Ágoston László (operaénekes)

Ágoston László
Életrajzi adatok
Született1986július 25. (38 éves)
Budapest, Magyarország
SzüleiT. Ágoston László
Iskolái
Pályafutás
Műfajokopera,
Aktív évek2008– napjainkig
EgyüttesMoltopera
Kapcsolódó előadó(k)Kayamar
Hangszerénekhang
Hangbariton
Tevékenységénekes, előadóművész, blogger

Ágoston László weboldala
Együttesének weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Ágoston László témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Ágoston László (Budapest, 1986. július 25. –) énekművész (bariton), a Moltopera vezetője, zenei menedzser, marketing tanácsadó és blogger. A 2017-ben elhunyt T. Ágoston László író fia. A 2018-as országgyűlési választásokat követően hagyta el Magyarországot,[1] jelenleg az Egyesült Királyságban, Bristolban él.[2]

Életpályája

Tanulmányai

Kisgyermekkorától érdekelte a színpad világa. Első komolyabb sikereit versmondó versenyeken érte el, kétszer nyerte el a Vörösmarty-emlékérmet, Kaleidoszkóp- és József Attila-díjas, megkapta a Radnóti-diplomát. 18 évesen döntött a zenés színház mellett és H. Németh Lujza valamint Széll Rita vezetésével készült a zeneakadémiai felvételire. Eközben a Budapesti Kommunikációs Főiskolán marketing és újságírás szakot végzett (itt OTDK-különdíjas lett, elnyerte a Köztársasági ösztöndíjat és tanulmányai végeztével felkerült a főiskola dicsőségfalára[3]), majd első próbálkozásra felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol Sólyom-Nagy Sándor tanítványa volt. Részt vett többek közt Polgár László és Marton Éva mesterkurzusán. A 20102011-es évben a Zeneakadémia Hallgatói Önkormányzatának elnökévé választották, ahol nagy erővel vágott neki a munkának, nevéhez fűződik sok más mellett a Figaro hallgatói havilap megalapítása is.[4][5]

Menedzserként

A zeneakadémiai évek végeztével "összegyűjtötte a legjobb énekeseket, akiket ismert"[6] és megalapította a Moltoperát,[7] amelynek célja hogy fiatal, pályakezdő művészek részvételével ismertessék meg és tegyék kedveltté az operát a fiatalok között.[8]

2010 óta Kayamar menedzsere,[9] aki ez óta megnyerte az I. Rezene reklámzene-szerző versenyt[10] és Brian Eno különdíját az angliai Noise fesztiválon.[11]

20112013 között a volt a Jeunesses Musicales Hungary magyarországi főtitkára.

Moltopera

Diplomája megszerzése után, 2011-ben, szinte azonnal megalapította a Moltopera Társulatot. A fiatal, pályakezdő énekesekből álló operatársulat célja, "hogy újra emberközelivé tegye az opera műfaját" és széles közönségekhez érjen el komolyzenével.[12] A megalakulásuk után kevesebb, mint egy év alatt felléptek többek közt a Művészetek Palotájában,[13] a Sziget Fesztiválon,[14] a Magyar Dal Napján és a Pécsi Nemzeti Színházban[15] is.

Az Operaházban 2014. november 23-án debütált a csapat Haydn A lakatlan sziget című operájával a Királyi lépcsőházban kialakított kamarateremben, az azóta már Bayreuthban is megfordult, akkor még friss diplomás, Geréb Zsófia rendezésében. Ágoston László eredetileg csak műfordítóként és producerként vett volna részt az előadásban, de az egyik főszereplő hirtelen rosszulléte miatt beugrással, a szerepet egyetlen nap alatt megtanulva kellett megmentenie azt.[16] A kritika énekesként és műfordítóként is éltette[17] és volt, aki a 2014/15-ös évad legjobb előadásai közé választotta a Moltopera premierjét, A lakatlan szigetet.[18]

A nagy sikerre való tekintettel a darabot még évekig repertoárján tartotta a Magyar Állami Operaház és további előadásokat rendelt meg a Moltoperától: így született meg a Novák János rendezte Szökdelés a szerjából (Mozart Szöktetésének ifjúsági változata) és a Két nő című előadás, amit maga szerző, Gryllus Samu vezényelt.

