2015-ös US Open – női egyes

2015-ös US Open
női egyes
Flavia Pennetta a 2015-ös győztes
Flavia Pennetta a 2015-ös győztes
GyőztesFlavia Pennetta

 ← 201420152016 → 
2015-ös US Open
versenyszámai
Férfi egyes
Női egyes
Férfi páros
Női páros
Vegyes páros
2015-ös Grand Slam-tornák
női egyes tornái
Australian Open
Roland Garros
Wimbledon
US Open

Ez a szócikk tartalmazza a 2015-ös US Open (tenisz) női egyes mérkőzéseit.

A háromszoros címvédő Serena Williams ismételt győzelme esetén teljesítette volna a Grand Slamet, de az elődöntőben kikapott az olasz Roberta Vincitől. A bajnoki címért két olasz versenyző, Roberta Vinci és Flavia Pennetta küzdött. Pennetta 7−6(4), 6−2 arányban nyert, ezzel megszerezte élete első Grand Slam-tornagyőzelmét.[1] Ő lett az első olasz, aki győzni tudott a US Openen, és győzelmével ő lett az, aki legidősebb korában érte el első Grand Slam-győzelmét. Ez egyben az utolsó is volt számára, mert a verseny után bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul a profi pályafutástól.[2]

Kiemelések

  1. USA Serena Williams (Elődöntő)
  2. ROU Simona Halep (Elődöntő)
  3. RUS Marija Sarapova (Sérülés miatt visszalépett)
  4. DEN Caroline Wozniacki (Második kör)
  5. CZE Petra Kvitová (Negyeddöntő)
  6. CZE Lucie Šafářová (Első kör)
  7. SRB Ana Ivanović (Első kör)
  8. CZE Karolína Plíšková (Első kör)
  9. ESP Garbiñe Muguruza (Második kör)
  10. ESP Carla Suárez Navarro (Első kör)
  11. GER Angelique Kerber (Harmadik kör)
  12. SUI Belinda Bencic (Harmadik kör)
  13. RUS Jekatyerina Makarova (Negyedik kör)
  14. SUI Bacsinszky Tímea (Első kör)
  15. POL Agnieszka Radwańska (Harmadik kör)
  16. ITA Sara Errani (Harmadik kör)
  17. UKR Elina Szvitolina (Harmadik kör)
  18. GER Andrea Petković (Harmadik kör)
  19. USA Madison Keys (Negyedik kör)
  20. BLR Viktorija Azaranka (Negyeddöntők)
  21. SRB Jelena Janković (Első kör)
  22. AUS Samantha Stosur (Negyedik kör)
  23. USA Venus Williams (Negyeddöntők)
  24. GER Sabine Lisicki (Negyedik kör)
  25. CAN Eugenie Bouchard (Negyedik kör, sérülés miatt visszalépett)
  26. ITA Flavia Pennetta (Bajnok)
  27. FRA Alizé Cornet (Első kör)
  28. ROM Irina-Camelia Begu (Első kör)
  29. USA Sloane Stephens (Első kör)
  30. RUS Szvetlana Kuznyecova (Első kör)
  31. RUS Anasztaszija Pavljucsenkova (Második kör)
  32. SVK Anna Karolína Schmiedlová (Harmadik kör)

Főtábla

  • Q = selejtezőből feljutott
  • WC = szabadkártyás
  • LL = szerencsés vesztes
  • ALT = helyettes
  • PR = védett ranglista
  • r = feladta
  • w/o = az ellenfél visszalépett
  • d = kizárták

Döntők

Negyeddöntők Elődöntők Döntő
               
1 USA Serena Williams 6 1 6
23 USA Venus Williams 2 6 3
1 USA Serena Williams 6 4 4
ITA Roberta Vinci 2 6 6
FRA Kristina Mladenovic 3 7 4
ITA Roberta Vinci 6 5 6
ITA Roberta Vinci 64 2
26 ITA Flavia Pennetta 77 6
5 CZE Petra Kvitová 6 4 2
26 ITA Flavia Pennetta 4 6 6
26 ITA Flavia Pennetta 6 6
2 ROU Simona Halep 1 3
20 BLR Viktorija Azaranka 3 6 4
2 ROU Simona Halep 6 4 6

