A Habsburg-ház magyar trónfosztásai

A Habsburg császár címere

A magyar történelem során négy alkalommal került sor egy-egy Habsburg-házi uralkodó trónfosztására (detronizációra): 1620-ban, 1707-ben, 1849-ben és 1921-ben.

Az első trónfosztás (1620)

II. Ferdinánd magyar király

A harmincéves háború (1618–1648) első, ún. cseh szakaszában a magyar-erdélyi seregeket az akkori erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor (16131629) vezette az osztrákok ellen. Az ő tevékenységének köszönhetően, 1526 után először került sor arra, hogy a Kárpát-medence komoly politikai tényezővé emelkedhetett Közép-Európában.

[…] Hat egész esztendőtől fogva tractáltuk az békességet az ausztriai famíliával, akármit confoederáltunk és azt akármi diplomákkal erősítettük, de már ugyan ottan mindjárást eszünkbe vöttük és nyilvánossággal megtapasztaltuk ellenünk alattomban való ártalmas practikájokat, melyeket noha jól tudtunk, de mégis békességes tűréssel szenvedtük.
– Részlet Bethlen Gábor Szeben városához címzett leveléből[1]

1619 őszén Bethlen és csapatai már Bécset fenyegették. 1620. augusztus 25-én aztán kimondták a Habsburg-ház első trónfosztását, és a királyi koronát elméletileg Bethlen kapta meg. A török Porta azonban a főrendek nyomására sok területen próbálta megkötni az uralkodó kezét, és ahogyan a besztercebányai gyűlésen, ezúttal sem fogadta el a koronát. Az 1621-es nikolsburgi béke értelmében Bethlen lemondott a királyi címről és a magyar koronát a felségjelvényekkel együtt visszaadta II. Ferdinándnak.[2]

A második trónfosztás (1707)

I. József magyar király

A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc (1703–1711) során váltakozó sikerek után a talpasok 1707–1708 fordulóján értek el törekvéseik csúcsára. Rákóczi tervezett célja az volt, hogy visszaállítsa Magyarország függetlenségét oly módon, hogy elszakadva a Habsburg-háztól egy új királyt választ II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem személyében.[3] Ebben a helyzetben Ónodon országgyűlést hívtak össze, ahol két igen fontos kérdésben állapodtak meg:

  • 1. a rendi konföderáció (amelyet a szécsényi gyűlésen állapítottak meg) rendezetlenül maradt kérdései
  • 2. a Habsburg-ház trónfosztása

A június 13-án kiadott trónfosztói határozatban megfosztották I. Józsefet koronájától. Bercsényi Miklós ekkor mondta el azóta híressé vált mondatát: „Eb ura fakó! József császár nem királyunk!” (Az „eb ura fakó” kifejezés abban a korban igen durva káromkodás volt.)

(Bercsényi korában a „fakó” vagy „fackó” szót a komondor, ősi magyar kutyafajra, később pedig általában a kutyaféle megnevezésére használták. A szállóigében tehát a „kutya” és az „eb” kifejezés van egymással szembeállítva. Jelentése: kutya, apának eb a fia)[4]

A harmadik trónfosztás (1849)

I. Ferenc József magyar király
Ferencz József 1849. márczius hóban azután kibocsátá azon osztrák alkotmány levelet, mely Magyarországot az összbirodalomba, beolvasztja. A debreczeni országgyülés erre trónvesztettnek nyilvánitá a Habsburg uralkodóházat ápril 14-ikén
Jókai Mór: Magyarország története (1884)[5]

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a magyarok váltakozó sikereket könyvelhettek el maguknak. 1849 februárjában azonban a kápolnai csatában vereséget szenvedtek a Windisch-Grätz herceg által vezetett császári csapatoktól. Miután a bécsi udvarba menesztett követ azt jelentette I. Ferenc József császárnak, hogy a magyar seregeket szinte teljesen szétverték, a császár szentül hitte, hogy ezzel a szabadságharc véget ért. Ideje volt hozzálátni az új állami keretek kialakításához. Az 1849. március 4-én magyarokra ráerőszakolt („oktrojált”) alkotmány volt hivatott biztosítani az új állami lét garanciáit (elviekben leválasztották volna Erdélyt, a Határőrvidéket, és a Vajdaságot Magyarország területéről), valamint egy részben parlamentáris-alkotmányos intézményrendszert teremtett volna az országban, ám az uralkodó emellett abszolutista módon kormányozhatta volna birodalmát. A magyar rendek kénytelenek voltak elfogadni ezt a rendelkezést, amelyet Olmützben aztán alá is írtak.