A színházi előadások mellett Ágoston László rendszeresen tart ifjúsági beavató előadásokat is, amelyekkel Magyarországon kívül már Németországban és Nagy-Britanniában is értek el sikereket. 2014-ben megalakult a Moltopera Deutschland, a Moltopera német ága, amely a drezdai parlamentben, Norbert Lammert, a Bundestag elnökének jelenlétében tartotta első koncertjét.[19]

A Moltopera előadásainak jelentős részét rendezi, rendezőként a tradicionális színház híve.[20] Énekesként saját társulatában csak ritkán lép föl.

Bloggerként

2016 tavaszán indította el blogját, amellyel hamar az érdeklődés középpontjába került. alig több, mint egy év alatt százezer fölé növelte kedvelői létszámát. Elsősorban közéleti és emberi jogi kérdésekkel foglalkozik, de gyakran posztol személyes írásokat is. Kifejezetten célja a magyarországi közbeszéd megreformálása, a kulturált párbeszédet hirdeti.[21]

Legismertebb blogposztjai futótűzként terjedtek el Magyarországon: az Orbán Viktor miniszterelnököt és követőit saját szavaival szembesítő írására külföldi újságok, például a Der Standard is, reflektáltak[22] A cikk publikálása után nem sokkal hackertámadás érte oldalát, az agostonlaszlo.hu-t.[23]

Hasonlóan nagy vihart kavart a CEU-bezárására tett kísérletekkor posztolt videója, amelyben diktatúrának nevezte Magyarországot.[24][25]

Nem tartja magát sem jobb-, sem baloldali értelmiséginek,[26] és bár volt, hogy elfogadta politikusok - például Vona Gábor[27] - beszélgetésmeghívását, nem tervez politikai pályára állni.[28]

Poliamoria

2018 óta vallja magát nyíltan poliamornak,[29] ismeretterjesztő honlapja és előadásai Nonmono[30] néven futnak, ezekkel szeretne segíteni az önelfogadással, és az etikus non-monogám életforma buktatóival küzdő embereknek.[31]


Főbb elismerései

  • Északi Jószolgálati Nagykövet.[32]
  • Kaleidoszkóp-díj és különdíjak
  • Radnóti-diploma
  • Köztársasági ösztöndíj
  • Vörösmarty-emlékérem

