A Mirabeau-híd (Le pont Mirabeau) Guillaume Apollinaire egyik legismertebb, 1912-ban írt verse. Közismert változata a Szeszek (Alcools) című kötetében jelent meg először 1913-ban amely az 1898-1913 között írt verseinek válogatása. (Egy évvel korábban írásjelekkel és a fennmaradt kéziratnak megfelelő szedéssel megjelent a Les Soirées de Paris 1912. februári számában.)
A vers Marie Laurencin festőművésszel való szakításával kapcsolatosan született, akivel öt évig tartó viharos szerelmi viszonya ekkoriban ért véget. Ebben az időszakban valóban gyakran keltek át ezen az akkoriban új, modern hídon.
Apollinaire legtöbbször magyarra fordított verse. Legismertebb ezek közül talán Vas Istváné és Illyés Gyuláé.[1]
Számos francia és külföldi művész zenésítette meg illetve írt sanzont belőle.
(Eredeti francia nyelvű)
LE PONT MIRABEAU Sous le pont Mirabeau coule la Seine Et nos amours Faut-il qu’il m’en souvienne La joie venait toujours après la peine Vienne la nuit sonne l’heure Les jours s’en vont je demeure Les mains dans les mains restons face à face Tandis que sous Le pont de nos bras passe Des éternels regards l’onde si lasse Vienne la nuit sonne l’heure Les jours s’en vont je demeure L’amour s’en va comme cette eau courante L’amour s’en va Comme la vie est lente Et comme l’Espérance est violente Vienne la nuit sonne l’heure Les jours s’en vont je demeure Passent les jours et passent les semaines Ni temps passé Ni les amours reviennent Sous le pont Mirabeau coule la Seine Vienne la nuit sonne l’heure Les jours s’en vont je demeure
Magyarul (jelentésközeli nyersfordítás):[3]
A MIRABEAU-HÍD A Mirabeau-híd alatt lassan folyik a Szajna És szerelmeinknek Emlékezniük kell arra Hogy nem jött öröm soha csak a fájdalomra Jöjj el éj üsd el az órát A napok múlnak míg én maradok már Szemtől szemben várjunk egymás kezét fogva Amíg odalenn Karjaink hídja alatt elhalad Örökös tekintetektől fáradt hulláma Jöjj el éj üsd el az órát A napok múlnak míg én maradok már A szerelem elmúlik ahogy ez a víz halad el A szerelem elszáll Milyen lassú ez az élet És a Remény mégis mennyire heves Jöjj el éj üsd el az órát A napok múlnak míg én maradok már Telnek a napok és a hetek is múlnak Sem az elmúlt idő Sem a szerelmek nem térnek már vissza A Mirabeau-híd alatt lassan folyik a Szajna Jöjj el éj üsd el az órát A napok múlnak míg én maradok már
Apollinaire Marie Laurencin festőnőt 1907-ben Picasso révén ismerte meg. Ebben az időben kezdett az írásaiból élni, és ekkoriban kezdett kialakulni később szintén híressé vált avantgarde művészekből álló baráti köre. Marie Laurencin karrierje is ebben az időben kezdett felívelni. Személyéhez a költő több verse is köthető (Marie-versek). A költő 1911 szeptemberében pár napot a La Santé börtönben töltött vizsgálati fogságban a Mona Lisa elrablásában való bűnrészességgel gyanúsítva, ugyanis titkára, Géry Piéret[13] a szintén a Louvre-ból lopott szobrocskákat a költő lakásán rejtette el ahol a házkutatás során a rendőrség megtalálta őket. Végül teljesen tisztázódott a vádak alól, de a sajtó konzervatívabb része rosszhiszeműen és rosszindulatúan később is felhánytorgatta és napirenden tartotta az esetet. A vers refrénje már megtalálható a börtönben született kéziratai között. Öt évig tartó viharos kapcsolatuk [14] vége felé született A Mirabeau-híd.
A Mirabeau-híd első változata a Les Soirées de Paris 1912. februári számában jelent meg azonos szöveggel de még írásjelekkel. Szedése megfelel a vers fennmaradt eredeti kéziratos változatának.[5]
LE PONT MIRABEAU Sous le pont Mirabeau coule la Seine. Et nos amours, faut-il qu’il m’en souvienne ? La joie venait toujours après la peine.
Vienne la nuit. sonne l’heure, Les jours s’en vont, je demeure.
Les mains dans les mains, restons face à face Tandis que sous le pont de nos bras passe Des éternels regards l’onde si lasse.
Vienne la nuit, sonne l’heure, Les jours s’en vont, je demeure.
L’amour s’en va comme cette eau courante, L’amour s’en va ; comme la vie est lente Et comme l’Espérance est violente !
Passent les jours et passent les semaines, Ni temps passé, ni les amours reviennent ; Sous le pont Mirabeau coule la Seine.
GUILLAUME APOLLINAIRE.
A MIRABEAU-HÍD A Mirabeau-híd alatt lassan folyik a Szajna. És szerelmeinknek, emlékezniük kell arra? Hogy nem jött öröm soha csak a fájdalomra.
Jöjj el éj, üsd el az órát, A napok múlnak, míg én maradok már.
Szemtől szemben várjunk, egymás kezét fogva Amíg odalenn karjaink hídja alatt elhalad Örökös tekintetektől fáradt hulláma.
A szerelem elmúlik ahogy ez a víz halad el, A szerelem elszáll; milyen lassú ez az élet S a Remény mégis mennyire heves!
Telnek a napok és a hetek is múlnak, Sem az elmúlt idő, sem a szerelmek nem térnek már vissza; A Mirabeau-híd alatt lassan folyik a Szajna.
1913. december 24-én Apollinaire A Mirabeau-híd, a Marie és Az utas című versét fonográfra mondta az Archives de la Parole számára. Az eredeti felvételt a Francia Nemzeti Könyvtár Gallica részlegében őrzik és tették hozzáférhetővé.[6]
Irodalom:
Festészet:
A festészetben kérdéses, hogy a témaválasztást mennyiben befolyásolta Apollinaire verse.