Theont Rémvár börtönébe vetik, ahol Ramsay megkínozza és lelkileg is megtöri Theont, arra kényszerítve őt, hogy magára vegye Ramsay korábbi hűséges szolgálójának, Bűzösnek az identitását. Ramsay a stratégiai fontosságú Cailin-árok vas szülötteitől való visszafoglalásához, majd a Boltonok által Arya Starkként bemutatott Jeyne Poole-lal kötött házasságában is felhasználja Theont, hogy ezzel megnyerje magának Észak támogatását. Deresben Theon találkozik a magát Abelnek álcázó Mance-szel és annak lándzsaasszonyaival, akik ráveszik, hogy segítsen megszöktetni a Ramsay által rendszeresen bántalmazott Jeyne-t (akit Mance és segítői is Aryának hisznek). Theon és a lány leugrik a vár faláról, majd Stannis Baratheon táborába kerülnek, ahol Theon találkozik Ashával.
Balon Greyjoy a Vas-szigetek Ura, a Só és a Szikla Királya, a Tengeri Szél fia, Pyke Kaszás Ura; kíméletlen és ádáz férfi. A tűz és jég dala eseményei előtt tíz évvel lázadást vezetett Robert Baratheon ellen, de veszített és legkisebb fiát, Theont Eddard Stark túszként Deresbe vitte. Robert halála után Balon nem hajlandó szövetséget kötni Robb Starkkal, ehelyett a Vas-szigetek és Észak királyának kiáltja ki magát, elfoglalja a Nyakat és Észak tengerpartjait fosztogatja. A Kardok viharában hal meg, amikor egy vihar során tisztázatlan körülmények között lezuhan egy hídról.
Az HBO televíziós adaptációjában Patrick Malahide alakítja a szereplőt.
Asha Greyjoy
Asha Greyjoy Balon Greyjoy egyetlen leánya és legidősebb élő gyermeke. A Varjak lakomájában és a Sárkányok táncában négy fejezetben nézőpontkarakter. Asha Balon örököseként nevelkedett (noha a helyi szokások tiltják a nők uralkodását) és férfiként is viselkedik, kapitányként saját hajóján vezeti népét a csatákba. Balon utasítására elfoglalja Erdőmélyét, apja halála után trónkövetelőként visszatér a Vas-szigetekre, de veszít nagybátyja, Euron ellen. Visszatér Erdőmélyére, majd Stannis Baratheon fogságába esik, akinek a seregével Deres felé utazik, ahol találkozik testvérével, Theonnal.
Az HBO televíziós adaptációjában (ahol a Yara keresztnevet kapta, hogy ne tévesszék össze Oshával) Gemma Whelan alakítja a szereplőt.
Euron Greyjoy
Euron Greyjoy Balon öccse, akit az összes fivére gyűlöl. Bal szemén kötést visel, emiatt kapta a „Varjúszemű” becenevet. A könyvsorozat eseményei előtt száműzték a Vas-szigetekről, távolléte alatt kalózként nagy vagyonra tett szert. A Varjak lakomájában visszatér a szigetekre, Balon halálával egyidőben, amely miatt szóbeszédek terjengenek az állítólagos balesetben való közreműködésében. A vas szülöttei királyukká választák Euront, amikor az elárulja nekik, hogy Westeros meghódítására készül és tudja, hol vannak a sárkányok (Euron azt állítja, a nála lévő sárkánykürttel képes irányítani őket). Síkvidék fosztogatásával nagy sikereket ér el, közben testvérét, Victariont elküldi a Rabszolga-öbölbe, hogy hozza el neki feleségként Daenerys Targaryent, valamint a sárkánykürt segítségével szerezze meg a lány sárkányait is.
Az HBO televíziós adaptációjában Pilou Asbæk alakítja a szereplőt.
Victarion Greyjoy
Victarion Greyjoy Balon életben maradt fivérei közül a második legfiatalabb, a Vasflotta parancsnoka. A Varjak lakomájában és a Sárkányok táncában négy fejezeten át nézőpontkarakter Victarion a Vízbe Fúlt Isten hű követője. A könyvek történései előtt megölte feleségét, amikor az megcsalta testvérével, Euronnal és azóta sem házasodott újra. Victarionnak nem sikerül királlyá választatnia magát, a győztes Euron házassági ajánlattal elküldi őt Daeneryshez, de Victarion azt tervezi, hogy bosszúból ő maga veszi el a lányt. Egy hatalmas vihar után Victarion hajóhadának maradéka eléri Meereent és a kapitány elrendeli a város ostromát.