Felső ág

1. csoport

Első kör Második kör Harmadik kör Negyedik kör
1 USA S Williams 6 2
RUS V Gyacsenko 0 0r 1 USA S Williams 77 6
Q NED K Bertens 3 6 6 Q NED K Bertens 65 3
CRO M Lučić-Baroni 6 4 2 1 USA S Williams 3 7 6
Q UKR K Kozlova 4 3 WC USA B Mattek-Sands 6 5 0
WC USA B Mattek-Sands 6 6 WC USA B Mattek-Sands 6 6
USA C Vandeweghe 6 6 USA C Vandeweghe 2 1
29 USA S Stephens 4 3 1 USA S Williams 6 6
19 USA M Keys 6 6 19 USA M Keys 3 3
CZE K Koukalová 2 4 19 USA M Keys 6 6
CZE T Smitková 77 6 CZE T Smitková 1 2
ROU A Mitu 64 2 19 USA M Keys 6 6
POL M Linette 77 6 15 POL A Radwańska 3 2
POL U Radwańska 63 1 POL M Linette 3 2
CZE K Siniaková 2 3 15 POL A Radwańska 6 6
15 POL A Radwańska 6 6

2. csoport

Első kör Második kör Harmadik kör Negyedik kör
12 SUI B Bencic 6 6
BUL Sz Karatancseva 1 2 12 SUI B Bencic 5 77 6
SVK D Hantuchová 3 3 JPN M Doi 7 63 3
JPN M Doi 6 6 12 SUI B Bencic 3 4
USA I Falconi 6 6 23 USA V Williams 6 6
WC USA S Crawford 4 2 USA I Falconi 3 77 2
Puerto Rico M Puig 4 79 3 23 USA V Williams 6 62 6
23 USA V Williams 6 67 6 23 USA V Williams 6 6
31 RUS A Pavljucsenkova 6 7 Q EST A Kontaveit 2 1
SVK M Rybáriková 4 5 31 RUS A Pavljucsenkova 5 4
Q EST A Kontaveit 7 6 Q EST A Kontaveit 7 6
AUS C Dellacqua 5 2 Q EST A Kontaveit 6 3 6
CHN Sz Cseng 2 7 5 USA M Brengle 2 6 0
USA M Brengle 6 5 7 USA M Brengle 6 6
Q USA A Tatisvili 6 6 Q USA A Tatisvili 3 2
8 CZE Ka Plíšková 2 1

3. csoport

Első kör Második kör Harmadik kör Negyedik kör
LL RUS D Kaszatkina 6 4 7
AUS D Gavrilova 2 6 5 LL RUS D Kaszatkina 6 6
CRO A Konjuh 6 6 CRO A Konjuh 4 4
GER T Maria 4 4 LL RUS D Kaszatkina 2 3
ESP L Arruabarrena 2 2 FRA K Mladenovic 6 6
SRB B Jovanovski 6 6 SRB B Jovanovski 5 1
FRA K Mladenovic 6 7 FRA K Mladenovic 7 6
30 RUS Sz Kuznyecova 3 5 FRA K Mladenovic 77 4 6
17 UKR E Szvitolina 6 6 13 RUS J Makarova 62 6 1
Q RUS J Kulicskova 1 4 17 UKR E Szvitolina 6 6
GER A-L Friedsam 1 1 EST K Kanepi 3 4
EST K Kanepi 6 6 17 UKR E Szvitolina 3 5
USA L Davis 77 77 13 RUS J Makarova 6 7
GBR H Watson 63 60 USA L Davis 1 2
BRA T Pereira 3 3 13 RUS J Makarova 6 6
13 RUS J Makarova 6 6