Klapka György tábornok azonban ezt követően egy új támadási tervet készített, és az ez alapján meginduló tavaszi hadjárat sorozatos győzelmeket hozott a magyarok számára (Hatvan, Tápióbicske, Isaszeg, Vác). A sikerek hatására a Debrecenben ülésező magyar Országos Honvédelmi Bizottmány Kossuth Lajos vezetésével kiadta a Függetlenségi Nyilatkozatot, majd április 14-én kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. A siker azonban csak átmeneti lehetett, és miután augusztusban leverték a szabadságharcot, a trónfosztói határozatot semmisnek tekintették.

A negyedik trónfosztás (1921)

IV. Károly magyar király (1916)

A trianoni béke aláírása után Horthy Miklós kormányzó Teleki Pált bízta meg kormányalakítással, aki – miután többé-kevésbé rendezte a magyar állam belpolitikai kérdéseit – egy igen fontos eseménnyel volt kénytelen szembesülni. IV. Károly király ugyanis bejelentette, hogy újfent igényt tartana a magyar trónra, és 1921 márciusában Szombathelyre érkezett. Innen indult húsvét vasárnap Budára, ám az antanthatalmak kijelentették, hogy nem hajlandók elismerni a Habsburg-ház restaurációs törekvéseit. A fenyegetett helyzetben ráadásul Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia létrehozták a kisantantot, amely egy esetleges államcsíny után azonnal megtámadta volna Magyarországot. IV. Károly így lemondott vágyairól, de csupán egy időre.

1921. október 20-án IV. Károly ismét Magyarországra érkezett, és Sopron környékén támogatókat is szerzett magának (Rakovszky István, Gratz Gusztáv, ifj. Andrássy Gyula, Lehár Antal). Az ő kíséretükben indult el Buda felé. Horthy Miklós és gróf Bethlen István – ekkor már ő volt a miniszterelnök – először tárgyalni próbált az uralkodóval, ám a király nem mondott le terveiről. Október 22–23-án a budaörsi csatában IV. Károly és a legitimisták (akik elismerték a Habsburgok trónigényét) csapatai vereséget szenvedtek. A felkelők Horthy közbenjárásának köszönhetően amnesztiában részesültek, IV. Károlyt azonban november 6-án (a XLVII. törvénycikk értelmében[6]) megfosztották trónjától és Madeira szigetére száműzték.

Jegyzetek

  1. Benda Kálmán: Habsburg – abszolutizmus és rendi ellenállás a XVI–XVII. században, 1975, 30–46. o.
  2. 300 év, négy trónfosztás, mult-kor.hu
  3. Márki Sándor: Magyar Történeti Életrajzok – II. Rákóczi Ferencz 1676–1735 – Királykeresés. [2020. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 15.)
  4. Béres Barna: Eb ura fakó! Archiválva 2008. június 10-i dátummal a Wayback Machine-ben, hhrf.org
  5. Jókai Mór: Magyarország története Archiválva 2017. december 30-i dátummal a Wayback Machine-ben, edit.elte.hu
  6. 1921. évi XLVII. törvénycikk IV. Károly Ő Felsége uralkodói jogainak és a Habsburg Ház trónörökösödésének megszüntetéséről. (Hozzáférés: 2020. január 15.)

Források

  • A negyedik trónfosztásról bővebben ld: Salamon Konrád: Magyar történelem 1914–1990

További információk

Read other articles:

Обґрунтування добропорядного використання для статті «Водяні лілії (фільм)» [?] Опис Постер до фільму «Водяні лілії» (фр. Naissance des Pieuvres, Франції, 2007) Джерело http://www.allocine.fr/film/fichefilm-114644/photos/detail/?cmediafile=18771155 Автор Студія-виробник та/або дистриб'ютор Час створення невідомо ...

