1. Magyar Filmdíj-gála
Az 1. Magyar Filmdíj átadó ünnepségre, amelyen a 2016-ban forgalomba hozott, s a Magyar Filmakadémia tagjai által legjobbnak ítélt magyar alkotásokat részesítik elismerésben, a 2. Magyar Filmhét záróeseményeként 2016. március 6-án került sor Budapesten, a Nemzeti Színházban. A gálaest műsorvezető házigazdája Hajós András volt.[1]
A filmhétre, illetve a díjra 2016. január 18-ig lehetett nevezni olyan alkotásokkal, melyek 2015. január 1. és december 31. között kerültek moziforgalmazásba vagy televíziós sugárzásba, illetve nemzetközi filmfesztiválon versenyben vagy versenyen kívül szerepeltek. Tekintettel arra, hogy a 2014 októberében megtartott 1. Magyar Filmhéten nem került sor díjazásra, az akkor nevezett filmek automatikusan részt vettek a megmérettetésben.[2] Mivel finanszírozási gondok, majd a Magyar Filmszemle megszűnésével 2011 óta nem volt magyar filmes verseny, a nagyjátékfilmek esetében a 2012. február 5-től forgalomba került alkotások nevezését fogadták el.[3]
A kijelölt határidőig 251 darab, 2015-ben készült filmet neveztek hat kategóriában: 19 nagyjátékfilmet, 13 tv-játékfilmet, 76 dokumentumfilmet, 34 ismeretterjesztő filmet, 72 kisjátékfilmet (max. 40 perc), valamint 37 animációs filmet.[4] Közülük a Filmakadémia által kiválasztott ötfős előzsűri állította össze a hivatalos versenyprogramot, melyet 2016. február 1-jén jelentettek be.[3] A végső, tizennyolc (6 filmes és 12 alkotói) kategóriában öt-öt alkotást, illetve művészeket tartalmazó jelölések listáját a díjátadó előtti nap hozták nyilvánosságra.[1]
A legtöbb jelölést Ujj Mészáros Károly fantasy vígjátéka, a Liza, a rókatündér kapta, 13 kategóriában összesen 15 jelöléssel. Ugyancsak jelentős számú, 11 jelölést kapott Szász Attila televíziós filmdrámája, a Félvilág. Mellettük 8 jelöléssel indult a végső szavazatokért az Anyám és más futóbolondok a családból, hattal a Swing és öt-öttel a Hajnali láz és az Isteni műszak. Több színészi kategóriában is előfordult, hogy egy-egy alkotás két szereplőjének kellett megküzdenie egymással (legjobb női főszereplő, legjobb női, illetve férfi mellékszereplő).[1]
A másnapi díjátadón kiderült, hogy a papírforma érvényesült: a Liza, a rókatündér alkotói hét alkalommal vehették át a nemzeti színű szalaggal feldíszített, filmorsót magasba emelő szobrocskát, míg a Félvilág négy díjat sepert be. A további díjakon egy-egy alkotás osztozott. A megmérettetés legnagyobb vesztese az Anyám és más futóbolondok a családból című négygenerációs filmdráma lett: 8 jelöléséből egyetlen díjat sem nyert meg.[1]
Az alkotók kérésére nem vett részt a versenyben a Saul fia, viszont a frissen Golden Globe- és Oscar-díjas magyar filmet nem akarták elismerés nélkül hagyni, ezért a Filmakadémia különdíját vehette át a rendező, Nemes Jeles László.
Díjak és jelölések
Versenydíjak
A nyertesek a táblázat első sorában, félkövérrel vannak jelölve.
Filmes díjak
|
Legjobb nagyjátékfilm
|
Legjobb tv-játékfilm
|
- Liza, a rókatündér, producer: Major István (rendező: Ujj Mészáros Károly)
- A nagy füzet, producer: Sándor Pál, Sőth Sándor (rendező: Szász János)
- Anyám és más futóbolondok a családból, producer: Garami Gábor, Dettre Gábor, Nicole Gerhardt, Kalin Kalinov (rendező: Fekete Ibolya)
- Isteni műszak, producer: Bodzsár István ( rendező: Bodzsár Márk)
- VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, producer: Berkes Júlia, Bosnyák Miklós, Petrányi Viktória (rendező: Reisz Gábor)
|
- Félvilág, producer: Lajos Tamás, Mink Tamás (rendező: Szász Attila)
- A fekete múmia átka, producer: Lajos Tamás, Mink Tamás (rendező: Madarász Isti)
- A kőmajmok háza, producer: Kálomista Gábor (rendező: Fonyó Gergely)
- Hivatal, producer: László Sára, Gerő Marcell (rendező: Nagy Viktor Oszkár)
- Ketten Párizs ellen, producer: Papp Gábor Zsigmond, Angelusz Iván (rendező: Papp Gábor Zsigmond)
|
Legjobb dokumentumfilm
|
Legjobb ismeretterjesztő film
|
- Drifter, rendező: Hörcher Gábor
|
- Vad Kunság- A Puszta rejtett élete, rendező: Mosonyi Szabolcs
- A kőbaltás ember – Érdi medvevadászok, rendező: Gauder Áron
- A nagyszerelmű város, rendező: Csukás Sándor, Oláh Kata
- Az ég felé nyitott tanterem, rendező: Székely Orsolya
- Kis kamerák, nagyvadak, rendező: Tóth Zsolt Marcell
|
Legjobb kisjátékfilm
|
Legjobb animációs film
|
- Betonzaj, rendező: Kovács István
- Az Elmenetel, rendező: Tóth Barnabás
- En Passant, rendező: Oláh Kata
- Levelek anyámtól, rendező: Dér Asia
- Terminál, rendező: Simonyi Balázs
|
- Kojot és a szikla, rendező: Gauder Áron
|
Alkotói díjak
|
Legjobb rendező
|
Legjobb forgatókönyvíró
|
|
|
Legjobb női főszereplő
|
Legjobb férfi főszereplő
|
|
|
Legjobb női mellékszereplő
|
Legjobb férfi mellékszereplő
|
|
|
Legjobb vágó
|
Legjobb hangmester
|
|
|
Legjobb operatőr
|
díszlet/látvány/jelmez
|
|
|
Legjobb zeneszerző
|
Legjobb smink-, fodrász- és maszkmester
|
|
- Horváth Csilla, Rácz Erzsébet, Kapás Nóra – Liza, a rókatündér
- Ágoston Zsombor, Nagy Viktor – Swing
- Forgács Erzsébet, Csatári Viktória, Elena Zvarich, Gabriela Pavlova, Desislava Ilkova, Balázs Krisztina – Anyám és más futóbolondok a családból
- Hortobágyi Ernella, Végh Attila – Félvilág
- Rácz Erzsébet, Vitray Júlia – Aglaja
|
Különdíj
Többszörösen jelölt és díjazott alkotások
Díjátadó személyek
A Magyar Filmakadémia a következő személyeket kérte fel a díjak átadására:
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek
|
---|
Szervezet | |
---|
Jelenlegi díjak | Műfaji kategóriák | |
---|
Alkotói kategóriák | |
---|
Egyéb díjak | |
---|
|
---|
Díjátadók | |
---|
Múltbéli díjak |
---|
Nagyjátékfilmek | |
---|
Tévéfilmek | |
---|
Televíziós sorozatok | |
---|
Dokumentumfilmek | |
---|
Ismeretterjesztő filmek | |
---|
Kisjátékfilmek | |
---|
Animációs kisfilmek | |
---|
|
|
|