4. csoport

Első kör Második kör Harmadik kör Negyedik kör
10 ESP C Suárez Navarro 1 65
CZE D Allertová 6 77 CZE D Allertová 6 3 1
PR USA V King 4 4 ITA R Vinci 2 6 6
ITA R Vinci 6 6 ITA R Vinci 6 5 6
WC USA S Kenin 3 1 COL M Duque Mariño 1 7 2
COL M Duque Mariño 6 6 COL M Duque Mariño 6 5 6
WC FRA O Dodin 2 7 6 WC FRA O Dodin 1 7 2
21 SRB J Janković 6 5 3 ITA R Vinci w/o
25 CAN E Bouchard 6 6 25 CAN E Bouchard
USA A Riske 4 3 25 CAN E Bouchard 6 62 6
SLO P Hercog 6 7 SLO P Hercog 3 77 3
KAZ Z Diyas 2 5 25 CAN E Bouchard 711 4 6
Q USA J Pegula 7 6 SVK D Cibulková 69 6 3
BEL A Van Uytvanck 5 3 Q USA J Pegula 7 5 3
SVK D Cibulková 6 3 6 SVK D Cibulková 5 7 6
7 SRB A Ivanović 3 6 3

Alsó ág

5. csoport

Első kör Második kör Harmadik kör Negyedik kör
5 CZE P Kvitová 6 6
Q GER L Siegemund 1 1 5 CZE P Kvitová 6 6
ESP L Domínguez Lino 3 6 4 WC USA N Gibbs 3 4
WC USA N Gibbs 6 3 6 5 CZE P Kvitová 6 6
SRB A Krunić 6 5 1 32 SVK AK Schmiedlová 2 1
MNE D Kovinić 4 7 6 MNE D Kovinić 4 7 4
GER J Görges 3 4 32 SVK AK Schmiedlová 6 5 6
32 SVK AK Schmiedlová 6 6 5 CZE P Kvitová 7 6
18 GER A Petković 3 6 7 Q GBR Konta J 5 3
FRA C Garcia 6 4 5 18 GER A Petković 6 77
PR GBR L Robson 6 3 5 RUS J Vesznyina 3 64
RUS J Vesznyina 3 6 7 18 GER A Petković 62 3
WC USA L Chirico 3 0 Q GBR Konta J 77 6
Q GBR Konta J 6 6 Q GBR Konta J 77 64 6
GER C Witthöft 2 4 9 ESP G Muguruza 64 77 2
9 ESP G Muguruza 6 6

6. csoport

Első kör Második kör Harmadik kör Negyedik kör
16 ITA S Errani 6 6
Q JPN M Hibi 0 1 16 ITA S Errani 0 6 6
Q LAT J Ostapenko 6 1 6 Q LAT J Ostapenko 6 4 3
GER A Beck 4 6 4 16 ITA S Errani 5 6 1
RUS J Rogyina 6 6 22 AUS S Stosur 7 2 6
Q CRO T Mrdeža 2 2 RUS J Rogyina 1 1
HUN Babos T 3 4 22 AUS S Stosur 6 6
22 AUS S Stosur 6 6 22 AUS S Stosur 4 4
26 ITA F Pennetta 6 3 6 26 ITA F Pennetta 6 6
AUS J Gajdošová 1 6 1 26 ITA F Pennetta 6 6
Q RUS A Panova 63 7 3 ROU M Niculescu 1 4
ROU M Niculescu 77 5 6 26 ITA F Pennetta 1 6 6
USA C McHale 6 4 3 PR CZE P Cetkovská 6 1 4
PR CZE P Cetkovská 4 6 6 PR CZE P Cetkovská 6 5 77
WC USA J Loeb 2 0 4 DEN C Wozniacki 4 7 61
4 DEN C Wozniacki 6 6