 

Cirilo VI116º papa da Igreja Copta Info/Papa-Copta Nome de nascimento Azer Youssef Atta نظير جيد Nascimento Damanhur, 2 de agosto de 1902 Entronização 14 de novembro de 1971 Fim do pontificado 9 de março de 1971 (68 anos) Antecessor José II Sucessor Shenouda III Listas dos papas: cronológica Esta caixa: verdiscutir Papa Santo Cirilo VI de Alexandria ou Cirilo VI (nascido Azer Youssef Atta em 2 de agosto de 1902 – falecido em 9 de março de 1971) foi Papa e Patriarca d...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada November 2022. Dorothy LaytonLahirDorothy Ann Wannenwetsch(1912-08-13)13 Agustus 1912Cincinnati, Ohio, A.S.Meninggal4 Juni 2009(2009-06-04) (umur 96)Towson, Maryland, A.S.Tahun aktif1931-1933Suami/istriHoward Milton Taylor Jr. Dorothy Layton (13 Agustus 19...

アッティス像(ローマ国立博物館所蔵) アッティス(Attis)は、フリギアを起源とする死と再生の神の一つであり、その信仰は、キュベレー信仰と共に古代ギリシア、古代ローマまで広がった。一部の像などでは有翼の男性として表される。 概略 アッティスはローマで大地母神として知られたフリギアの女神キュベレーの息子かつ愛人である。同時に去勢された付き人...

 

مجزرة الحي الإداري (3 ديسمبر 2023) جزء من عملية طوفان الأقصى المعلومات البلد  فلسطين الموقع مدينة رفح التاريخ 3 كانون الأول/ديسمبر 2023 (توقيت فلسطين) نوع الهجوم ضربة جوية الأسلحة طائرة حربية الخسائر الوفيات أكثر من 17 فلسطينيًا المنفذون القوات الجوية الإسرائيلية تعديل مصدري -...

 

Not to be confused with Scarecrow (Marvel Comics). Comics character Straw ManPublication informationPublisherMarvel ComicsFirst appearanceDead of Night #11 (August 1975)Created byScott Edelman (writer)Rico Rival (artist)In-story informationNotable aliasesScarecrow, Skirra CorvusAbilitiesSuperhuman strength Invulnerability except from fireFear inducementPlant manipulationPortal creationWeather manipulation The Straw Man, originally called the Scarecrow, is a fictional character appearing in Am...

1995 single by Rocket from the CryptBorn in '69Single by Rocket from the Cryptfrom the album Scream, Dracula, Scream! A-sideBorn in '69B-sideCiao PatsyReleased1995GenrePunk rockLabelElemental (ELM 325)Songwriter(s)Rocket from the CryptProducer(s)John ReisRocket from the Crypt singles chronology Born in '69 (1995) Young Livers (1996) Born in '69 is a song by the American alternative rock band Rocket from the Crypt, released as the first single from their 1995 album Scream, Dracula, Scream! It ...

 

National flag The Saltire redirects here. For other uses, see Saltire. ScotlandSt Andrew's CrossThe SaltireUseNational flag ProportionvariousDesignA blue field with a white saltire that extends to the corners of the flag. In Blazon, Azure, a saltire Argent. The flag of Scotland (Scottish Gaelic: bratach na h-Alba;[1] Scots: Banner o Scotland, also known as St Andrew's Cross or the Saltire)[2] is the national flag of Scotland, which consists of a white saltire defacing a blue f...

 

Association football league in England Football leagueLancashire Amateur LeagueFounded1899CountryEnglandDivisions5Number of teams59 Premier Division: 12 Division One: 12 Division Two: 11 Division Three: 13 Division Four: 11 Level on pyramid14 to 19Websitehttp://www.lancsam.co.uk/ The Lancashire Amateur Football League is an English association football league founded in 1899. Currently the league consists of five divisions – Premier, One, Two, Three and Four. The Premier Division is at leve...

Social club in Manhattan, New York This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Penn Club of New York – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2020) (Learn how and when to remove this template message) Penn Club of New YorkNicknamePenn ClubFormation1900; 123 years ago (190...