Aeron Greyjoy
Aeron Greyjoy Balon életben lévő testvérei közül a legfiatalabb; a Királyok csatájában szerepel először, a Varjak lakomájában két fejezeten át nézőpontkarakter. A fiatalon iszákos és emiatt Balon által semmibe vett Aeron egy halálközeli élmény hatására a Vízbe Fúlt Istennek ajánlotta fel életét és magas rangú pap lett. Balon halála és Euron megkoronázása Aeron után megpróbálja Victariont királlyá tenni, de terve nem sikerült és bujkálni kényszerül ellensége, Euron elől.
Az HBO televíziós adaptációjában Michael Feast alakítja a szereplőt.
Martell-ház
A Martell-házDorne uralkodócsaládja, székhelyük Napvár (Napdárda). Dorne etnikailag, kulturálisan és politikailag is elhatárolható a Hét Királyság többi részétől, ugyanis Dorne-t sosem hódították meg a Targaryenek. Akkor vált a birodalom részévé, amikor Daeron Targaryen herceg (később II. Daeron) elvette feleségül Myria Martell hercegnőt. A dorne-i uralkodók király helyett hercegnek nevezik magukat.
A Napvárra felesküdött legfontosabb házak: Jordayne, Santagar, Allyrion, Toland, Wasfa, Wyl, Fowler, Dayne.
A Martell-ház címere egy dárdával átszúrt napkorong. Jelmondatuk: „Meg nem hajol, meg nem rogy, meg nem törik”(„Unbowed, Unbent, Unbroken”).
Doran Martell Napvár Ura, Dorne hercege, Arianne, Quentyn és Trystane apja. A Trónok harcában az ötvenes éveiben járó férfi köszvény miatt szinte csak kerekesszékkel tud közlekedni. Óvatos, elmélkedő ember, aki nem mutatja ki érzelmeit. Miután Myrcella Baratheon a fia, Trystane jegyese lesz, Doran helyet kap Joffrey tanácsában, de maga helyett öccsét, Oberynt küldi Királyvárba. Oberyn halála után Doran nem hajlandó háborút indítani a Lannisterek ellen és börtönbe veti Oberyn bosszúszomjas lányait, a Homokkígyókat, hogy megőrizze a békét. Amikor lánya, Arianne Myrcella trónra juttatásával kapcsolatos terveit keresztülhúzza, Doran elárulja, hogy régóta tervezgette Tywin Lannister megbuktatását (húga, Elia megbosszulása érdekében) és a Targaryenekkel való szövetkezést, csak a megfelelő alkalomra vár.
Arianne Martell Doran herceg legidősebb gyermeke, Napvár örököse. A több könyvbeli fejezetben nézőpontkarakternek számító Arianne gyönyörű és dörzsölt nő, aki elégedetlen gyengekezűnek tartott apja uralkodásával. A Homokkígyókkal együtt azt tervezi, hogy Myrcellát juttatja a Vastrónra, de terve megbukik és Myrcella is megsebesül közben. Apja felfedi lánya előtt Lannister-ellenes terveit és elküldi őt, hogy szerezzen információkat Aegon Targaryenről.
Quentyn Martell
Ser Quentyn Martell Doran herceg második legidősebb gyermeke, legidősebb fia, a Sárkányok tánca négy fejezetében nézőpontkarakter. Az intelligens, komoly és kötelességtudó fiút apja Daenerys Targaryenhez küldi, hogy feleségül vegye és Dorne-ba vigye a lányt. Daenerys udvariasan visszautasítja a kérést, Quentyn pedig – hogy lenyűgözze a lányt – megpróbálja magával vinni az egyik sárkányt, de azok halálra égetik őt.
Trystane Martell
Trystane Martell Doran herceg legfiatalabb gyermeke, Myrcella Baratheon jegyese.
Az HBO televíziós adaptációjában Toby Sebastian alakítja a szereplőt.
Elia Martell
Elia Martell Doran herceg húga volt, aki nagyon közel állt öccséhez, Oberynhez. Rhaegar Targaryen herceghez ment feleségül és két gyermeket szült neki: egy lányt, Rhaenyst és egy fiút, Aegont. Tizenöt évvel az első könyv eseményei előtt Rhaegart egy csatában megölték Robert lázadása során. Királyvárat a Lannister-ház foglalta el, ahol Eliát Gregor Clegane megerőszakolta és gyermekeivel együtt megölte. Oberyn meg van győződve arról, hogy a gyilkosságokat Gregor Tywin Lannister parancsára követte el.
