23. Arany Málna-gála
A 23. Arany Málna-gálán (Razzies) – egyfajta ellen-Oscar-díjként – az amerikai filmipar 2002. évi legrosszabb filmjeit, illetve azok alkotóit díjazták tizenegy kategóriában. A „győztesek” kihirdetésére 2003. március 22-én, a 75. Oscar-gála előtti napon, egy „ultra-kisköltségvetésű ceremónia” keretében került sor a santa monicai Sheraton Hotelben.
Az értékelésben az USA 39 államában és 12 külföldi országban élő 563 filmkedvelő, kritikus, újságíró és filmes szaktekintély G.R.A.F.-tag [1] vett részt.[2] 2003-ban a díjalapító John Wilson egyszeri alkalomra új kategóriát alkotott, a leggázosabb tinédzserfilm elnevezéssel. Első alkalommal fordult elő, hogy egy alkotás egyszerre nyerte el mind a legrosszabb film, mind pedig a legrosszabb remake díját: Guy Ritchie romantikus vígjátéka, a Hullámhegy, 7 jelölésből 5 díjat „vitt el”. Nagyszámú jelölést kapott még az Álmok útján (8 jelölés, 2 díj), a Csillagok háborúja II: A klónok támadása (7 jelölés, 2 díj), valamint a Pinokkió (6 jelölés, 1 díj). Ez utóbbi, Roberto Benigni alkotása lett az első nem angol nyelven forgatott játékfilm, melyet legrosszabb filmnek jelöltek.[3][2]
A 23. díjkiosztón immár két egymás utáni évben nyerte popsztár a legrosszabb színésznői kategóriát. Három díjat ítéltek oda Madonnának; ő lett a legrosszabb színésznő (Britney Spears-szel megosztva), a legrosszabb mellékszereplő, valamint a legrosszabb páros egyik tagja. E három trófeával kilencre növelte Arany Málna díjainak számát, eddigi 15 jelölése pedig első helyre juttatta az összes művésznő között a Razzie addigi történetében. Madonna és Guy Ritchie az első férj és feleség, egyben a legrosszabb rendező és színésznő, akik együtt nyertek díjat a John és Bo Derek házaspár óta.[2]
Díjazottak és jelöltek
Kategória
|
„Győztesek” és jelöltek
|
Legrosszabb film
|
Hullámhegy, producer: Matthew Vaughn (Screen Gems)
|
Pluto Nash – Hold volt, hol nem volt...,[4] producer: Martin Bregman, Michael Scott Bregman és Louis A. Stroller (Warner Bros.)
|
Álmok útján, producer: David Gale (Paramount Pictures)
|
Pinokkió, producer: Gianluigi Braschi (Miramax)
|
Csillagok háborúja II: A klónok támadása, producer: Rick McCallum (20th Century Fox)
|
Legrosszabb remake vagy folytatás
|
Hullámhegy, producer: Matthew Vaughn (Screen Gems) (az 1974-es olasz Swept Avay [5] remake-je.)
|
Én, a kém, producer: Andrew G. Vajna, Mario Kassar. Betty Thomas és Jenno Topping (Columbia Pictures)
|
A kismenő, producer: Sid Ganis és Jack Giarraputo (Columbia Picture/New Line Cinema)
|
Pinokkió, producer: Gianluigi Braschi (Miramax)
|
Csillagok háborúja II: A klónok támadása, producer: Rick McCallum (20th Century Fox)
|
Legrosszabb színész
|
Roberto Benigni – Pinokkió (Breckin Meyer [6] Godzilla-hangú szinkronjával)
|
Adriano Giannini – Hullámhegy
|
Eddie Murphy – Pluto Nash – Hold volt, hol nem volt...,[4] Én, a kém, és Showtime – Végtelen és képtelen
|
Adam Sandler – 8 őrült éjszaka [7] és A kismenő
|
Steven Seagal – Félholt
|
Legrosszabb színésznő
|
Madonna – Hullámhegy (megosztva) Britney Spears – Álmok útján (megosztva)
|
Angelina Jolie – Élet, vagy valami hasonló
|
Jennifer Lopez – Most már elég! és Álmomban már láttalak
|
Winona Ryder – A kismenő
|
Legrosszabb mellékszereplő színész
|
Hayden Christensen – Csillagok háborúja II: A klónok támadása
|
Tom Green – Az iskoláját!
