A szezon utolsó előtti versenyén, a katalán ralin az észt Ott Tänak megszerezte pályafutása első világbajnoki címét és ő lett 2003 óta az első nem francia világbajnok.[1]
Versenynaptár
A világbajnoki szezon tizennégy versenyt foglalt magába, ezeket Európában, a Közel-Keleten, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában bonyolították le.[2]
A bajnokságot támogató kategóriák összetétele megváltozott. A World Rally Championship-3, amely az R Csoport típusú autók bajnoksága volt, megszűnt. Helyette egy új osztályt jött létre a World Rally Championship-2-ben. A WRC-2 Pro a gyárilag támogatott, R5 Csoportos raliautókkal rajthoz álló csapatoknak lett létrehozva, míg a WRC-2 kategóriában privát alakulatok indulhattak. Ebben az osztályban R2 és R3 osztályú autókkal is be lehetett nevezni.
A szakaszok maximum hossza egy versenyhétvégén 500 km-ről, 350 km-re csökkent.
A Formula–1-hez hasonlóan, a versenyzők mostantól választhattak saját rajtszámot, az aktuális világbajnoknak azonban továbbra is az 1-es rajtszámmal kellett rajthoz állnia.
A 2019-es év első fordulója három versenyző ádáz csatájáról szólt a győzelemért. A Toyota Gazoo Racing WRT színeiben versenyző észt Ott Tänak erősen kezdett, mivel megnyerte a rali első két gyorsasági szakaszát, de egy defekt megnehezítette a dolgát. Összesen két percet vesztett és ezzel a együtt a vezetést is Thierry Neuville-lel szemben. Sébastien Ogier megelőzte Neuville-t még ugyan azon a szakaszon és a napot egy 2 másodperces előnnyel fejezte be. A rali további részében Ogier és Neuville küzdött a győzelemért, ám a francia versenyző megtartotta a vezetést és ezzel zsinórban hatodszorra nyerte meg a Monte-Carlo-ralit. A Power Stage-et a brit Kris Meeke nyerte. A pódium alsó fokára Tänak állhatott fel. A negyedik pozícióban a kilencszeres világbajnok Sébastien Loeb végzett, őt követte Jari-Matti Latvala és Kris Meeke. A két M-Sport Ford versenyző a 11. (Teemu Suninen) valamint a 20. (Pontus Tidemand) helyen fejezte be a viadalt. Elfyn Evans, Esapekka Lappi, és Andreas Mikkelsen nem tudták befejezni a versenyt. Érdekesség hogy az első két pilótát mindössze 2,2 másodperc választotta el egymástól. Ehhez hasonló különbséggel utoljára az 1979-es monte-carlo-rali végződött. Akkor a francia Bernard Darniche 6,6 másodperces előnnyel győzött a svéd Björn Waldegårddal szemben.
A mezőny a versenynaptár első és egyetlen havas helyszínéhez érkezett. Sébastien Ogier kezdte meg a viadalt. A kiszámíthatatlan körülmények következtében hibázott a svullryai szakaszon és egy hókupacba ragadt. Mivel nem voltak nézők a közelben, akik kihúzhatták volna a versenyautót, fel kell adnia a versenyt arra a napra és a Rally2-es szabály értelmében csak a következő nap folytathatta a versenyt. Jari-Matti Latvala szintén hibázott és összesen 10 percet vesztett. Ezt követően Teemu Suninen és Marko Salminen párosa vezette a versenyt. A második nap az M-Sport Ford versenyzői is hibáztak és ezzel a nyolcadik pozícióig csúsztak vissza. A nap utolsó részében egy fának ütköztek, és az autójuk oly mértékben megsérült, hogy a versenynap feladása volt az egyetlen lehetséges opció. Ott Tänak és Martin Järveoja kettőse vette át a vezetést, amit a viadal végéig meg is őriztek, ezáltal megnyerték a versenyt. A Power Stage-en is szintén az észt páros volt a leggyorsabb, ezzel a teljesítménnyel pedig maximális pontszámmal hagyhatták el a ralit. A pódiumot a finn Esapekka Lappi, valamint a Hyundai versenyzője Thierry Neuville egészítették ki. A további pontszerzők: Andreas Mikkelsen, aki a második helyen is állt, egy baleset következtében a negyedik helyig esett vissza. Az ötödik pozícióban Elfyn Evans végzett, őt követte a Toyota gyári versenyzője Kris Meeke, Sébastien Loeb és a hazai versenyző Pontus Tidemand.