7. csoport

Első kör Második kör Harmadik kör Negyedik kör
6 CZE L Šafářová 4 1
UKR L Curenko 6 6 UKR L Curenko 67 2
USA V Lepchenko 6 6 USA V Lepchenko 79 6
BEL K Flipkens 1 1 USA V Lepchenko 1 6 6
BUL C Pironkova 7 64 1 GER M Barthel 6 3 4
GER M Barthel 5 77 6 GER M Barthel 2 6 6
BLR V Havarcova 6 0 77 BLR V Havarcova 6 2 4
28 ROU I-C Begu 1 6 63 USA V Lepchenko 3 4
20 BLR V Azaranka 6 6 20 BLR V Azaranka 6 6
CZE L Hradecká 1 2 20 BLR V Azaranka 7 6
ITA F Schiavone 3 1 BEL Y Wickmayer 5 4
BEL Y Wickmayer 6 6 20 BLR V Azaranka 7 2 6
AUS A Tomljanović 77 2 4 11 GER A Kerber 5 6 4
ITA K Knapp 61 6 6 ITA K Knapp 5 2
ROU A Dulgheru 3 1 11 GER A Kerber 7 6
11 GER A Kerber 6 6

8. csoport

Első kör Második kör Harmadik kör Negyedik kör
14 SUI Bacsinszky T 5 0
CZE B Strýcová 7 6 CZE B Strýcová 6 4 7
Q GRE M Szákari 5 2 CHN Cs Vang 2 6 5
CHN Cs Vang 7 6 CZE B Strýcová 4 6 5
ITA C Giorgi 6 6 24 GER S Lisicki 6 4 7
SWE J Larsson 3 3 ITA C Giorgi 4 0
Q BLR A Szasznovics 1 4 24 GER S Lisicki 6 6
24 GER S Lisicki 6 6 24 GER S Lisicki 78 5 2
27 FRA A Cornet 6 4 4 2 ROU S Halep 66 7 6
JPN K Nara 2 6 6 JPN K Nara 4 4
Q USA S Rogers 6 6 Q USA S Rogers 6 6
WC USA S Vickery 2 2 Q USA S Rogers 2 3
KAZ J Putyinceva 0 3 2 ROU S Halep 6 6
Q UKR K Bondarenko 6 6 Q UKR K Bondarenko 3 4
NZL M Erakovic 2 0r 2 ROU S Halep 6 6
2 ROU S Halep 6 3

Jegyzetek

  1. Flavia Pennetta wins US Open with straight-sets victory over Roberta Vinci (angol nyelven). The Guardian, 2015. szeptember 12. (Hozzáférés: 2016. június 17.)
  2. David Waldstein: Flavia Pennetta Defeats Roberta Vinci for U.S. Open Title (angol nyelven). The New York Times, 2015. szeptember 12. (Hozzáférés: 2016. június 17.)

Források

Read other articles:

The Academy building was designed for Catherine the Great to serve as a royal palace The Malinovsky Military Armored Forces Academy (Военная академия бронетанковых войск имени Маршала Советского Союза Р. Я. Малиновского) was one of the Soviet military academies. It was based in the Lefortovo district of Moscow, in a former royal palace.[citation needed] The institution was established in 1932 as the J.V. Stalin ...

 

Natalie PortmanNatalie Portman pada tahun 2019 di San Diego Comic-ConLahir9 Juni 1981 (umur 42)[1]Yerusalem, IsraelKebangsaanIsraelAmerikaAlmamater Universitas Harvard (AB) Universitas Ibrani Yerusalem[2][3] PekerjaanAktrisdirektorproduserTahun aktif1993–sekarangKaryaDaftar lengkapSuami/istriBenjamin Millepied ​(m. invalid year)​Anak2PenghargaanDaftar lengkapTanda tangan Natalie Hershlag[4][5] (Ibrani: נטעל

 

Цейнерит Загальні відомостіСтатус IMA чинний (успадкований, G)[d][1]Абревіатура Zeu[2]Хімічна формула Cu(UO₂)₂(AsO₄)₂·12H₂ONickel-Strunz 10 8.EB.05[3]Dana 8 40.2a.14.1ІдентифікаціяСингонія тетрагональна сингонія[4]Просторова група space group P4/nncdТвердість 2,5Інші характеристикиНазв...