Jegyzetek

  1. "Magyarországon akkor is szeretünk tapsolni, ha nem kéne, de elvárt..." – Londonba költözik Ágoston László, a legismertebb közéleti blogger. szeretlekmagyarorszag.hu, 2018. június 18. (Hozzáférés: 2020. április 21.)
  2. "Ágoston László bemutatkozása a Nonmono.org oldalon. nonmono.org. (Hozzáférés: 2021. április 11.)
  3. Ők is BKF-esek. bkf.hu. [2017. augusztus 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.)
  4. Ágoston, László. „Szerintem jók vagyunk!”, Figaro , 2010. december 1., 3. oldal. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. augusztus 18.) 
  5. Ágoston László életrajza. agostonlaszlo.hu. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.)
  6. Bucsy, Levente. „Ágoston: Vigyék csak el tőlünk a legjobb énekeseket!”, mno.hu, Nemzet Lap- és könyvkiadó Kft., 2014. december 25.. [2018. április 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.) 
  7. Végh, Dániel. „Ágoston László: "Kizárólag tradicionális rendezésben gondolkodunk"”, fidelio.hu, Fidelio Média Kft., 2012. január 24.. [2013. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.) 
  8. Kik vagyunk mi?. moltopera.hu. [2017. augusztus 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.)
  9. Kayamar hivatalos oldala. moltopera.hu. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.)
  10. Kihirdették a ReZene, reklámfilmzene-pályázat nyerteseit!. telekom.hu. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.)
  11. Brian Eno: "Micsoda hang, micsoda humor és harmónia!"”, fidelio.hu, Fidelio Média Kft., 2015. február 6. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.) 
  12. Petrovics, Cs.. „Szerintem jók vagyunk!”, Szeretlek Magyarország! , 2015. március 15. (Hozzáférés: 2018. augusztus 18.) 
  13. Végh, Dániel. „Szintet ugrott a Moltopera”, Fidelio Média Kft., 2015. február 6. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.) [halott link]
  14. Németh, Bálint: Ötödszörre az igazi. fidelio.hu. Fidelio Média Kft., 2012. augusztus 13. [2013. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 28.)
  15. Végh, Dániel: Pécsett is bemutatkozott a Moltopera. fidelio.hu. Fidelio Média Kft., 2013. február 8. [2013. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.)
  16. Operaházi debütálásom története. agostonlaszlo.hu. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.)
  17. Merényi, Péter: Lépcsőházi Eszterháza. Opera-vilag.hu, 2014. december 8. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.)
  18. Makk, Zsuzsa: A Mezei néző évadértékelése - 2014/15. mezeinezo.hu, 2015. július 2. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.)
  19. Zerlina meglovagolta Don Giovannit. artnews.hu, 2014. június 13. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.)
  20. Végh, Dániel. „Ágoston László: "Kizárólag tradicionális rendezésben gondolkodunk"”, fidelio.hu, Fidelio Média Kft., 2012. január 24.. [2013. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. június 28.) 
  21. Krausz, Viktória. „Közanyázás helyett közbeszéd - Ágoston László tükröt tart az elmebajnak”, Vasárnapi hírek, 2016. szeptember 3. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.) 
  22. Orbán: Der Islam ist in Ungarn willkommen”, derstandar.at, Vasárnapi hírek, 2016. szeptember 6. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.) (német nyelvű) 
  23. Ágoston László a Facebookon viccelte meg a fideszeseket, de fél nappal később megtámadták a weboldalát.”, hvg.hu, 2015. augusztus 15. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.) 
  24. Videóban üzent Orbánnak az operaénekes: A hazámat akarom, de csak apám kádári diktatúráját kapom helyette”, 24.hu, 2017. április 5. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.) 
  25. "Akik Kádárnak tapsoltak, most megint tapsolnak!" - kiakadt Ágoston László a Facebookon”, hvg.hu, 2017. április 5. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.) 
  26. Nem is vagyok igazi baloldali.... agostonlaszlo.hu. [2017. augusztus 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.)
  27. Találkozásom Vona Gáborral. agostonlaszlo.hu. [2017. augusztus 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.)
  28. Tisztázzuk, hogy ki vagyok és miért csinálom. agostonlaszlo.hu. [2017. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 18.)
  29. „Ha szeretem a társam, miért zavarna, hogy mással is jól érzi magát?” – Így él Barbara és Laci, egy poliamor pár. nlc.hu, 2018. november 13. (Hozzáférés: 2020. április 21.)
  30. Nonmono - Nyitott kapcsolat? Swinger? Poliamoria? Tudj meg mindent!. (Hozzáférés: 2020. április 21.)
  31. Nonmono - Ágoston László. (Hozzáférés: 2020. április 21.)
  32. Nordic Bridge - Members. (Hozzáférés: 2020. április 21.)

Források

Read other articles:

Somalian politician (born 1923) HonorableAden Isaq Ahmed Aden Isaaq Axmed أدن اساق أحمدMinister of Public EducationIn office1967–1969Minister of Transportation & CommunicationIn office1966–1967Minister of DefenceIn office1964–1966First Secretary (Senior Diplomat) under the Somali Ambassador of MoscowIn office1961–1963 Personal detailsBorn1923 (1923)Awdal, British Somaliland (now Somali)NationalitySomaliProfessionStatesman, Minister, Deputy Prime Minister and politi...

 

Raden Panji Asmarabangun tengah mencari isterinya yang hilang, Dewi Sekartaji. Cerita Panji Aksara Jawa: ꦕꦼꦫꦶꦠꦥꦤ꧀ꦗꦶ atau Lingkup Cerita Panji merupakan sekumpulan cerita yang berkisar pada, atau memiliki keterkaitan dengan, dua tokoh utamanya, yaitu Raden Panji Inu Kertapati (atau Kudawaningpati atau Asmarabangun), seorang pangeran dari Kerajaan Janggala, dan Dewi Sekartaji (atau Galuh Candrakirana), seorang puteri dari Kerajaan Kadiri.[1] Kedua bangsawan tersebut ...

 

High school in Cachapoal Province, Chile Colegio Don BoscoLocationRancagua, ChileInformationTypeHigh school Colegio Don Bosco (English: Don Bosco School) is a Chilean high school located in Rancagua, Cachapoal Province, Chile.[1] References ^ Tabla de Directorio Oficial de Establecimientos Año 2010 (in Spanish). Ministry of Education (Chile). December 2010. Archived from the original on 2017-09-29. Retrieved 5 July 2012. Authority control databases VIAF This Chilean school-related ar...