A rali első szakaszát biztonsági okok miatt törölni kellett egy sérült rámpa végett. Kris Meeke volt az utolsó aki teljesítette a szakaszt a megszakítás előtt, így a szabályok értelmében azok akik még nem kerültek sorra a törlés előtt, azok az utolsó pilóta mért körét kapták meg. Az elején Andreas Mikkelsen vezette a viadalt, azonban egy eltalált egy követ, amelynek következtében megsérült az autója felfüggesztése. Három versenyző adta fel a napot valamilyen oknál kifolyólag. Daniel Sordónak elektronikai problémái adódtak, Jari-Matti Latvalának a váltómű meghibásodása miatt kellett kiállnia, Teemu Suninen pedig összetörte a versenyautóját. A finn azonban nem volt olyan szerencsés mint másik két társa; az M-Sport Ford versenyzőjének fel kell adnia a teljes versenyhétvégét. A második napon azonban az élen álló Ogier defektet kapott, amely a győzelmébe kerülhetett volna, ám a csapattársa Esapekka Lappi összetörte a Citroënjét, így ennek következtében piros zászlóval félbe kellett szakítani a ralit, ezzel megmentve Ogier esélyeit a győzelemre. Ennek fényében Meeke ölébe hullott a vezetés, ám ő is defektet kapott a következő szakaszon és egészen az ötödik helyig csúszott vissza. Később a brit versenyző csalással vádolta meg a Citroënt, mivel Lappi hibájának révén a francia tisztességtelen előnyre tett szert. A Toyota versenyzője később bocsánatot kért a kijelentéséért. A győztes végül Ogier lett, aki a Power Stage-en szerzett első pozíciójával a lehető legtöbb pontot szerezte meg. Mögötte az észt Ott Tänak végzett, harmadikként Elfyn Evanst intették le.
A mezőny az első teljesen aszfalt felületű ralihoz érkezett. Az első napon többen is hibáztak, köztük a kilencszeres világbajnok Sébastien Loeb, aki megcsúszásával tönkretette a felfüggesztését. Sébastien Ogier szintén megcsúszott, ő azonban egy tíz másodperces visszaeséssel megúszta az esetet. Kris Meeke defektet kapott. A ralit vezető Elfyn Evans Meeke mögé ragadt, Evans ezzel a harmadik helyig csúszott vissza és a brit csapattársa Ott Tänak lett az új éllovas. Végül a versenybíróság úgy döntött, hogy Evans ugyan azt az időt kapja meg mint az észt versenyző. A második napon Tänak szintén defektet kapott,aki így a hatodik helyig esett vissza. Evans, aki a tabella élén találta magát, Thierry Neuville ellen kellett megvédenie a helyét, azonban defektet kapott mindössze hat kilométerrel a vége előtt, így a belga Neuvillé lett a győzelem. Ogier a második helyen végzett, a brit végül a harmadik pozícióban ért be.
