A világ legnagyobb, űrkutatással foglalkozó szervezetei az amerikai NASA, az Európai Űrügynökség (ESA) és az orosz űrügynökség, a Roszkoszmosz(RKA). Csak olyan országok végeznek jelentős űrtevékenységet, amelyek megfelelő anyagi háttérrel rendelkeznek.
A német V–2 rakéták voltak az első szerkezetek, amelyek eljutottak a világűrbe. A második világháború után ezt a technológiát és a szakembereket az Amerikai Egyesült Államok és Szovjetunió szerezte meg. Ezután indult meg a két fél között a fegyverkezési verseny nukleáris fegyvereket szállító interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) fejlesztésében. 1961-ben az első szovjet űrhajós repülése után már köztudott volt, hogy űrverseny alakult ki az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, amely végül igazságos döntetlennel végződött.
Wernher von Braun volt a német V-2 rakéta projekt irányítója. A világháború utolsó napjaiban több társával együtt feladta magát az amerikaiaknak. Az Egyesült Államokba került, ahol részt vett a rakétafejlesztésben. Megkapta az amerikai állampolgárságot és az első amerikai műhold, az Explorer–1 fejlesztését és indítását végző csoportot irányítója lett. Később a NASAMarshall Űrközpontjában vezette a Saturn V holdrakéta fejlesztését.
Szergej Koroljov vezetésével fejlesztették ki a Szovjetunióban az R–7 Szemjorka és a Szojuz hordozórakétákat, amelyeket napjainkban is használnak. Azonosságát haláláig államtitokként kezelték, még saját családja sem tudhatta, hogy ő felelt a szovjet űrprogram megvalósításáért.
Az űrrepülés szemszögéből, a legtöbbször használt meghatározás szerint a világűr 100 km magasságban kezdődik. Az Egyesült Államokban használják néha az 50 mérföldes meghatározást is. Az első sikeres orbitális indítás a személyzet nélküli szovjet Szputnyik–1 küldetése volt 1957. október 4-én. Lajka volt az első pályára állított állat az év november 3-án. Az első ember által végzett repülés a Vosztok–1 volt Jurij Gagarinnal1961. április 12-én.
Különbség van a szuborbitális repülés és az orbitális repülés között. 1942. október 3-án egy német V–2 ballisztikus rakéta volt az első sikeresen űrbe juttatott objektum. 1946-ban egy Amerikából indított V-2-n jutottak el először élőlények az űrbe.
Egy másik mérföldkő 2004. május 17-én volt, amikor elindították a GoFast rakétát szuborbitális pályára, az első amatőr űrrepülésre.
2004. június 21-én a SpaceShipOne volt az első privát emberszállító űrhajó, ez utóbbi szintén csak szuborbitális repülést hajtott végre. 2008. szeptember 29-én a SpaceX Falcon–1 hordozórakétája volt az első teljesen magánfinanszírozású rakéta, amely Föld körüli pályára állt.[1]
Az űrkutatás alapfogalmai
Földfelkelte a Hold körül keringő Apollo–8 űrhajóból (1968. december 22.)
világűr: az égitestek közötti légüres térség, űrhajózási szempontból a földfelszín feletti 100 kilométert meghaladó magasságon túli tér.
űreszköz: mesterséges égitest, amely kijutott a világűrbe.
műhold: egy égitest (jellemzően a Föld) körül keringő űreszköz.