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (مارس 2016) نوكيا 3587iمعلومات عامةالنوع هاتف محمول الصانع نوكيا تعديل - تعديل مصدري - تعديل ويكي بيانات نوكيا 3587i هو أحد أج

 

1981 live album by Gene AmmonsGene Ammons in SwedenLive album by Gene AmmonsReleased1981RecordedJuly 14, 1973VenueÅhus Jazz Festival, Åhus, SwedenGenreJazzLabelEnjaEnja 3093ProducerInge DahlGene Ammons chronology Gene Ammons and Friends at Montreux(1973) Gene Ammons in Sweden(1981) Together Again for the Last Time(1973) Professional ratingsReview scoresSourceRatingAllmusic[1] Gene Ammons in Sweden is a live album by saxophonist Gene Ammons recorded in Åhus in 1973 and relea...

 

POR Thuistenue Uittenue Portugal was een van de deelnemende landen op het Europees kampioenschap voetbal 2008 in Zwitserland en Oostenrijk. Het was de achtste deelname voor het land. Op het vorige EK in eigen land (in 2004) werd Portugal in de finale uitgeschakeld door Griekenland. Kwalificatie Portugal was een van de 52 leden van de UEFA die zich inschreef voor de kwalificatie voor het EK 2008. Twee van die leden, Zwitserland en Oostenrijk, waren als organiserende landen al geplaatst. Portug...

Katedral Saint-Pierre JenewaGereja Katedral Santo PetrusCathédrale Saint-Pierre de GenèveKatedral Saint-PierreKatedral Saint-Pierre JenewaLokasi Katedral Saint-Pierre di Swiss46°12′4″N 6°8′55″E / 46.20111°N 6.14861°E / 46.20111; 6.14861Koordinat: 46°12′4″N 6°8′55″E / 46.20111°N 6.14861°E / 46.20111; 6.14861LokasiJenewaNegaraSwissDenominasiGereja Protestan JenewaDenominasi sebelumnyaKatolik RomaTradisiCalvinisSitus webSt...

 

Iron ChefDari kiri ke kanan: Sakai, Ishinabe, Morimoto, Michiba, Chen, Nakamura, KobeGenreAcara memasakSutradaraKeiichi TanakaTakeshi UmakoshiAkio IchijimaPresenterTakeshi KagaKenji FukuiYukio HattoriNaratorShinichirō ŌtaPenggubah lagu temaHans ZimmerPenata musikHans ZimmerGraeme RevellToshihiko SahashiDennis McCarthyBruce BroughtonDavid ArnoldRandy EdelmanJames HornerJerry GoldsmithYoko KannoJoel McNeelyNegara asalJepangBahasa asliJepangInggris (dub)Jmlh. episode309 (daftar episode)P...

 

Para otros usos de este término, véase Nueva Andalucía. No debe confundirse con la gobernación homónima creada en la cuenca del Río de la Plata o la gobernación de Nueva Andalucía y Paria ubicada en la región caribeña venezolana. Nueva AndalucíaNueva Andalucía y Urabá Provincia 1508-1513 Primeras divisiones territoriales de la Tierra Firme (1538).Capital San Sebastián de UrabáEntidad Provincia • País Imperio españolReligión CatólicaPeríodo histórico Colonización e...

Tomáš Necid Persoonlijke informatie Volledige naam Tomáš Necid Geboortedatum 13 augustus 1989 Geboorteplaats Praag, Tsjechië Lengte 191 cm Been Rechts Positie Aanvaller Clubinformatie Huidige club FC Bohemians 1905 Praag Jeugd 1994–19981998–2006 TJ Sokol Stodůlky Slavia Praag Senioren * Seizoen Club W 0(G) 2006–200920082009–20152013–20142014201420152015–201820172017–20182018–20202020– Slavia Praag→ FK Jablonec FK CSKA Moskou→ PAOK Saloniki→ Slavia Praag→ PEC Zw...

 

Indonesian Navy hospital ship KRI Semarang docked on 30 September 2019. History Indonesia NameSemarang NamesakeSemarang OwnerIndonesian Navy Ordered11 January 2017 BuilderPT PAL Indonesia Laid down28 August 2017 Launched3 August 2018 Commissioned21 January 2019 HomeportUjung Koarmada II, Surabaya Identification IMO number: 4735598 Callsign: YCIK2 Pennant number: 594 StatusActive General characteristics Class and typeMakassar-class landing platform dock Displacement Standard: 7,200 tons F...

 

LinCity-NG Градостроительный симулятор (англ. city-building game) — компьютерная игра, в которой симулируется строительство и управление городом. Как правило, относится к экономическим стратегиям. В играх такого рода обычно нет определённой цели, по достижении которой игра зак...