A verseny helyszínét a viadalt megelőző 48 órában heves záporok sújtották, így 39. argentin-rali szakaszai még nehezebbé váltak a versenyzők számára. Thierry Neuville szerezte meg a vezetést az első szakasz után, miközben Ott Tänak a kardántengely meghibásodása miatt értékes perceket vesztett. Az észt versenyző később az első nap utolsó szakaszában hibázott, azonban nem vesztett sok időt, köszönhetően a finn Esapekka Lappi hibájának, amely miatt félbe kellett szakítani a viadalt. A második napon Tänak elkezdett felzárkózni, azonban a váltóáramú generátor meghibásodása miatt a tabella aljára esett vissza. Rajta kívül még sok versenyzőnek kellett különféle problémával szembenéznie. Sébastien Ogier a szervokormány elromlása végett 30 másodpercet vesztett, ezzel a hatodik helyig csúszott vissza, Kris Meeke fék problémák miatt a jobb hátsó kerekék egy kőnek vágta, azonban viszonylag szerencsésen megúszta az esetet; mindössze 20 másodpercet vesztett. Egy másik brit versenyző, Elfyn Evans szintén egy nagy kőnek csúszott a Fiestáját és az autó olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, ami miatt a brit nem tudta folytatni a viadalt. Andreas Mikkelsen egy olajszivárgás ellenére a második helyre lépett fel, amelyet helyezést a rali végéig meg tudott tartani. A győztes Neuville lett, aki viszonylag problémamentesen teljesítette a versenyt. Meeke és Ogier harcban voltak az utolsó dobogós pozícióért egészen az utolsó szakaszig, amelyet a francia versenyző nyert meg, ezzel a harmadik hely mellé, még plusz 5 pontot szerzett a Power Stage győzelmének köszönthetően. A további pontszerzők Jari-Matti Latvala, Dani Sordo, Teemu Suninen és Tänak voltak.
Chile első alkalommal rendezett versenyt a rali-világbajnokság történetében. A második szakaszt biztonsági okok miatt félbe kellett szakítani. Thierry Neuville, aki első volt az úton, szenvedett emiatt a legtöbbet, azonban a szakasz törlése végett egy fiktív időeredményt kapott jóváírva. Az első nap végén az észt Ott Tänak vezette a versenyt. A második nap Kris Meeke balesetével kezdődött. A britnek sikerült folytatni a versenyt, azonban egészen a tizedik helyig csúszott vissza. Egy szakasszal később azonban a rali leglátványosabb balesetét szenvedte el Neuville, aki egy jobb oldali kanyar után törte össze teljesen az Hyundai i20-át. Tänak nyerte meg a küzdelmet és a Power Stage győzelmével 28 pontot szerzett a versenyen. Mögötte Sébastien Ogier egy kiélezett harcban védte meg a második helyét a kilencszeres bajnok Sébastien Loebbel szemben. Őket a két M-Sport Ford WRT versenyző, Elfyn Evans és Teemu Suninen követte a negyedik, illetve az ötödik helyen. A további résztvevők akik pontot szereztek: Esapekka Lappi, Andreas Mikkelsen, Meeke és Jari-Matti Latvala.
A Hyundai gyári alakulata eredetileg a norvég Andreas Mikkelsent indította volna Thierry Neuville és Dani Sordo mellett, azonban lecserélték őt Sébastien Loebre, a murvás ralikon nyújtott gyenge teljesítménye végett. A Portugál-rali elég rosszul kezdődött a koreai márka versenyzői számára. Loeb és Sordo üzemanyagrendszere meghibásodott, ezzel már a viadal legelején visszacsúsztak a tabella aljára. A japán Toyota versenyzői azonban erős teljesítményt nyújtottak, ugyanis Ott Tänak vezetésével a nap végére mindhárom pilótájuk az első háromban végzett. A finn Teeu Suninen volt az egyedüli aki tartani tudta a trió tempóját, azonban fék problémák miatt a hatodik helyig esett vissza. Csapattársának, Elfyn Evansnek szintén nehéz volt a napja; a brit Ford Fiestája lelassult elektronikai problémák miatt és ezért négy percet vesztett. A lassú tempóban haladó autója nagy port vert fel és emiatt Espaekka Lappi rengeteg időt vesztett a versenyen. A második napon az éllovas Tänak előnye 4,3 másodpercre csökkent, a lengéscsillapító meghibásodása miatt. Csapattársa, Jari-Matti Latvala ugyanezzel a gonddal küszködött, azonban ő nem volt ennyire szerencsés; nem sikerült befejeznie a napot, ezért a Rally2-es szabály értelmében csak a harmadik napon folytathatta a küzdelmet a pontokért. Sordo és Loeb szándékosan később értek be a szerviz parkba, emiatt időbüntetést kaptak és a hátsó pozíciókból kezdhették meg a további szakaszokat, amivel csapattársuknak. Neuville-nek tapadásbeli előnyt tudtak biztosítani. A belga versenyző emiatt gyorsabb időket tudott kiharcolni és ezzel már a harmadik helyig lépett előre. Az újonc Gus Greensmith Latvalához hasonlóan az utolsó napon folytathatta a versenyt, miután a brit egy árokba hajtotta Ford Fiestáját. Az utolsó napon összesen 4 versenyző esett ki a raliból. Lappi az ötödik helyen állt, amikor kicsúszott az útról és a bal hátsó futóműjét tönkretéve fel kellett adni a versenyt. Kris Meeke egy fának ütközve vetett véget a hétvégéjének, Greensmith még egyszer hibázott, míg Loeb szintén letért az útról, ennek eredményeképpen nem sikerült beérnie a célba. Tänak nyerte meg a versenyt. Számára ez volt zsinórban a második győzelem a szezonban. Neuville ért be az észt versenyző mögött, a dobogót Sébastien Ogier egészítette ki, aki a Power Stage-t is megnyerte. Az első három versenyző mögött a két M-Sport Ford WRT-versenyző, Suninen és Evans ért be. Latvala a hetedik lett.
