A zöld a természetben gyakran látható szín. Igen sok növény zöld, amit a bennük található bonyolult vegyi anyag, a klorofill okoz.
A zöld a CIE RGB rendszer egyik alap szininger-jellemzője. Jele az angol G betűből származik. Hullámhossza 546,1 nm. A CIE XYZ rendszerben a hozzá tartozó alapszíningert Y jelöli, ennek domináns színinger hullámhossza azonos. Tekintettel arra, hogy az emberi látás érzékenységi maximuma épp a zöld színek tartományába esik, az XYZ rendszerben az Y nemcsak a zöldet jelenti, hanem egyben a világosság értékét is. Az emberi látás alapszíningerként M betűvel jelölik (M= medium; a közepes hullámhosszakra érzékeny csapok a szemben).
A zöld fények hullámhossza kb. 490-570 nm. A zöldet sokan keverékszínnek tekintik, két alapszín keveréke, a sárgáé és a kéké, s a bíbor (magenta) komplementer színe. Sok művész azonban inkább a hagyományos színelméletet vallja, miszerint a zöld komplementer színe a vörös.
Tehát fények szerint a lila egészíti ki, festék esetén a vörös.
Szakmai adatok
Ebben a fejezetben találjuk meg a színmérésben, a színminta atlaszokban, és hasonló osztályozási rendszerekben a zöld színekre vonatkozó ismerteket.
A Young–Helmhotz színlátási elmélet szerint a zöld egyike az általunk érzékelt egyik alapszíningernek. Ezt többféle módon bizonyították. Az emberi szemben három színérzékelő csap található. Ezek egyike a zöld színre érzékeny OPN1MW γ (gamma) opszin. Érzékelési tartománya 450-630 nm; érzékenységének csúcsa: 534-545 nm között van.
Az emberi látás másik jellemzője nem a színlátás, hanem a fénylátásért felelős látóbíbor (rodopszin). Ennek érzékenységi maximuma épp a zöld színek tartományába esik. Világosban (fotpoikus látás) 555 nm körül, sötétben (szkotopikus látás) 509 nm körül (Purkinje-jelenség).
Összehasonlítás
A színmegadás különféle formáinak összehasonlítása. A negyedik sorban a candela definíciójához rendel hullámhossz igen nagy teltettségű változatban. Domináns hullámhossz, CIELAB, RGB és HSV adatok.[1]
típus
λd, nm
hab
L*
a*
b*
R
G
B
H
S
V
CIE G
546,1
136
64
-91
107
0
166
0
121°
100%
65%
RGB
≃548
136
88
-86
83
0
255
0
120°
100%
100%
sRGB G
≃552
132
89
-73
80
103
255
40
102°
84%
100%
candela
555
130
64
-64
114
35
157
0
106°
100%
62%
hortenzia
≃560
122
68
-42
66
122
184
24
72°
87%
72%
CIE adatok
CIExy1931 srgb gamut. A zöld alapszíningernek igen kicsi a színtelítettsége. A zöldet a kékkel összekötő vonalon kívülre (balra) eső színek számítógépen nem jeleníthetők meg. Ilyen e legtöbb zöld, például a smaragzöld
A zöld színek tartománya az elnevezési szabályok értelmében a 490 és az 550 nm közé esik. Ez a domináns színinger hulláhossz-tartománya.
Az RGB rendszer alapszíningerei r=0, g=1, b=0. A színinger összetevők: , , [2] A CIE rgb és RGB-rendszer jelenleg is szabványos, de az 1950-es évek óta nem foglalkoznak vele.