Rugged Bear Serial Donald DuckBerkas:Rugged Bear.jpgPoster rilis layar lebarSutradaraJack HannahProduserWalt DisneyMusikOliver WallaceAnimatorBob CarlsonVolus JonesGeorge KreislDan MacManus (efek)StudioWalt Disney ProductionsDidistribusikan olehRKO Radio PicturesLama waktu6 menitNegaraAmerika SerikatBahasaInggris Rugged Bear adalah sebuah film pendek animasi Amerika 1953 yang diproduksi oleh Walt Disney Productions dan dirilis oleh RKO Radio Pictures. Kartun tersebut mengisahkan Humphrey the ...

 

This is a list of weapons, vehicles and aircraft used by the Swiss Army. Base equipment See also: Service rifle § Switzerland Infantry weapons Firearms Model Image Origin Type Caliber Notes Combat Knife Stgw 90 Bayonet   Switzerland Bayonet — Wenger knife[1] Handguns SIG P 220 Pistol 75   Switzerland Semi-automatic pistol 9×19mm Parabellum It replaced the Sig P210.[2][3] It has been replaced in some specialised functions by the Pistol 03, a...

 

Town in Victoria, AustraliaWonga ParkMelbourne, VictoriaYarra River, Wonga ParkWonga ParkCoordinates37°44′20″S 145°16′01″E / 37.739°S 145.267°E / -37.739; 145.267Population3,843 (2021 census)[1] • Density166.4/km2 (430.9/sq mi)Postcode(s)3115Elevation105 m (344 ft)Area23.1 km2 (8.9 sq mi)Location28 km (17 mi) from Melbourne CBDLGA(s) City of Manningham City of Maroondah Yarra Ranges ShireState...

جزء من سلسلة مقالات حولحالة الحفظ وفقاً للقائمة الحمراء منقرض منقرض (نق) منقرض في البرية (قب) مهدد خطر انقراض أقصى (خق) مهددة بالانقراض (خم) خطر انقراض أدنى (خد) غير مُعرَّضة لمخاطر عالية قريب من الخطر (قخ) معتمد على الحفظ (مح) غير مهدد (غم) أخرى ناقص البيانات (نن) لم يُقيَّم (نل) ا...

 

1982 studio album by Ray Parker Jr.The Other WomanStudio album by Ray Parker Jr.Released1982StudioAmeraycan Studios (North Hollywood, California)GenreR&B, soulLength51:03LabelArista Funky Town GroovesProducerRay Parker Jr.Ray Parker Jr. chronology The Other Woman(1982) Woman Out of Control(1983) Professional ratingsReview scoresSourceRatingAllMusic [1]Robert ChristgauA− [2]Tom Hull – on the WebB+ ()[3] The Other Woman is the debut solo album by guitaris...

 

National Olympic Committee This article does not cite any sources. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: National Olympic Committee of the Islamic Republic of Iran – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2018) (Learn how and when to remove this template message) National Olympic Committee of the Islamic Republic of IranCountry/Region I...

Christchurch HarbourSite of Special Scientific InterestLocationDorsetGrid referenceSZ171914InterestBiologicalGeologicalArea352.1 hectaresNotification1986Location mapMagic Map Human settlement in EnglandChristchurch HarbourLocation within DorsetOS grid referenceSZ174914DistrictChristchurchShire countyDorsetRegionSouth WestCountryEnglandSovereign stateUnited KingdomPost townCHRISTCHURCHPostcode districtBH23PoliceDorsetFireDorset and WiltshireAmbulanceSouth Western UK...

 

Indian politician V. SomannaMinister of Infrastructure DevelopmentGovernment of KarnatakaIn office4 August 2021 – 13 May 2023Chief MinisterBasavaraj BommaiPreceded byAnand SinghMinister of HousingGovernment of KarnatakaIn office20 August 2019 – 13 May 2023Chief MinisterB. S. YediyurappaBasavaraj BommaiPreceded byM. T. B. NagarajIn office12 December 2010 – 13 May 2023Chief MinisterB. S. YediyurappaSadananda GowdaJagadish ShettarPreceded byKatta Subramanya Naidu...