Oberyn Martell (becenevén Vörös Vipera) Doran herceg legifjabb testvére, forrófejű, erőszakos és buja férfi. Veszedelmes harcos, a szóbeszédek szerint méreggel itatja át fegyvereit (ami miatt becenevét is kapta).
Bátyja helyett Oberyn utazik Királyvárba, hogy a királyi tanács tagja legyen, rejtett célja viszont az, hogy bosszút álljon Tywinon Elia meggyilkolása miatt. Erre lehetősége nyílik, amikor a Joffrey megölésével vádolt Tyrion Lannister őt választja bajnokának Gregor Clegane ellen. A küzdelem során igyekszik szóra bírni Gregort és halálosan megsebesíti mérgezett dárdájával a lovagot, de a párviadal végén Oberyn hal szörnyű halált Gregor kezei között (aki a Vörös Vipera megölése közben beismeri a gyilkosságokat).
Az HBO televíziós adaptációjában Pedro Pascal alakítja a szereplőt.
Homok Ellaria
Homok Ellaria (Ellaria Sand) Oberyn Martell szeretője, a négy legfiatalabb Homokkígyó anyja. Elkíséri Oberynt Királyvárba és tanúja lesz a férfi halálának. Dorne-ba visszatérve Ellaria hiábavalónak tartja Obara bosszúval kapcsolatos terveit és aggódik lányai testi épségéért.
Az HBO televíziós adaptációjában Indira Varma alakítja a szereplőt.
Homokkígyók
A Homokkígyók Oberyn Martell nyolc törvénytelen lányának (Obara, Nymeria, Tyene, Sarella, Elia, Obella, Dorea, és Loreza) közös elnevezése. A Varjak lakomájában Obara, Nymeria és Tyene bosszút akar állni apjuk halálért és egy háború kirobbantására sürgetik nagybátyjukat, Dorant, aki intrikáik miatt börtönbe veti őket, a béke megőrzése érdekében. A Sárkányok táncában Doran szabadon engedi a három lányt és mindegyiküket Királyvárba küldi egy-egy küldetéssel, amellyel Elia halálért kíván bosszút állni a Lannistereken.
Areo Hotah Doran herceg testőrségének hűséges kapitánya, a Varjak lakomájában és a Sárkányok táncában nézőpontkarakter.
Az HBO televíziós adaptációjában DeObia Oparei alakítja a szereplőt.
Velaryon-ház
A Velaryonok Hullámtörő és a Feketevíz-öböl urai és a Sárkányok háza című sorozat történései alatt a legnagyobb hajóflottával rendelkező, Westeros egyik legbefolyásosabb háza. A tenger urai.
A Velaryon-ház címere arany csikóhal. Jelmondatuk: „Az Ősi, az Igaz, a Bátor”(„The Old, the True, the Brave”).
I. Viserys Targaryen király idején Hullámtörő ura, Hajómester, Viserys kistanácsának tagja, a Velaryon-ház feje. Beceneve a Tengeri Kígyó. Felesége a király nővére, Rhaenys Targaryen. Két gyermekük van, Laenor és Laena Velaryon. Laenor Rhaenyra Targaryen, a trónörökös első férje, míg Laena a király öccse, Daemon herceg második felesége volt.
Az HBO televíziós adaptációjában Steve Toussaint alakítja a szereplőt.
Corlys Velaryon és Rhaenys Targaryen egyetlen fia. Laenor homoszexuális, mégis szülei annak ellenére, hogy tisztába voltak vele, hozzáadták Rhaenyra Targaryenhez. Hivatalosan három fia született: Lucerys, Jacaerys és Joffrey. Valójában nem ő az apjuk, hanem Harwin Strong, Rhaenyra testőre.
Corlys Velaryon és Rhaenys Targaryen egyetlen lánya. I. Viserys király öccse, Daemon Targaryen herceg második felesége. Két lánya született: Balea és Rhaena. Harmadik gyermeke születésekor fájdamait nem bírta elviseni, így sárkányát, Vhagart utasította, hogy vessen véget életének. Laena (ön)gyilkossága után a lányaikat Corlys és Rhaenys nevelték.