Az xyz rendszer zöld alapszíningere x= 0,285, y= 0,711, z= 0,004,[3] ennek iránya a színességi háromszögben 95°
A CIE definiálja az ú.n. unique green[4] (egyedi zöld) színingert, amelynek színinger koordinátái x=0,02 y= 0,61[* 1]
A közhit szerint a negatív a* értékek a zöld színeket azonosítják. A valóságban nem minden szín zöld, amely negatív a* színkoordinátával jellemezhető. Mindjárt kiindulásképp tudnunk kell két dolgot. Az egyik, hogy az XYZ rendszer abszolút, a CIELAB értékeléséhez viszont ismernünk kell a megvilágító fényforrás adatait (megvilágítási és megfigyelési geometria). A színkoordináta-rendszerben az az irány, amelyben az a* negatív maximumot ér el és a b* értéke nulla, az az a* tengely iránya. Ebben az esetben a* kb. -41 , a domináns színinger hullámhossza kb. 495 nm, a smaragdzöld közelébe esik. Nagyjából ez a CIE zöld tartomány határa a zöldeskék (cián) irányában. A zöld színek tartományának ellentétes; a sárgák felé eső határa kb. a*=-55 b*=76, Thébai zöld.[5]
Ha a gamut mellékelt ábráján megkeressük ezeket a pontokat a spektrális színpályán, az ezeket összekötő vonalon kívül vannak a zöld színek (az ábrán balra és fent); tehát a megjeleníthetőség határán kívülre esnek – vagy csak alacsony telítettségi tisztasággal jeleníthetőek meg.
Wilhelm Ostwald színköre
Ostwald rendszerében nem foglalkozik a telítettségi tisztsággal. Az elméleti színingerek hullámhosszát adja meg, s ebből képezi a valós színingereket a fehér és a fekete hozzáadásával. Az alábbiak tehát az elméleti tiszta színek.
Zöld színek az Ostwald színkörben
csoport
azonosító
hullámhossz
Coloroid színezet
Munsell hue
tengerzöld
19
493,9
A61,2
5BG
20
498,6
A63
10G
21
512,8
A65,3
5G
lombzöld
22
550,5
A71,2
10GY
23
564,4
A74
5GY
24
570,1
A76,4
2,5GY
Látható, hogy az Ostwald színekhez a Munsell színezetek kerek számértékkel társíthatók (a betűk jelentése: Blue, Green, Yellow).
RAL színminták
A RAL német birodalmi szabvány (Reichs-Ausschuß für Lieferbedingungen), amelyet 1927-ben hoztak létre. Eredeti változatát ma RAL classic néven használják. A színeket számcsoportok azonosítják, ezek között a 6000 és 6040 közötti számok jelzik a zöld színeket.[6] Az azonosító számokhoz nem rendelhető színtani érték.
RAL Classik
elnevezés
hex
R
G
B
L*
a*
b*
6000
Platinagrün
#3c7460
60
116
96
44,529
-23,651
5,316
6001
Smaragdgrün
#366735
54
103
53
39,247
-28,094
23,342
6002
Laubgrün
#325928
50
89
40
34,079
-24,697
23,999
6003
Olivgrün
#50533c
80
83
60
34,335
-5,296
13,147
6004
Blaugrün
#024442
2
68
66
25,484
-19,095
-4,31
6005
Moosgrün
#114232
17
66
50
24,439
-20,569
4,665
6006
Grauoliv
#3c392e
60
57
46
24,036
-1,163
7,105
6007
Flachengrün
#2c3222
44
50
34
19,792
-6,46
9,562
6008
Braungrün
#37342a
55
52
42
21,675
-0,827
6,489
6009
Tannengrün
#27352a
39
53
42
20,78
-8,546
5,213
6010
Grasgrün
#4d6f39
77
111
57
42,993
-22,872
26,093
6011
Resedagrün
#6c7c59
108
124
89
49,931
-12,896
17,344
6012
Schwarzgrün
#303d3a
48
61
58
24,554
-6,234
-0,13
6013
Schilfgrün
#7d765a
125
118
90
49,493
-2,158
16,371
6014
Gelboliv
#474135
71
65
53
27,639
0,59
7,89
6015
Schwarzoliv
#3d3d36
61
61
54
25,484
-1,59
4,15
6016
Türkisgrün
#00694c
0
105
76
38,439
-39,355
8,026
6017
Maigrün
#587f40
88
127
64
49,029
-25,488
29,753
6018
Gelbgrün
#61993b
97
153
59
57,587
-35,153
42,334
6019
Weißgrün
#b9ceac
185
206
172
80,385
-13,069
14,476
6020
Chromoxidgrün
#37422f
55
