Szövegemlékről van szó, amely régi magyar írással készült, az eredeti mű szerzője feltehetőleg egy domonkos rendi szerzetes, Gotfrid, aki a párizsi Szent Viktor ágostonos kanonokrendi apátság helyettes házfőnöke volt, és a 12. században élt.
Az Ómagyar Mária-siralom magyar költője jól megérezte, hogy a latin sorok két ritmikai egységre oszlanak, és végig kétütemű sorfajban írta meg a maga költeményét. A magyar hangsúlyos ütemben a hangsúlytalan szótagok száma ekkor még kötetlen volt, ez nagyobb szabadságot, változatosabb sorok létrehozását tette lehetővé.
„Legelső” versünkben már fejlett rímek, szép és tudatosan alkalmazott alliterációk voltak. Változatos a rímelhelyezés is: előfordulnak páros rímek (a a b b), félrímes megoldások (x a x a) és bokorrímek is (a a a).
A költeményben Mária, a keresztre feszített Jézus anyja egyes szám első személyben szólal meg. A legnagyobb szenvedést átélő, a fia kínhalálát szemlélő asszony tehetetlen kétségbeesésben vergődik. Hol önmaga nyomorult állapotát zokogja el, hol pedig – váltakozva a keserű jajongással – fiát szólítja meg anyai becézéssel, illetve a halált kérleli – önmagát ajánlva fel neki gyermeke helyett –, majd pedig Jézus kínzóihoz könyörög kegyelemért. A vers befejezésében feltör a tébolyult anyai sikoly: ha már nem mentheti meg egyetlen fiát, legalább osztozni akar vele a halálban.
Az Ómagyar Mária-siralom a Leuveni kódex 134. lapjának hátulján található. A vers szövegének nagyobb része szabad szemmel alig olvasható, mert a pergamenről a folytonos használat miatt egyszerűen kikopott. Korábban az a nézet terjedt el, hogy mint érthetetlen nyelvű szöveget kidörzsölték, dörzsölésre utaló nyomok azonban valójában nincsenek.
Kegyelmezzetek fiamnak,
nem kell kegyelem magamnak!
Avagy halál kínjával,
anyát édes fiával
vele együtt öljétek!
Kegyelmezzetek meg fiamnak,
Ne legyen kegyelem magamnak,
Avagy halál kínjával,
Anyát édes fiával
Együtt öljétek meg!
Jegyzetek
↑E. Abaffy Erzsébet (1990). „Korai kis szövegemlékeink újabb olvasata”. MNy.86, 126–7. o. Idézi: A. Molnár Ferenc (2002). „Az Ómagyar Mária-siralom értelmezése”. Nyr.126 (4). 465. o.