Az HBO televíziós adaptációjában Nanna Blondell alakítja a szereplőt.
Jacaerys Velaryon
Jacaerys Velaryon herceg (becenevén Jace) a Sárkányok háza című sorozat egyik szereplője, Rhaenyra Targaryen királynő elsőszülött fia és örököse. Hivatalosan apja Laenor Velaryon, azonban valódi, biológiai apja Harwin Strong, Rhaenyra testőre. Lucerys és Joffrey bátyja. Unokatestvére, Baela Targaryen a jegyese. Van egy sárkánya, akinek a neve Vermax. Megformálója gyerekként Leo Hart, tinédzserként Harry Collett.
I. Viserys király alatt második, majd halála után első az örökösödési sorban. A király és apai nagyapja, Corlys Velaryon megállapodása értelmében uralkodói neve I. Jacaerys Targaryen lesz.
A ház további tagjai
Rhaenys Targaryen
Ser Vaemond Velaryon
Lucerys Velaryon
Joffrey Velaryon
Rhaena Targaryen
Baela Targaryen
Az Éjjeli Őrség és a vadak
Kisebb házak
Az alábbi táblázatban a történetben szereplő kisebb családok szerepelnek, abban az oszlopban, amely háznak hűbéresei és seregében harcolnak.
Stark-ház hűbéresei
Lannister-ház hűbéresei
Baratheon-ház hűbéresei
Tully-ház hűbéresei
Arryn-ház hűbéresei
Tyrell-ház hűbéresei
Greyjoy-ház hűbéresei
Martell-ház hűbéresei
Cerwyn-ház
Clegane-ház
Caron-ház
Bracken-ház
Baelish-ház
Florent-ház
Harlaw-ház
Dayne-ház
Dustin-ház
Crakehall-ház
Dondarrion-ház
Frey-ház
Lynderly-ház
Fossoway-ház
Goodbrother-ház
Jordayne-ház
Glover-ház
Lefford-ház
Errol-ház
Mallister-ház
Hunter-ház
Hightower-ház
Merlyn-ház
Yronwood-ház
Hornwood-ház
Lorch-ház
Selmy-ház
Whent-ház
Royce-ház
Redwyne-ház
Sparr-ház
Wyl-ház
Karstark-ház
Marbrand-ház
Swann-ház
Blackwood-ház
Egen-ház
Tarly-ház
Toland-ház
Manderly-ház
Payne-ház
Tarth-ház
Mooton-ház
Dalt-ház
Mormont-ház
Serrett-ház
Trant-ház
Allyrion-ház
Reed-ház
Swyft-ház
Seaworth-ház
Santagar-ház
Tallhart-ház
Westerling-ház
Qorgyle-ház
Umber-ház
Uller-ház
Cassel-ház
Manwoody-ház
Bolton-ház
Gargalen-ház
Fowler-ház
Blackmont-ház
Vaith-ház
Egyéb szereplők
Khal Drogo
Daenerys Targaryen férje, a dothrakiak uralkodója. A Khal királyt, uralkodót és fejedelmet jelent dothrakiul. Az apja Khal Bharbo volt. Egy elfertőződött seb miatt haldoklott, amikor Daenerys megpróbálta megmenteni vérmágiával, de a varázsló papnő elárulta és Drogo vegetatív állapotba került. Daenerys saját kezével fojtotta meg, hogy ezzel véget vessen a szenvedésének.
Az HBO televíziós adaptációjában Jason Momoa alakítja a szereplőt.
Bài viết này cần thêm chú thích nguồn gốc để kiểm chứng thông tin. Mời bạn giúp hoàn thiện bài viết này bằng cách bổ sung chú thích tới các nguồn đáng tin cậy. Các nội dung không có nguồn có thể bị nghi ngờ và xóa bỏ. Hội đồng cố vấn Ban Chấp hành Trung ương Đảng Cộng sản Việt Nam Thành viên Ủy ban Lãnh đạo Trường Chinh→Nguyễn Văn Linh→Đỗ Mười Cơ cấu tổ chức Cơ cấu Tổ ch
علم الأمراض السريريصنف فرعي من علم الأحياء — علم الأمراض يمتهنه clinical pathologist (en) الموضوع laboratory diagnostics (en) تعديل - تعديل مصدري - تعديل ويكي بيانات محلل كيميائي في أحد المختبرات عينة دم على شريحة. مصبوغة وجاهزة للاختبار صورة توضح اختبار للبكتيريا علم الأمراض السريري يعرف بعلم الأ
Linus Pauling, 1962 Linus Carl Pauling (* 28. Februar 1901 in Portland, Oregon; † 19. August 1994 in Big Sur, Kalifornien) war ein US-amerikanischer Chemiker. Er erhielt 1954 den Nobelpreis für Chemie für seine Forschungen über die Natur der chemischen Bindung und ihre Anwendung bei der Aufklärung der Struktur komplexer Substanzen. 1963 erhielt er für sein großes Engagement den Friedensnobelpreis rückwirkend für das Jahr 1962 als besondere Auszeichnung für seinen Einsatz gegen Atom...