66
47
26,338
-8,365
10,002
6021
Blassgrün
#8a9977
138
153
119
61,305
-11,717
16,056
6022
Braunoliv
#3a3327
58
51
39
21,685
1,103
8,802
6023
6024
Verkehrsgrün
#008351
0
131
81
47,925
-44,563
18,534
6025
Farngrün
#5e6e3b
94
110
59
43,932
-15,048
26,076
6026
Opalgrün
#005f4e
0
95
78
34,35
-36,57
0,829
6027
Lichtgrün
#7ebab5
126
186
181
71,56
-20,503
-3,86
6028
Kiefergrün
#315442
49
84
66
32,5
-17,091
6,069
6029
Minzgrün
#006f3d
0
111
61
39,92
-47,213
19,273
6030
6031
Bronzengrün
#485746
72
87
70
34,9
-10,24
8,54
6032
Signalgrün
#237f52
35
127
82
47,236
-37,788
16,942
6033
Minttürkis
#46877f
70
135
127
51,934
-22,925
-2,331
6034
Pasteltürkis
#7aacac
122
172
172
67,128
-16,7
-5,213
6035
Perlgrün
#194d25
25
77
37
28,366
-27,124
18,409
6036
Perlopalgrün
#04574b
4
87
75
32,729
-25,854
0,881
6037
Reingrün
#008b29
0
139
41
50,209
-53,031
41,386
6038
Leuchtgrün
#00b51a
0
181
26
62,308
-84,293
57,548
Az eredeti német neveket a nemzetközi szóhasználatban megváltoztatták. Ehhez némi magyarázat: Laubgrün≈ lombzöld, Moosgrün≈ mohazöld, Flachengrün≈ palackzöld, Tannengrün≈ fenyőzöld, Grasgrün≈ fűzöld, Schilfgrün≈ nádzöld, Blassgrün≈ sápadtzöld, Farngrün≈ páfrányzöld, Kiefergrün≈ erdei fenyő-zöld, Mint≈ fodormenta, Perl≈ gyöngyház. A Bronzengrün a német katonai egyenruha (keki) színe. Jelenleg is szabványosak a közlekedési (Verkehrsgrün) és a zöld fényjelzés színe (Signalgrün).
Ennek a rendszernek a továbbfejlesztett változatai a RAL Design, a RAL Effect, és a RAL plastics (műanyagok számára). Legtöbbjét a CIELAB rendszerhez illesztették, bár az azonosítószámok német szabvány szerinti értékeket jelölnek, mint Buntton (színezet), Helligkeit (világosság) és Buntheit (színezetdússág).
Munsell
Albert H. Munsell színkörében három szegmens tartalmazza a zöld színeket. Az itt látható háttérszínek lehetőség szerint a legnagyobb színtelítettség mintáját szemléltetik (Munsell rendszerében ezt krómának nevezik, jele a C betű). A zöldeknél (G) alacsonyabb világossági értéket tüntettünk fel, hogy megjeleníthető legyen számítógépen (A neve Munsellnél Value, a V betű jelzi).[7]
tartomány
Munsell
CIELAB
COLORID
sRGB
H
V
C
L*
a*
b*
A
T
V
R
G
B
zöld-sárga
2,5GY
9
12
91
-25,5
87,8
76,1
70,3
88,6
226
239
23
5GY
9
12
91
-35,8
82,8
74,5
67,1
88,6
205
244
46
7,5GY
8
13
81,3
-48,3
75,03
72,9
49,5
76,8
147
221
39
10GY
8
14
81,4
-65,6
59,6
71,2
43,9
76,9
89
228
81
zöld
2,5G
7,5
13
76,5
-66
39,5
70,1
31,9
71,2
31
215
111
5G
7,5
11
76,5
-58,8
19,2
65,5
34,7
71,2
9
213
149
7,5G
7,5
10
76,5
-53,4
13,3
64,9
38,6
71,2
46
211
161
10G
7,5
9
76,5
-47,5
6,2
63,8
46
71,2
61
209
174
kék-zöld
2,5BG
7,5
9
76,5
-46,8
2,4
63,1
52,8
71,2
52
209
181
5BG
7,5
9
76,5
-44,9
-4,8
61,8
63,8
71,2
31
209
194
7,5BG
7,5
9
76,5
-42,9
-9,6
60,9
70,2
71,2
17
209
203
10BG
8,5
9
86,2
-42,2
-16,3
57
99,7
82,7
45
237
244
Megfigyelhető, hogy ami kerek számértékkel szerepel Munsellnél, az tört formájában fejezhető ki a többi színazonosító rendszerben. A V világosság értékét zárt függvény köti a CIE Y értékhez, és ugyanez az eset a COLOROID V világossági értékeknél (ahol valamivel egyszerűbb a függvénykapcsolat). A táblázat utolsó soránál meg kell jegyeznünk, hogy a 10BG blue-green megegyezik a 0B blue színnel, mert a színazonosító számok 0-tól 10-ig növekszenek. Ugyanezen okból a táblázat első sor előtt a 0GY színnek kellene állnia, de ez megegyezik a 10Y sárga színnel.