The shoulder patch worn by the AFL's Kansas City Chiefs in the fourth AFL-NFL Championship game The Ten-Year AFL Patch is a shoulder patch adapted for use on American Football League (AFL) team uniforms. History During the entire 1969 professional football season, all NFL players wore a shoulder patch on their uniforms, reading 50 NFL, marking the 50 years which had passed since the league's initial organization. American Football League fan Ange Coniglio[1] petitioned the AFL owners ...

 

Untuk kegunaan lain, lihat Neptunus (disambiguasi). Neptunus Neptunus dari wahana Voyager 2PenemuanDitemukan olehUrbain Le Verrier Johann GalleTanggal penemuan23 September 1846[1]PenamaanPelafalan/ˈnɛptjuːn/ ( simak)[2]Kata sifat bahasa InggrisNeptunianCiri-ciri orbit[7]Epos J2000Aphelion4.553.946.490 km30,44125206 saPerihelion4.452.940.833 km29,76607095 saSumbu semimayor4.503.443.661 km30,10366151 saEksentrisitas0,0...

 

Das Beste, was wir hatten ist ein Roman von Jochen Schimmang, der 2009 in der Edition Nautilus erschien.[1] Im Mittelpunkt steht die deutsche Wiedervereinigung, mit der nicht nur die DDR verschwand, sondern auch die alte (rheinische) Bundesrepublik, was die Protagonisten des Romans bedauern und betrauern. Inhaltsverzeichnis 1 Inhalt 2 Rezeption 3 Weblinks 4 Einzelnachweise Inhalt Borgward Isabella, Stolz des „Dezisionismus-Korff“ Die Haupthandlung spielt Ende der 1980er Jahre/Anfa...

Baseball field in Pittsburgh, Pennsylvania, US For the airport formerly known as Forbes Field, see Topeka Regional Airport. Forbes FieldThe House of Thrills[1] The Old Lady of Schenley Park[2] The Oakland Orchard[3]Location230 South Bouquet St. in Oakland, adjacent to Schenley ParkCapacity23,000 (1909)41,000 (1925)35,000 (1970)Field size1954–1970:Left field—365 feet (111 m)Left center—406 feet (124 m)Center field—457 feet (139 m) Right center—4...

 

LembuswanaPatung LembuswanaMakhluk misteriusNamaLembuswanaKelompokKriptidSubkelompokGajahAsalNegaraIndonesiaDaerahKalimantanHabitatHutan hujan Lembuswana adalah hewan dalam mitologi rakyat Kutai yang hidup sejak zaman Kerajaan Kutai. Lembuswana menjadi lambang Kerajaan Kutai hingga Kesultanan Kutai Kartanegara. Hewan ini memiliki semboyan Tapak Leman Ganggayaksa. Lembuswana merupakan hewan yang disucikan karena merupakan tunggangan Dewa Batara Guru dalam memberikan petuah dan petunjuknya. Lem...

 

Farida ArrianyFarida Arriany pada tahun 1962LahirFrieda Thenu(1937-11-24)24 November 1937Bandung, Hindia BelandaMeninggal15 Oktober 1977(1977-10-15) (umur 39)Jakarta, IndonesiaKebangsaanIndonesiaPekerjaanAktrisModelPenyanyiTahun aktif1955–1977Suami/istriSri BudoyoAnak4 Frieda Thenu (24 November 1937 – 15 Oktober 1977),[1] yang lebih dikenal dengan Farida Arriany, adalah seorang aktris, model, dan penyanyi berkebangsaan Indonesia. Filmografi Gambang Semarang...

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (ديسمبر 2015)   لمعانٍ أخرى، طالع الحزب الشيوعي (توضيح). الحزب الشيوعي الثوري ساحل العاج البلد ساحل العاج  تاريخ التأسيس 1990  تعديل مصدري - تعديل   الحزب الشيوع...

 

1998 soundtrack album by John CarpenterVampires (Music from the Motion Picture)Soundtrack album by John CarpenterReleasedOctober 1998StudioCherokee Studios, HollywoodGenre Blues rock film score Length45:48LabelMilan RecordsProducerThe Robb BrothersJohn Carpenter chronology Escape from L.A.(1996) Vampires (Music from the Motion Picture)(1998) Ghosts of Mars(2001) Professional ratingsReview scoresSourceRatingSoundtrack.Net[1] Vampires is a soundtrack by John Carpenter for the 19...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!