A rali első fontos eseménye a címvédő világbajnok Sébastien Ogier kiesése volt. Teemu Suninen vezette a versenyt egészen addig amíg nem hibázott és annak ellenére, hogy kevés időt vesztett, az új éllovas Jari-Matti Latvala lett. Suninen számára rosszul folytatódott a viadal, ugyanis ismét hibába esett, ezzel még több időt vesztett. Thierry Neuville szintén kicsúszott és ezzel megsérült a Hyundai i20-as radiátora. A nap végére a vezetést Dani Sordo vette át. A második napon az észt Ott Tänak dominálta a versenyt; megnyerte a nap összes szakaszát és az utolsó napot egy 25 másodperces vezetéssel kezdhette meg. Csapattársa számára azonban nem alakult ilyen jól a nap; Kris Meeke defeketet kapott, ami miatt az ötödik helyről a nyolcadik pozícióba esett vissza. A Power Stage-ig úgy tűnt, hogy Tänak sorozatban harmadik elsőségét zsebelheti be, azonban a szervokormány meghibásodása miatt több mint két percet vesztett és az ötödik helyig esett vissza, így a győztes Sordo lett, aki élete második győzelmét szerezte a bajnokságban. Utoljára a 2013-as német-ralin sikerült diadalmaskodnia a spanyolnak. Suninen 13,5 másodpercre volt a győzelemtől, a harmadik Anreas Mikkelsen lett. A norvégot Elfyn Evnaskövette, a hatodik Neuville lett. Esapekka Lappi és Meeke szereztek még pontokat.
A rali kezdete előtt pár személyi változás történt a versenyzők között. Elfyn Evans az Észt-ralin szerzett hátsérülésük végett nem vehettek részt a versenyen, helyettese Gus Greensmith volt. Hayden Paddon egy harmadik Fiestával nevezett be a viadalba, azonban visszalépni kényszerült, miután a verseny előtti teszt során összetörte a versenyautóját. Craig Breen visszatért a Hyundai gyári csapat versenyzőjeként erre a hétvégére. Az első nap viszonylag nyugalmasan telt a résztvevők számára. Jari-Matti Latvala volt az éllovasa, aki az elsőségét megőrizte a következő napra is. A második napon azonban a bal hátsó abroncsa megsérült és ezzel a harmadik helyig esett vissza. Kris Meeke szintén hibázott, a bal hátsó futóműje sérült meg, ő azonban csak az utolsó napon folytathatta versenyt. Meeke számára rosszul alakult a verseny hátralévő része; ismét hibázott és ezúttal a versenyt sem tudta teljesíteni. Gus Greensmith versenyhétvégéje a 20. szakaszon ért véget, amikor egy fának ütközött a Fiestájával. Ott Tänak a szezon során a harmadik győzelmét szerezte meg, aki a Power Stage győzteseként ismét 30 pontot adott hozzá addig megszerzett pontjaihoz. Érdekesség, hogy az észt versenyző WRC-s karrierje során a tizedik viadalon diadalmaskodott és szintén ezen a ralin érte el kétszázadik szakaszgyőzelmét is. Esapekka Lappi ebben az idényben a második dobogóját szerezte meg, Latvala pedig megőrizte a harmadik helyét. Andreas Mikkelsent és Sébastien Ogiert mindössze 2,7 másodperc választotta el egymástól a negyedik, illetve az ötödik pozícióban. Thierry Neuville, Breen és Teemu Suninen szereztek még pontokat.
