Pályafutását Debrecenben kezdte, előbb az ifi, majd a felnőtt csapatban. Az 1998–1999-es szezonban kettős játékengedéllyel rendelkezett, ami az jelentette, hogy a Debreceni VSC és a Kabai Cukor FC–Hajdúszoboszló együttesében is játszott párhuzamosan. Mivel a hajdúsági csapatnál jó teljesítményt mutatott a következő szezontól meghatározó ember lett Debrecenben. 2003-ban egy kis kitérőt tett Belgiumba, de nem sikerült jól ez az időszak, így visszatért anyaegyesületéhez, ahol azóta is alapembernek számít. Sándor Tamás visszavonulása után rövid ideig a DVSC csapatkapitánya volt, majd ezt a titulust Kiss Zoltán vette át. Anno nem volt könnyű helyzetben, amikor az első csapat ajtaján kopogtatott, hiszen több jó jobb oldali védője és középpályása volt a Lokinak, de helyet követelt magának. A jobb oldali védő posztjáról indulva sokszor húzta meg az ellenfél védelmét és pontos beadásaiból számtalan gólt szereztek játékostársai. 2014 év végéig szóló szerződése ellenére 2014 júniusában úgy döntött, hogy visszavonul.
Sikerei, díjai
Ő az egyetlen játékos, aki a Debrecen csapatának mind a 7 bajnoki címben és mind a 6 Magyar Kupa győzelem megszerzésében segítette a Lokit.