1984 Indian filmAsha JyotiPosterDirected byDasari Narayana RaoWritten byRaj Baldev Raj (Dialogue Director)Story byDasari Narayana RaoBased onSrivari Muchatlu (1981)Produced byKovai ChezhiyanStarringRajesh KhannaRekhaReena RoyEdited byB. Krishna RajuMusic byLaxmikant-PyarelalRelease date25 May 1984 (1984-05-25)Running time130 minutesCountryIndiaLanguageHindi Asha Jyoti is a 1984 Hindi film starring Rajesh Khanna, Rekha, Reena Roy in lead roles. The film was directed by Dasari Na...
Part of a series on2014 Asian Games Bid process Venues Torch relay Mascot Music album Opening ceremony Medal table Concerns and controversies Closing ceremony Event calendar Asian Para Games vte The 2014 Asian Games featured 49 competition venues and 48 training facilities on the sixteen days Games competition from September 19 to October 4, 2014. Of them, there are ten venues are newly built. All of the competition venues will be used after the opening ceremony bar football venues, which is ...
Este artigo não cita fontes confiáveis. Ajude a inserir referências. Conteúdo não verificável pode ser removido.—Encontre fontes: ABW • CAPES • Google (N • L • A) (Agosto de 2020) Westminster Central Hall. A Westminster Central Hall é uma igreja metodista na Cidade de Westminster, Londres, Reino Unido, construída em estilo barroco eduardiano. Ocupa o canto de Tothill Street e Storeys Gate apenas à saída de Victoria St...
يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (ديسمبر 2018) الملحى تقسيم إداري البلد اليمن مديرية مديرية المخادر المسؤولون محافظة محافظة إب السكان التعداد السك...
Pacific typhoon in 2006 This article is about the 2006 typhoon. For other storms of the same name, see List of storms named Durian and List of storms named Reming. Not to be confused with Hurricane Dorian or Cyclone Darian. Typhoon Durian (Reming) Durian approaching the Philippines at peak intensity on November 29Meteorological historyFormedNovember 25, 2006Remnant lowDecember 6, 2006DissipatedDecember 6, 2006(December 9 per JTWC)Violent typhoon10-minute sustained (JMA)Highest winds195...
Hubungan Tiongkok-Barbados Barbados Tiongkok Misi diplomatik Embassy of Barbados, Beijing Kedutaan besar Tiongkok, Bridgetown Utusan Duta Besar Francois Jackman Duta Besar Yan Xiusheng[1] Hubungan Barbados dengan Tiongkok Hanzi tradisional: 巴巴多斯-中國關係 Hanzi sederhana: 巴巴多斯-中国关系 Alih aksara Hubungan Barbados dengan Tiongkok merujuk kepada hubungan antara Republik Rakyat Tiongkok dan Barbados. Hubungan Barbados dan Tiongkok dimulai pada 30 Mei 1977,[2&...
2004 film SimonFilm posterDirected byEddy TerstallProduced byImko NieuwenhuijsStarringCees GeelMarcel HensemaEdited byBen IsaacsRelease date 2004 (2004) CountryNetherlandsLanguageDutch Simon is a 2004 Dutch drama film directed by Eddy Terstall. The story is about two male friends, one heterosexual and one gay. Same sex marriage and euthanasia are prominent themes of the film. The film has won three Golden Calves, for Best Actor (Cees Geel), Best Director (Eddy Terstall) and Best Feature ...