A sérülése végett Elfyn Evans továbbra sem térhetett vissza a küzdelembe. Helyettese továbbra is a brit Gus Greensmith volt. A rali jelentős része Ott Tänak és Thierry Neuville küzdelméről szólt az első helyért. Az M-Sport WRT alakulat számára nem alakult jól a versenyhétvége, révén annak hogy finn versenyzőjük, Teemu Suninen a második szakaszon technikai problémák miatt fel kellett adnia a küzdelmet és csak a szombati napon folytathatta a viadalt. Dani Sordováltóhiba következtében rengeteg időt veszített. A tizenharmadik, Panzerplatte névre hallgató szakaszon Neuville defektet kapott, ezért jelentős hátrányt halmozott fel. Sébastien Ogier, szintén defektet szenvedett ugyanazon a szakaszon. A két éllovas balszerencséjéből Kris Meeke és Jari-Matti Latvala, a Toyota gyári versenyzői profitáltak, révén annak hogy a második illetve harmadik helyen találták magukat. A viadal győztese végül az észt Tänak lett, aki zsinórban második, a szezon során pedig az ötödik elsőségét szerezte meg. Csapattársai, Meeke és Latvala egészítették ki a dobogót. Utoljára a 2003-as Monte-Carlo-i ralin fordult elő olyan, hogy egy gyári csapat három versenyzője végzett a top3-ban. Akkor a Citroën versenyzői töl állhattak a dobogóra, Sébastien Loeb, Colin McRae és Carlos Sainz sorrendben. Eredetileg Sordo végzett a negyedik pozícióban, azonban a világbajnoki címért küzdő csapattársával helyet cseréltek, így Neuville ölébe hullott a 12 pontot érő hely és a spanyol ötödik lett. Esapekka Lappi a hatodik helyen végzett, őt követte Andreas Mikkelsen és csapattársa, Ogier. A franciával helyet cserélt Lappio, így Mikkelsen hatodik, Ogier hetedik és Lappi nyolcadik lett. Greensmith a kilencedik pozícióban ért be. Takamoto Katsuta, aki élete legelső világbajnoki raliján vett részt,a tizedik helyen került értékelésre. Technikai problémái ellenére Suninen a második helyen végzett a Power Stage-n, így négy plusz pontot szerzett.
↑„Michelin signs new WRC agreement”, wrc.com, WRC Promoter GmbH, 2016. október 13.. [2018. december 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. december 9.) „The French tyre company and WRC Promoter have agreed an extension of their current partnership under which Michelin will be Official Tyre of the WRC until the end of 2019.”
Jurij Bartolomej Vega Información personalNombre en esloveno Jurij Veha (Vehovec) Nombre en alemán Georg Freiherr von Vega Nacimiento 23 de marzo de 1754 Zagorica pri Dolskem (Eslovenia) Fallecimiento 26 de septiembre de 1802 (48 años)Nussdorf (Austria) Causa de muerte valor desconocido Lengua materna Esloveno EducaciónSupervisor doctoral Gabriel Gruber Información profesionalOcupación Matemático, físico, astrónomo, meteorólogo, oficial militar, geodesta e ingeniero Área Matemátic...
Battle of the American Civil War Second Battle of Ream's StationPart of the American Civil WarContemporary engraving showing the final repulse of the Confederate assaultDateAugust 25, 1864 (1864-08-25)LocationDinwiddie County, VirginiaResult See aftermathBelligerents United States (Union) CSA (Confederacy)Commanders and leaders Winfield S. Hancock A. P. HillHenry HethStrength 9,000[1] 8,000–10,000[2]Casualties and losses 2,747(Killed 140Wounded 529Captured 207...
