PROFILBARU.COM

	A Japán Birodalmi Haditengerészet okinavai föld alatti bázisa
	A bunkerba vezető lépcső
Ország	Japán
Település	Naha
	Építési adatok
Építés éve	1944
Megnyitás	1970. március 1.
Típus	park; légvédelmi óvóhely; headquarters;
Felhasznált anyagok	vasbeton
	Alapadatok
Hosszúsága	400 m
	Egyéb jellemzők
Teljes befogadóképesség	4000 ember befogadására alkalmas
	Elhelyezkedése
	A Japán Birodalmi Haditengerészet okinavai föld alatti bázisa Pozíció Japán térképén
	é. sz. 26° 11′ 10″, k. h. 127° 40′ 35″26.186111°N 127.676389°EKoordináták: é. sz. 26° 11′ 10″, k. h. 127° 40′ 35″26.186111°N 127.676389°E
	A Japán Birodalmi Haditengerészet okinavai föld alatti bázisa weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz A Japán Birodalmi Haditengerészet okinavai föld alatti bázisa témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.

A Japán Birodalmi Haditengerészet okinavai föld alatti bázisa a második világháborúban, 1944-ben épült. Az okinavai csatában ez volt az utolsó japán vezetési pont, amelyet az amerikai csapatoknak fel kellett számolniuk. Ma múzeumként működik.

Története

A Japán Birodalmi Haditengerészet utászhadtestének Jamane-hadosztálya 1944-ben kapott parancsot az Okinava délnyugati partjaihoz közeli, a nahai repülőtértől néhány kilométerre fekvő bázis megépítésére. A csapatok egy félkör alakú, nagyjából 450 méter hosszú, védelmi építményekkel ellátott, vasbetonnal erősített alagútkomplexumot készítettek kézi szerszámokkal a föld alatt. Befogadóképessége négyezer katona volt.^[1]

A második világháború utolsó nagy csendes-óceáni hadművelete Okinaváért folyt. Az amerikai tengerészgyalogosok 1945. április 1-jén szálltak partra a szigeten. Az amerikaiak folyamatosan nyomultak előre, így a japánok egyre hátrébb szorultak. 1945 májusának végére a 32. hadsereg főhadiszállása, Usidzsima Micuru altábornagy vezetésével Suriból a Kunisi-hegygerinchez vonult vissza, Itoman város közelébe. Usidzsima arra utasította az Oroku haditengerészeti bázis katonáit, hogy délre vonuljanak vissza. Új állásaik azonban jóval gyengébbek voltak, mint az Oroku-félszigetiek, ezért a tengerészek azt kérték Óta Minoru ellentengernagytól, hogy engedje őket is ott harcolni. Az ellentengernagy utasítására ötezer tengerész vett fel védelmi állást a félszigeten.^[1]

1945. június 4-én az amerikai 6. tengerészgyalogos-hadosztály, Lemuel C. Shepherd Jr. vezérőrnagy vezetésével újabb partraszállást hajtott végre a nahai repülőtértől északra. Június 6-án Óta hosszú rádiótáviratot küldött Tokióba, amelyben beszámolt a harci helyzetről, és méltatta az okinavai lakosság helytállását. Június 13-án a főhadiszállás utolsó védői öngyilkosságot követtek el, a bunkerben van olyan helyiség, amelyben ma is látszanak a felrobbantott kézigránátok szétrepülő szilánkjainak nyomai. Az amerikai tengerészgyalogság adatai szerint 175 holttestet találtak az alagutakban.^[1]

A mai ismeretek szerint a főhadiszállás négyezer embert vesztett az Oroku-félszigetért folyó harcokban. Az amerikai 6. tengerészgyalogos-hadosztály 1608 katonája halt vagy sebesült meg.^[1]

A háború után

A csaták befejeződése után az alagútrendszer hosszú időn át zárva volt. A közönség előtt 1970 márciusában nyitották meg, miután helyreállítottak egy nagyjából 300 méter hosszú szakaszt. Eredeti állapotában tekinthető meg a parancsnoki szoba, a tisztek és a legénység által használt helyiségek és az azokat összekötő folyosók. 2023-ban 600 jenbe került a belépő. A múzeum Nahából az 55-ös, 98-as és 88-as busszal közelíthető meg.^[1]

Jegyzetek

↑ ^a ^b ^c ^d ^e Prospektus

Források

↑ Prospektus: The Former Japanese Navy Underground Headquarters (múzeumi prospektus). Okinawa Convention & Visitors Bureau. Hozzáférés ideje: 2023. december 2.