Az első sorban álló 2,5GY 9/12 telítettségi maximuma 2,5GY 9/20 volna. Ezt a Munsell színminta-atlasz tartalmazza, de számítógépes megjelenítése nem lehetséges; a gamuton kívülre esik. Hasonlóképpen; az utolsó sorban álló 10BG 8,5/9 szín legnagyobb színességét a 10BG 6/20 érné el, ez sem ábrázolható.
COLOROID
A COLOROID színazonosító rendszer, annak méréstechnikája, a színminta atlasz és a színharmónia tervező szoftverNemcsics Antal, a Budapesti Műszaki Egyetem professzorának munkája eredményeként jött létre. Ebben a rendszerben a zöld színek első csoportja az A60 és az A66 azonosító számok közé esnek, a következő csoport az A70 és az A76 közé. A színezetet jelző számok (hue) tizedestörtként is használhatók. A számtartomány nem folytonos. Például az A76,99 után körbejárjuk a színkört, és a kiindulóponthoz, az A10-es sárga színhez jutunk. A színezetek azonosítója a CIE 1931 rendszer xy irányszögéhez illeszkedik, C és D65 sugárzáseloszlásra, illetve 2 és 10 fokos megfigyelési geometriára is kidolgozták.[5]
A táblázathoz úgy rendeztük a színmintákat, hogy azonos színszámhoz a következő sorban ugyanannak a színnek a nagyobb telítettségű (T) változata következzék, mindenhol lehetőség szerint a számítógépen megjeleníthető legtelítettebb változata.
név
COLOROID
CIELAB
Munsell
RGB
A
T
V
L*
a*
b*
H
V
C
R
G
B
mirtuszzöld
60
23
64
70,2
-13,1
-5,6
9,9BG
6,9
3
137
177
179
türkizzöld
60
48
70
75,5
-24,6
-10
9,8BG
7,4
5,6
114
197
202
opálzöld
61
15
65
71
-9,6
-2,3
7,4BG
6,9
1,9
150
177
176
krómoxihidrát-zöld
61
45
60
66,5
-34,6
-7,5
6,5BG
6,5
7,3
55
177
172
héliózöld
62
10
80
83,9
-5,6
-0,5
5,6BG
8,3
1,1
196
211
209
permanent zöld
62
40
60
66,5
-36,1
-2,9
4,2BG
6,5
7,3
60
177
164
francia szürke
63
18
60
66,5
-18,3
0,7
2,7BG
6,5
3,4
122
169
158
smaragdzöld
63
42
62
58,3
-43,9
1,6
1,9BG
6,6
8,6
33
185
160
mészzöld
64
10
60
66,5
-12,4
1,9
9,9G
6,5
2,2
137
166
156
krómzöld
64
28
55
61,9
-42,9
6,4
9,1G
6
8,2
33
167
135
pálmazöld
65
15
46
53,1
-38,5
10,3
6,2G
5,2
7,3
40
141
107
luxori zöld
65
17
55
61,9
-33,3
8,9
6,6G
6
6,2
81
163
131
fenyőzöld
66
14
49
56,1
-45,4
18,2
3,8G
5,4
8,7
31
151
101
malachitzöld
66
17
53
59,9
-49,9
19,9
3,9G
5,8
9,6
14
163
107
berlini zöld
70
4
40
46,9
-16,1
8,8
2,1G
4,6
3,2
88
117
96
bodzaszöld
70
18
69
74,6
-36,3
20,3
2,4G
7,3
7
120
199
143
appianum
71
4
65
71,1
-6,8
4,8
1G
6,9
1,2
163
175
163
őszöld
71
18
58
64,7
-39,2
30,6
0,6G
6,3
8,1
97