1954 novel by G. Harry Stine Starship Through Space First edition coverAuthorLee CorreyIllustratorBill LlewellynCountryUnited StatesLanguageEnglishGenreScience fictionPublished1954 (Henry Holt)PublisherHenry Holt and CompanyMedia typePrint (hardback)Pages241 (hardback edition)OCLC1895314Preceded by...And a Star to Steer Her By Starship Through Space is a science-fiction novel written by G. Harry Stine under the pseudonym Lee Correy. It was published in 1954 by Henry Holt and C...
This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Hollywood Christmas Parade – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (April 2013) (Learn how and when to remove this template message) Hollywood Christmas parade The Hollywood Christmas Parade (formerly the Hollywood Santa Parade and Santa Claus Lane Parade...
Колесник Ірина Іванівна Народилася 2 червня 1952(1952-06-02) (71 рік)Дніпропетровськ, Українська РСР, СРСРКраїна СРСР УкраїнаДіяльність історикAlma mater ДНУ ім. О. ГончараГалузь історія і історіографіяЗаклад ДНУ ім. О. ГончараНауковий ступінь доктор історичних наук Колес...
2010 Doctor Who audio playDemon QuestDoctor Who audio playCover of the CD box set releaseCastDoctor Tom Baker (Fourth Doctor) Companions Richard Franklin (Captain Mike Yates) Susan Jameson (Mrs Wibbsey) ProductionWritten byPaul MagrsProduced byKate ThomasSeries2Running time5 episodes60 minutes eachFirst broadcast2 September – 2 December 2010 (CD release)Chronology ← Preceded byHornets' Nest Followed by →Serpent Crest Demon Quest is an audio play in five episodes based on the l...
1954 film Love is ForeverDirected byWolfgang LiebeneinerScreenplay byEberhard KeindorffJohanna SibeliusBased onFires of St. Johnby Hermann SudermannProduced byKarl MitschkeKurt UlrichHeinz WillegStarringKarlheinz BöhmUlla JacobssonIngrid AndreeCinematographyWilly WintersteinEdited byHermann LeitnerMusic byAlois MelicharProductioncompanyBerolina FilmDistributed byConstantin FilmRelease date13 August 1954Running time96 minutesCountryWest GermanyLanguageGerman Love is Forever (German: ...und ew...
Air Terjun Dolo adalah salah satu tempat wisata air terjun yang terletak di Dusun Besuki, Desa Jugo, Kecamatan Mojo, Kabupaten Kediri, Jawa Timur.[1] Air terjun ini berada di bagian timur lereng Gunung Wilis (2.850 meter), yang memiliki ketinggian 125 meter dan 1800 meter di atas permukaan laut (dpl).[2][3] Air terjun Dolo berjarak 4 kilometer dari air terjun Irenggolo yang dibatasi oleh banyak pepohonan dan hutan, yang juga masih terletak di kawasan Besuki.[3]...
Bangladeshi resistance fighter (1936–2020) Abu Osman ChowdhuryNative nameআবু ওসমান চৌধুরীBorn(1936-01-01)1 January 1936Chandpur, Bengal Presidency, British India (Now, Chittagong, Bangladesh)Died5 September 2020(2020-09-05) (aged 84)Dhaka, BangladeshBuriedBanani Army GraveyardAllegiance Bangladesh Pakistan (Before 1971)Service/branch Pakistan Army (Before 1971) Bangladesh ArmyYears of service1958-1976Rank Lieutenant colonelUnitEast B...
Untuk kegunaan lain, lihat 1 (disambiguasi). 1MileniumMilenium ke-1AbadAbad ke-1 SMAbad ke-1 Abad ke-2Dasawarsa 10-an SM0-an SM0-an10-an20-anTahun3 SM2 SM1 SM1 M2 M3 M4 M Suku Germanik di Eropa tahun 1 M Tahun 1 (I) adalah tahun biasa yang dimulai pada hari Sabtu atau Minggu pada Kalender Julius dan suatu Tahun biasa yang diawali hari Sabtu dari Kalender Julius proleptik. Ini adalah Tahun biasa yang diawali hari Senin, sistem Kalender Gre...
لمعانٍ أخرى، طالع ريد بل أرينا (توضيح). ريد بل أريناRed Bull Arena (بالألمانية) الشعارمنظر خارجي للملعبمعلومات عامةأسماء سابقة الملعب المركزي «زنترال شتاديون» (1956-2010)المنطقة الإدارية لايبزيغ[1] البلد ألمانيا[2] التشييد والافتتاحالتجديد من 2000 حتى 2004، 2015الاستعمال...