A magyar bajnokság első osztályában a 2003–2004-es szezonban 12 csapat küzdött a bajnoki címért. A bajnok a Ferencváros lett, izgalmas végjáték során: a zárófordulóban három csapat is esélyes volt még a címre, ebből kettő egymás ellen játszhatott. Az FTC 3-1-re győzte le a listavezetőként érkező DVSC-t. A Ferencváros bajnoki címéhez az is kellett, hogy az Újpest FC – amely gyenge őszt követően tavasszal felzárkózott – ne győzzön az MTK Budapest FC ellen. A mérkőzés 1-1-es döntetlennel végződött, így az Újpestnek a bajnokságot nem sikerült megnyernie, ugyanakkor a Debrecent letaszította még az UEFA-kupaindulást érő második helyről is.
A Ferencváros novemberben visszakapta az előző idényben levont hat pontját. Év közben a Siófok FC neve Balaton FC-re változott, a következő szezon elején pedig összeolvadt a Diósgyőri VTK-val.
A következő szezonra az élvonal létszámát felemelték, így egyenes ágon nem volt kieső, viszont négy csapat jutott fel: Budapest Honvéd FC, a Budapesti Vasas, a Kaposvári Rákóczi FC és a Diósgyőri VTK. Az utolsó két helyezett osztályozó mérkőzéseket játszott a másodosztály 5-6. helyezettje ellen.