172
99
veronai zöld
72
8
55
61,9
-13,7
12,9
9GY
6
2,8
132
154
125
aquinói zöld
72
17
55
61,9
-30,7
32,1
8,7GY
6
6,9
111
161
90
levendulazöld
73
7
60
66,5
-8,4
9,8
7,4GY
6,5
1,8
152
164
142
jáspiszöld
73
17
75
79,8
-15,3
18,5
7,5GY
7,8
3,3
180
203
161
antikzöld
74
12
80
83,9
-7,8
11,3
6,5GY
8,3
1,7
202
212
186
almazöld
74
30
75
79,8
-21,9
36,1
6GY
7,8
5,9
179
206
128
kininzöld
75
16
80
83,9
-8,2
15,2
5,2GY
8,3
2
204
212
179
gall zöld
75
24
52
59,1
-23,1
62,1
3,4GY
5,7
9,1
130
149
4
baritsárga
76
18
80
83,9
-7,21
17,1
2,9GY
8,3
2,2
207
211
175
klorofilzöld
76
28
58
64,7
-17,8
57,2
1,9GY
6,3
8
154
162
48
kőriszöld
10
25
60
66,5
-11,1
42,6
0,2GY
6,5
5,9
165
164
83
mohazöld
11
40
65
71,04
-10,5
73
8,1Y
7
9,9
189
175
0
A táblázat utolsó két sorába olyan sárga színeket helyeztünk el, amelyek elnevezésében a zöld színre szokás utalni.
NCS
Natural Colour Sytem – a svéd tudományos akadémián kidolgozott színazonosító rendszer. Kifejlesztése Anders Hård nevéhez fűződik. Egyeztetése más rendszerekkel igen pontatlan, mert sem megvilágítási és megfigyelési geometriát, sem alapszíningereket nem ír elő (ez azt jelenti, hogy egyetlen CIE szabvánnyal sem írták le). A zöld ennek a rendszernek egyik alapszíningere. Legtöbbször az sRGB rendszer mérőszámaival határozzák meg.[8][9] Megközelítő összehasonlítása:
Munsell 5G
CIE xy-irányszög 116°
CIELAB szímezeti szög hab 160°
domináns színinger hullámhossza kb. 520 nm
A példaképp említett adatok a szín világossága és színezetdússága függvényében eltérnek. Az egyik zöldeskék szín azonosítója a következő: S1040-B50G, ahol az S betű az 1950 évi szabványra utal (standard),
10 a fekete tartalma (blackness)
40 a színezetdússág (chromaticness)
B50G azt jelenti, hogy az egyedi kék és az egyedi zöld között épp a felezőben azonosítható.
Televízió, számítástechnika
A színes televízió alapjait az 1950-es évek elején lefektették. Ekkor derült ki, hogy a teljes színtér megjelenítése nem lehetséges, ezért olyan alapszíningereket határoztak meg, amelyek technikailag megvalósíthatóak. Ezek alapszíningerit szintén az RGB betűk jelölik. A zöld szín ebben az estben 526,32 nm dominánss színinger hullámhosszal fejezhető ki, és a színháromszög zöld pontja az x=0,29 y=0,6 és z=0,11 helyen található (a gamut ábrájának felső, zöldre színezett csúcsa). Ezek szabványosítása nem a CIE, hanem az ITU hatáskörébe tartozik (Nemzetközi Távközlési Egyesület).
