30. Arany Málna-gála
A 30. Arany Málna-gálán (Razzies) – egyfajta ellen-Oscar-díjként – az amerikai filmipar 2009. évi legrosszabb filmjeit, illetve azok alkotóit díjazták kilenc kategóriában. A „győztesek” kihirdetésére – a hagyományoknak megfelelően – a 82. Oscar-gála előtti napon, 2010. március 6-án került sor a hollywoodi Barnsdall Gallery Színházában. Az értékelésben az USA 47 államában és 19 külföldi országban élő 657 filmrajongó, kritikus, újságíró és filmes szakember G.R.A.F.-tag [1] vett részt.[2]
A jelöléseket 2010. február 1-jén hozták nyilvánosságra. A legtöbb jelölést – összesen hetet –
kapott a Transformers: A bukottak bosszúja, valamint Az elveszettek földje. Ezeket követte 6 jelöléssel a G. I. Joe: A kobra árnyéka, 5-5 jelöléssel az Ő a megoldás és a Vén csontok, majd 4 jelöléssel az Alkonyat – Újhold.[3] A legtöbb díjat a Transformers folytatása kapta: 3 díjat „nyert el”. Két díjat ítéltek oda az Ő a megoldásnak, s további négy film kapott még 1-1 „elismerést”.[4]
Az Arany Málna díj 30. évfordulója előtt tisztelegve három különleges kategóriában is osztottak díjakat, amelyekkel az évtized legrosszabbnak talált filmjét (Háború a Földön), színészét (Eddie Murphy), illetve színésznőjét (Paris Hilton) „jutalmazták”, a 2000 és 2009 közötti időszakra vonatkozóan.[4]
Sandra Bullock, aki egyébként A szív bajnokai című filmdrámában nyújtott alakításáért másnap, a 82. Oscar-gálán átvehette a legjobb színésznőnek járó trófeát, személyesen megjelent, hogy átvegye a legrosszabb színésznő és a legrosszabb filmes páros díjakat, melyeket az Ő a megoldás című vígjátékáért kapott. A színpadra bevonulva egy kis piros kocsit húzott maga után, tele DVD-vel, hogy a mintegy 300 fős közönség minden tagját megajándékozhassa az Ő a megoldás egy példányával. A jó humorérzékkel megáldott színésznő felemlítve, hogy miután korábban megígérte, ha ő nyeri a díjat, azt személyesen fogja átvenni, az Arany Málna szavazói külön szavaztak arról, hogy vajon valóban elmegy-e a díjkiosztóra, a következőket mondta: "És én nem tudtam, hogy Hollywoodban, az embernek csak annyit kell tennie, hogy azt mondja, meg akarok jelenni a gálán, és akkor megkapja a díjat. Ha tudtam volna, már régen mondtam volna, hogy megjelenek az Oscaron.”[5][6] Ő volt az első művész, aki egy Oscart és egy Razziet is nyert egyazon hétvégén.
J. David Shapiro immár a második alkalommal kapott díjat a Háború a Földön filmjéért: először 2001-ben a legrosszabb forgatókönyv, a 2010-ben pedig az évtized legrosszabb filmjeként. Shapiro megjelent a díjkiosztón, hogy átvegye a díjat. Beszédében idézte a The New York Times kritikáját, miszerint „a Háború a Földön az emberi faj kipusztulásáról szól, és miután megnéztem ezt a filmet, mindent meg is tettem érte”.[7]
Díjazottak és jelöltek
Kategória
|
„Győztesek” és jelöltek
|
Legrosszabb film
|
Transformers: A bukottak bosszúja, producer: Ian Bryce, Tom DeSanto és Lorenzo di Bonaventura (DreamWorks/Paramount)
|
Az elveszettek földje, producer: Sid Krofft, Marty Krofft és Jimmy Miller (Universal)
|
G. I. Joe: A kobra árnyéka, producer: Stephen Sommers, Lorenzo di Bonaventura és Bob Ducsay (Paramount/Hasbro)
|
Ő a megoldás, producer: Sandra Bullock, Mary McLaglen (20th Century Fox)
|
Vén csontok, producer: Andrew Panay, Peter Abrams és Robert Levy (Disney)
|
Legrosszabb előzményfilm, remake, koppintás vagy folytatás
|
Az elveszettek földje, producer: Sid Krofft, Marty Krofft és Jimmy Miller (Universal) – az 1974-es Land of the Lost sorozat adaptációja
|
Alkonyat – Újhold, producer: Wyck Godfrey és Karen Rosenfelt (Summit) – az Újhold c. regény adaptációja, az Alkonyat folytatása.
|
A rózsaszín párduc 2., producer: Robert Simonds (Columbia/20th Century Fox) – a 2006-os Rózsaszín párduc folytatása
|
G. I. Joe: A kobra árnyéka, producer: Stephen Sommers, Lorenzo di Bonaventura és Bob Ducsay (Paramount/Hasbro) – a G.I. Joe-franchise adaptációja
|
Transformers: A bukottak bosszúja, producer: Ian Bryce, Tom DeSanto és Lorenzo di Bonaventura (DreamWorks/Paramount) – a Transformers folytatása
|
Legrosszabb színész
|
A Jonas Brothers – Jonas Brothers: A 3D koncertélmény! [8]
|
Will Ferrell – Az elveszettek földje
|
Steve Martin – A rózsaszín párduc 2.