У Вікіпедії є статті про інших людей із прізвищем Гагаріна. Гагаріна Тамара Миколаївна Народилася 27 липня 1948(1948-07-27)РосіяПомерла 2013(2013)КиївГромадянство УкраїнаДіяльність акторкаAlma mater Київський національний університет театру, кіно і телебачення імені Івана Карпенк...
Heckler & Koch GmbHJenisPublikIndustriSenjataDidirikan1949KantorpusatOberndorf, JermanTokohkunciEdmund Heckler, Theodor KochProdukSenjata apiSitus webwww.heckler-koch.de Heckler & Koch (disingkat H&K atau HK; dibaca: Heckler und Koch) adalah perusahaan pembuat senjata di Jerman. Perusahaan ini terkenal memproduksi sejumlah senjata ringan ternama, seperti pistol mitraliur MP5, pistol seri USP, senapan runduk PSG1, serta senapan G3 dan G36. Heckler & Koch banyak membuat inovasi ...
Village in Lublin Voivodeship, PolandOpoka-KoloniaVillageOpoka-KoloniaCoordinates: 50°52′2″N 21°53′9″E / 50.86722°N 21.88583°E / 50.86722; 21.88583Country PolandVoivodeshipLublinCountyKraśnikGminaAnnopolPopulation • Total390 Opoka-Kolonia [ɔˈpɔka kɔˈlɔɲa] is a village in the administrative district of Gmina Annopol, within Kraśnik County, Lublin Voivodeship, in eastern Poland.[1] It lies approximately 3 kilometres (2...
هذه مقالة غير مراجعة. ينبغي أن يزال هذا القالب بعد أن يراجعها محرر مغاير للذي أنشأها؛ إذا لزم الأمر فيجب أن توسم المقالة بقوالب الصيانة المناسبة. يمكن أيضاً تقديم طلب لمراجعة المقالة في الصفحة المخصصة لذلك. (يوليو 2021) يحدث الاجتياز العرقي عندما يتم قبول أو إدراك شخص مصنف كعض...
International athletics championship event1985 World Masters Athletics ChampionshipsDates22-30 June 1985Host cityRome, ItalyVenueStadio OlimpicoLevelMastersTypeOutdoorParticipation4330 athletes from 48[1] nations← 1983 1987 → 41°56′02″N 12°27′17″E / 41.933886°N 12.454786°E / 41.933886; 12.454786 (Stadio Olimpico) Stadio dei Marmi 1985 World Masters Athletics Championships is the sixth in a series of World Masters Athletics Outdoo...
2000 filmYoyesSpanish film posterDirected byHelena TabernaWritten byHelena TabernaAndrés MartorellProduced byEnrique CerezoStarringAna TorrentErnesto AlterioFlorence PernelCinematographyFederico RibesEdited byRosario Sáinz de RozasMusic byÁngel IllarramendiRelease date 31 March 2000 (2000-03-31) (Spain) Running time104 minutesCountriesSpainFranceItalyLanguageSpanish Yoyes is a 2000 Spanish political drama film directed by Helena Taberna [es] consisting of a ...
Balap sepeda pada Olimpiade Musim Panas 2020LokasiOlympic BMX CourseIzu Mountain Bike CourseIzu VelodromeMusashinonomori ParkFuji International SpeedwayTanggal24 Juli s.d. 8 Agustus 2021Jumlah disiplin22Peserta600 dari 50 negara← 20162024 → Balap sepeda pada Olimpiade Musim Panas 2020 adalah pelaksanaan cabang olahraga balap sepeda pada penyelenggaraan Olimpiade Musim Panas 2020. Kompetisi pada cabang olahraga ini berlangsung di lima lokasi yang berbeda. E...
British businessman and philanthropist Sir Julien CahnBt.Born(1882-10-21)21 October 1882Cardiff, Glamorgan, WalesDied26 September 1944(1944-09-26) (aged 61)Nottinghamshire, EnglandCricket informationBattingRight-handedBowlingRight-arm slowDomestic team information YearsTeam1929–1935Sir Julien Cahn's XI FC debut21 February 1929 Sir J Cahn's XI v JamaicaLast FC3 September 1935 Sir J Cahn's XI v LancashireCareer statistics Competition First-class Matches 6 Runs scored ...
