Orvosi tanulmányokat 1828-tól Bécsben folytatott, s 1835-ben oklevelet szerzett. 1837-ben a királyi orvosegyesület alapító tagja volt, amelynek titkáraként is működött. 1842-ben választmányi tagja, 1844-ben alelnöke lett. 1846 és 1862 között az egyesület elnöke. 1847-ben a diaetetika és makrobiotika rendkívüli tanára lett, a következő évben pedig az általános kór- és gyógyszertani tanszék helyettes tanárává vált. 1861 és 1863 között a belgyógyászat nyilvános rendes tanára volt a sebészeti tanfolyamon, 1888-ig pedig az orvosi tanfolyamon. Sauer Ignác halála (1863) után 1864-ben kapta meg a gyakorlati belgyógyászati tanszéket. 1868-tól a közegészségügyi tanács rendes tagja; 1873-ban királyi tanácsos lett. 1885-ben 50 éves orvosi jubileumán megkapta a III. oszt. vaskoronarendet, s a bécsi egyetem díszdoktorává avatta. Két év múlva nyugdíjba vonult. Végrendeletében a Magyar Tudományos Egyetem részére tudományos ösztöndíjra tizenötezer forintot, a pesti evangélikus főgimnázium tanárainak egzisztenciális viszonyainak javítására húszezer forintot hagyott. Emellett hatalmas összeget (körülbelül százhúszezer forintot) hagyott a budapesti országos árvaház-egyletre.
Dissertatio inaug. medica de gastromalacia (Vindobonae, 1835.);
A kisded aszályról (Orv. Tár, 1841);
Chemische-pharmaceutische Abhandlung über das Magnesium und Quecksilbercyanat (Ofen, 1843);
Andeutung zu einer exacteren Actiologie (Zeitschr. Nat. u. Heilkunde, 1851);
Emlékbeszéd néhai Sauer Ignácz egyetemi orvostanár felett (1870. nov. 20 Vindobonae, 1871.);
A budapesti kir. m. tudom. egyetemi I. belgyógyászati kóroda épülete az 1882-ki berlini egészség- és mentésügyi kiállítás alkalmából. (Budapest, 1882.).
Források
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I–XIV. Budapest: Hornyánszky. 1891–1914.