Számítógépes megjelenítés
A számítógépek színes megjelenítőihez ugyanazokat a fényporokat (foszforokat) használták, mint a televízió készülékekhez. Emiatt a számítógépes képfeldolgozás általában ugyanazokat az alapszíningereket alkalmazza. Ebből egy szín-elnevezési rendszer fejlődött ki, amely kezdetben a böngészők (NETSCAPE)[10] által kedvezményezett színeknek adtak nevet, majd kialakult belőlük a linuxos X11[11] szín-elnevezési rendszer. Ezek nem mérés eredményeként azonosítják a színeket, sokkal inkább fantázianévként értelmezhetők, bár sok közülük a valósághoz közel áll. Funkciójuk leginkább informatikai, ugyanis tetszetősek, és elegendő mértékben elkülönülnek a több színtől.
a zöld a növények színeként a természetvédelemre, környezetvédelemre utalhat, környezetvédő mozgalmakat, politikai-ideológiai irányzatot is jelenthet például, zöldmozgalom, ebben az értelemben a termékek is lehetnek zöldek, vagy maga a bolt amiben környezetbarát termékeket vásárolunk
sok más nemzet mellett a magyar zászló és magyar címer színeinek egyike, a zászlóban a reményt,[12] a címerben a földet szimbolizálja
gyümölcsök esetén éretlent jelent („még zöld”), akkor is, ha az adott gyümölcs éretlenül sem zöld színű, vagy éretten is zöld.
fizikai rosszullétre utaló jel („elzöldül”)
a féltékenységre használatos metafora a „zöld szemű szörny”.
a zöldfülű kifejezés kezdőt jelöl
a zöldhasú jelenthet dollár bankjegyeket (ezek ui. hagyományosan zöldek) vagy a régi forint bankjegysorozat 1000 Ft-os címletét (más néven bartók, mivel Bartók Bélát ábrázolja)
a zöldmezős beruházás olyan új ipari vállalkozást jelöl, amely korábban mezőgazdasági művelés alatt álló területen jön létre
az olimpiai zászlón a zöld karika Ausztrália és Óceánia jelképe
a kannabist, vagy kannabis származékot szokás továbbá zöldnek nevezni (szleng)
az autósportban a Gordon Bennett-kupa nyomán a sötétzöld lett a brit csapatok hagyományos versenyszíne („British Racing Green”). Később a szponzorok reklámjai kiszorították, de 2000-től 2004-ig a Jaguar Formula–1-es csapata használta, jelenleg pedig a Caterham autói ilyen festésűek (a csapat maláj, de brit autómárkát képvisel).
autóversenyeken a zöld zászló oldja fel a veszélyes szakaszokat, jelzi, hogy visszaállt a rend.
Megjegyzések
↑A Unique hue színingereket eredetileg kísérleti úton határozták meg. A kísérleti személyeknek különféle (most: zöld) színeket mutattak, és azt jelölték önálló zöldnek, amelyet a legkevésbé tartották nem zöldnek. Ezek olyan színek, amelyeket a színtévesztők is ritkán tévesztenek el.
↑Megközelítő értékek. Összehasonlításuk nem pontos, mert különböző megvilágítási és megfigyelési geometria alapján számított értékeket adtunk meg. Egyes esetekben az átszámítási algoritmus nemlineáris függvény, ezért az átszámításnak van némi hibája. Ez a hiba megközelíti az emberi látás által észlelhető küszöbértéket, nagyjából ΔE≤3 lehet.
Jegyzetek
↑HSL adatok számítása. rapidtables. (Hozzáférés: 2023. szeptember 23.) a COLOROID színharmónia tervező szoftverrel és a Munsell convesion CMC szoftverrel
↑Lukács, Gyula. Színmérés. Budapest: Műszaki Könyvkiadó (1982). ISBN 963-10-4484-X
↑Unique hue. CIE, 2021. (Hozzáférés: 2023. szeptember 23.)
↑ abNemcsics, Antal. Színdinamika. Színes környezet tervezése. Budapest: Akadémiai Kiadó (1990). ISBN 978-963-0580274) Színek elnevezésének táblázata a kötet végén