1921 és 1924 között a Párizsi Katolikus Egyetemen folytatta tanulmányait. A kötelező katonai szolgálat után egy évvel, 1925-ben csatlakozott a francia Domonkos-rendhez és papnak szentelték fel.[8]
1931-től 1954-ig, a II. világháború éveit kivéve, (amikor német hadifogságban volt), a Domonkos-rend Párizs melletti főiskoláján filozófiát és teológiát tanított, majd hitszónokként Strasbourgban működött. 1960-tól a Párizsi Katolikus Egyetem tanára volt.[9]
XXIII. János pápa meghívta a második vatikáni zsinat előkészítő teológiai bizottságába és a zsinat folyamán Congar jelentős hozzájárulást nyújtott számos dokumentumhoz.[8]
Tevékenységét a neotomizmus konzervativizmusának eredeti szellemében, de a modern filozófiák kérdésfeltevéseire is figyelemmel történő meghaladása jellemezte. Teológiai munkásságával az egyház megújulását (→ nouvelle théologie) és a keresztények egységét (→ ökumenikus mozgalom) akarta előmozdítani.[9] E tevékenysége miatt XII. Piusz pápa és elöljárósága elmarasztalta, később azonban XXIII. János pápa rehabilitálta.[9]
Magyarul megjelent művei
Hűség és haladás. Gyűjtemény; többekkel, ford. Bozsóky Gerő, Horváth Mária, Virágh József; Opus Mystici Corporis, Bécs, 1977 (A dialógus jegyében)
Szeretem az egyházat; ford. Farkas Mária; Vigilia, Bp., 1994 (XX. századi keresztény gondolkodók)
Az Egyház élő hagyománya. Tanulmány a hagyomány teológiai fogalmáról; ford. Száraz Katalin; L'Harmattan–Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Bp., 2015 (Sensus fidei fidelium)