|
Freddie Prinze Jr. – Scooby-Doo – A nagy csapat
|
Christopher Walken – A házimaci
|
Robin Williams – Dögölj meg, Smaci!
|
Legrosszabb mellékszereplő színésznő
|
Madonna – Halj meg máskor
|
Lara Flynn Boyle – Men in Black – Sötét zsaruk 2.
|
Bo Derek – Az álcázás mestere
|
Natalie Portman – Csillagok háborúja II: A klónok támadása
|
Rebecca Romijn – Rollerball – Könyörtelen játék
|
Legrosszabb filmes páros
|
Adriano Giannini és Madonna – Hullámhegy
|
Roberto Benigni és Nicoletta Braschi – Pinokkió
|
Hayden Christensen és Natalie Portman – Csillagok háborúja II: A klónok támadása
|
Eddie Murphy és Robert De Niro – Showtime – Végtelen és képtelen, vagy Owen Wilson – Én, a kém, vagy Eddie Murphy, mint önmaga klónja – Pluto Nash – Hold volt, hol nem volt... [4]
|
Britney Spears és Anson Mount – Álmok útján
|
Legrosszabb rendező
|
Guy Ritchie – Hullámhegy
|
Roberto Benigni – Pinokkió
|
Tamra Davis – Álmok útján
|
George Lucas – Csillagok háborúja II: A klónok támadása
|
Ron Underwood – Pluto Nash – Hold volt, hol nem volt... [4]
|
Legrosszabb forgatókönyv
|
Csillagok háborúja II: A klónok támadása, forgatókönyv: George Lucas és Jonathan Hales
|
Pluto Nash – Hold volt, hol nem volt...,[4] írta: Neil Cuthbert
|
Álmok útján, forgatókönyv: Shonda Rhimes
|
Pinokkió, forgatókönyv: Vincenzo Cerami és Roberto Benigni
|
Hullámhegy, forgatókönyv: Guy Ritchie
|
Legrosszabb „eredeti” dal
|
Álmok útján „I’m Not a Girl, Not Yet a Woman” című dala, írta: Max Martin, Rami és Dido
|
Halj meg máskor „Die Another Day” című dala, írta: Madonna és Mirwais Ahmadzaï
|
Álmok útján „Overprotected” című dala, írta: Max Martin és Rami
|
Leggázosabb tinédzserfilm
|
Jackass – A vadbarmok támadása (Paramount Pictures)
|
8 őrült éjszaka [7] (Columbia Pictures)
|
Álmok útján (Paramount Pictures)
|
Scooby-Doo – A nagy csapat (Warner Bros.)
|
xXx (Columbia Pictures/Revolution Studios)
|
A kategóriákban előforduló filmek
Jegyzetek
- ↑ Golden Raspberry Award Foundation – Arany Málna Díj Alapítvány
- ↑ a b c A 23. Arany Málna-gála díjazottjai
- ↑ A 2002-es Arany Málna-jelölések
- ↑ a b c d e f Előfordul Pluto Nash – Hold volt, hold nem volt... címváltozattal is.
- ↑ Nemzetközi angol cím. Lina Wertmüller filmkomédiájának eredeti címe: Travolti da un insolito destino nell'azzurro mare d'agosto
- ↑ Breckin Erin Meyer (*1974) amerikai színész, komikus, író, producer és dobos.
- ↑ a b c Előfordul Nyolc őrült éjszaka, illetve Adam Sandler - Nyolc őrült éjszaka címváltozattal is.
- ↑ Az egyik díjat a Hullámhegy című filmmel megosztva kapta.
- ↑ Az egyik díjat az Álmok útján című filmmel megosztva kapta.
Források
Kapcsolódó szócikkek
|
---|
Jelenlegi kategóriák | |
---|
Múltbéli kategóriák | |
---|
Díjátadók | |
---|
|
|
|