Indian television series For the 2018 book by Nasreen Munni Kabir, see Jiya Jale: The Stories of Songs. This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article consists almost entirely of a plot summary. Please help improve the article by adding more real-world context. (December 2015) (Learn how and when to remove this template message) This article needs additional citations for ve...
Artikel ini mendokumentasikan suatu pandemi terkini. Informasi mengenai hal itu dapat berubah dengan cepat jika informasi lebih lanjut tersedia; laporan berita dan sumber-sumber primer lainnya mungkin tidak bisa diandalkan. Pembaruan terakhir untuk artikel ini mungkin tidak mencerminkan informasi terkini mengenai pandemi ini untuk semua bidang. Pandemi COVID-19 di SiprusPeta penyebaran kasus di Siprus per 100.000 penduduk menurut DistrikPenyakitCOVID-19Galur virusSARS-CoV-2LokasiSiprusKasus p...
Burung waletRentang fosil: Eosen - sekarang Burung walet, Apus apusSayapnya berbeda dengan burung layang-layang. Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Animalia Filum: Chordata Kelas: Aves Ordo: Apodiformes Famili: ApodidaeErnst Hartert, 1897 Subfamili, tribus, dan Genus Lihat teks Burung walet (Famili Apodidae) adalah burung dengan sayap meruncing, berekor panjang, berwarna hitam dengan bagian bawah tubuhnya berwarna cokelat. Burung walet hidup di pantai serta daerah permukiman, menghuni gua yang lemb...
American fusion research company Helion Energy Inc.TypePrivate companyIndustryFusion powerFounded2013; 10 years ago (2013)FoundersDavid KirtleyJohn SloughChris PihlGeorge VotroubekHeadquartersEverett, Washington, U.S.Key peopleDavid Kirtley (CEO)Chris Pihl (CTO)George Votroubek (Principal Scientist)Websitewww.helionenergy.com Helion Energy, Inc. is an American fusion research company, located in Everett, Washington.[1] They are developing a magneto-inertial fusion te...
Serrated surface within a rock mass Macrostylolites in a limestone. Stylolites (Greek: stylos, pillar; lithos, stone) are serrated surfaces within a rock mass at which mineral material has been removed by pressure dissolution, in a deformation process that decreases the total volume of rock. Minerals which are insoluble in water, such as clays, pyrite and oxides, as well as insoluble organic matter,[1] remain within the stylolites and make them visible. Sometimes host rocks contain no...
Košarkaška liga Srbije 2013-2014Dettagli della competizioneSport Pallacanestro OrganizzatoreKošarkaška liga Srbije Federazione KSS Periodo5 ottobre 2013 —21 giugno 2014 Squadre14 + 4 VerdettiCampione Partizan(8º titolo) Retrocessioni Sloboda Užice MVP Boban Marjanović MVP delle finali Bogdan Bogdanović Ultimo aggiornamento dati: 21 giugno 2014 Cronologia della competizioneed. successiva → ← ed. precedente Modifica dati su Wikidata ...
Koordinat: 16°13′N 103°37′E / 16.21°N 103.62°E / 16.21; 103.62 Sungai ChiMae SiSungai Chi pada Desember 2020.Peta daerah aliran Sungai Mun dan Chi.LokasiCiri-ciri fisikHulu sungai - lokasiChaiyaphum Muara sungai - lokasiSungai Mun, Provinsi Sisaket - elevasi110 m (360 ft)Panjang1.047 km (651 mi)Debit air - lokasiYasothon - rata-rata290 m3/s (10.000 cu ft/s)...
هذه المقالة عن جبل نقم. لمعانٍ أخرى، طالع نقم (توضيح). 15°21′01″N 44°14′54″E / 15.350202°N 44.248381°E / 15.350202; 44.248381 جبل نقم الموقع محافظة صنعاء، الجمهورية اليمنية الارتفاع 2.920 متر (9 قدم 7.0 بوصة) قائمة قائمة جبال اليمن تعديل مصدري - تعديل جبل نقم يعلوه الضباب. جبل ...