|
Eddie Murphy – Seholország
|
John Travolta – Vén csontok
|
Legrosszabb színésznő
|
Sandra Bullock – Ő a megoldás
|
Beyoncé – Őrült szenvedély
|
Miley Cyrus – Hannah Montana – A film
|
Megan Fox – Ördög bújt beléd és Transformers: A bukottak bosszúja
|
Sarah Jessica Parker – Hova lettek Morganék?
|
Legrosszabb mellékszereplő színész
|
Billy Ray Cyrus – Hannah Montana – A film
|
Hugh Hefner (saját maga) – Miss Március
|
Robert Pattinson – Alkonyat – Újhold
|
Jorma Taccone – Az elveszettek földje
|
Marlon Wayans – G. I. Joe: A kobra árnyéka
|
Legrosszabb mellékszereplő színésznő
|
Sienna Miller – G. I. Joe: A kobra árnyéka
|
Candice Bergen – A csajok háborúja
|
Ali Larter – Őrült szenvedély
|
Kelly Preston – Vén csontok
|
Julie White – Transformers: A bukottak bosszúja
|
Legrosszabb filmes páros
|
Sandra Bullock és Bradley Cooper – Ő a megoldás
|
Bármelyik kettő (vagy több) Jonas Brothers – Jonas Brothers: A 3D koncertélmény! [8]
|
Will Ferrell és bármelyik sztár, kreatúra vagy komikus jelenség – Az elveszettek földje
|
Shia LaBeouf és Megan Fox vagy bármelyik Transformer – Transformers: A bukottak bosszúja
|
Kristen Stewart és Taylor Lautner vagy Robert Pattinson – Alkonyat – Újhold
|
Legrosszabb rendező
|
Michael Bay – Transformers: A bukottak bosszúja
|
Walt Becker – Vén csontok
|
Brad Silberling – Az elveszettek földje
|
Stephen Sommers – G. I. Joe: A kobra árnyéka
|
Phil Traill – Ő a megoldás
|
Legrosszabb forgatókönyv
|
Transformers: A bukottak bosszúja, írta: Ehren Kruger, Roberto Orci és Alex Kurtzman
|
Alkonyat – Újhold, forgatókönyv: Melissa Rosenberg; Stephenie Meyer regénye alapján
|
Az elveszettek földje, írta: Chris Henchy és Dennis McNicholas; Sid és Marty Krofft 1974-es Az elveszettek földje című sorozata alapján
|
G. I. Joe: A kobra árnyéka, forgatókönyv: Stuart Beattie, David Elliot és Paul Lovett; Larry Hama G.I. Joe: A Real American Hero című képregényének felhasználásával Michael B. Gordon, Beattie és Stephen Sommers által írt történet alapján
|
Ő a megoldás, írta: Kim Barker
|
A kategóriákban előforduló filmek
Az évtized legrosszabbjai
Kategória
|
„Győztesek” és jelöltek
|
Az évtized legrosszabb színésze
|
Eddie Murphy – Az üresfejű, Én, a kém, Pluto Nash – Hold volt, hold nem volt…,[9] Norbit, Seholország és Showtime – Végtelen és képtelen
|
Ben Affleck – A felejtés bére, Apja lánya, Daredevil – A fenegyerek, Gengszter románc, Pearl Harbor – Égi háború és Túlélni a karácsonyt
|
Mike Myers – A macska – Le a kalappal! és Love Guru
|
Rob Schneider – Férj és férj, Kiscsávó, Lúzer SC, Nagyi szeme fénye, Sátánka – Pokoli poronty,[10] Tök állat, Tök alsó 2. – Európai turné, Tökös csaj
|
John Travolta – A vér kötelez, Háború a Földön, Kardhal, Telitalálat és Vén csontok
|
Az évtized legrosszabb színésznője
|
Paris Hilton – A dögös és a dög, Repo! – A genetikus opera és Viasztestek
|
Mariah Carey – Glitter
|
Lindsay Lohan – Cserebere szerencse, Kicsi kocsi – Tele a tank és Tudom, ki ölt meg
|
Jennifer Lopez – Álmomban már láttalak, Anyád napja, Angyali szemek, Apja lánya, Gengszter románc, Most már elég! és Szeretném, ha szeretnél
|
Madonna – A második legjobb dolog, Halj meg máskor és Hullámhegy
|
Az évtized legrosszabb filmje
|
Háború a Földön (2000, Warner Bros.) – 7 „győzelem” a 21. Arany Málna-gálán
|
Eszement Freddy (2001, 20th Century Fox) – 5 „győzelem” a 22. Arany Málna-gálán
|
Gengszter románc (2003, Columbia / Revolution Studios) – 6 „győzelem” a 24. Arany Málna-gálán
|
Tudom, ki ölt meg (2007, Sony/TriStar) – 8 „győzelem” a 28. Arany Málna-gálán
|
Hullámhegy (2002, Screen Gems) – 5 „győzelem” a 23. Arany Málna-gálán
|
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek
|
---|
Jelenlegi kategóriák | |
---|
Múltbéli kategóriák | |
---|
Díjátadók | |
---|
|
|
|