 

Pour les articles homonymes, voir Charles II. Charles II de Brunswick Portrait de Charles II de Brunswick. Titre 2e duc de Brunswick 16 juin 1815 – 9 septembre 1830(15 ans, 2 mois et 24 jours) Prédécesseur Frédéric-Guillaume de Brunswick-Wolfenbüttel Successeur Guillaume de Brunswick Biographie Dynastie Seconde maison Welf Date de naissance 30 octobre 1804 Lieu de naissance Brunswick Date de décès 19 août 1873 (à 68 ans) Lieu de décès Genève Sépulture Monume...

This article is an orphan, as no other articles link to it. Please introduce links to this page from related articles; try the Find link tool for suggestions. (January 2017) Hoover Hollow is a valley in Iron County in the U.S. state of Missouri.[1][2] Hoover Hollow has the name of a pioneer citizen.[3] References ^ U.S. Geological Survey Geographic Names Information System: Hoover Hollow ^ Iron County MO Valleys. Missouri HomeTownLocator. ^ Iron County Place Names, 192...

 

For other uses, see Slumberland (disambiguation). This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Slumberland Records – news · newspapers · books · scholar ...

 

Book about things that are believed This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources in this article. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: The Boomer Bible – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (February 2017) (Learn how and when to remove this template message) Cover of The Boomer Bible, published in 1991 The Boomer Bible is a book w...

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article may require cleanup to meet Wikipedia's quality standards. The specific problem is: Incorrect Info. Please help improve this article if you can. (October 2016) (Learn how and when to remove this template message) This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please...

 

American college basketball season 1943–44 Wisconsin Badgers men's basketballConferenceBig Ten ConferenceRecord12–9 (9–3 Big Ten)Head coachHarold E. FosterHome arenaUW FieldhouseSeasons← 1942–431944–45 → 1943–44 Big Ten Conference men's basketball standings vte Conf Overall Team W   L   PCT W   L   PCT Ohio State 10 – 2   .833 14 – 7   .667 Iowa 9 – 3   .750 14 – 4   .778 Wisconsin 9 &#...

 

  لمعانٍ أخرى، طالع صندوق الدنيا (توضيح). صندوق الدنيا (مسلسل) النوع كوميدي، دراما المخرج الإبداعي فيصل الياسري بطولة سامي قفطان رنا أحمدعبد الجبار الشرقاويصلاح مونيكا خالد أحمد مصطفىكنعان عليسوران علي شريفعدنان شلاشمجموعة الأطفال التأليف الموسيقي سهيل شوقي البلد ...

Puente Igelsta UbicaciónCruza Södertälje CanalVía soportada Västra stambananPaís Suecia SueciaCoordenadas 59°10′03″N 17°40′01″E / 59.1675, 17.66694444CaracterísticasTipo Puente ferroviarioMaterial ConcretoUso FerrocarrilLargo 2140 mAlto 48 mHistoriaInauguración 1995[editar datos en Wikidata] Un tren X 2000 parando en la estación Södertälje Syd en el puente. El puente visto desde el sureste El Puente Igelsta (en sueco: Igelstabron) es un puen...

 

Kazuo HasegawaKazuo Hasegawa in 1937Lahir(1908-02-27)27 Februari 1908Fushimi, Kyoto, JepangMeninggal6 April 1984(1984-04-06) (umur 76)Tokyo, JepangNama lainChōjirō Hayashi, Chōmaru HayashiPekerjaanPemeranTahun aktif1913–1982 Kazuo Hasegawa berperan sebagai Zenigata Heiji dalam film Zenigata Heiji (1951). Kazuo Hasegawa (長谷川 一夫code: ja is deprecated , Hasegawa Kazuo, 27 Februari 1908 – 6 April 1984) adalah seorang pemeran film dan panggung asal Je...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!