 

2010 film by Peter Shin, Dominic Polcino This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Laugh It Up, Fuzzball: The Family Guy Trilogy – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2010) (Learn how and when to remove this template message) Laugh It Up, Fuzzball: The Family Guy Trilogy Blu-ray cover...

 

This biography of a living person needs additional citations for verification. Please help by adding reliable sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately from the article and its talk page, especially if potentially libelous.Find sources: Krishna Balagita – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (February 2011) (Learn how and when to remove this template message) Krishna Balagi...

Musical artist (b. 1956) This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This biography of a living person needs additional citations for verification. Please help by adding reliable sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately from the article and its talk page, especially if potentially libelous.Find sources: Tal...

 

Đông Nam Á Địa hình của Đông Nam Á Dưới đây là danh sách các quốc gia Đông Nam Á theo một số tiêu chí. Địa lý, lãnh thổ, dân cư Danh sách các quốc gia Đông Nam Á theo một số cơ dữ liệu về Địa lý lãnh thổ, dân cư, kinh tế và chính trị là một bảng thống kê tóm tắt các số liệu và thông tin về diện tích, tỉ lệ mặt nước, dân số, mật độ dân số, Tổng sản phẩm quốc nội, GDP/ng...

 

ARV-A-L Прототип машины на экспозиции национальной выставки «Боевые системы будущего» в Вашингтоне 11 июня 2008 г. ARV-A(L) Классификация боевая разведывательная машина повышенной проходимости Боевая масса, т 3,175 Экипаж, чел. 0 История Разработчик Lockheed Martin Missiles and Fire Control Systems Произ...

School in India This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) A major contributor to this article appears to have a close connection with its subject. It may require cleanup to comply with Wikipedia's content policies, particularly neutral point of view. Please discuss further on the talk page. (December 2010) (Learn how and when to remove this template message) This article relies exce...

 

Warner Bros. theatrical cartoon character Fictional character Cecil TurtleLooney Tunes/Merrie Melodies characterFirst appearanceTortoise Beats Hare (1941)Created byTex AveryVoiced byMel Blanc (1941–1947)Frank Welker (1998)Joe Alaskey (2003)Jim Rash (2012–2015)Matt Craig (2017)Keith Ferguson (Looney Tunes Cartoons; 2021–present)Eric Bauza (Looney Tunes: World of Mayhem)Bob Bergen (Bugs Bunny Builders; 2022–present)JP Karliak (Tiny Toons Looniversity; 2023–present)In-universe informat...

 

Badminton tournament2021 Denmark OpenTournament detailsDates19–24 OctoberLevelSuper 1000Total prize moneyUS$850,000VenueOdense Sports ParkLocationOdense, DenmarkChampionsMen's singles Viktor AxelsenWomen's singles Akane YamaguchiMen's doubles Takuro Hoki Yugo KobayashiWomen's doubles Huang Dongping Zheng YuMixed doubles Yuta Watanabe Arisa Higashino ← 2020 2022 → The 2021 Denmark Open (officially known as the Victor Denmark Open 2021 for sponsorship reasons) was a badminton tournament w...

RamÁlbum de estudio de Paul y Linda McCartneyPublicación 17 de mayo de 1971[1]​Grabación Noviembre de 1970—abril de 1971Columbia Recording Studio y A&R Recording Studios, Nueva York; Sound Recording Studios, Los ÁngelesGénero(s) Art rock, Indie pop[2]​[3]​[4]​Formato LP, CD y casete[5]​Duración 43:12[2]​Discográfica Apple Records y EMI[5]​Productor(es) Paul y Linda McCartney[1]​Certificación Platino en Canadá y Estados Unidos[6]&#...

 

Ini adalah artikel tentang Quarter di New Orleans. Untuk kota-kota lain dengan wilayah French Quarter, lihat French Quarter (disambiguasi). French Quarter: bagian hulu Chartres street mengarah ke Jackson Square dan menara St. Louis Cathedral. French Quarter adalah lingkungan tertua dan paling terkenal di kota New Orleans, Louisiana. Ketika La Nouvelle Orléans (New Orleans dalam bahasa Prancis) didirikan pada 1718 oleh Jean-Baptiste Le Moyne de Bienville, kota ini mulanya terpusat di sekitar ...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!